Vlagyimir Viszockij azon szerencsés orosz művészek közé tartozott, akik a brezsnyevi szovjet éra idején szabadon utazhattak külföldre. Felesége, a híres francia színésznő, Marina Vlady segítségével a költő szinte korlátok nélkül mozoghatott a nagyvilágban. Viszockij a hetvenes évek közepén több ízben megfordult Magyarországon is, ahova mindig nagyon szívesen jött, és időzött el nálunk. Van azonban egy ország, amelyet hazánknál is jobban megkedvelt.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

A világ kapui 1973-ban nyíltak meg Vlagyimir Viszockij számára, akinek élete első külföldi útja Franciaországba vezetett. Ettől kezdve – jórészt felesége, Marina Vlady révén – egyre gyakrabban tartózkodott a Szovjetunión kívül. Külföldi fellépéseit fokozódó érdeklődés kísérte, és zenei, dalszerzői művészetét kezdték megismerni Nyugaton is. Párizst külön érdemes kiemelni, ahol a L’ Humanité-ünnepen egy szál gitárral a kezében, magával ragadó, sajátos énekstílusának köszönhetően, mintegy kétszázezer embert bűvölt el a Farkashajsza című népszerű dalával.

„Magyarországra 1974 júliusában egy filmforgatás kapcsán jutott el először. Ekkor készítették róla a Költő a Tagankáról című zenés kisfilmet, amelyben énekel, valamint magáról, és a műveiről beszél”

 

Valószínű, hogy 1975-ben is járhatott Budapesten, és a szovjet nagykövetségen lépett fel dalaival. Erről a látogatásáról azonban a szakértői vélemények eltérő képet adnak. Viszockij a Tagankával 1976-ban mintegy két és fél hetet töltött nálunk (szeptember 28.-október 14.). A moszkvai Taganka Színház jugoszláviai vendégszereplését követően érkezett Budapestre, miután az ismert Belgrádi Nemzetközi Bitev Fesztiválon Viszockij Hamlet-alakításáért első helyezést ért el. A jugoszláviai siker után a magyar közönség már nagyon várta a népszerű színtársulatot.

„Nálunk is azt a három darabot adták elő, amit Jugoszláviában: Tíz nap, amely megrengette a világot, Csendesek a hajnalok, Hamlet”

A Jurij Ljubimov és Vlagyimir Viszockij nevével fémjelzett Taganka budapesti óriási sikere előre érezhető volt. Viszockij elégedetten nyilatkozott az őt rohamozó magyar sajtónak, és külön is kiemelte azt a meleg, igen barátságos fogadtatást, amelyben Magyarországon részesült. A Szovjetunióval ellentétben ugyanis, ahol hivatalos körökben nemigen szerették a Tagankát, nálunk számos dicsérő hangvételű cikk jelent meg a színtársulat vendégszerepléséről, többek között Viszockij Hamlet-alakításairól. Az 1976-ban készített filmfelvétel A Taganka Budapesten címmel máig őrzi hazánkban tett kéthetes őszi látogatása emlékét.

 

„Vlagyimir Viszockij 1977-ben érkezett utoljára Budapestre, hogy Mészáros Márta Ők ketten című ismert filmjében Marina Vladyval együtt forgathasson, aki a film főszerepét alakította. Mint később kiderült, ez az egyetlen olyan művészi filmalkotás, ami kettőjük alakját őrzi”

Egy mindössze kétperces epizódról van szó, amelyben a rendezőnő egy futó kalandra csábító férfi szerepét osztotta a Taganka Színház vezető színművészére. A közös forgatás és rövid epizód-szerep valójában Vlady és Viszockij budapesti találkozását, illetve lehetséges kibékülését volt hivatott szolgálni. A művész házaspár akkoriban ugyanis nemegyszer veszekedett, és a legnagyobb jóindulattal sem volt felhőtlennek mondható kettőjük szerelmi viszonya. Nehézkes távházasságuk és különélésük tizenegy éve alatt Magyarország számukra kedvelt találkahellyé vált, ahova mindketten szívesen látogattak el vagy tértek vissza.

 

„Volt azonban egy másik ország is, amelyet hazánkhoz hasonlóan szívébe zárt a legendás művész. Az egykori Jugoszlávia területén található, mindössze hatszázezer lelket számláló Montenegró ritka természeti szépségei, kultúrája és történelmi múltja örökre rabul ejtette a költő szívét, aki hazánkhoz hasonlóan 1974-ben és 1976-ban járt ott”

Érzései a Crnagoracok című, a nagyközönség előtt kevésbé ismert versben öltöttek testet. A mű 1974-ben keletkezett, amikor Viszockij egy szovjet-jugoszláv háborús film forgatása kapcsán tartózkodott a „Crnagorácok” földjén. A kiváló magyar nyelvű változatot Baka István költőnek köszönhetjük.

CRNAGORACOK 

Sietve szájukhoz emelték 

Vízzel megtöltött markukat – 

Sietve ittak, ahogy éltek: 

Egy éltet harminc év alatt. 

Tisztelték azt, aki a földre 

Golyó-, tőrsebzetten esik, 

S magával ránt a sírgödörbe 

Két-három ellenséget is. 

Amíg a fegyver el nem vásott, 

Nyeregből, térdről – egyre lőtt, 

Nem fogtak el crnagorácot, 

Nem görnyedt ellenség előtt. 

Szerettek volna ők is élni 

Száz évig – még tovább, ahol 

Hegyormok az eget elérik, 

S a mélyben tenger habja forr. 

Az élő vízből egy marokba 

Hatszázezrednyi rész jutott… 

De harminc év több Crna Gora 

Földjén, mint máshol századok. 

Az asszonyok vízzel toroztak, 

A fiút óvták a hegyek, 

Míg el nem ért a férfikorba, 

S kezébe fegyvert vehetett. 

Itt még a gyász is hangtalan volt, 

Kioltották a tűzhelyet, 

S némán sírtak az asszonyok, hogy 

Az ellenség ne hallja meg. 

Úgy feketéll a nő a gyászban, 

Akár a felszántott mező, – 

S magát hamvasztva állt kopáran 

És feketén a hegytető. 

Nem égett hasztalan e máglya, 

A bosszúláng vetett lobot! 

Bérc, ember mártír-tűzhalála 

A lázadásra jelt adott! 

Ötszáz év – Isten büntetése, 

Apákat bosszuló fiúk –, 

A vésztüzek örökkön égtek, 

Crnagorác szíve lángra gyúlt. 

Jöhettek új meg új királyok, 

Harcban elesni becsben állt… 

Lenézték a crnagorácok, 

Ki tengett – harmincnál tovább. 

Kevés volt egyszer megszületnem – 

Elég két élet volna tán! 

Ó, bár Crna Gora lehetne 

A második szülőhazám. 

(1974)

Baka István fordítása

A vers talán legfontosabb üzenete az utolsó versszakban, és annak is az utolsó két sorában olvasható. Ó, bár Crna Gora lehetne / A második szülőhazám.

„Az üzenet célba jutott, melynek igazához máig nem férhet kétség, hiszen 2004-ben Podgoricában, az egykori Titográdban Viszockij méltó emlékművet kapott, amelyre az idézett költemény ismertté vált utolsó négy sora került fel eredetiben és szerb fordításban”

Az öt méter magas impozáns bronzszobrot Moszkva állíttatta, és az avató ünnepségre a költő kisebbik fia, az ugyancsak színész Nyikita Viszockij is Montenegróba utazott. Tudomásom szerint akkoriban ez volt az egyetlen külföldön emelt gigantikus méretű Viszockij emlékmű. A szobor lábánál máig virágokat helyeznek el a költő születésének és halálának napján (1938.01.25.-1980.07.25.).

„Vlagyimir Viszockij magyarországi vonatkozásait alapul véve a legendás bárd nálunk is megérdemelne egy szerényebb emlékművet, vagy legalábbis egy személyéhez méltó emléktáblát”

Művészi hagyatékának széles körű nemzetközi ismertsége és elfogadottsága egyre inkább predesztinálja rá, mint azon igen kevés kortárs szovjet-orosz alkotók, előadóművészek egyikét, akinek személye, munkássága hazájában és külföldön is időtálló, illetve népszerű. Nem először emlékeztetek rá, hogy máig aktuális nyelvi, zenei, költői, dalszerzői öröksége igen komoly kulturális hozzáadott értéket képvisel, amit több külföldi országban is egyaránt felismertek. Bízom benne, hogy kérésem előbb vagy utóbb, de nálunk is fogadtatásra talál…