„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Kéri Gáspár írása a #moszkvater.com számára
„A sorozat erényei közül az egyik éppen az, hogy a mai orosz társadalmat sokszínűen és realisztikusan ábrázolja, így a luxus élettől a városi középosztályon át az orosz falusi emberek túlélő technikájáig sok mindenbe betekintést nyerünk”
Forrás:Netflix
A cseh anyától és orosz apától 1973-ban Moszkvában született Jana Vagner logisztikai menedzserként dolgozott, amikor a 2008-as gazdasági világválság következtében megszűnt feje fölött a munkahelye. Vagner ekkor, a blogoszféra világszintű felfutása idején indította személyes blogját, ahol sok más mellett egy Moszkvában kitörő járványról, valamint a nyomában kibontakozó anarchiáról, vele néhány személyes emberi sors alakulásáról kezdett fiktív történetet posztolni. Vonzódása mindig megvolt a disztópikus történetek iránt – ráadásul az orosz irodalmi hagyomány is bővelkedik a műfajban –, ám amikor kifogyott az aktuális olvasmányaiból, akkor fogott bele saját sztorija megírásába. Vagner soha nem tervezett könyvet írni blogposztjai nyomán, ám írása kvalitásai nem csak az olvasók érdeklődését keltette fel, de hamarosan egy könyvkiadó is megtalálta a publikálás lehetőségével. A könyvet végül 2011-ben adták ki Oroszországban, és a mai napig tizenegy nyelvre fordították le.
„Az orosz 1-2-3 Production 2019-ben állt be a történet mögé, és az eredetileg operatőr Pavel Kosztomarov rendezésében, az orosz viszonyok között jelentős költségvetéssel forgatták le a nyolcrészes sorozatot, amelyet hamarosan a Netflix teljes egészében felvásárolt, megnyitva az utat a nemzetközi forgalmazás előtt”
Az alaptörténeten semmit nem változtattak, azonban új szereplők és szituációk forgatókönyvbe írásával instrumentálták a könyvet mozgóképre (forgatókönyv: Roman Kantor). Egy ismeretlen vírus kísérteties várossá változtatja Moszkvát, terjedése pedig megállíthatatlan az országban. Az influenzaszerű betegséget véres köhögés, és vérben ázó szemek tünetei kísérik – majd néhány napon belül minden fertőzöttnél beáll a fájdalmas halál. Ezen a ponton azt is gondolhatnánk, hogy egyvágányú zombifilmbe csöppentünk, de a sorozat egyik nagy erejét éppen az adja, hogy végig a realitás talaján mozgatja a szálakat.
„A járvány megállíthatatlanul terjed, Moszkvát lezárják és elszabadul a káosz. Az emberek elkeseredett küzdelmet folytatnak az élelmiszerekért és az üzemanyagért, miközben a várost különféle bandák fosztogatják”
A főszereplő Szergej (Kirill Käro) a városon kívül él a pszichológus Annával (Viktorija Iszakova), és a nő aspergeres fiával, Misával (Eldar Kalimulin). Ahogy érkeznek a rémisztő hírek, Szergej visszaszökik a városba, hogy kihozza volt feleségét, a neurotikus Irinát (Marjana Szpivak) és közös fiukat. Mindeközben a több évtizednyi ismeretlenségből vadászpuskával az oldalán befut Szergej édesapja (Jurij Kuznyecov), a Gamaleja Intézet szebb napokat látott nyugalmazott matematikusa. Borisz azzal a céllal keresi fel fiát, hogy elvigye a családot Kelet-Karéliában található, bárkából átalakított tóparti házába – innen a sorozat címe, és az oda vezető viszontagságos út története is. A családhoz csatlakozik Szergej szomszédja és barátja, a szárazföldi erők nyugalmazott tábornoka, az újgazdag, tahóságával folyamatosan kitűnő Ljonya (Alekszandr Robak). Velük tart Polina, az extábornok szélsőségesen deviáns kamaszlánya (Viktorija Agalakova), valamint várandós felesége, az egykori sztriptíz táncos Marina (Natalja Zemcova) is.
„Amennyiben nem zavarodott még bele az olvasó a szereplők bonyolult viszonyrendszerének szétszálazásába, akkor most már nem is fog, hiszen ezzel összeállt a két családból álló, meglehetősen heterogén társaság. Akik az egyre nagyobb fenyegetettség árnyékában, és a túlélés reményében elindulnak a tóhoz vezető ezer kilométeres úton”
Ezen a ponton akár egy ásítást is elnyomhatnánk, hiszen itt és most kijelenthető, hogy az alapszituáció a posztapokaliptikus amerikai sorozatzsánerekből akár ismerős is lehet. Hogy a heveny ásítások helyett feszültségekkel teli izgalmak és katartikus pillanatok várnak a nézőkre, az már annak a jellegzetes, szerteágazó orosz formanyelvnek köszönhető, amit az alkotók tettek hozzá a sorozat unikális világához.
Nem elég, hogy hőseink az útjuk során folyamatosan konfliktusba keverednek egymással, de az orosz vidéken különböző szándékú emberekkel és közösségekkel is összehozza őket a sors – vagy egyenesen a balvégzet.
„A sorozat erényei közül az egyik éppen az, hogy a mai orosz társadalmat sokszínűen és realisztikusan ábrázolja, így a luxus élettől a városi középosztályon át az orosz falusi emberek túlélő technikájáig sok mindenbe betekintést nyerünk”
Mindeközben falvakat járó önfeláldozó orvosok, öngyilkos oligarchák, bizarr remeték, egy hókotró monstrum szürrrealisztikus vezetője, vagy egy útmenti, ürességtől kongó karaoké bár szerelemre éhes, korosodó női alkalmazottja keresztezi hőseink útját.
A Vongozero valójában egy felkavaró, de folyamatos tanulságokkal szolgáló pikareszk történet, melynek szereplői epizódról epizódra keverednek egyik megpróbáltatásból a másikba, karakterfejlődésük pedig megállíthatatlan. Ám a sorozatnak a nyugati zsánerektől eltérően egyedi ízt ad az az egyszer nagyon vonzó atmoszféra, másszor groteszk és kegyetlen világ, amely Oroszországot a maga szélsőséges ellentmondásaival a mai napig jellemzi.
„Már az első képkockákon feltűnik a széria erős atmoszférateremtő képi világa, ami a komplementer fényszínek tudatos használatában, a különleges kameramozgásokban manifesztálódik, hogy aztán klasszikus nagytotálok, és lenyűgöző drónfelvételek hozzák közel a szemet és lelket gyönyörködtető téli orosz tájakat”
A színészek egységesen magas színvonalon jelenítik meg a rájuk szabott karaktereket, elvégre egytől egyig a kortárs orosz színjátszás meghatározó alakjairól beszélhetünk. A mai sorozatok filmnyelvi eszközei között fontos elem a zene, ami a harmatosabb produkciókat palástolja, a kvalitásos műveket pedig erősíti. A Vongozero soundtrackje is bitangul erősre sikerült, hiába ekézték a magyar kritikák azzal, hogy bizonyos amerikai sorozatokat és filmeket plagizál. Ezzel szemben az az igazság, hogy a tracklist nagyjából hetven dala ugyan valóban tartalmaz máshol is elsütött zenéket, de a repertoár felerészt orosz, melyben a klasszikus esztrád zenéktől Vlagyimir Viszockijon át a nyálas popzenékig és posztpunk számokig igen változatos a felhozatal.
„Hogy hová fejlődik a történet a nyolcadik epizódra, azt nyilván nem fogom lelőni, ám lesz olyan csavar a végén, ami a folytatás felé tereli a szériát”
Ismeretes, hogy Jana Vagner annak idején megírta a folytatást, de a második évad, amelyet viszonylagos hírzárlat mellett 2021 tavaszán kezdtek el forgatni, teljesen más forgatókönyv alapján fog megszületni. Egyelőre csak bizakodni tudunk abban, hogy a második évad méltó folytatása lesz a nagyon erős kezdésnek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
