„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára
„Európa militarizálásában Amerika új szövetségesekre is talált, elsősorban Lengyelországra”
Fotó:EUROPRESS/Wojtek RADWANSKI/AFP
Donald Trump, az idei amerikai elnökválasztás legesélyesebb republikánus jelöltje nagy port kavart azzal a minapi kijelentésével, miszerint orosz támadás esetén ne számítsanak a NATO védelmére azok az országok, amelyek nem teljesítik a kötelezettségüket, és nem fordítják a GDP két százalékát védelmi képességük fejlesztésére. Bár az utóbbi időben egyre több tagország igyekszik elérni ezt a szintet, jó részük még mindig találva érezte magát, felháborodott, és csúcsra járatta a Trump visszatérésével okvetlenül bekövetkező világvége propagandát.
„Fölöslegesen, hiszen nem ő az első az amerikai elnök, aki ilyesmit hangoztat. Egy név az ismertebbek közül: Dwight D. Eisenhower”
Ettől igazolva látták magukat azok, akik Európa védelmi képességének az Egyesült Államokétól való függetlenítése mellett kardoskodnak. Ez is fölösleges, mert az „öreg kontinens” militarizálása nagyon is egybe vág Washington terveivel. Tévedés volna ugyanis azt hinni, hogy az európai fegyverkezést nem az amerikai politika és hadiipar fogja irányítani. A gazdasági haszonszerzés mellett még az az alig leplezett szándék is meghúzódik mögötte, hogy az itteni szövetségesek vegyék át az európai – közvetve jórészt az Egyesült Államok politikája által előidézett – válsággócok „kezelésének” költségeit.
„Európa militarizálásában Amerika új szövetségesekre is talált, elsősorban Lengyelországra”
Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette, nem fogják megengedni, hogy Európát elválasszák az Egyesült Államoktól, európai stratégiai autonómiája ugyanis csakis az Washingtonnal közösen fejleszthető. Ezt az odaadást Trump bizonyosan nagyra értékeli, hiszen már korábbi elnöki megbízatása idején is Berlintől keletre kereste a szövetségeseit.
„A keresgélés, hogy ti. mely államokból kellene összerakni az ütköző zónát Oroszország és Nyugat-Európa között, az Osztrák-Magyar Monarchia szétrobbantása óta folyik. Úgy tűnik azonban, hogy még mindig nem ért véget”
(Nota bene! Magyarországgal is számolnak, vagyis nem az asztalnál vagyunk, hanem az asztalon.) Ukrajna alkalmassága erre igazából már akkor megszűnt, amikor az Egyesült Államok a fejébe vette, hogy betuszkolja a NATO-ba. Az ukrán hadsereg által visszafoglalt, illetve az oroszok által feladott területeken a helyzetet újra a bosszúvágy, a vélt vagy valós árulók üldözése, kínzásokkal kicsikart beismerő vallomások és megtorlások a jellemzik.
„Mindez a két világháború közötti vészterhes időszakot, és vezéralakját, Sztepan Andrijovics Banderát idézi, aki zsidók, lengyelek és oroszok nélkül képzelte el a független Ukrajnát”
A nevéhez, ha közvetve is, szörnyű rémtettek fűződnek, mégis egyértelmű hősként tisztelik hazájában. Ukrajna gazdasági életképességéről ma még kevésbé lehet szó. Ami kiviteli terméke van, annak exportját csak az európai mezőgazdaság kárára tudja megvalósítani. Viszont ezen is, mint a fegyvereken, nagyrészt a termőföldeket birtokló amerikai cégek gazdagodnak.
„Az Egyesült Államok tehát, mindenképpen nyerő helyzetben van”
Ha folytatódik a konfliktus, és Európa fegyverkezik, jól jár a hadiipara. Ha lerázza Ukrajna támogatását terhét, amire nyilvánvalóan törekszik, szintén. De mindegyik esetben van egy „de”. Ha kifárasztja Oroszországot, attól legfőbb ellenlábasa, Kína erősödik, és csökken az ellenállás az expanziójával szemben. Ha Európában a katonai kiadások megnövekedése és a gazdaság hanyatlása miatt csökken az életszínvonal, felszínre kerülnek a bőség éveiben háttérbe szorult ellentétek, rivalizálások az egyes NATO-tagállamok között. Ez foroghatott Trump fejében is, amikor magabiztosan kijelentette, ripsz-ropsz befejezi az orosz-ukrán háborút, ha hatalomra kerül. A háttérben alighanem próbálja ezt már a Biden-kormány is. Talán ezért adhatott történelem leckét az amerikai sztár riporternek Putyin.
„Washingtonnak és Moszkvának egyaránt fontos, hogy presztízsveszteség nélkül kerüljön ki belőle”
Az orosz elnök már évekkel ezelőtt ajánlott egy megoldást, új Jaltát, vagyis az érdekszférák elhatárolását. A német egyesítés küszöbén Oroszországnak tett ígéreteket a Nyugat ugyanis nem vette komolyan. Jalta említésére felkapták a fejüket azok az országok, amelyek már megszenvedtek egy-két ilyen „lehatárolást”. Ilyennek volt például köszönhető, hogy Oroszország szabad kezet kapott Nagy-Britanniától a Balkánon, az ott legnagyobb orosz riválisnak számító Osztrák-Magyar Monarchia ellen.
„Most is lesz kárvallottja az új <deal>-nek, mert mindkét oldalon engedményeket kell tenni. Az elsők között lehet az asztalon a Balkán, amelyet Oroszország változatlanul saját érdekszférájának tekint”
A majdani kedvezményezett országok vezetői már kaptak is üzenetet erről. Mégpedig éppen Donald Trumptól, akinek egyik utolsó nagy külpolitikai „húzása” a „mini Schengen” zóna létesítése volt. Az uniós bővítésig, vagy helyette ajánlotta azoknak a nyugat-balkáni országoknak, amelyek addig kimaradtak az EU-ból. Biden választási győzelme után azonban nem sokat haladt előre a dolog. Egyrészt azért, mert Albánián, Észak-Macedónián és Szerbián kívül más országok nem csatlakoztak hozzá.
„Meglátták benne ugyanis egy új délszláv gyűjtő állam kialakulásának veszélyét, megint csak Szerbia karmesteri pálcája alatt. Albánia szintén nyertese lehet, mert a több országba szétosztott albán lakosságú területeket beolvaszthatja”
Másrészt azért nem haladt, mert Washington is megorrontotta, nem lesz az jó, ha az adriai kikötőkön a NATO-nak – Szerbián keresztül – osztoznia kell az oroszokkal. Ekkor megpróbálta vissza gyömöszölni a szellemet a palackba. Sikertelenül.
Montenegróban hiába próbálja visszafogni az országot Szerbia uszályába hajtó erőket, és enged folyamatosan korábbi kikötéseiből. Egy kormányalakítással rövidesen kormányra kerülhet egy nyíltan szerb és orosz barát pártszövetség, a Montenegró Jövőjéért (ZBCG). Bosznia-Hercegovinában kilátástalannak látszik a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez feltételül szabott három törvényből kettőnek az elfogadása. A boszniai horvátoknak, de még kevésbé a szerbeknek eszük ágában sincs megszavazni bármit, ami a központi államhatalom erősítését szolgálja.
„A szerb barát erők a már EU- és NATO-tag Horvátországban és Szlovéniában is magasabb sebességfokozatba kapcsoltak”
Még ha próbálják is álcázni, azonosíthatók a baloldali-liberális pártokkal. Horvátországban a kezükre játszik, hogy esetenként jobboldali kis pártok is összefognak velük. Ebben is visszaköszön a történelem. A délszláv egység nagy harcosa Josip Juraj Strossmayer horvát püspök, miután közelebbről megismerkedett a szerb expanziós törekvésekkel, 1884-ben azt írta, „…míg mi elkeseredetten harcolunk a magyarok ellen, a szerb testvér hátba támad bennünket”. Így is lett, szerb vezetéssel, Horvátország korábbi állami attribútumainak megszüntetésével jött létre a közös délszláv állam. A fő céltábla a Horvátország függetlenségének visszaállítását kiharcoló Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és elnöke, a jelenlegi miniszterelnök Andrej Plenković, akinek megbuktatása pillanatnyilag az egyetlen közös pont az ellenzéki pártok között. A retorika az idén esedékes választások közeledtével egyre durvul.
„Szlovéniában a <jugonosztalgia> mindig is elterjedt volt”
Jelenleg a baloldal, és egy szlovén viszonylatban megszokott módon közvetlenül a választások előtt alakult liberális párt, a Szabadság Mozgalom (GS) van hatalmon, az exkommunista Szociáldemokratákkal (SD), és a virtigli kommunista Baloldallal (Levica). Közöttük is az 1991-es függetlenségi harc hősének, Janez Janšának a kiszorítása a politikából a közös platform.
„A szlovén társadalom jó része azonban nem zárkózna el, egy újabb közös délszláv államtól”
Horvátország viszont túl nagy árat fizetett függetlensége visszanyeréséért ahhoz, hogy szépszerével belépjen egy újabb ilyen államalakulatba. Ha Trump és „mini Schengen” tervének emisszáriusa, Richard Grenell is hivatalba kerülne – az utóbbi a külügyminiszteri székbe -, első lépésben valószínűleg egy lazább államszövetség valósulna meg.
„Abba egyelőre egy nagyobb, a boszniai Szerb Köztársasággal és Montenegróval megnövelt Szerbia lépne be”
Ebben sincs semmi, amit Trump talált volna ki, hiszen Jugoszláviának az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia akarata ellenére történt felbomlása után, már a horvátországi háború idején igyekeztek gondoskodni arról, hogy az utódállamokban szerb autonóm területek jöjjenek létre, amelyek majdan betagozódhatnak egy nagyobb Szerbiába. A krajinai szerbeknek még a boszniaiakénál is szélesebb körű jogosítványokat kínáltak fel a Z-4 Tervben. Ők azonban elkapkodták a dolgot, a második emelettől akarták kezdeni az építkezést, és a Szerbiával való azonnali egyesülést akarták. Akkor nem sikerült.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
