„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára
„A filmtörténet első kopasz szereplőjének a szerelmi élete sem átlagos. Magánélete legalább olyan intenzív és sokszínű volt, mint művészi pályája. Erős személyisége, egzotikus megjelenése és karizmatikus fellépése miatt egész életében vonzotta a nőket, ugyanakkor kapcsolatai gyakran viharosak és rövid életűek voltak”
Fotó:EUROPRESS/MYCHELE DANIAU/AFP
Nem más, mint Yul Brynner, aki Vlagyivosztokban született 1920. július 11-én. Eredeti neve Julij Boriszovics Brinyer (Юлий Борисович Бринер), később a Yul Brynnert használta művésznévként. Az édesanya egy orosz orvos lánya, édesapja svájci származású, de mongol eredetet is említenek a családfa elemzői. Talán utóbbi az, ami egyedivé teszi Yul Brynner megjelenését. Saját szavait idézzük: „Nincs orosz vér az ereimben. De részben mongol vagyok, és ez gyakori vérvonal a Szovjetunióban”. A király és én című filmben már kopaszra borotvált fejjel szerepelt, emellett karakteres, kissé egzotikus, de mindenképpen egyedi arca, szembetűnően markáns vonásai sokak számára felejthetetlenné teszi Brynner megjelenését. Ehhez az archoz izmos test is társult, mi több, mély, sötét orgánum.
„A <király> becenév a már említett A király és én című film II. Ramszesz alakításból eredeztethető. Igaz, hogy a színész nem sokkal volt magasabb 170 centiméternél, mégis a nők számára a férfi archetípus szimbólumát jelentette. Számos <foglalkozásba> belekóstolt, és ezek nem hétköznapi feladatok voltak”
De hogyan lett színésszé Brynner? Gyermekkorát Pekingben és Párizsban töltötte. A svájci állampolgár apa, Borisz elhagyta a családját egy színésznő miatt, így Julij és Vera Harbinba költözött anyjával. Itt a YMCA iskolájába járt a testvérpár, később Sanghajban és Pekingben éltek a sztálini rezsimmel sújtott Szovjetunió helyett. Brynner tízéves korában kezdett gitározni az iskolában. 1932-től Párizs lett az otthonuk, mivel Kínához közeledtek a japán csapatok. Párizsban 12 évesen a Raspoutin klubban zenélt, orosz-roma muzsikát játszottak. De koránt sem csak a zenélésbe kóstolt bele a leendő világhíres színész. Dolgozott például vízimentőként is Le Havre-ban. A Cirque d’Hiverben a trapézművészettel ismerkedett, ekkor 17 éves, már önálló fiatal volt. Sajnos, ennek a karriernek hamar vége szakadt. Brynner leesett a trapézról, gyakorlatilag minden csontját eltörte, így a melankolikus karakterű repülőbohóc szerepnek búcsút inthetett. A fájdalom és a frissen maradás érdekében ópiumot is fogyasztott.
„Brynner kevés formális képzésben vett részt, talán nem viselte jól a kötöttségeket. Inkább az ismert emberek társaságát kereste, majd aztán azok is az övét, így például kapcsolatba került Picassóval, Jean Marais-val”
Még a cirkuszi évek alatt fordult a színészethez. Kezdetben tanonc, asztalos, parókakészítő, színpadmesteri és szereposztó minőségben dolgozott egy színháznak. Színészmesterséget Párizsban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is tanult. Mivel jókiállású férfi volt, modellkedést is vállalt, beleértve az aktfotózást.
Rövid ideig valószínűleg látogatta a Sorbonne-t, 1955-ben a Northwestern Egyetemre járt, ahol fotózást tanult. Ez a képzése olyan sikeres volt, hogy Brynner a neves Magnum Photo cégnek is dolgozott. Kulisszák mögött készült képei a Life magazinban és a New York Herald Tribune-ben jelentek meg. Képeivel egy kötet is megjelent, 1960-ban Inge Morath és Brynner kiadott egy olyan dokumentumfotós könyvet, amely a menekülttáborok pillanatait mutatta be.
De térjünk vissza a színész fiatalkorára! 1941-ben egészen a D-day-ig rádió bemondóként dolgozott az Egyesült Államok háborús információs irodájánál, a CBS-nél franciául közvetítette az információkat. Itt érdemes megemlíteni, hogy Brynner – ha igaz, de miért ne lenne az – 11 nyelven beszélt. Több országban is élt, „vándorló” életmódja, a poliglott környezet, nem mellesleg a több kultúra miatt. Oroszul, franciául, angolul biztosan beszélt, de kínaiul is. Japán nyelven sem adták el, és a források szerint magyarul szintén tudott, ám valószínűleg csak konyhanyelven. A jiddis, roma nyelv különböző változatainak, ágainak ismeretét is emlegetik.
„Színészi karrierje az 1949-es New York kikötője (Port of New York) című filmmel kezdődött, tévésorozatokban szereplése után, igazi áttörést azonban az 1951-ben bemutatott The King and I hozott számára, amelyben a sziámi királyt alakította”
A musical szerepet több mint négyezerszer játszotta el színpadon, és az 1956-os filmváltozatért Oscar-díjat kapott. A musicalt 1977-ben és 1985-ben újra műsorra tűzték, de filmváltozat is készült a darabból 1972-ben, és ebben is szerepelt Brynner. Nagyon ritka az, hogy ugyanazért a szerepért két díjat kap egy színész. Brynner a Tony-díjat is elnyerte az Oscar-díj után.
A király és én mellett ugyanabban az évben a Tízparancsolat (The Ten Commandments) című filmben is feltűnt a vásznon Charlton Heston (Mózes) mellett Ramszesz szerepében. A filmet hét Oscar-díjra is jelölték, ebből egyet nyert el. A filmet többször beválasztották a legjobb 10 mozi közé. Az Anasztázia című alkotásban Ingrid Bergman oldalán szerepelt, szintén ebben az évben. Az orosz nagyhercegnőről készült filmben Brynner Bounine (Bunyin) ezredest alakította, és jelölték a legnépszerűbb férfi színész díjra. 1959-ben készült a bibliai témájú Salamon és Sába királynője (Solomon and Sheba), Brynner mellett a csáberejű nőt, a másik címszereplőt Gina Lollobrigida játszotta. Brynner már elkötelezte magát a Spartacus című filmnek, amely felvételét el akarta halasztani. A gladiátorról szóló történetet végül Stanley Kubrick rendezte, Kirk Douglassal a főszerepben.
„Magyarországon talán a legismertebb film, amelyben Brynner játszott, az indián szereplőket ugyan nem foglalkoztató, mégis western műfajú A hét mesterlövész (The seven magnificent)”
Az 1960-as film a Kuroszava rendezte, japán A hét szamuráj utógondolása. A hét mesterlövész olyan sikeres volt, hogy több folytatást megért, Brynner az utolsó három filmben már nem játszott, mások vették át szerepét. Az amerikai történelmi kaland dráma, az orosz, ukrán, lengyel kapcsolatokat is bemutató, Tarasz Bulba (Taras Bulba) című, 1962-es film, Brynner címszereplésével. Tony Curtis szintén komoly szerepet kapott a végül kevésbé sikeresnek bizonyult moziban. 1967-ben három filmet is forgatott Bynner, a következő esztendőben azonban csak egyet. Nemzetközi színészgárda szerepelt A neretvai csata (Bitka na Neretvi) című 1969-es alkotásban. A háborús film, történelmi dráma szereplői közt találjuk Orson Welles-et, Franco Nerót, Szergej Bondarcsukot is. A Veljko Bulajić által rendezett jugoszláv film a legdrágább nem angol nyelvű filmek listáján szerepel. 350 millióan nézték meg az alkotást. További érdekesség, hogy Pablo Picasso készítette a film egyik promóciós plakátját, amely egyike volt annak a két filmplakátnak, amelyet a spanyol művész valaha készített. Nem pénzt, hanem a rendezőtől egy láda bort kért fizetségként. A szarajevói bemutatón jelen volt Tito és felesége, Omar Shariff, Sophia Loren is.
„Az idő múlásával Brynner sztársága halványulni kezdett, ám még mindig olyan filmekben kapott szerepeket, amelyekre alkata predesztinálta, de a forgatókönyvek szerint egyre inkább erőszak itatta át szerepeit”
Filmes karrierje során a már említetteken kívül együtt játszott Anouk Aimée-vel, Charles Aznavourral, Jean Cocteau-val, Marlon Brandóval, Katharine Hepburnnel, Ringo Starr-ral, Peter Sellersszel. Utolsó filmje az olasz Con la rabbia agli occhi/ Death rage volt. Számos műfajú filmben játszott szerepet, így kém- és háborús filmekben, westernekben, spagetti westernben, akció, sci-fi jellegű mozikban. Feltűnt szatírában (A csodatévő, Magic Christian), ahol transzvesztita kabaréénekest alakított.
„A filmtörténet első kopasz szereplőjének a szerelmi élete sem átlagos. Magánélete legalább olyan intenzív és sokszínű volt, mint művészi pályája. Erős személyisége, egzotikus megjelenése és karizmatikus fellépése miatt egész életében vonzotta a nőket, ugyanakkor kapcsolatai gyakran viharosak és rövid életűek voltak”
Első felesége Virginia Gilmore amerikai színésznő volt. A második világháború idején házasodtak össze, amikor Brynner még pályája elején járt. A kapcsolatból egy fiú született, Yul – ismertebb nevén – Rock Brynner, aki később művészettörténész és író lett. Ez a házasság viszonylag hosszúnak számított Brynner életében, ám karrierje berobbanása, folyamatos utazásai és hírneve fokozatosan eltávolította a párt egymástól, és 1960-ban elváltak. Második társa Doris Kleiner chilei modell volt. Ez a kapcsolat már sokkal inkább tükrözte Brynner sztár életmódját, szenvedélyes, de instabil házasság volt. Egy lányuk született, Lark Brynner, aki később színésznőként is dolgozott. A kapcsolatot féltékenység, különélések és gyakori konfliktusok jellemezték, végül hét év után felbomlott. Egy francia arisztokrata, Jacqueline Simone Thion de la Chaume volt a következő feleség. Ez a házasság nyugodtabbnak indult. A pár két vietnami gyermeket fogadott örökbe, Mia és Melody személyében, ami Brynner apai oldalát helyezte előtérbe. A házasság azonban végül szintén válással végződött, részben a különböző életstílus és Brynner munkamániája miatt. Negyedik felesége Kathy Lee, egy fiatal 26 éves malajziai balerina, modell volt. A jelentős korkülönbség és Brynner már romló egészségi állapota eleve feszültségeket hordozott. Ez a házasság rövid ideig, mindössze egy évig tartott, és gyakran emlegetik Brynner legkevésbé stabil kapcsolataként.
„Az 1985. október 10-én elhunyt művész kétségkívül a filmtörténet kimagasló egyénisége”
Megteremtette a férfiasság egzotikus típusát, kissé idegen akcentusa is erősítette karakteres védjegyét, a különleges mozgáskultúrát.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
A Feltámad a vadnyugat c. filmben is nagyon jó karaktert nyújtott, alaposan továbbgondolva a pisztolyhős klisét. Akkoriban az MI még SciFi-kben is meredek ötlet volt ilyen volumenben (gyakorlatilag az alapgondolat szintjétől végig a filmben).
Joe says:
The Journey (1959) című filmet érdemes lett volna megemlíteni, ami az 1956-os forradalom napjaiban játszódik Magyarországon, ahol egy szovjet tisztet alakít, aki románcba bonyolódik egy átutazó amerikai csoport hölgytagjával, és a végén tragikus hősként hal meg, miután egy magyar ellenálló lelövi. Kétségkívül magyar nézőként nehéz volt fogszívás nélkül végignézni, elképesztően hiteltelen sztori, a 19.századot idéző magyar díszletek, ruhák, Brinner a lovát ugratja. Ma sem értem, hogy mikor akkortájt Amerika tele volt magyar menekültekkel és hírügynökségi fotókkal, filmekkel, hogyan hozhatták ezt a képi világot így össze. Valami kritikában olvastam, hogy Brinner igazi orosz karaktert alakított, mivel abszolúte hiteles mozdulattal vágta az uborkát a vodkához..