//Szavojarov, az elfeledett nagy előd
„Szavojarov nem elégedett meg a vásári komédiás szerepével még akkor sem, hogy ezt a legmagasabb művészi szintre emeli” #moszkvater

Szavojarov, az elfeledett nagy előd

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal Vlagyimir Viszockij elődeinek nyomában járva az orosz sanzonénekelés első és negyedszázadon át istenített mesterével, Mihail Szavojarovval ismertet meg bennünket. Elvezet a dohányfüstbe burkolódó kabarék szabadelvű és szabad nyelvű világának, az esztrádnak a világába. Majd képzeletben meghallgathatjuk Szavojarovot Nyizsnyij Novgorodban  a vásártéren, ahol először mutatkozik be teljes skálájában művészete.  Végig kísérhetjük  a műfaj tündöklését, és hanyatlását, és elhihetjük a kor kiváló ismerőjének, hogy ma már nehéz lenne elképzelni ennek az embernek a népszerűségét, amely a leginkább talán Viszockijéval összevethető.

„Szavojarov nem elégedett meg a vásári komédiás szerepével még akkor sem, hogy ezt a legmagasabb művészi szintre emeli” #moszkvater
„Szavojarov nem elégedett meg a vásári komédiás szerepével még akkor sem, hogy ezt a legmagasabb művészi szintre emeli”
#moszkvater kollázs

Még Vertyinszkijért rajong a polgári közönség Szentpétervárott és Moszkvában is, az esztrád, kabarék világába menekülve a századforduló, és az azt követő évek nyomasztó és fenyegető valósága elől. De már közeledik a vég. Vagy inkább valami új, fenyegető és pusztító, talán jobb jövőt ígérő változás. A régi rend a háború végére összeomlik, s új van születőben, amelyik nem csak az elavult társadalmi berendezkedést veri szét, de a polgári kultúra, a művészet számos vívmányával is leszámol. Vertyinszkij Pierója magára marad kételyeivel, miként az orosz polgári értelmiség egy jelentős része. Aki tud, menekül, előbb a fehérek elfoglalta területekre, majd elhagyja hazáját. Van, aki később visszatér, mint Vertyinszkij is, ám a megváltozott közegben régi sikereit már nem éri el, az az Oroszhon már örökre eltűnt.

„A közönségnek valami más kell, sokkoló és kemény. Ezt az igényt kielégíti az orosz szerzői dal, kuplé, a dalban előadott mini dráma rajongva fogadott képviselője, az orosz sanzon énekelés első és negyedszázadon át istenített mestere”

Élete nem úgy indult, hogy a színpad dédelgetett kedvence lesz belőle. Régi kupec család gyermekeként lázongva él. A zenével szívesen, de rendszertelenül foglalkozik. Megkedveli és élete végéig tisztelője marad Pjotr Sumahernek, az orosz költészet szabad szájú, a cenzúra által sokszor betiltott fenegyerekének, aki fenntartásait meglehetősen durva nyelvi formákban adta olvasói tudtára. S nem csak művészi, de politikai fenntartásait, jóllehet nem csatlakozott a XIX. század végének egyetlen költői vagy politikai irányzatához.

„Őt követve, az ő hatása alatt lett a siheder Mihail Szavojarovból (1867-1941) – polgári nevén Szolovjov – független, anarchista és nyelvében kíméletlen költő-dalnok, aki többek között a francia fumisták kispolgárokat megbotránkoztató modorát öltötte magára fellépéseiben. A név, a fumizmus a dohányfüstre utal. Így lesz sajátos szerzői dalaival Szavojarov a dohányfüstbe burkolódó kabarék szabadelvű és szabad nyelvű világának, az esztrádnak a hőse”

Ám addig hosszú úton kellett végigmennie. Ifjúként hegedülni tanul, s közben igyekszik kiszabadulni a kupec család fojtó, kispolgári légköréből. Ez sikerül. Egyelőre zenészként helyezkedik el a szentpétervári Palace zenés színházban, hegedűsként a zenekarban. Ez még nem az igazi, elhivatott pálya, a zenekari árok, és az operettzene kulimunkája nem elégíti ki. Csábítják a színpad deszkái és az önkifejezés ördöge. Önállóan és egyedül indul meghódítani a közönséget.

Ekkorra már begyűjt némi tapasztalatot. Költői próbálkozásaiban sihederkori kedvencének, Sumahernek stílusát követi, de nagy hatással vannak rá az ezüstkor költői, egyáltalán a modern orosz líra. Elsősorban Alekszandr Blok, akinek Mutatványosdi (1906) színpadi műve a líra nyelvén számol le mind a modernizmussal, mind a romantikus, Piero és Arlekin álkarcába bújtatott, gyakran szenvelgő életérzéssel.

„Nem véletlenül lesz Szavojarov később a leghitelesebb parodistája a Vertyinszkij-féle előadói stílusnak és a románcnak”

Elindul meghódítani a színpadot. Kuplék, sanzonok és monológok vannak a repertoárjában. Ő maga két csoportra osztja őket. Nyilvánosokra és a bőröndbe valókra. Az utóbbiak azok, amelyeket a cenzúra nem engedett nyíltan előadni. Maga a művésznév a francia Savoie tartományra, a francia trubadúrok egyik szülőhazájára utal. Na meg arra, hogy savoiereknek nevezték a hatalomnak nem igazán tetsző dalokat előadó vándor énekeseket. Az ifjú orosz trubadúr művészetében ott a Minnesangerek attitűdje is.

Sikersorozta és népszerűsége hol másutt indulhatna be, mint az orosz élet egyik legnagyobb tömegeket mozgató eseményén, az országszerte megrendezett vásárokon. Amelyek többek voltak kereskedelmi akciónál vagy alantas vigasságnál. A nép, s nemcsak a köznép szórakoztatásának is a helyszínei voltak. Így történt ez 1907-ben Nyizsnyij Novgorodban  a vásártéren, ahol először mutatkozik be teljes skálájában művészete.

„Országjárás következik színházról színházra, vásárokról vásárokra”

Vándorlása közben hűséges társa asszonya Ariadna Petrovna (Azagarina) – Szavojarova, aki fellépéseiket gyakran tánccal teszi még izgalmasabbá. Francia-orosz duettjük színpadi élményt is nyújt. Gyakran váltanak jelmezt és maszkot – a közönség nem unatkozik. És hozzá még a csípős megjegyzéseit vissza nem fogó, az esztrád színpadon kedvelt „megmondó ember” elmaradhatatlan kelléke a frakk, cilinder, keménykalap, sétapálca és a gáláns aranyifjak gomblyukát díszítő krizantém. Szívesen felölti a csavargó jelmezt, ezeket a dalait mini-jelenetekbe  rejti.

„Szavojarov nem elégedett meg a vásári komédiás szerepével még akkor sem, hogy ezt a legmagasabb művészi szintre emeli”

1914-ben Petrográdon kötetben adja ki szövegeit, s tagja lesz a Drámaírók és Dalszerzők Társaságának. Megpróbálja mondandóját az esztétikum magasságába emelni. Hazafias melodeklamációja, melyben – kitör a háború – az orosz nők dicsőségét zengi. Ez azonban nem arat osztatlan sikert. Viszont tíz éven át műsorán van az az excentrikus-tragikus zenés mini-jelenet, melyben az orosz repülés hősi halált halt úttörőjéről, Lev Macijevics kapitányról emlékezik meg.

„Sikereinek csúcsa a közvetlenül a forradalmat megelőző évekre esik.  Komikus dalait rendre kiadják, aforisztikus bölcsességei szállóigékként mind a mai napig keringenek, sokan nem is sejtik benne szerzőségét”

Sorok a fellépésre jegyeket árusító pénztárak előtt, kottáit és szövegeit pillanatok alatt elkapkodják, a fényképével ellátott képeslapok szinte minden lakásban megtalálhatók a tükör keretébe tűzve. Az újságíró Szolomon Volkov a kor egyik ismerője így ír erről: „Ma már nehéz lenne elképzelni ennek az embernek a népszerűségét. Talán Viszockijéval összevethető, aki annak idején képes lett volna akár a Nagyszínházat is megtölteni. S Szavojarov mindezt egy átmeneti, nagy változást megelőző időszak nehézségei közepette érte el.”

„1915-17 között a kritikai világlátás is egyre nagyobb szerepet kap dalaiban, fellépéseiben. Mind gyakrabban kerül összetűzésbe a cenzúrával, nemritkán kénytelen <puhítani> szövegein”

Ekkor kerül közelebbi ismeretségbe Blokkal és barátságuk a forradalom után is folytatódik. Sőt, a költő a poémáját a „Tizenkettő”-t nem túl sikeresen előadó feleségét el is vitte tapasztalatot szerezni Szavojarov fellépéseire. Mi több, Vszevolod Meyerhold, Blok „Mutatányosdi”-jának szcenikai ötletein dolgozva még azt is ki merte jelenteni, hogy Szavojarov számai hellyel-közzel jobbak, vonzóbbak a költő színpadra vitt művénél.

Szavojarov a művészeti élet számos kiemelkedő személyiségét követve 1917 után együttműködik az új hatalommal. Még az esztrád művészek szövetségének vezetésével is megbízzák. Ám ez a viharos kor nem kedvez annak a műfajnak, amit mesteri tökélyre emelt. Ráadásul a „természetes” proletár közegből kinövő költők hamarosan kiszorítják a színről. Annak ellenére, hogy megpróbál alkalmazkodni a kor igényeihez. Második felesége Jelena Nyikityina sikerrel adja elő „A proletárlány dala” című operett elemekkel teletűzdel műsorszámát. A közönség szívesen fogadja paródiáját is a „Maga nem változott”-at az akkor már emigrációban élő Vertyinszkijről.

„Szavojarov ekkor is járja az országot, és bármennyire nem könnyű, próbál alkalmazkodni a kor igényeihez. Már nem előkelő kabarék és színházak fellépéseinek színterei”

Közönsége sem csillog a hadikommunizmus idején, s ezen még a rövid ideig tartó NEP korszak kérészéletű talmi ragyogása sem változtat. Az épülő szocializmus puritánabb kultúrájának mások a színterei. Szavojarov igyekszik, dalait a kor divatjához igazítja, charlston ritmusra írja, és felhasználja a vásári camera obscura motívumait az átmeneti kort kipellengérező dalaiban. Sőt, műsorra tűzi a modernista költő Ilja Szelvinszkij színpadi előadásra átalakított verseit. A frakkot és cilindert elhagyva még a szocialista agitációs csoportok kék trikóját is magára ölti.

Mindhiába. A ’30-as évek megmerevedő kultúrpolitikája így sem igazán fogadja el. A párt irányvonala nem tűr semmi különcséget, excentrikusságot. És főképp nem a szatírát, még javító célzattal sem igazán. Szavojarov Leningrádba költözik, s már nem vállal több fellépést. Titokban még ír verseket és dalokat – az íróasztalának. Viszont hasznossá teszi magát azzal, hogy tanít, a színpadi fellépés titkait osztja meg tanítványaival.

„Halála egyben egy műfaj halálát is jelenti. Kitör a háború, és Moszkvát német repülők bombázzák. Büszkesége nem engedi, hogy Gorkij utcai lakásából lemeneküljön az óvóhelyre. Egy légitámadás közben bombaszilánk sebzi meg, és az akkor 64 éves művész belehal sérülésébe”

Emléke pislákolva még él. Lemezek, filmvászon tehetségét nem őrzi, könyveit antikváriumok porosodó mélyén kell keresnünk. Talán elégtétel lehet, hogy dalait ma neves előadók éneklik s nevét megemlítik a szerzők között:

A kiváló színész Andrej Mironov gyakran énekelte a „Trombitások” című klasszikus Szavojarov dalt. Eduard Khil a népszerű bariton is felvette repertoárjába ugyanezt. Az énekes emlékét öntevékeny társaságok tartják ébren, így a megemlékezés egy szanktpeterburgi lakáson Szavojarovra. És a végső jóvátétel, egy népszerű beat együttes viseli Szavojarov nevét.

A legfontosabb azonban, hogy művészetének öröksége évtizedekkel később beleépül a szerzői dal újabb felvirágzásába. Ez azonban már egy másik kor, más témákkal és előadásban.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.