Értetlenül olvasom a híreket. Csalódás csalódás után. Az Európát Hitlertől megmentő, a hidegháború éveiben a nemzetközi egyensúlyt ellenlábasaival együtt patikamérlegen kimérve fenntartó Oroszország háborúzik. És Franciaország kész ölre menni egykori szövetségesével.

Közel fél évszázada, hogy először jártam Párizsban. A Montmartre temetőben, Heine sírjától nem messze fejet hajtottam a világ talán egyik legnagyobb balettművészének Vaclav Nyizsinszkijnek a sírja előtt. Aki a balettet szereti, nem felejtheti el, hogy Gyagilevnek és nagyszerű, a balettet megújító társulatának Franciaország adott otthont. És a világ zeneművészetének olyan nagyjai mellett, mint Debussy, Ravel, Erik Satie az orosz zene kiválóságai, Prokofjev és Sztravinszkij is szolgáltak zenei munícióval a társulatnak. Együtt, egy ügyet szolgálva.

„Franciaország szívesen nyújtott baráti kezet, adott otthont az élet viszontagságai elől ott menedéket kereső orosz művészeknek. Lett légyen az a cári elnyomás vagy az éledő személyi kultusz”

Érdekes adalék, hogy a Marseille-i születésű Victor Marius Alphonse Petipa tette naggyá az orosz balettet, s a pályafutását egy baskír néptánc csoportban kezdő Rudolf Nurejev Párizsban öregbítette az orosz táncművészet hírnevét. A francia fővárosban letelepedve teljesítette ki pályáját, és gazdagította az orosz énekművészet rangját Fjodor Saljapin is, hogy majd a peresztrojka után a befolyásos krimiíró Julian Szemjonov hazahozassa hamvait szülőföldjére. Saljapin francia földön is orosz maradt, miként az maradt Bunyin, Zamjatyin és mindazok, akik Párizsban találták meg a megfelelő helyet a békés alkotómunkára. És nem mellesleg magukba szívták mindazt a hatalmas örökséget, amit ez a város kínált nekik.

„Párizs, mi tagadás, második otthona volt az orosz művészeknek”

Élete jelentős részét ott töltötte Ivan Turgenyev. S nem csak azért, hogy együtt járja az erdőt puskával a kézben Maupassant-nal. Aki pontosan tudta, hogy nem csak vadásztársat tisztelhet orosz partnerében.

S az sem véletlen, hogy Lev Tolsztoj a Rivolin tartott fenn lakást. Sokatmondó, hogy nagy regényének első részében, Madame Scherer peterburgi szalonjában gyakoribb a francia szó, mint az orosz. Puskin édesapjának könyvtárában a könyvek 90 százaléka francia volt, s otthon bizony franciául beszéltek. És ha nincs Arina Rogyionovna a dajka, aki még a száműzetésbe is elkísérte az ifjú költőt, ahol megismertette vele az orosz népmesék csodás világát, talán ma egy zsenivel szegényebb lenne a világirodalom. Ki tudja, hogyan alakul a gyermek Puskin élete, ha nem tanítja oroszra a mellé felfogadott ifjú diakónus, Alekszej Ivanovics Bogdanov.

„Oroszhon száműzöttei közül sokan hazajöttek Párizsból, ám ottani éveiket nem feledték. Ilja Ehrenburg életének majd a felét töltötte a Szajna parti metropolisban, s regényében, a <Párizs bukásában> örökítette meg élményeit. Alekszej Tolsztoj számos művében idézi meg franciaországi éveit”

Hozzá tehetnénk, nem csak az orosz íróknak volt második otthonuk Párizs. Gondoljunk Adyra: „Párizs az én Bakonyom”. Vagy Illyés Gyulára. Aki párizsi éveit a „Hunok Párizsban” oldalain örökítette meg.

Érdekes és elgondolkodtató, hogy Illyés, miután 1934-ben meghívottként részt vesz a szovjet írók első kongresszusán, ahol többek között találkozik André Malraux-val, „Oroszország” címmel könyvet ír benyomásairól. Párizs és Oroszhon, a két pólus egyformán jelen van életében.

Az oroszországi napló hitelét és a szerző írói nagyságát igazolja, hogy első megjelenése után fél évszázaddal egy sor javítás nélkül újra kiadhatták. És Illyés teszi közzé nálunk az első szovjet novella válogatást a Nyugat kiadásában „Mai orosz Dekameron” címmel. Ő, aki szinte minden jelentős kortársi francia költővel baráti és kollegiális kapcsolatban állt, rajta tartja szemét az orosz irodalmon is, fordítja többek között Puskin, Majakovszkij, Lermontov, Jevtusenko és Paszternak verseit.

„Franciaország és Oroszország ezer és ezer szállal kötődnek egymáshoz. Művek, emléktáblák sokasága tanúsítja, nem lehet nem tudomást venni róla”

És most majdhogynem hadi helyzetben állnak egymással. Napóleon eljutott Moszkvába. Az orosz cár csapatai a Szent Szövetség tagjaként pedig bemasíroztak a francia fővárosba. Egyik fél sem lehet büszke a „kirándulására”. Termékeny hatásuk viszont vitathatatlan. A francia kultúra beépült az orosz művelődésbe. A francia közönség pedig ennek dacára fogékony vevő maradt az orosz kultúra iránt.

Zárjuk gondolatainkat valami kézzelfogható, és derűsebb dologgal. Az orosz hadfiak párizsi látogatása egy orosz szóval gazdagította a vendéglátás világát. Tisztjeik „büsztro, büsztro” szóval bíztatták gyorsabb kiszolgálásra vendéglátóikat. Megszületett a gyorséttermi nemzetközi szakszó a „bisztro”.

A tréfálódzást félretéve, bízzunk benne, hogy többé nem kerül sor ilyen, a kulturális csere körébe semmiképp nem sorolható látogatásokra, hogy a két nagy nemzet kapcsolatai túlmutatnak a háború fenyegetésén.