Az ukrán politikai elitnek a háború kitörésekor tapasztalható viszonylagos egysége mára egyértelműen megbomlott. Azonban nem csupán a politikai küzdelmek tértek vissza, rövidesen intézményi válságba is kerülhet az ukrán állam. Egyesek ugyanis megkérdőjelezik Volodimir Zelenszkij elnök legitimitását jelenlegi ciklusának lejárta után. S bár a parlament mandátuma egyértelműen meghosszabbodik hadiállapot esetén, az ukrán Legfelsőbb Tanácsot jelenlegi állapotában nehéz lenne stabilitást garantáló tényezőnek nevezni.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Az ukrán törvények szerint normál esetben legkésőbb 2024. március 31-én sort kellett volna keríteni az elnökválasztás első fordulójára. Erre nem került sor, mivel a törvényi előírások szerint hadiállapot idején nem lehet választásokat tartani az országban. Így az is biztossá vált, hogy Volodimir Zelenszkij beiktatása ötödik évfordulója után, május 20-át követően is hivatalában marad. Azonban az ukrán alkotmány nem rendelkezik arról, hogy az elnöki megbízatás meghosszabbodna hadiállapot esetén, ellentétben a Legfelsőbb Tanáccsal, amelyről egyértelműen ír az alkotmány. Így Zelenszkij maradása a kormányzati tevékenység stabilitásához éppúgy hozzájárulhat (ha maradását elfogadja a politikai elit), mint ahogy alá is áshatja azt, hiszen legitimitása megkérdőjelezhetővé válik.

„Márpedig megmaradt töredezett ellenzékéből egyre több olyan hang érkezik, miszerint Zelenszkijnek le kellene mondania hatalmáról május végén, és át kellene adnia jogköreit Ruszlan Sztefancsuk házelnöknek már csak azért is, mert a parlament hatáskörei esetén semmilyen legitimációs probléma nem merülhet fel. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, maga a parlament ugyanis nem éppen a legfényesebb korszakát éli, és nem biztos, hogy a jelenlegi helyzetben valóban stabilizáló hatással bírhat az ukrán állam működésére”

Tavaly év vége óta egyre gyakrabban hallani róla, hogy számos képviselő, ha tehetné, megválna mandátumától. A kijelentkezők magas számát David Arahamija, a kormánypárt frakcióvezetője is elismerte, azt is elárulva, hogy csak a súlyos egészségügyi problémákkal küzdőket engedik el, a többiek távozását nem hajlandók megszavazni, mert máskülönben működésképtelenné válna az egyébként már amúgy is megcsappant létszámú parlament.

Az Ukrajinszka Pravda (UP) nevű lap is megerősítette ezeket a híreket, miszerint az ukrán Legfelsőbb Tanács személyi állománya egyre rosszabb morális állapotba kerül, és a parlament viszonya az Elnöki Irodával mind feszültebbé válik. Az UP Nincs Tanács. Túlél-e a parlament a Bankova (azaz az Elnöki Iroda – K.A.) nyomása alatt című cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Zelenszkij pártja képviselőivel találkozva megkülönböztette saját csapatát (az Elnöki Irodát) a Nép Szolgájától, ezt pedig több képviselő is úgy értelmezte, mint elhatárolódást a frakció további sorsától.

„Az elmúlt két évben az elnök csak egyszer találkozott a frakció tagjaival, és ennek is inkább negatív hatása volt a képviselőkre, akik közül már többtucatnyian lemondanának mandátumukról”

Egyesek arra panaszkodtak, hogy állást kapnának a civil szférában 8 ezer dolláros fizetésért (kb. 3 millió forint), és valamiből el kell tartaniuk a családjukat, ezért kilépnének, de nem hagyják nekik (a képviselői átlagfizetés jelenleg 48 ezer hrivnya, azaz kb. 450 ezer forint). A lap szerint a „borítékkal történő motiváció” kora is lejárt (korábban bevett szokás volt az ukrán parlamentben, hogy a frakciók képviselői havi rendszerességgel, valamint a fontosabb szavazások esetén külön is néhány tízezer dolláros nagyságrendű „juttatást” kaptak kézhez a frakciójuk vezetésétől borítékban), pozíciókat nem tud ajánlani a frakció vezetése, saját kezdeményezési lehetőségük pedig nincsen a képviselőknek. Sokan sérelmezik, hogy Zelenszkij személyesen ellenőrzi a parlamenti képviselők kiutazási engedélyeit, a kormánypárti képviselők pedig éppoly nehezen jutnak hozzá, mint az ellenzékiek.

„Az elnök azonban nem érzékeli a problémát, a számára szükséges esetekben ugyanis a parlamentet munkára tudja bírni, és figyelmen kívül hagyja, hogy más esetekben az működésképtelen. Szintén rontja a parlament állapotát, hogy ugyan hivatalosan még 235 képviselője van a Nép Szolgájának, és így egyedüli többséggel bír, valójában legfeljebb 170-180 képviselő vesz részt a frakció munkájában”

Azonban az ellenzéki frakciók is töredezettek, több kisebb képviselőcsoport is folyamatosan együtt szavaz a kormánnyal (például azok, amelyek az Ellenzéki Platform–Az Életért nevű, oroszbarátnak tartott párt maradványaiból jöttek létre), így a szavazattöbbséget biztosítani tudják. Ez azonban egyre nehezebb lehet, hiszen az a furcsa helyzet állt elő, hogy sem motiválni, sem megijeszteni nem tudják a képviselőket, hiszen míg korábban azzal fenyegették őket, hogy feloszlatják a parlamentet (ami sokak számára mandátumuk biztos elvesztésével járt volna a Nép Szolgája népszerűségének zuhanása miatt), most már a legtöbben örülnének, ha megszabadulhatnának képviselői helyüktől.

„Éppen ezért nem lehet politikai válságról sem beszélni az UP szerint, hiszen az általában a hatalomért folytatott küzdelemben alakul ki, most viszont az ellenzék nagy része sem vállalná a hatalommal járó felelősséget”

A Soros György közeli szövetségeséhez, Tomáš Fiala cseh vállalkozóhoz köthető ukrán hírportál tehát meglehetősen lesújtó képet festett a Legfelsőbb Tanács állapotáról, és az ukrán média más orgánumai is megerősítik ezeket a híreket. A parlamentet az is kikezdte, hogy már így is megcsappant a létszáma, az alkotmány által előírt 450 mandátumból április 1-jén mindössze 401 volt betöltve. Már a 2019-es választások során sem töltöttek be minden mandátumot, mivel az orosz vagy szakadár ellenőrzésű területeken nem lehetett egyéni képviselői helyeket kiosztani, azonban a háború is tetézte ezt azzal, hogy sokakat – oroszbarátságukra hivatkozva vagy korrupciós ügyek miatt – megfosztottak mandátumuktól.

Bár a jelenlegi hatalmi konstelláció – miszerint egyetlen központ rendelkezik a hatalom szinte teljességével, miközben a többi formális (kormány, parlament, önkormányzatok) és informális (egyházak, oligarchák) hatalmi ág befolyása visszaszorult – új fejlemény a független Ukrajna politika történetében, a helyzet önmagában még kezelhető is lehetne, a háború azonban a végsőkig mélyítheti azt.

„A front eseményeinek kedvezőtlen alakulása, a nyugati támogatások elapadása, Zelenszkij külföldi megítélésének érezhető romlása már nemcsak a jelenlegi vezetés, de az ukrán állam jövőjét illetően is kérdéseket vethet fel”

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ukrán kormányzat előbb-utóbb tárgyalni kényszerül Oroszországgal – másképp állama lassú pusztulását kockáztathatja –, a jelenlegi vezetés számára azonban a politikai megsemmisüléssel érne fel a tárgyalások megkezdése jelen körülmények között, hiszen saját maguk számára tiltották meg azt.

Persze, Zelenszkij is elkezdett visszakozni korábbi álláspontját illetően, és legutóbb már arról beszélt, a 2022. február 24-i vonalak elérése esetén már tárgyalna Oroszországgal – ez némiképp békülékenyebb, ám nem sokkal realistább az 1991-es határok elérésének vágyánál.

„Ugyanakkor – ez persze pusztán hipotézis – legitimációjának megkérdőjeleződése akár menekülőút is lehet a jelenlegi elnök számára, aki így elkerülhetné azt, hogy neki kelljen levezényelnie az Ukrajna számára vélhetően vereséggel felérő, és a 2022-es isztambuli tárgyalásoknál kedvezőtlenebb megállapodással végződő tárgyalásokat”

Ha ugyanis lemond, vagy lemondatják, anélkül, hogy kénytelen lenne beismerni a vereséget, úgy megpróbálhatná megmenteni politikai karrierjét – másféle karrierre pedig már nem igazán van kilátása –, önmagát a radikális, végsőkig kitartani kívánó ellenzékiek vezetőjeként pozicionálva. Hasonlóval próbálkozott egyébként Petro Porosenko elnök is 2019-ben, Zelenszkijt akkor még „oroszbarát” vezetőként állítva be, az események alakulása azonban keresztülhúzta a volt elnök számításait. Az ukrán társadalom maga is radikalizálódott a háború hatására, Zelenszkij pedig a döntő többség vezetőjeként állt az ország élén a háború elején. Ma már azonban lassan, de biztosan csökken azok száma, akik minden áron folytatnák a harcokat az ukrán célok eléréséig, a katonai helyzet, és vele a hátország állapotának romlása pedig felgyorsíthatja ezt a folyamatot (amely már így is nagyobb mértékű lehet annál, mint amit a hivatalos közvélemény-kutatások mutatnak).

„Elmondható tehát, hogy Ukrajna belpolitikai téren is egyre inkább a válság felé halad, amelyet a vezetés inkább ad hoc döntésekkel – mint amilyen az elnöknél népszerűbbé váló Zaluzsnij leváltása volt – próbál orvosolni, rendszerszinten azonban jelen körülmények között nem tud megbirkózni vele”

A potenciális, és valós ellenzékiek mozgásterét korlátozni kívánó javaslatok is napirendre kerültek – elsősorban a hivatalnokok és képviselők külföldi döntéshozókkal való érintkezését próbálnák szigorúbban szabályozni –, ezek a döntések azonban nem elrejtik, hanem sokkal inkább kidomborítják a nemrég még megingathatatlannak tűnő Elnöki Iroda helyzetének romlását. Hogy ezek az intézkedések meddig tudják elodázni a mélyebb válságot, az pedig nagyban függ a nyugati támogatások, a harctéri helyzet, és az ukrán társadalom lelkiállapota jövőbeni alakulásától.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)