Az Oroszországgal szemben foganatosított szankciók már kimondottan az orosz gazdaság tönkretételét, javainak megszerzését célozzák. Mintha az Egyesült Államok csak erre a pillanatra várt volna, hogy végképp leszámolhasson Oroszországgal. A célkeresztben immár Vlagyimir Putyin és rendszere áll. Ezért aztán egyelőre nem a béke, hanem a háború elhúzása, Oroszország kifárasztása a cél. Akár olyan áron is, hogy közben a szövetséges európai országok is megszenvedik Oroszország megbüntetését. De sikerülhet-e két vállra fektetni Oroszországot?

Oroszország súlyosan megsértette a nemzetközi jogot Ukrajna megtámadásával. Agressziót követett el a háború kirobbantásával. A döntésben fontos szerepet játszó aggályai részben érthetők, ám ez sem igazolhatja a háborút.  Mint ahogy az sem adhat Moszkva számára felmentést, hogy e helyzet kialakulásában súlyos felelősség terheli az úgynevezett kollektív Nyugatot, de magát az áldozatot, Ukrajnát is.

„Az agressziót azonban Oroszország követte el, és ezért a felelősséget viselnie kell”

Ettől függetlenül joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért bünteti a nyugati világ olyan hévvel és gyűlölettel Oroszországot, hogy az már neki magának is egyre inkább fáj, sőt komoly csapást mér már a nagy kedvenc globalizációra is. Arról már nem is beszélve, hogy nem Oroszország az első, aki háborút indítva lerohan egy másik országot.

„Arra azonban nem nagyon emlékezhetünk, hogy a háborúk sorát indító, mások belügyeibe lépten-nyomon beavatkozó Egyesült Államokat valaha is szankcionálták volna. Amerikának lehetnek érdekei, és érdekszférája is, ebben szabadon garázdálkodhat, míg másokat ugyanezért súlyos retorziók érik”

A nyugati világban tomboló oroszellenesség, a mindenre és mindenkire kiömlő gyűlölet hevességét csak részben magyarázhatja az agresszió váratlansága és közelsége, a pusztítás. A tomboló indulatokban benne van, hogy Oroszországot valahogy soha sem fogadta el igazán Európa, majd később az úgynevezett Nyugat. Egyszerre féltek Oroszországtól, és le is nézték Európa vad birodalmát. Ez utóbbival mély sebeket ejtve az oroszok lelkén, egyúttal válaszként féktelen haragot, keserűséggel vegyes dühöt is kiváltva. A mostani kivételezett gyűlölet cunamiban – ilyennel a délszláv háborúk idején még a szerbek sem szembesültek – benne vannak a még a hidegháborúban kialakult reflexek is, a jól felépített oroszellenesség még most is működik. Sőt a modern kommunikációs eszközökkel minden korábbinál könnyebben fel is turbózható.

„De ebben a meghökkentő hevességgel fellángolt gyűlöletben, az indulatok tombolásában benne van valahol az is, hogy a nyugati világ vezető hatalma megérezte a vérszagot, és minden korábbinál komolyabb esélyt lát egykori ellenfele földbe döngölésére. Ha már 1991 után engedte felállni a földről”

Amerika most nemcsak Oroszországot akarja úgy meggyengíteni, hogy egy darabig a földről ne kelhessen fel, hanem az orosz rendszert is meg akarja dönteni. Mert nagyon jól tudja, hogy egy Putyin vezette Oroszországot gerincét nem lehet csak úgy megtörni. Magát Putyint is el kell takarítani az útból, és ere szolgálnak eszközként a szankciók. Azt remélik ugyanis, hogy ezekkel a büntető intézkedésekkel kezelhetővé lehet gyengíteni az országot, egyúttal a végletekig feszítve a húrt, előbb-utóbb szembe fordul az elnökkel az elit és a társadalom is.

„S nemcsak a társadalmat akarják szembe fordítani Putyinnal, hanem magát Putyint is le akarják járatni, de legalábbis hibára akarják kényszeríteni”

Ez utóbbi két célt egyszerre szolgálja Putyin háborús bűnössé nyilvánítása, és az ellene hozott személyes szankciók is.  Az általában megosztott amerikai szenátus most egyhangú döntéssel hivatalosan is háborús bűnösnek nyilvánította az orosz elnököt, Joe Biden pedig már ott tart, hogy nemcsak a háborús bűnösnek, de egyenesen halálosztó diktátornak nevezi kollégáját. Ezek olyan súlyos szavak, amelyek eleve kizárják a tárgyalásokat, és egyértelműen az eszkaláció felé terelik az enélkül is szörnyű háborút.

„De az is meglehetősen szokatlan, hogy egy ország első emberét is szankciók alá vesznek. Ez ugyanis lezárja az utat a kompromisszumok, a megegyezés előtt. Ebből is látszik, hogy Amerika célja most a feszültség fenntartása, a háború elhúzása, és a leszámolás Oroszországgal”

Az ország vezetőjének szankciós listára vétele egyértelműen azt üzeni, hogy nem tartják őt tárgyaló partnernek. Eleve nem is léphet be a szankciókat aláíró országokba. Enélkül pedig nehezen csökkenthető a feszültség. Furcsa azonban, hogy Putyin esetében csak a külföldi vagyonra terjednek ki a szankciók, az utazásra nem. Putyin tehát megmarad tárgyaló félnek, az pedig egyértelmű, hogy amerikai számlákat, tengerparti villákat esetében aligha találnak.

„Akkor miért ezek a példátlanul szigorú és provokatív intézkedések?”

Egyértelmű, hogy ezzel csak a feszültség fokozása lehet a cél. De Washington azt is gondolhatja, hogy Putyin érzelmi alapon hozta meg a döntését a háborúról, és az ilyen provokatív lépésekkel tovább gerjeszthetik a haragját, ezzel pedig a konstruktivitás felől további agresszív lépések felé terelhetik az orosz elnököt. Hogy aztán széttárják a kezüket, hogy Putyinnal nem lehet tárgyalni. Ennek az elgondolásnak a gyengéje, hogy az utóbbi időben elterjedt pszichologizáló megközelítés ellenére Putyin átgondolta a lépéseit. Dönthetett hibásan, de azt aligha érzelmektől vezérelve tette.

„S hogy milyen nagy Amerika eltökéltsége Putyin megbuktatására, azt mutatja, hogy Washingtont nem érdeklik szövetségesének, Európának a veszteségei, sőt még a globális rendszer gyengítése sem”

Úgy gondolja, hogy Putyin kiiktatásával megoldja másik problémáját is, és az egyre nagyobb nyomás sem tereli így Peking karjaiba Moszkvát. A baj ezzel csak az, hogy az a stratéga, aki ezt kitalálta, nem ismeri Oroszországot, és a történelmet sem. Amikor a lét volt a tét, Oroszország mindent kibírt, és ezt is ki fogja bírni, még ha fájdalmas is lesz az egyre erősebb szorítás. Mert azért a többség felfogja, hogy hiába sulykolják, itt már nem Putyin és rendszere, hanem Maga Oroszország a tét. Hogy is szokták mondani? Ami nem pusztít el, az megerősít!