1870-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin. Halálának évfordulóján már megvizsgáltuk, hogyan áll a bolsevik forradalom atyjának és a Szovjetunió alapítójának az emlékezete ma, és milyen szerepe lehet a kortárs Oroszország politikai folyamataiban az életművének. Születésnapja alkalmából a nézeteinek aktualitásáról ejtünk szót, éspedig Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka (Империализм как высшая стадия капитализма) című munkájára – és vele összefüggésben Karl Kautsky Ultraimperializmus című cikkére – fókuszálva.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Lenin 1916-ban Zürichben írta meg az imperializmus jelenségéről szóló, és egyik legfontosabb írásának számító rövid könyvét, amely 1917-ben, az első forradalom után Petrográdban (a mai Szentpétervár) jelenhetett meg. A könyvében gazdasági adatokkal mutatja be azt a folyamatot, ahogy a 19-20. század fordulóján a finánctőke felosztotta egymás között a világot. Lenin nem titkolt célja volt, hogy műve átjuthasson a cenzúrán, így a politikai módszertan és a pártépítés kérdései, a forradalom megszervezésére vonatkozó iránymutatások háttérbe szorultak a statisztikai adatokhoz, és az azokból kiinduló levezetésekhez képest, hivatkozási alapként pedig a polgári közgazdászok munkáit és megállapításait használta fel.

„Lenin rámutatott arra, hogy a termelés koncentrációja következtében a <tiszta> szabadversenyes kapitalizmust olyan rendszer váltotta fel, amelyben a monopóliumok és a szabadverseny tulajdonságai keverednek, a pénzügyi tőke jelentősége megnövekedett a termelői tőkével szemben, és ennek megfelelően az árukivitel helyett a tőkekivitel vált jellemzővé”

Bár Lenin a kapitalizmus ezen monopolisztikus formájának egyik alapvető jellegzetességeként írta le a területszerző gyarmatosítást (ami ma már ritka), felvázolta azokat a módszereket is, amelyek révén egy ország politikai függetlensége elvesztése nélkül is pénzügyi függésbe kerülhet más országokkal vagy tőkés csoportokkal szemben.

Azon túl, hogy az eljárásmódok és a felállás alapvetően ismerős, hiszen az ágazati súlypont eltolódásokat leszámítva a kapitalizmus működése ma is hasonló, a könyv korunkban a Karl Kautskyval folytatott vita miatt is érdekes lehet. Kautsky ugyanis a szintén a világháború alatt született, Ultraimperializmus című cikkében azt állította, hogy a szabadkereskedelem és az imperializmus után nem zárható ki a kapitalizmus egy újabb korszaka, amelyet ő ultraimperializmusnak nevezett el.

„Kautsky szerint ugyanis ahogyan egyes ágazatok vagy gyarmatok kérdésében, úgy a világfelosztás kérdésében is lehetséges az imperialisták teljeskörű megegyezése, az <imperialisták szent szövetsége> a társadalmi viszonyok és saját vezető pozíciójuk megtartása érdekében”

Lenin szerint ez lehetetlen, illetve legfeljebb ideiglenes jellegű lehet, mivel a világ felosztása csak az erőviszonyok mentén lehetséges, azok azonban állandóan változnak, és ennek megfelelően új konfliktusokat szülnek egy ilyen esetleges megállapodás résztvevői között. Lenin tehát, mondhatni a reálpolitikai iskola álláspontját képviselte ebben a kérdésben – persze, csak egy bizonyos pontig, hiszen úgy vélte, az egyes ágazatok egyre szűkebb csoportok ellenőrzése alá kerülése, és ezen koncentráció világméretűvé válása a gazdaság „társadalmasításának”, társadalmi tulajdonba vételének előfeltétele és előzménye.

Miért érdekes ez ma? Egyrészt éppen ma, a szemünk előtt zajlik a világgazdaság és a világpolitika erőviszonyainak globális átalakulása, a Kelet felemelkedése a Nyugat rovására, a folyamat pedig most is, mint mindig, konfliktusokkal jár.

„Az ideológiai szembenállás vége, és az amerikai típusú liberális-kapitalista modell győzelme tehát nem szüntette meg a nagyhatalmi konfliktusokat, sőt, az Egyesült Államok fő kihívójává éppen egy a szocializmus felől legalábbis részben a kapitalizmus felé elmozduló hatalom, Kína lett”

Másrészt talán minden eddiginél elterjedtebbé váltak azok a teóriák, amelyek mérsékelt vagy radikális módon a világ vezetőinek összehangolt és színjátékszerű működéséről szólnak – tehát amelyek tulajdonképpen azt állítják, az „imperialisták szent szövetsége”, amelyet Kautsky megjósolt, már megvalósult. Ilyen elméletek felbukkantak a koronavírus-kapcsán (vö.: Great Reset), de az orosz-ukrán háborút illetően is találkozhatunk például olyan félelmekkel az orosz radikálisabb hazafias-birodalmi gondolkodású körökben, melyek szerint az orosz oligarchikus gazdasági elit saját érdekei védelmében akár Oroszországra nézve káros háttéralkut is hajlandó kötni a nyugati, globalista elitekkel.

„Ugyanígy találkozhatunk olyan álláspontokkal is, amely szerint valójában nem az Egyesült Államok és Kína geopolitikai szembenállásával van dolgunk jelenleg, csupán a globalista világelit – azaz az imperialisták szent szövetsége – teszi át központját Nyugatról Keletre”

Bár ezeket az elképzeléseket hagyományosan „illik” az összeesküvés-elméletek kategóriájába száműzni, nehéz nem észrevenni azt, hogy a globális tőke különböző érdekcsoportjai a felszínen látszó ellentétek közepette is számos kérdésben együttműködnek, és hasonló mintázatok szerint cselekednek. Ennek ellenére jelen sorok szerzőjéhez a „lenini megközelítés” áll közelebb. Korunk geopolitikai folyamatai igenis valódi jelentőséggel bírnak (mégha „békés” úton, azaz lokalizált konfliktusok és proxy-háborúk formájában is próbálják rendezni őket), és a világ vezető politikai hatalmai és gazdasági központjai közötti valódi, tehát az érdekelt felek számára téttel bíró konfliktusok felszámolása nem lehetséges. Persze, a mindenkori legerősebb hatalom ilyen vagy olyan módon, de vélhetően törekedni fog erre, az erőviszonyok megváltozása azonban minden esetben keresztbe töri majd ezeket a terveket, ahogyan az az Egyesült Államokkal is történt.

„Már Lenin is rámutatott arra, hogy a tőkekivitel, és az egyenlőtlen technikai fejlődés következtében hogyan osztották fel egymás között nemcsak a fejletlenebb országok területeit, de az egyes piacokat is, hol erőszakos, hol pedig békés, megállapodásos módszerekkel a különféle trösztök, kartellek és monopóliumok”

Száz évvel később, egy sokkal inkább globalizált és összekapcsolt világban a nyilvános politika felszíne mögött meghúzódó, gyakran gazdasági jellegű, nemzetközi érdekhálózatok lehetőségei is jelentősen megnőttek, ahogyan azt sokszor tapasztalhatjuk is. A Lenin-Kautsky vita ezen pontja így érdekes adalék lehet azok számára, akik ma a világrend átalakulásának folyamatairól gondolkodnak, hiszen száz évvel ezelőtt is hasonló kérdések merültek fel.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)