A boszniai háború szülte, a daytoni békeegyezmény formálta a boszniai szerb entitást olyanná, amilyennek ma is láthatjuk. Azonban a boszniai Szerb Köztársaság még így sem nevezhető befejezett alkotásnak.

Amikor 1992. január 9-én a boszniai szerbek kikiáltották a Szerb Köztársaságot, aligha számítottak arra, hogy évtizedek múlva sem lesz megoldott a szerb entitás sorsa. Akkor a szerbek még abban bíztak, hogy hamarosan csatlakozhatnak Szerbiához, így pedig létrejöhet Nagy-Szerbia, vagyis a szerbek közös állama. Csakhogy az események egészen máshogy alakultak, nem kis részben éppen a boszniai szerbek hibás döntéseinek következtében.

„De miért is nem sikerült elszakadniuk Boszniától a szerbeknek?”

Ami az 1990. novemberi választásokat illeti, azokon Boszniában a nemzeti pártok diadalmaskodtak. Függetlenül attól, hogy a muzulmán Demokratikus Akciópártnak, a horvát Horvát Demokratikus Közösségnek, illetve a Szerb Demokrata Pártnak teljesen eltérő nézeteik voltak Jugoszlávia, azon belül pedig Bosznia jövőjéről.

„Habár a nemzeti ellentétek már ekkor is jól látszottak, a három nemzeti párt még nagykoalícióra is lépett egymással, hogy megakadályozzák a reform kommunisták visszatérését. Csakhogy a békesség nem tartott sokáig, mert a nacionalista eszmék eddigre már megtették a hatásukat”

Szlobodan Milosevics fő célja ekkor az volt, hogy teljes egészében Jugoszlávián belül tartsa Bosznia-Hercegovinát, hiszen ez felelt meg leginkább a nagyszerb nacionalizmus elképzeléseinek. Milosevicset ebben természetesen nem csak a boszniai nacionalisták támogatták, hanem a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) is, amely ekkor már nagyrészt szerb tisztekből állt. Ám figyelembe kell azt is venni, hogy a helyi szerbek fenyegetve érezték magukat a növekvő muzulmán közösség miatt, nem is beszélve a horvátokról, akiket Zágráb nyíltan támogatott. A nézeteltérések 1991 őszén szakításhoz vezettek a nemzeti pártok között, ami után a bosnyákok és a horvátok a szarajevói parlamentben megszavazták Bosznia-Hercegovina függetlenségét. A szerbek persze bojkottálták a szavazást. Sőt, miután elhagyták a közös törvényhozást, saját parlamentet alakítottak, majd novemberben saját népszavazást rendeztek Bosznia Jugoszláviában maradásáért.

„Majd hogy nyomatékot adjanak elképzeléseiknek, 1992. január 9-én megalakították a boszniai Szerb Köztársaságot, amely azonnal kinyilvánította, hogy Bosznián belül kíván maradni”

A köztársaság elnökévé Radovan Karadzsicsot választották, aki teljes mértékben megfelelt Belgrádnak. A boszniai szerbeket azonban már megosztotta a nacionalista politikus. A boszniai szerbeknek ugyanis nagyjából a 15 százaléka továbbra is kitartott Bosznia integritása mellett. Így aztán a Szerb Köztársaságból idővel rengetegen elmenekültek, a háború előtti 1,3 milliós szerb populációból csak 600-700 ezren maradtak Boszniában.

Az események aztán újabb fordulópontot vettek, mikor ebben a jugoszláv tagköztársaságban is megtartották a függetlenségi népszavazást, amelyen végül 64 százalékos volt a részvétel. Habár a szavazók 99 százaléka itt a függetlenségre szavazott, a szerb szavazók eleve bojkottálták azt, így egyre többen kérdőjelezték meg a referendum legitimitását.

„Valójában ez jelentette a boszniai háború kiindulópontját is, hiszen a fegyveres incidensek ekkor kezdődtek meg a bosnyákok és a szerbek között”

A szarajevói összetűzések aztán átterjedtek más városokra is. De az indulatok akkor szabadultak el igazán, mikor Szarajevóban béketüntetéseket tartottak, majd szerb orvlövészek a tüntetők közé lőttek. A JNA ekkor előjött a laktanyáiból és beavatkozott a harcokba, majd április elejére körülzárta Szarajevót.

Ekkor a helyi szerbek sem maradtak tétlenek. Először megszervezték a szerb köztársaság hadseregét (VRS), amely egyrészt a JNA helyi alakulataiból, másrészt az SDS pártmiliíciáiból állt össze. Fontos azonban, hogy a VRS magját mégis a JNA jelentette, amelyet tulajdonképpen ki sem vontak Boszniából. Sőt, még a haditechnikát is ott hagyták a szerbeknek. A VRS élére Ratko Mladicsot nevezték ki, aki előzőleg a horvátországi háborúban is szerepet játszott. Hozzá kell azonban tenni, hogy szerb oldalon gyorsan megjelentek a különböző félkatonai alakulatok is, amelyek ugyan a harcokban nem igazán jeleskedtek, de annál nagyobb szerepük volt az etnikai tisztogatásokban.

„A szerb köztársaság hadserege néhány hónapon belül ellenőrzése alá vonta Bosznia területének bő kétharmadát, vagyis így a Szerb Köztársasághoz kerültek olyan területek is, amelyeken már nem voltak többségben a szerbek. Ezzel Bosznia területi felosztása katonai értelemben nagyjából meg is valósult, és ebben nagy változások nem is történtek egészen 1995 nyaráig”

De térjünk egy kicsit vissza Bosznia felosztására! Ilyen egyezményből több is létezett. Ezek közül furcsamód a legnagyobb publicitást Milosevics és a horvát elnök, Franjo Tudjman karadjordjevói találkozója kapta, ahol a két vezető állítólag megállapodott abban, hogy felosztják egymás között Boszniát. Habár a mai napig nem tudni, hogy ebből mi volt igaz, annyi bizonyos, hogy Karadzsics és Mate Boban boszniai HDZ-elnök 1992 májusában valóban találkozott Grazban, ahol elvi egyezmény született arról, hogy a szerbeket 65, a horvátokat 20, a bosnyákokat pedig 15 százalék illeti Bosznia területéből.

„A katonai felosztás persze egyáltalán nem jelentette a harcok befejeződését. A keleti és nyugati szerb területeket összekötő posaviai közlekedési folyosó kiszélesítéséért nagyon komoly harcok folytak, de Szarajevó és a bosnyák enklávék kimerítése is fontos célja volt a VRS-nek”

Mladics ugyanakkor kerülte a klasszikus csatákat, ami elsősorban annak volt betudható, hogy a viszonylag kis létszámú VRS-nek óriási területeket kellett ellenőriznie. Ezért a haditechnikát inkább a legfontosabb közlekedési pontok köré koncentrálták. Amennyiben pedig nem sikerült elfoglalniuk egy területet, azt folyamatos tüzérségi tűzzel próbálták térdre kényszeríteni, ezt példázta Szarajevó sorsa is, amelyet három és fél évre körbezártak a boszniai szerbek. Az 1992-es területfoglalások után így a háborút inkább városi blokádok jellemezték. Fontos azonban hozzátenni, hogy a hadviselésnek igen fontos részét jelentették az etnikai tisztogatások is, amelyek olyan irányított akciók voltak, amelyek az elfoglalt területek homogenizálását célozták.

„Az igazán fontos fordulat aztán 1995-ben következett. Ez az év a Jimmy Carter egykori amerikai elnök közvetítésével megkötött tűzszünettel kezdődött, de ez nem tartott sokáig”

A tél elmúltával, amikor az időjárás kedvezőbbé vált a harcokhoz, a boszniai szerbek akcióba lendültek. Ekkor már a NATO is beavatkozott, és a szerb állásokat bombázta. A szerbek viszont válaszul 400 kéksisakost és ENSZ-megfigyelőt ejtettel foglyul és azzal fenyegetőztek, hogy újabb bombázások esetén élő pajzsként fogják használni őket. A túszválság elülte után azonban újabb botrány robbant ki, miután kitudódott a srebrenicai tömegmészárlás. Ekkor viszont a NATO óriási erejű bombázásba kezdett, ami aztán teljesen megroppantotta a Szerb Köztársaságot.

„Mindezek után meglehetősen különösnek számít ma is a szerb entitásnak a területe, melynek határait az egykori frontvonalakhoz igazították”

A boszniai békeszerződés három hetes kemény alkudozás után az amerikai kormányt képviselő Richard Holbrooke közvetítésével született meg az amerikai Daytonban 1995. december 14-én. A békeszerződés értelmében Bosznia-Hercegovina eredeti határai megtartásával nemzetközi jogilag fennmaradt, de két széles önállóságú országrészre osztották fel. Az összterület 51 százalékát a bosnyák-horvát föderáció alkotja, 49 százalékát pedig a boszniai Szerb Köztársaság. Ami a két országrész állami berendezkedését illeti, mindkét tagállam saját elnökkel, parlamenttel és kormánnyal rendelkezik, a szövetségi hatóságok jogkörébe csak az alapvető egyeztetések, mint a külügyek és a külkereskedelem tartozik, amelyekről konszenzusos elv alapján kell dönteni.

„Mindemellett az alkotmány megtiltotta bármelyik országrész kilépését a szövetségből, amit mostanra egyre többen kérdőjeleznek meg”

A legutóbbi konfliktus alapját az a nyári döntés előzte meg, amit a távozó boszniai főképviselő, Valentin Inzko lépett meg azzal, hogy büntethetővé tette a srebrenicai népirtás tagadását. A boszniai szerbek ezután elhagyták a közös intézményeket, sőt Milorad Dodik, a boszniai háromtagú elnökség szerb tagja egyre többet fenyegetőzik azzal, hogy a Szerb Köztársaság el is hagyhatja Boszniát.

Nemzetközi szakértők szerint azonban a Szerb Köztársaság önállósodására csekély az esély, mert ezt a nagyhatalmak sem támogatnák. Az ő céljuk inkább az, hogy Boszniát a jelenlegi formájában tartsák fenn még úgy is, hogy Bosznia-Hercegovina egységes államként nem igazán mondható működőképesnek. A boszniai szerb entitás jövője azonban továbbra sem tisztázott, így a Szerb Köztársaság a 30. születésnapját is kétségek között ünnepli.