Amikor 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg 322. lövész hadosztálya elérte és felszabadította Auschwitzot, a világ még csak sejtette, hogy a tábor a náci rémtettek egyetemes szimbóluma lesz. Nem véletlen, hogy az a nap lett a holokauszt emléknapja, amikor felszabadult a történelem legnagyobb tömeggyilkosságának helyszíne.

Noha a szövetségesek sejtették (tudták), hogy a náci Németországban milyen emberiség elleni bűntetteket követnek el, a valóságra, az igazi borzalmakra csak akkor döbbentek rá, amikor 1944 második felétől induló offenzívájuk alatt egymás után érték el és szabadították fel a több tízezernyi foglyot őrző koncentrációs táborokat. A foglyok éheztek és súlyos betegségektől szenvedtek, de a látványuknál is döbbenetesebb volt a vallomásuk.

Elsőként a szovjet erők bukkantak nagyobb méretű náci táborra a lengyelországi Lublin mellett fekvő Majdanek városkában, 1944 júliusában. A sztálini diktatúra alatt azért sok mindenhez hozzáedződött szovjet katonák először szembesültek azzal, hogy a nácik tettei minden képzeletet felülmúltak. Ugyan a német erők a gyors szovjet előrenyomulás ellenére is megpróbálták eltüntetni a tömeggyilkosságok bizonyítékait – felgyújtották a krematóriumot –, de a gázkamrák megmaradtak, így kiderült, milyen módon irtották ki a lengyel zsidók nagy részét. Majdanek után a nyár végére a szovjet csapatok a belzeci, a sobibori és treblinkai haláltáborokat is elfoglalták.

„A felszabadítók egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek, amikor beléptek a náci táborok területére”

Temetetlen holttestek tömegei feküdtek egymásra halmozva, míg túlélők inkább csontvázakra hasonlítottak, akik mozogni is alig tudtak. Folyamatos veszélyt jelentettek a betegségek, és sok tábort fel kellett égetni, hogy megelőzzék a járványok terjedését. Mindezek után a táborok túlélőinek még hosszú és nehéz utat kellett megtenniük a felépülésig.

„Ám az igazi borzalom még hátra volt a világ számára… Auschwitz, a legnagyobb megsemmisítő központ, a náci halálgyár”

A németek által lerohant Lengyelország területén létesített koncentrációs és megsemmisítő táborok hálózata volt. Összesen három főtáborból állt: Auschwitz I-ből (Stammlager vagy főtábor, amely elsősorban adminisztratív központként szolgált), Auschwitz II-Birkenauból (Vernichtungslager, a megsemmisítő tábor), s az Auschwitz III-ból (a munkatábor). Emellett további 45 altábor tartozott a halálgyárhoz, melynek legtöbbjét a német ipar szolgálatába állították.

Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője volt az, aki 1940 áprilisában a lengyel hadsereg által elhagyott kaszárnya barakkokból álló területet alkalmasnak találta egy koncentrációs tábor kialakítására, ami aztán a Schutzstaffel (SS) égisze alá tartozott.

„Az első – 728 fős zsidó – szállítmány 1940. június 14-én futott be a lengyel Tarnówból”

Összesen három parancsnoka volt Auschwitznak: Rudolf Höss (1940. május-1943. november), Arthur Liebehenschel (1943. november-1944. május), végül Richard Baer (1944. május-1945. január). A rendfenntartó kápók munkáját a zsidókból álló Sonderkommando segítette, akik a foglyok elgázosítását készítették elő, valamint átnézték a halottak fogait, hogy azok vajon tartalmaznak-e aranyat. A kápók és a Sonderkommando felügyeletét a hatezer fős SS-egység látta el, míg a visszaeső bűnözőkből álló elítélt csoport az SS meghosszabbított karjaként a helyi irányításban vállalt szerepet.

Az I.G. Farben által gyártott Zyklon-B nevű, eredetileg rovarirtáshoz szánt cianid gázt először 650 szovjet hadifoglyokon próbálták ki a 11-es blokk alagsorában létrehozott gázkamrában, míg a 10-es blokkban a Josef Mengele által vezetett áltudományos vizsgálatokat tartották. A későbbiek folyamán a dokumentumok és a visszaemlékezések szerint csak a 11-es blokkban mintegy 60 ezer embert gázosítottak el. 1943-ban a nácik a birkenaui haláltábor elgázosítási kapacitásának növeléséről döntöttek.

„A gázkamrák 1944. április-július között akár napi húszezer embert is képesek voltak kivégezni”

Ugyanakkor 1944 novemberében Himmler a közelgő Vörös Hadsereg hírére elrendelte a krematórium-rendszer lerombolását, valamint az összes fogoly kivégzését. Amíg a parancs első felét teljesítették – január elején a birkenaui gázkamrákat is felrobbantották –, addig utóbbit már nem.

És amikor 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg 322. lövészegysége elérte és felszabadította Auschwitzot, a táborba belépve mindössze néhány ezer éhező foglyot talált életben. Az 1. Ukrán Front katonái eleinte nem érzékelték a hely jelentőségét: „Úgy éreztük, hogy valami jót tettünk, valami nagyon jó cselekedetet hajtottunk végre, teljesítettük a kötelességünket.”

„Részvétet éreztek az Auschwitzban talált túlélők iránt, de nem tudták, hogy valami rettenetes dolognak lettek a szemtanúi”

„Meg kell értenünk a háborút megjárt emberek lélektanát… Mögöttem akkor már több mint egyévi közvetlen harctéri tapasztalat volt. Ez alatt láttam táborokat, ha nem is ilyeneket, mint ez, de kisebb fogolytáborokat biztosan. Láttam városokat megsemmisülni. Láttam falvak lerombolását. Láttam a saját népünk szenvedéseit. Láttam megcsonkított kisgyerekeket. Nem volt olyan falu, amely ne tapasztalta volna meg ezt a borzalmat, ezt a tragédiát, ezeket a szenvedéseket” – mondta Ivan Martinuskin, a Vörös Hadsereg főhadnagya, aki néhány órával azután ért Auschwitzba, hogy a tábort bajtársai elfoglalták.

„Ám amikor a szovjet katonák jobban szétnéztek a tábor területén, kiderült, számos bizonyíték árulkodott a tömeggyilkosságokról”

Előkerültek az áldozatok személyes tárgyai, és később, amikor mindezeket összeszámolták, kiderült, hogy ezek között több százezer öltöny, több mint 800 ezer női ruha és mintegy 7 tonna emberi haj volt. Hogy milyen lehetett az „élet” a táborban, arra később jött rá a világ, amikor a túlélők már el merték mesélni az átélt borzalmakat.

„A lágerben egyik napról a másikra éltünk, az volt az egyetlen cél, hogy holnapig kihúzzuk. Mennyi kitartás, bátorság, szerencse kellett ahhoz, hogy túléljük ezt a napot! Aki lelkileg megtört, az gyorsan befejezte nyomorúságos életét… Az ősz beálltával a táborban nagyon megromlottak a körülmények, és velük együtt a foglyok hangulata. Egyre gyakoribb kivégzések, végtelenül hosszú büntetőapellek, kemény munka, verés, kínzás, piszok, bolhák. A kínzó tetvek miatt gyorsan terjedtek a járványok, az életben maradtakat az éhség tizedelte, a súlyos betegek kiirtására új módszert vezettek be, a benzininjekciót. Általánossá vált a csüggedt hangulat, és a reménytelen helyzetből az egyetlen út a krematórium kéményén át vezetett” – olvasható egy túlélő vallomása Az auschwitzi halálgyár rémtettei című könyvben.

A meggyilkoltak számáról még mindig nincs egyezség. A tábor első parancsnoka, Rudolf Höss vallomásai alapján három millióra becsülték. Ugyanakkor Vlagyimir Makarov, az FSZB-archívumok tudományos munkatársa az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a tábor felszabadítása után végzett nyomozás alapján megállapítható, hogy Auschwitzban 1940. júniusa és 1945 januárja között nem kevesebb, mint négymillió embert semmisítettek meg. 1983-ban George Wellers francia tudós a deportálási dokumentumokból 1,613 millió meggyilkoltra becsülte az Auschwitzban megölt foglyokat, amelyből 1,44 millió volt a zsidó, 146 ezer pedig a lengyel áldozat.

„Franciszek Piper a vasúti menetrendek és a deportálások adatainak összevetése alapján 1,1 millió zsidó halottat, 140-150 000 lengyel áldozatot és 23 000 romát számolt össze. Ez a szám jelenleg a legtöbb kutató által elfogadott, és ez szerepel a hivatalos emléktáblán is”

Makarov kutatásai szerint az Auschwitzban 75 esztendeje felszabadított rabok közel fele lengyel és magyar volt – 745, illetve 542 fő -, s rajtuk kívül többek között 542 francia, 346 cseh és szlovák, 315 orosz, 180 holland, 159 jugoszláviai, 91 görög, 52 román, 41 belga állampolgárt és 96 szovjet hadifoglyot találtak életben a Vörös Hadsereg alakulatai. A főtábor felszabadításában különböző számítások szerint 100-322 szovjet katona vesztette életét.