Annak idején I. Miklós orosz cár kizárólag azért hozta létre az úgynevezett Buturlinszkij-bizottságot 1848. április 14-én, hogy megakadályozza a hatalom érdekeitől eltérő nézetek eljutását a széles tömegekhez.

A hírek és információk blokkolása a tömegek előtt nem újkeletű az orosz birodalom történetében. Ha valamiről nem tud a nép, akkor nem is fog lázadni ellene. Sőt, gondolkodni sem fog, vajon miként lehetne másként élni. Az orosz birodalom – néhány reformer uralkodó kivételével, mint például I. Péter cár – mindig is egyfajta titokzatos birodalom volt a Nyugat számára, míg az ott élők nem mindig értesültek, értesülhettek a nagyvilág híreiről, történéseiről.

„A cenzorok mindig is jelen voltak az orosz történelemben, ám állami szintre először 1848-ban emelte a tevékenységüket I. Miklós”

A cár elsősorban attól tartott, hogy a birodalomban elterjednek azok az eszmék vagy irodalmi művek, amelyek éppen akkor borították el Európát a forradalmak lángjaival. Annyira tartott ezektől, hogy eleinte nem akart beavatkozni egyetlen külföldi forradalomba sem, mivel egy oroszországi lázadástól tartott. Ám a Szent Szövetség által rá ruházott felelősség miatt I. Miklós mégis elvállalta a rendrakó nem éppen népszerű szerepét, és 1848 júliusában az orosz csapatok beavatkoztak Moldvában és Havasalföldön, megakadályozva ezzel az alkotmányos monarchia létrejöttét.

1849-ben azonban számos lengyel csatlakozott a magyar forradalomhoz, amelynek leveréséhez Ferenc József Miklós segítségét kérte. A cár eleget tett a kérésnek, és csapatait Magyarországra küldte, ahol a magyar szabadságharcot orosz segítséggel leverték.

„Ezek után érdemelte ki Miklós az <Európa csendőre> nevet, ráadásul mindezt úgy, hogy birodalmában nem került sor egyetlen helyi zavargásra sem”

Hogy mi volt ennek a biztosítéka? Nos, az állami szintre emelt cenzúra, mely megtestesítője az úgynevezett Buturlinszkij-bizottság volt, melynek élén – bármilyen meglepő – egy fantasztikus elméjű hadtörténész, Dmitrij Petrovics Buturlin állt. Megszigorították a cenzúrát, és egyre jobban ellenőrizték az egyetemeket. A rendőrség még a legkisebb gyanús csoportosulást is feloszlatta, amellyel kapcsolatban csak felmerülhetett a nyugatról érkező hírek értelmezése. Többek között Dosztojevszkij is beletartozott egy ilyen csoportba.

„A Buturlin által vezetett bizottság minden irodalmi vagy történelmi művet átolvasott, és amelyik nem felelt meg az elvárásoknak, azokat bevonták és megsemmisítették, vagy ha még megjelenésre várt, természetesen megtagadták a nyilvánosságra hozatalát”

De felügyelték a folyóiratok irányultságát, az abban megjelent cikkeket, és megadták e periodikák számára a követendő irányvonalat. A bizottság felügyelete kiterjedt minden olyan nyomtatott kiadványra (beleértve a hirdetményeket, meghívókat és hirdetményeket), valamint az oktatási intézmények számára litografált kézikönyvekre és egyéb kézikönyvekre, amelyek korábban átmentek az állami ellenőrzésen.

Elképesztő hatalom összpontosult a kezükben, s ha valamire kimondták a verdiktet, a cár azonnal jóváhagyta azt. A bizottság jelentései szerint Szaltikov-Scsedrint Vjatkába, míg Turgenyevet és másokat Szpasszkoje-Lutovinovóba száműztek. Miután 1849-ben a bizottság megakadályozta egy új cenzúra charta elfogadását – ami jelentősen visszaszorította volna a bizottság jogait –, a javaslat egyik kitalálója és megalkotója, Szergej Szemjonovics Uvarov oktatási miniszter azonnal lemondott. Ahhoz, hogy változás álljon be ebben a kérdésben, el kellett jönnie I. Miklós halálának.

„Nem sokkal a cár elhunyta után – Modeszt Andrejevics Korf feljegyzése szerint – 1855. december 6-án feloszlatták magát a bizottságot, mondván, a kötelességeit teljesítette”

De ki is volt az orosz birodalom első igazán nagy cenzora, Dmitrij Petrovics Buturlin? Az orosz hadtörténész és tábornok arisztokrata családban látta meg a napvilágot, apja az Izmajlovszkij-ezred kapitánya, míg anyja hercegnő volt. Pályafutását természetesen kortársaihoz hasonlóan katonaként kezdte, részt vett a napóleoni honvédő háborúban, majd a spanyol-francia háborúban, melynek végén tábornokká – vezérőrnaggyá – nevezték ki. Az 1828-29-es orosz-török háborúban már tábornagy, majd 1830-ban a saját kérésére leszerelik.

Innentől politikai pályára lép, 1833. május 14-én nevezték ki a Kormányzó Szenátus Földmérési Osztályába titkos tanácsosának, majd 1840. december 6-án az államtanács tagja lett, míg 1843. április 24-én a Birodalmi Nyilvános Könyvtár igazgatójává nevezték ki.

„A birodalmi eszmékhez mindvégig hű maradt, sosem pártfogolta a túlságos irodalmi és oktatási reform irányzatokat, nem véletlenül esett rá I. Miklós választása a cenzúráért felelős bizottság vezetésére. Ugyanakkor imádta a művészetet – házát festmények és szobrok díszítették –, a kártyát sem vetette meg, mestere volt a játéknak”

Buturlin számos hadtörténeti mű szerzője, talán a legismertebb munkája az 1812-es honvédő háború eseményeinek hivatalos bemutatása. Érdekesség, hogy franciául írt, a legtöbbet később fordították oroszra. Számos mai történész tekint alapműként a könyveire.