„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Kísértő múlt…

2024. febr. 25.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Az elmúlt években felélénkültek a második világháborúhoz kapcsolódó emlékezetpolitikai viták. Gőzerővel folyik a múlt aktuálpolitikai átértelmezése. A közép-európaiak erőteljes nyomására és a kelet-nyugati geopolitikai szembenállás fokozódásának a hatására megváltozó  európai narratíva immár nemcsak egyenlőséget tesz a két diktatórikus rendszer  közé, de a II. világháború kirobbantásáért is egyaránt felelőssé teszi a náci Németországot és a Szovjetuniót. De tényleg így van, avagy csak a történelem szokásos aktuálpolitikai indíttatású átírása zajlik?  Három emlékezetpolitikához kapcsolódó történettel árnyaljuk a képet.

A II. világháborúról szóló európai narratívát egészen a 2000-es évek elejéig a „Mindannyian bűnösök vagyunk!”, „Soha többet!” szlogennel leírható hozzáállás határozta meg. Ekkor azonban az Európai Unió olyan országokkal bővült, amelyek eleve másként élték meg a világégést, főképp pedig az azt követő évtizedeket. Ráadásul messze nem csupán áldozatként voltak érintettek a zsidók kiirtásában, és közülük egyesek még Hitler csatlósai is voltak.

„Az új közép-európai identitáspolitika ezt igyekszik elfelejteni, és inkább két diktatúra áldozataként állítja be magát”

Ezzel párhuzamosan megváltozott a geopolitikai helyzet is, amelyhez az emlékezetpolitika is idomult, és Vlagyimir Putyin rendszerének ideológiai alapjait gyengítendő minden erővel igyekszik kisebbíteni a nácik legyőzésében játszott szovjet szerepet.

E két megközelítés találkozásából a szovjet győzelmi mítosszal szemben új antimítoszok születtek. Az egyik a háború kirobbanását a müncheni megállapodásról és más „apróságokról” hallgatva a Molotov-Ribbentrop paktumból vezeti le.

„De már azon sem lepődhetünk meg, hogy egyes történészek szerint a nácik csak megelőző csapásként támadták meg a Szovjetuniót”

A másik, a közép- és kelet-európaiak által felépített függetlenségi mítosz szerint ezek az országok valójában két diktatúra közé szorulva harcoltak az életükért és a nemzet fennmaradásáért. Ennek jegyében született meg az Európai Parlament 2019 szeptemberében a II. világháborúért Németországot és a Szovjetuniót egyaránt felelőssé tevő állásfoglalása. De ezt megelőzően a német-szovjet paktum aláírásának napját, augusztus 23-át a totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak európai emléknapjává, a két diktatúra ellen is harcoló Witold Pilecki lovasszázados kivégzésének évfordulóját, május 25-ét pedig a totalitarizmus elleni küzdelem hőseinek nemzetközi napjává nyilvánították.

„A következő történetből azonban kiderül, hogy az 1930-as évek világa sokkal összetettebb volt, mint azt manapság Európa nyugati részén igyekeznek beállítani. A Molotov-Ribbentrop paktum is csak egy, igaz fontos lépés volt a II. világháborúhoz vezető úton, és a nyugati hatalmak felelőssége sokkal súlyosabb, mint azt ma az új narratívák beállítják”

A szégyen meccse

 

Ugye mindenki emlékszik a magyar-angol 6-3-ra? Volt azonban az angol futball történetében egy másik 6-3-as meccs, amelyet a szigetországban jobban szégyellnek, mint az Aranycsapattól elszenvedett vereséget. Pedig azon az 1938-as berlini mérkőzésen ők győztek 6-3-ra! A BBC 2003-ban a sport legsötétebb pillanatainak egyikeként nevezte meg az 1938-as berlini találkozót, amely előtt az Olimpiai Stadion 110 ezer nézőjének szeme láttára a brit <megbékélési politika> jegyében az angol futballisták náci karlendítéssel üdvözölték a megjelenteket, köztük díszpáholyban helyet foglaló Joseph Goebbelst, Hermann Göringet, Rudolf Hesst és Joachim von Ribbentropot”

Mint Hegyi Iván a az Anschluss után néhány héttel megrendezett találkozót a Jelen című hetilapban felidézve emlékeztet rá, miközben az osztrák Matthias Sindelar megtagadta, hogy a német válogatottban játsszon, addig az angolok elmentek Berlinbe játszani. Ezt megelőzően visszautasították az osztrákok felajánlását, miszerint ugorjanak be helyettük az 1938-as világbajnokságon.

„S az angolok nemcsak felléptek Hitlernek az 1936-os olimpiára készült „szentélyében”,  de a naiv nyugati politika nyomására meg is alázták magukat”

Az angol szövetség (FA) vezetői ugyanis azt az utasítást kapták a külügyminisztériumtól, hogy a játékosok náci karlendítéssel tisztelegjenek a csapatok felsorakozásakor. Eddie Hapgood csapatkapitány ezt először durván visszautasította, a szövetség elnöke, Stanley Rous azonban megkérte a berlini brit nagykövetet, hogy szólítsa fel a játékosokat az utasítás betartására. Így aztán a csapat csak előrenyújtott karral üdvözölte a telt házas stadion nézőit.

„S miközben a The Times gratulált a <finom angol gesztushoz>, az olvasók szégyellték magukat”

A szurkolókat az sem vigasztalta, hogy az elszánt futballisták lemosták a pályáról az előző évben – már a náci párttag Sepp Herberger vezetésével – egyetlen döntetlen mellett tíz győzelmet arató németeket.

De legalább ekkora volt a felháborodás 1935-ben, amikor két hónappal a nürnbergi törvények megszületése után Londonban, ráadásul a zsidó gyökerű Tottenham pályáján fogadták az angolok a németeket. Ráadásul 10 ezer német néző előtt, akik horogkereszttel díszített buszokkal érkeztek a brit fővárosba. „Azt akarjuk, hogy ez békés invázió legyen” – nyilatkozta a mérkőzés előtt a belügyminiszter, és a rendőrség mindent meg is tett a tüntetések és a rendbontás elkerüléséért. Hát ennyit a britek Hitlerrel szembeni keménységéről…

A beperelt igazság
Német SS-tiszt ellenőrzi a kényszermunkára beosztott zsidókat a varsói gettóban 1943-ban #moszkvater

Német SS-tiszt ellenőrzi a kényszermunkára beosztott zsidókat a varsói gettóban 1943-ban
Fotó:EUROPRESS/CAF/ AFP

A második világháború történetének újraértelmezésében élen járnak a lengyelek. Varsó hivatalos álláspontja, hogy a lengyel hősök voltak vagy áldozatok, és ami szembe megy ezzel a narratívával, arról nem vesz tudomást. Sőt, még törvényt is hoztak azok ellen, akik a lengyeleknek tulajdonítják a nácik által elkövetett tetteket. Ugyanúgy, mint Oroszországban, ahol szintén a törvény erejével lépnének fel a második világháborús győzelem megszentségtelenítőivel szemben.

„Ez a törvény, amely akár három év börtönnel is fenyegette azokat, akik akár csak kollaborációval vádolnak lengyeleket, annak idején nagy felháborodást keltett Izraelben. A jogszabály bírálói szerint Varsó ezzel lényegében tisztára akarja mosni a történelmet”

Érezhetően hűvösebbé vált a két ország viszonya, és még Netanjahu kormányfő is azt nyilatkozta, hogy nem elhanyagolható számú lengyel működött együtt a nácikkal. A nemzetközi tiltakozás hatására a lengyel kormány módosította a Nemzeti Emlékezet Intézete működéséről hozott törvényt, a trend azonban változatlan maradt.

Szembe ment a lengyel nemzetpolitikai vonallal az a Lengyel Tudományos Akadémia Holokausztkutató Központja által a túlélők visszaemlékezéseire alapuló, Az éjszaka máig nem ért véget címmel néhány éve kiadott kötet is. A két szerzőnek, Barbara Engelkindnek és Jan Grabowskinak a napokban azért kellett bíróság felelnie, mert könyvük állítólag sérti a lengyel nemzet becsületét.

„A varsói bíróság ugyanis első fokon bocsánatkérésre kötelezte a két ismert történészt, amiért könyvükben egy kelet-lengyelországi falu elöljárójáról azt állították, hogy együttműködött a náci megszállókkal a zsidók üldözésében. A felperes ezzel szemben azt állította, hogy a nagybátyja valójában menedéket adott a zsidóknak”

A két kutatót az ominózus 2018-as jogszabály miatt fogták perbe, amely polgári peres eljárást tesz lehetővé azok ellen, akik úgy vélik, hogy „a lengyel nemzet vagy a Lengyel Köztársaság is felelős a Harmadik Birodalom által elkövetett bűncselekményekért”.

„A könyv brutális történetek sorával szembesíti az olvasót és a lengyel emlékezetpolitika korifeusait is. Szól az embermentés hőseiről, de még többet azokról, akik részt vettek a zsidók elleni hajszában”

Ez persze sokaknak nem tetszett. Így a lengyel rágalmazásellenes ligának sem, amely szervezet megtalálta a könyv egyik szereplőjének, a kelet-lengyelországi Malinowo falu egykori elöljárójának 80 éves unokahúgát, aki rágalmazás címén tett feljelentést Edward Malinowski becsületének védelmében.

Filomena Leszczynski szerint az Estera Drogicka nevű túlélő hazudott Engelkindnek, amikor az azt állította, hogy Malinowski elvette a holmiját, amikor elmenekült a gettóból. A felperes azt sem tartja igaznak, hogy nagybátyja feljelentette volna az erdőben bujkáló zsidókat a csendőröknek. Leszczynski 100 ezer zlotyt (nagyjából 8 millió forint), bocsánatkérést és a szerinte rágalmazó tételeknek a könyvből történő eltávolítását követelte.

„A lengyel történészek által évtizedek során kialakított képet – amely szerint a lengyelek csak a háború áldozatai, illetve hősies ellenállók voltak – töri össze egy lengyel kutatása is”

Anna Bikont szintén tettesekkel és túlélőkkel folytatott beszélgetésekre alapozott, e vita közepén Németországban Mi Jedwabnéból – lengyelek és zsidók a soá idején címmel megjelent könyve. A lengyel kollaboránsokkal is foglalkozó mű főképp az 1941 nyarán történt bialystoki, radzilówi és jedwabnei pogromokra fókuszálva mutatja be a németek által megszállt keleti területeken tomboló megsemmisítési dühöt. De e témában említhetjük az Amerikában élő lengyel emigráns történész, Jan Gross könyvét, a Szomszédokat is, amely Lengyelországban óriási vihart kavarva világított rá a lengyel bűnökre is.

„Ezek a könyvek jól mutatja, hogy a lengyelek más közép-európai nemzetekkel együtt nemcsak áldozatai voltak a nácizmusnak. A per pedig annak a bizonyítéka, hogy ezzel persze nehéz szembenézni. Tagadni azonban értelmetlen. A múlton tovább kell lépni, abból tanulni kell, és átírni. Főképp pedig nem az igazságot felderítő történészeket beperelni”

Ki volt Witold Pilecki?  
Witold Pilecki a varsói bíróság előtt 1948. március 3-án #moszkvater

Witold Pilecki a varsói bíróság előtt 1948. március 3-án
Fotó:EUROPRESS/PAP/AFP

A lengyel hivatalos politika azonban ehelyett inkább az áldozati mítoszt erősíti. Ennek jegyében került a középpontba az Auschwitzot megjárt, végül a kommunista rendszer által kivégzett ellenálló Witold Pilecki, akinek tragikus sorsa megtestesíti a két diktatúra közé szorult Lengyelország képét. A lengyel ellenálló mítoszának építése erőteljesen folyik, és könyvek, filmek és ezt már egy az életét kutató és bemutató, emlékét őrző varsói intézet is segíti.

„Witold Pilecki élete valóban a kommunista és a náci ideológia elleni harc jegyében telt, így nála plasztikusabban senki sem testesíti meg az új lengyel és európai emlékezetpolitika alaptézisét”

A Pilecki család életét meghatározta a lengyel függetlenségért folytatott harc. A családot a cári birodalom elleni egyik legnagyobb felkelés után, 1863-ban kitelepítették Karéliába, nagyapja pedig hét évet töltött Szibériában. A 20. század elején Vilniusba költöztek, ahol Witold hamar csatlakozott a betiltott lengyel cserkészekhez, majd már a lengyel hadsereg katonájaként 1919 és 1921 között harcolt a lengyel-szovjet háborúban. Helytállásáért kétszer is megkapta a Vitézek Érdemkereszje kitüntetést. Ezután tiszti iskolába járt, lovassági kadét, majd tartalékos alhadnagy lett, és az általános mozgósítás során 1939. augusztus 26-án tényleges szolgálatra hívták be, és egy lovas szakasz parancsnokságával bízták meg. Harcolt a németek ellen, majd szeptember végén a szovjet bevonulás után a hadosztály feloszlott és egységeinek többsége megadta magát.

„Pilecki ezután egy bajtársával Varsóba ment és megalakították a megszállt Lengyelország első földalatti szervezetét, a Titkos Lengyel Hadsereget, amely aztán két év múlva beolvadt a későbbi Honi Hadseregbe”

Pilecki 1940-ben felvetette, hogy bejut a német koncentrációs táborba, Auschwitzba, ott belső ellenállást szervez, és információt gyűjt a külvilág előtt nem ismert tábor működéséről. A lengyel ellenállás a jelentéseit eljuttatta a brit kormánynak is, a tábor elleni támadást azonban Londonban  kivitelezhetetlennek tartották. Két év után, 1943-ban szökött meg, lovassági kapitánnyá léptetik elő, és belép a  Honi Hadseregen belül a lehetséges szovjet megszállás elleni ellenállást előkészítő csoportba. Harcol a varsói felkelésben, amelynek elbukása után elfogják, és előbb egy sziléziai, majd egy bajor fogolytáborba kerül.

„A háború végével az Olaszországban állomásozó állomásozó 2. Lengyel Hadtesthez csatlakozik, majd az emigráns kormány és a varsói kommunista vezetés közötti viszony romlásával Wladyslaw Anders tábornok kérésére új személyazonossággal visszatér hazájába, és kiépíti hírszerző hálózatát”

Pileckiék szervezetét azonban a hatalom felderíti, menekülhetne, de marad és a szovjet atrocitások leleplezésén dolgozik. A rendszer ezt nem soká tűri, 1947 májusában letartóztatják, majd egy év múlva auschwitzi barátainak közbenjárása ellenére kivégzik.

A rendszerváltásig nem lehet róla beszélni, ezután azonban azonnal rehabilitálják, 16 évvel később pedig Lech Kaczynski posztumusz a Fehér Sas Érdemrenddel tünteti ki. Újabb évtizeddel később Pileckit ismét felfedezik, és a két diktatúrával szembeni ellenállás előbb nemzeti, majd mára európai szimbóluma lett.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK