„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Az ukrán vezetésnek tehát a következő hónapokban egyszerre több folyamatot kell majd menedzselnie”
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP
Amíg tart a háború, nehezen elképzelhető Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatalmának valódi megkérdőjelezése. Úgy, hogy az ország lakóinak negyede-harmada vagy külföldön, vagy a fronton, vagy valamelyik orosz ellenőrzésű területen van, könnyen és nem is alaptalanul lehet érvelni a választások elhalasztása mellett, egy puccs vagy felkelés – például a hadsereg bizonyos csoportjai részéről –, ha valakinek szándékában is állna, olyan demoralizáló hatással járhatna, ami az egész ország helyzetét, és ezáltal magukat a puccsistákat is veszélybe sodorná. Nem is beszélve arról, hogy mit szólna egy ilyen kísérlethez a Nyugat.
„Azonban már régóta érzékelhető, hogy a tárgyalások témája egyre inkább napirendre kerül, különösképpen Donald Trump választási győzelme óta. Volodimir Zelenszkijnek így számolnia kell azzal, hogy rövidesen tárgyalásokra kényszerülhet, és a háború a közeljövőben véget érhet”
Bár Ukrajna számára demográfiai, energetikai, gazdasági és területi szempontból is az idő előre haladtával mindinkább szükségesnek tűnik a háború mielőbbi lezárása, az ukrán vezetés számára ez a pillanat jelentős kockázatokkal is jár. Az eredményeket ugyanis elsősorban rajtuk fogják számon kérni, márpedig azok jelenleg nem kecsegtetnek túl sok jóval.
Bár a Trump környezetéből kikerülő állítólagos békeelképzelések messze nem felelnek meg az oroszok követeléseinek, Ukrajna azon célkitűzésétől is távol állnak, hogy az ország állítsa helyre 1991-es határait, és a háború végeztével váljon a NATO tagjává. Bár valamiféle háború utáni biztonsági garanciákról még szó van ugyan amerikai részről, azonban az már szinte biztos, hogy Ukrajnának – ha hivatalosan csak ideiglenesen is, de – le kell mondania bizonyos területeiről. Ráadásul jó eséllyel nagyobb területekről, mint amelyeket a 2022-es isztambuli megállapodás szakított volna el Ukrajnától – így pedig joggal merülhet fel majd az ukrán vezetéssel szemben, hogy mi értelme volt folytatni a háborút 2022 tavaszán, vállalva az azzal járó katasztrofális áldozatokat.
„Erre lehetne válasz a NATO-tagság, és a napokban egy interjújában az ukrán elnök először nevezte lehetségesnek azt a forgatókönyvet, hogy befagyassza a háborút a frontvonalak mentén, ha a Kijev által ellenőrzött területek a NATO kötelékébe kerülhetnek”
Korábban Kijev ezeket a terveket elképzelhetetlennek, és az ukrán szuverenitást sértőnek nevezte, ahogy korábban azokért a kijelentésekért is meggyűlhetett a baja valakinek az ukrán hatóságokkal, ha kétségbe vonta, hogy a Krím-félsziget katonai úton visszaszerezhető. Nemrég azonban Zelenszkij ebben a kérdésben is tabut döntött, és azt mondta, diplomáciai úton szerezné vissza a félszigetet Ukrajnának.
Tegyük félre annak kérdését, hogy Ukrajna NATO-tagsága vagy a Krím diplomáciai úton történő visszaszerzése mennyivel reálisabb elképzelés, mint az 1991-es határok katonai eszközökkel való helyreállítása. A retorikai elmozdulás több mindent jelez. Egyrészt, Kijev igyekszik igazodni ahhoz a beszédmódhoz, amit a Trump-adminisztrációtól vár, pontosabban megpróbálja elkerülni annak látszatát, hogy Ukrajna vezetése lenne a béke akadálya. Ebben Zelenszkij egészen odáig ment, hogy azzal vádolta meg Putyint, az Oresnyik-rakétákkal való fenyegetődzéssel azért eszkalál, hogy megakadályozza Trumpot a háború lezárásában!
„Másrészt pedig az ország lakossága felé is meg kell kezdeni annak előkészítését, hogy a háború rövidesen véget érhet, de legalábbis tárgyalásokra kerülhet sor, amelyek eredménye nem egyezik majd azzal, amit az ukrán társadalomnak ígértek a vezetői”
Arról a bonyolult helyzetről, amit a régi és az új amerikai elnöki adminisztráció, a Kreml és a globális Dél érdekeinek összekapcsolódásai és összeütközései okoznak Ukrajna körül, többször több szempontból volt már szó (például itt, itt vagy itt), így most érdemesebb arra koncentrálni, mit okoz ez a helyzet az ukrán belpolitika szempontjából. Ha feltételezzük, hogy Volodimir Zelenszkij és persze környezete – ami alatt ma már elsősorban az Andrij Jermak körüli érdekkört kell értenünk – szeretné politikai értelemben (is) túlélni a háborút, és folytatni részvételét a háború utáni Ukrajna közéletében, akkor a háború végének közeledtével az annak meghosszabbítására irányuló törekvéseken túl három lehetséges forgatókönyvük lehet.
„Az első, hogy bármi is lesz a háború vége, azt a jelenlegi vezetés felvállalja, és megpróbálja győzelemként tálalni, és így vág neki a választásoknak. Egyszerű, ám korántsem biztos sikerrel kecsegtető terv, hiszen a háború túlságosan közelről érintette az embereket, és Kijev túlságosan is magasra tette a lécet a várakozásokat illetően, hogy ebbe bármi beleférjen”
A területveszteséget így is nehéz lesz lenyelni, komoly kompenzáció – az EU és/vagy NATO-tagság lehetne talán ilyen – nélkül pedig nehéz lesz elmagyarázni, hogy ez miért győzelem, főképp Isztambulhoz képest. A választások előtt pedig már így sem túl jók az ukrán vezetés kilátásai, Volodimir Zelenszkijt Valerij Zaluzsnij volt főparancsnok mellett már Kirilo Budanov, a katonai hírszerzés vezetője is megelőzi a népszerűségi listákon (nem véletlenül merült fel az utóbbi időben az ő leváltásának a lehetősége is), egy új felmérés szerint pedig az ukránok többsége nem szeretné, hogy újra induljon a választásokon. Utóbbi felmérés kapcsán – amit a The Times is idézett – azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az azt egy amerikai tanácsadó cég megbízásából elvégző szervezet több mint egy éve nem adott hírt magáról, így könnyen lehet, hogy a felmérés eleve adott politikai szándékok mentén készült.
„De elképzelhető a fenti forgatókönyvnek az ellenkezője is, bár kevéssé valószínű. Az ukrán vezetés dönthet úgyis, hogy nem vállalja a várhatóan kedvezőtlen békeszerződés aláírását, és elkerülvén a végzetes önellentmondást, a jövőbeli kormányok radikális ellenzékévé válik”
Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása azért nem túlzottan esélyes, mert a jelenlegi hatalom az ukrán politikai élet szinte minden hagyományos szereplőjével súlyos konfliktusba került, így a hatalom elvesztése esetén rengeteg kellemetlenségre számíthatnak ők is, így maguktól vélhetően nem mondanak le jelenlegi pozícióikról.
„A harmadik eshetőség pedig az, hogy a Bankova felvállalja a háború lezárásának lemenedzselését, de a felelősséget áthárítja magáról”
Volodimir Zelenszkij elnök maga is pedzegette korábban, hogy a béke bizonyos kérdéseiről népszavazáson dönthetnek – területveszteségek esetén ez nem is lehet másképp az ukrán alkotmány szerint. Így könnyen lehet, hogy akár a választások előtt, akár azokkal párhuzamosan valamiféle referendumot tartanának az országban a háború lezárásáról. Igaz, ennek valószínűsíthető feltétele egy tartósabb általános tűzszünet lenne, márpedig jelenleg eléggé ellentmondásos Moszkva álláspontja ebben a kérdésben, és inkább a „nem”, mint az „igen” felé hajlik, de ez persze még változhat. Egy ilyen manőver egyrészt megerősíthetné az elnök pozícióját, másrészt pedig levenné a válláról a háború végeredményeinek elfogadásával járó felelősséget, amely így olyan népi döntésként tűnhetne fel, amely előtt a vezetés – szándékaitól függetlenül – kénytelen meghajolni. Hogy ezt a trükköt Kijev nyugati partnerei és az ukrán belpolitikai élet szereplői beveszik-e, nem beszélve a választókról, az már persze más kérdés.
„Az ukrán vezetésnek tehát a következő hónapokban egyszerre több folyamatot kell majd menedzselnie”
Egyrészt kezelni kell az egyre rosszabb harctéri helyzetet, és biztosítani a háborús hátország stabilitását. Másrészt meg kell őrizni a nyugati partnerek támogatását egy olyan helyzetben, amikor éppen két adminisztráció között vagyunk, tehát mindkettő jóindulatára szüksége van Kijevnek. Harmadrészt figyelniük kell a „globális Délre” és persze Kínára is, legalábbis annyira, hogy ne távolítsák el őket maguktól a kelleténél jobban. Negyedrészt pedig fel kell készíteni az ukrán lakosságot a háború lezárására úgy, hogy annak körvonalai még nem látszanak tisztán, és úgy, hogy számolniuk kell az azt követő belpolitikai folyamatokkal is. Amelyet a háború végeredményeivel kapcsolatos álláspontokon túl a katonák frontról való hazatérése, a helyreállítási munkálatok, a belső és külső menekültek visszatérése, vagy éppen maradása, a háborús körülmények között indított eljárások jogszerűségének felvetése, az eltűnt, elhunyt és sérült katonáknak és rokonaiknak járó juttatások rendezése és számos más, önmagában is súlyos társadalmi probléma is bonyolít. A sikerhez – azaz a politikai túléléshez – tehát bravúrra lenne szükség az ukrán vezetés részéről.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater