//A Diótörő és az Egérkirály
A Bolsoj balett 1966-os előadása Moszkvában #moszkvater

A Diótörő és az Egérkirály

MEGOSZTÁS

A szentpétervári Mariinszkij Színházban 1892. december 18-án mutatták be Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó színpadi művét, amely a világ balett színpadjainak elmaradhatatlan darabjává vált. A diótörő eggyé vált a karácsonnyal.

A Bolsoj balett 1966-os előadása Moszkvában #moszkvater
A Bolsoj balett 1966-os előadása Moszkvában
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Mind a mai napig a legtöbbet játszott balett darabok egyike A diótörő, amely igazi nemzetközi sikertörténet. Egy német mesén alapuló, orosz zenére készült szovjet koreográfiát láthat az, aki a világon bárhol megnézi Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettjét. A diótörő az a darab, amire az a nagyszülő is elhozza az unokáját, aki gyerekfejjel látta először Marika karácsonyi történetét.

Csajkovszkij balettjének E. T. A. Hoffmann Diótörő és az egérkirály című meséje szolgált alapul. A történet – ami sokkal sötétebb sztori, mint ahogy azt a balett színpadokról ismerjük – szerint karácsony éjszakáján a jó Diótörő és a gonosz Egérkirály háborúba keveredik egymással, és a mese főhőse, Marika váratlanul a csata kellős közepébe pottyan. Diótörő – akinek valódi kilétét a mese végéig homály fedi – bátorságának és jó szívének köszönhetően legyőzi a gonosz Egérkirályt, s ezzel önmagáról is elhárítja a rontást. Marikát csodálatos utazásra viszi a játékok országába, ahol a bűvös képzelet uralkodik.

„Maga Hoffmann az egérkirály és serege képében tulajdonképpen Napóleon invázióját írta meg”

De amikor a Cári Színházak egykori főigazgatója Ivan Vszevolozsszkij kitalálta, hogy ebből egy mese balettet mutassanak be, és ennek rendezését a legendás Marius Petipára bízta, már nem az eredeti történetet akarta színpadon látni, hanem azt a változatot, amely id. Alexandre Dumas-tól származott. Aztán maga Petipa is változtatott a mesén, két részre osztotta azt. Az elsőben megtartotta a karácsonyesti jelenetet, míg a másodikban a pazar látványosságú Cukorország foglalta el a helyét.

Már csak egy dolog volt hátra, megtalálni azt a zeneszerzőt, aki életre kelti művével a mese balettet. Maga Csajkovszkij a felkérést követően nem titkolta különösebben, hogy nem lelkesedik a munkáért, mert úgy érezte, a pazar díszletek és jelmezek, amelyeket a főigazgató elképzelt, veszélyeztetik a zene érzelmi tartalmának átélését. Végül maga a történt volt az, ami miatt mégis elkezdett dolgozni rajta, és 1892 elejére el is készült a zenével, amelyet a cseleszta alkalmazásával még különlegesebbé tett.

„Noha a teljes darab még nem állt össze, 1892. március 7-én egy kivonatot, az úgynevezett Diótörő szvitet bemutatták egy szentpétervári előadáson. A teljes művet 127 évvel ezelőtt, 1892. december 18-án mutatták be a Mariinszkij Színházban”

A közönség nagy tetszéssel fogadta mindkét művet, viszont ez egyáltalán nem volt jellemző a kritikusokra. És ha felidézzük az első előadást, bizony azt mondhatjuk, nem is látták annyira rosszul. Petipa rendezésében cukrok, karamellek, marcipánok, mézeskalácsok és egyéb édességek voltak láthatók, amikor felgördült a függöny. Ha Csajkovszkij remek zenéje nem lett volna, a balett szirupos történetté silányult volna. Az első koreográfiában ráadásul egy kivétellel gyerekek táncolták a mese balettet.

Nem véletlen, hogy talán ez az előadás változott meg a legjobban az eredetihez képest. A későbbiek során ebből egyedül a Diótörő herceg és Marika híres pas de deux-je, valamint a Hópelyhek tánca állta ki az idő próbáját. Az első nagy változást 1919-ben Alekszandr Gorszkij hajtotta végre, aki előbb egy szerelmi szálat szőtt bele a mesébe. A herceget és hercegnőt felnőtt táncossal játszatta el, valamint a végén kiderül, hogy mindez, ami addig történt, Marika álma volt.

„A diótörőt a Mariinszkij Balett koreográfusa, Vaszilij Vajnonen indította el világhódító útjára az 1934-es színrevitelével”

Úgy állította színpadra a művet, hogy a táncban a zene mondanivalóját igyekezett híven megjeleníteni. Nem véletlen, hogy később Rudolf Nurejev, George Balanchine is az ő változatát tekintette alapnak, és azt gondolta tovább. A hangos és már régóta kiérdemelt sikert Balanchine 1954-es, a New York City Ballett számára készített értelmezése hozta meg, és az ő koreográfiája a mai napig az egyik legnépszerűbb verzió.

Maga a történet immár Stahlbaum tanácsos házában játszódik karácsony estéjén. A Diótörőt az egyik vendég, Drosselmeyer hozta el, melyet Stahlbaum kislányának, Marikának ajándékozott. Amikor mindenki aludni tér, Marika álmában megelevenednek a játékok, és a Diótörőből egy herceg válik, aki csodálatos utazásra viszi el a lányt. Ám mielőtt útnak indulnak, a Diótörő legyőzi az Egérkirályt és hadseregét. Amikor a darab végén Marika felébred, az álom hatására boldogan öleli magához a bábut. A mű ekkor már nyugati stílusú nagypolgári környezetben játszódik, német nevekkel.

„A balett zeneszerzője, Csajkovszkij vélhetően sosem gondolta volna, hogy műve ilyen helyet vív ki magának a zene-, és tánctörténelemben”

A mérnök-hivatalnok családból származó művész 23 éves korában kezdett el foglalkozni a zenével, első mestere Anton Grigorjevics Rubinstejn volt. 1866-tól a moszkvai zenekonzervatóriumban tanított egészen addig, amíg meg nem ismerkedett később pártfogójával, a gazdag özveggyel, Nagyezsda von Meckkel. Csajkovszkij feladta a tanári állását, és ettől kezdve kizárólag a zenének élt. Rengeteget utazott Európában, és elsősorban szimfóniáinak és versenyműveinek köszönhetően hazájában és külföldön is ünnepelt zeneszerzővé és karmesterré vált. A balettjei mellett – A hattyúk tava, Csipkerózsika, A diótörő – operái közül az Anyegin és A pikk dáma lett közismert.

Források:

MTVA sajtóarchívum

Wikipédia: A diótörő

Molnár Márta, Vályi Rózsi: Balettek könyve (Saxum Kiadó, Budapest) 

Horst Koegler: Balettlexikon (Zeneműkiadó, Budapest, 1977)

David Brown: Tchaikovsky (W. W. Norton & Company, 1992)

Alexander Poznansky: Tchaikovsky (The Quest, 1993)

A diótörő bűvös története (cultura.hu, 2017)

10 különleges adalék A diótörő-sztorihoz (fidelio.hu, 2017)

MEGOSZTÁS