//A fekete háromszög és a porajmos
Romák deportálás előtt a németországi Aspergben 1940. május 22-én Fotó:Wikipédia/Bundesarchiv #moszkvater

A fekete háromszög és a porajmos

Heinrich Himmler hetvenhat esztendővel ezelőtt, 1942. december 16-án rendelte el a romák auschwitzi koncentrációs táborba szállítását

Délnémet romákat visznek deportálni Aspergben 1940. május 22-én Fotó:Wikipédia/RHF #moszkvater
Délnémet romákat visznek deportálni Aspergben 1940. május 22-én
Fotó:Wikipédia/RHF

A náci Németország még ereje teljében volt, amikor 1942-ben két etnikum, a zsidóság – január 20. – és a cigányság – december 16. – sorsáról meghozta az elpusztításukról szóló döntését. Ezzel milliókat küldtek a biztos halálba. Mivel a cigányság kevésbé volt szervezett, mint a zsidóság, és mivel sokukat mindenféle nyilvántartásba vétel nélkül gyilkolták meg, a porajmos áldozatainak számát nehezebb megállapítani: a becslések 200 ezertől 2 millióig terjednek. Nézzük, mi is történt valójában a cigánysággal a térségünkben a roma holokauszt idején.

„Maga a porajmos szó eredeti jelentése az elpusztítás, és a történtek ismeretében kijelenthető, ennél sajnos találóbb fordítást el sem lehet képzelni. A nácik egyik fő bűne, a cigányság kiirtására, illetve az etnikum elpusztítására törekvés a zsidó holokauszt árnyékában sokáig ismeretlen volt a világ előtt. Méltatlanul elhallgatták ezt a népirtást, és a szenvedők többsége még kárpótlást sem kapott”

A porajmos áldozatainak száma jóval kevesebbre tehető, ugyanakkor a végrehajtás módjai legalább olyan kegyetlenek voltak. A roma holokauszt megtörténte a közvélemény előtt ugyan – ha nem is széles körben – ismert volt, ám a világ nagy része Helmuth Schmidt német kancellár (1982) által beismert tények alapján ismerte meg. A cigányságot azonban  csak jóval később, az 1990-es évek elején Ian Hancock angliai roma polgárjogi aktivista publikációi alapján kezdték a nemzetiszocialista rendszer áldozatai közé számítani. Korábban sok államban – például Németországban, Belgiumban, Franciaországban és Lengyelországban – egyszerűen tagadták, hogy lett volna roma holokauszt, míg Közép- és Kelet-Európában ugyan számos áldozatról tudtak, ám az ő esetükben is hiányzott a legtöbb esetben a bizonyító dokumentáció.

A vándorló életmódot folytató cigányok 1000 körül hagyták el Indiát, és a 12–13. század környékén érték el a Balkán-félszigetet, a 15. században Közép-Európát, s lassan elterjedtek az egész kontinensen. Történetük során eltérő kultúrájuk miatt számos előítélet övezte őket szerte Európában. Sőt, az sem titok, hogy többször tettek kísérletet különböző országok le- vagy kitelepítésükre.

Razzia egy roma család lakókocsijánál Renningenben 1937-ben Forrás:Wikipédia/Bundesarchiv #moszkvater
Razzia egy roma család lakókocsijánál Renningenben 1937-ben
Forrás:Wikipédia/Bundesarchiv

Nem véletlen, hogy a náci Németországban a zsidóság mellett a faji tisztaságot hirdető nemzetiszocialisták célpontjaivá váltak. Egyébként nem a hitleri vezetés volt az, ami lépéseket tett annak érdekében, hogy a származásuk miatt megkülönböztessék őket a társadalom többi részétől. A 19. század végi Bajorországban 1899-ben létrehoztak egy a cigányság genealógiai adatait, fényképeit és ujjlenyomatait gyűjtő intézetet (Nachrichtendienst in Bezug auf die Zigeuner), majd 1927-ben pedig külön a cigányok számára rendszeresített, az ujjlenyomatot is tartalmazó személyi igazolványt vezettek be.

Hitlerék hatalomra jutását követően Hans Günther, a fajelmélet egyik fő ideológusa bejelentette, mivel a cigányság keveredett vándorlása során alacsonyabb rendű népekkel – a dravidákkal, a szemitákkal és a törökökkel –, ezért a romákat az árják faji tisztaságát fenyegető tényezőknek tekintette. A nemzetiszocialisták 1936-ban felállították a Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóegységet, Robert Ritter vezetésével, és a szervezet feladata a „cigánykérdés” (Zigeunerfrage) alaposabb tanulmányozása és egy cigánytörvény megalkotása volt. A szervezet megállapította, hogy a cigányság nagy része veszélyt jelent a német faj tisztaságára, és eliminálni kell őket. Heinrich Himmler ugyanakkor egy távoli rezervátum felállítását javasolta, ahol a romák zavartalanul folytathatják nomád életstílusukat. És innentől kezdve nem volt megállás. 1935. november 26-án a zsidók és „árják” közötti házasságot megtiltó 1935-ös nürnbergi törvényeket a cigányokra is kiterjesztették, majd 1936. március 15-én a cigányoktól is megvonták a szavazati jogot. Május 22-én több száz berlini romát telepített ki a rendőrség a Marzahnnál kijelölt karavántáborba. Majd Robert Ritter az összes németországi cigány családdal készített interjúval és azoknak a rendőrségi dokumentumokkal való összevetésével próbálta bizonyítani, hogy a romáknál örökletes a bűnözési hajlam ráadásul az etnikum 90 százaléka a német lumpenproletariátussal való keveredésből született. 1938 májusától nem járhattak többet iskolába, és deportálni kezdtek minden olyan férfit, aki nem valamelyik gazdánál dolgozott. Júliusban megtiltották a nem cigányokkal való házasságkötésüket, majd 1939-ben elkezdődnek a tömeges deportálások. A cigányságot is gettókba kezdték zsúfolni, majd 1940. január 30-án döntés született arról, hogy 30 ezer németországi cigányt a megszállt Lengyelországba deportálnak, igaz, végül „csak” 5 ezer roma került a łódźi gettóba.

„Majd elérkezett 1942, mikor előbb január 20-án, a wannseei konferencián a nemzetiszocialista vezetők kimondták a zsidókérdés végső megoldását, azaz a zsidóság kiirtását. Majd az év végén, december 16-án éppen ennek a szellemében Himmler elrendelte, hogy az összegyűjtött és fekete háromszöggel jelölt romákat az auschwitzi koncentrációs táborba szállítsák”

A Himmler-féle dekrétumot követően ugrásszerűen megnőtt az internált romák száma. Buchenwaldban például 1942 végén 9500 rab volt, számuk egy évvel később már elérte a 37 ezret, míg 1945 januárjára pedig a 110 ezret. Auschwitzban a cigányok számára külön családi tábort állítottak fel, azzal az indokkal, hogy „közismert, a cigányoknak nem csak közösségi, de családi érzése is felfokozott”. Mengele és kollégái több orvosi kísérletet hajtottak végre cigányokon. Tesztelték, hogy meddig tudnak életben maradni azok, akik csak sós vizet kapnak, és hogy az eszméletlenségre fagyasztott emberek mennyi idő alatt térnek magukhoz. 1945 januárjában 120–140 cigánylányt sterilizáltak a ravensbrücki táborban, a legfiatalabb közülük 8 éves volt. Egy roma túlélő így vallott a kísérletekről később.

„A kápók olyan zsidók voltak, akiket már előttünk, negyvennégy tavaszán odavittek. Egyszer csak kiabál a kápó, hogy Mágdáléná Hódoszi, Mágdáléná Hódoszi. Jelentkeztem. És akkor egy ilyen szőke SS-nő elvitt orvosi vizsgálatra. Nem tudom, mit csináltak velem. A tábori kórházban ébredtem fel, egy rendes tábori kórház volt. Valami nőgyógyászat. Arra még emlékszem, hogy valamit belém fecskendeztek, valami injekciót. Akkor még ébren voltam. Nem is sejtettük, hogy mit csinálnak. Nagyon kiválogatták, hogy kivel végezzenek kísérletet. Csak sokkal később tudtam meg – és ezt most nem nagyképűségből mondom – szóval, hogy tiszta életű, szűz nő kellett ehhez nekik. Negyvenfokos lázam lett utána, állandóan görcsöltem, petefészek-gyulladásom volt évekig” – emlékezett vissza a borzalmakra Hódosi Magdolna.

Himmler 1944 nyarán adott parancsot az auschwitzi cigánytábor likvidálására. Előbb kétezer még munkaképes cigányt más táborokba szállítottak át, majd 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradóra mintegy három-négyezer cigány származású embert, férfit és nőt, gyereket és időset öltek meg. A cigánytábor lakói — egy lengyel túlélő visszaemlékezése szerint — ellenálltak.

„A férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk mi történt. A cigányok táborát fényszórókkal világították meg, cigány férfiakat és nőket, gyerekeket az SS-ek ötösével állították sorba, hogy a krematóriumba vigyék őket. A gázkamrák felé tereléskor rájöttek a cigány férfiak a szörnyű tervre, és fegyvertelenül is megpróbáltak ellenállni. A küzdelem eredménye csak annyi volt, hogy a gáz helyett a golyó, a meszesgödör, a tűz, a vasrúd végzett az ellenállókkal. Ám az emberi méltóság akkor is lázad az erőszak ellen, ha látszólag nincs értelme.”

Propagandakép egy roma családról 1941-ben a német és olasz protektorátus alatt álló Zágráb közelében Fotó:Wikipédia/Bundesarchiv #moszkvater
Propagandakép egy roma családról 1941-ben a német és olasz protektorátus alatt álló Zágráb közelében
Fotó:Wikipédia/Bundesarchiv

Eközben a birodalom keleti csatlós államaiban a különböző bevetési csoportok is tömegesen pusztították a már koncentrációs táborba hurcolt cigányokat, illetve a különféle bábkormányok szívesen álltak a nemzetiszocialisták segítségére „a cigánykérdés megoldásában”. A horvátországi usztasák a jaszenováci koncentrációs táborban gyilkoltak meg több tízezer romát a szintén ott fogva tartott szerbekkel és zsidókkal egyetemben. Romániában az Antonescu-kormány a Dnyeszteren túl létesített koncentrációs táborokat, ahova 25 ezer romát hurcoltak el, s mintegy 11 ezren ott is haltak meg. A nemzetiszocialisták által megszállt cseh és morva területek cigányságát a letyi és hodoníni táborba, majd onnan Auschwitzba szállították, ahol elgázosították őket. A Szovjetuniótól időlegesen elhódított balti és belarusz területeken mintegy 30–35 ezer cigányt öltek meg a nemzetiszocialisták.

Magyarországon szintén megvoltak a porajmosnak az előzményei.  Például 1931-ben már országos rendelet tiltotta a megyehatáron kívüli iparűzést és a munkavégzéshez lovas szekér használatát a számukra, míg 1934-ben Endre László későbbi államtitkár azt követelte a politikai vezetőktől, hogy a romákat zárják koncentrációs táborba, sterilizálják a férfiakat. 1938-tól életbe lépett a romákat üldöző azon rendelet, mely szerint minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. Az ezt követő években több településen, például Esztergomban 1942-ben, zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák, amit csak a munkavégzés céljából hagyhattak el. Magyarország német megszállását követően a komáromi Csillagerőd lett a gyűjtőhelyen a romáknak, és az adatok alapján több tízezer cigányt – van olyan kutatás, ami 70 ezerre teszi a számukat –, köztük gyerekeket, nőket és öregeket deportáltak ide, majd innen szállították tovább őket a különböző koncentrációs táborokba. Az egyik szemtanú így emlékezik a Csillagerődben lezajlottak eseményekre: „Novemberben már kutya hidegek voltak. Hely a börtöncellákban nem volt. Az elfogottak nagy része a kazamaták előtti szabad térségeken tanyázott. Kisgyerekek megfagytak tucatjával. Azokat a latrinába dobták.”

„Pontos számokat még mindig nem ismerünk, ám Karsai László történész kutatásai szerint 5 ezerre tehető azon romák száma, akiket 1944–45-ben etnikai hovatartozásuk miatt álorvosi kísérletekkel megkínoztak, megnyomorítottak, illetve akiket haláltáborokban gyilkoltak meg, de más becslések alapján több tízezer romát gyilkoltak meg náci koncentrációs táborokban, vagy helyi pogromok alatt Magyarországon”

„Hajnalban jöttek, reggel, korán. Mentek a nyilasok meg a csendőrök, meg még civilek is hazáról hazára. Pakoljunk, elvisznek minket. Az anyánk adott ránk egy kis ruhát, ami vót: egy kis szoknyát, egy kis kabátkát, egy kis cipőt. Egerszegig hajtottak bennünket, mint a kanász a disznót. Fogtuk az anyánk szoknyáját, menni köllött. Egerszegen ott állt a vagony, vitt Komáromba. Egy hosszú szerelvény, csak cigányok, csak cigányok. Ahol cigány vót, mindenhol összeszedték. Éjjel-nappal ment a vonat, összebújtunk anyánk mellett. A tábor nem vót olyan messzi az állomástól. Gyalog mentünk, zavartak befelé. Nagy kerítés körül, drótkerítés. Fegyveres katonák, magyar katonák körül. Azok adták az ennyivalót, dobták le a sárba a kenyeret. Aki tudott, kapott, fölkapta a sárból, akinek nem jutott, nem evett. Nagyon sokan vótunk, olyan hosszú barakkok, mint egy hosszú pajta, fölül meg gyöp vót, fű. Az elején csak egy nagy nyílás, szólma a földön leterítve, azon ültünk meg feküdtünk, mint a malacok. Ott ültünk a kis ruhánkba, amelyikünk elálmosodott, letettük a fejünket a szólmára, ott aludtunk. A tetűk meg másztak, Isten bizony, mentek a szólmán. Hát, hogy valaki két hónapig ne mosakodjon, ne tisztálkodjon, gondolhatja. Annyi a tetű, mint a hangya. Isten bizony. Aki olyan vót, hogy ki tudták válogatni őket, összeszedték, elvitték Németországba. Aki meg meghalt, kidobták az udvarba. Füstölt a trágya, mer esett az eső, és a ganajra dobták a meztelen gyerekeket. Még meleg vót az a kis halott, ahogy kidobták. Ráesett az eső, ősz vót, szabályosan gőzölgött. A másféléves húgom is ott halt meg. Valamilyen betegséget kapott szegény. Istenem, kidobták azt is, biztos, mint a többit, a trágyára. Olyan szép kislány vót…” – olvasható egy korábbi Beszélőben Kovács Gyuláné Kolompár Matild visszaemlékezése.

1944 második felében – júliustól november elejéig – összeterelték, majd munkatáborokba hurcolták a roma családokat, és elkezdték felállítani a cigány munkásszázadokat. November közepén tömegesen marhavagonokban szállítják ki őket Dachauba, ahonnan a gyermekeket és a nőket továbbvitték Ravensbrückbe. Ugyanakkor az is tény, hogy a romák deportálásával kapcsolatban országos érvényű rendeletek csak a nyilas érában születtek, és a helyi közigazgatás sok helyen szabotálta azok végrehajtását.

MEGOSZTÁS