Kezdőlap » x-demokrata » Prokofjev és Sztálin
Szergej Prokofjev a '20-as években #moszkvater

Prokofjev és Sztálin

A világhírű zeneszerző Szergej Prokofjev ugyanazon a napon halt meg, mint kínzója, így nem adatott meg néki, hogy hírt megtudja. Emlékezésként felidézzük, hogyan írt erről a napról Életem című önéletrajzi regényében az orosz opera csillaga Galina Visnyevszkaja, aki férje Msztyiszlav Rosztropovics csellóművész révén közeli kapcsolatban állt a zeneszerzővel.

Szergej Prokofjev a '20-as években #moszkvater
Szergej Prokofjev a ’20-as években
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

„Azon a napon, amikor meghalt, megállt az élet az egész országban. Mindenki dermedten fogadta a szörnyű eseményt. Valaki a színházi folyosón megjegyezte:

– Meghalt Szergej Prokofjev…

A hír bejárta a színházat, és visszhang nélkül maradt: ki halt meg? Másnak nincs joga most meghalni. Egyedül csak Sztálin halt meg, és a nép minden érzése, a veszteség minden fájdalma egyedül csak őt illeti.

„Szergej Prokofjev ugyanazon a napon halt meg, amikor Sztálin – 1953. március 5-én. Nem adatott meg néki, hogy kínzójának halálhírét megtudja”

A moszkvai utcákon emberfolyam hömpölygött; a közlekedés leállt. Autót nem lehetett szerezni, és csak rendkívüli nehézségek közepette sikerült a koporsót, melyben Prokofjev teste volt, a lakásból a Művész Színház átjáróján a Miusszki utcába, a Zeneszerzők Házának kicsiny alagsori helyiségébe átvinni, ahol a polgári gyászszertartást rendezték.

A virágüzletek és az utcai pavilonok minden idők és népek vezére és tanítója miatt üresen, kifosztva álltak. A nagy orosz zeneszerző koporsójára még pár szál virágot sem sikerült szerezni. Az újságokban nem maradt hely nekrológra. Minden csakis Sztálint illetett meg, még az általa agyongyötört Prokofjev halála is. És amíg emberek százezrei, gyakran egymást agyontiporva, a Szakszervezetek Házának Oszlopterméhez igyekeztek, hogy utoljára meghajoljanak a grandiózus gyilkos előtt, addig a Miusszki utcában a sötét, nyirkos alagsori helység csaknem üresen maradt. Csupán azok a rokonok és barátok jöttek el, akik a közelben laktak, és át tudtak surranni a lezárt utcák kordonjain. Moszkva pedig hisztérikusan, zokogva temette a nagy tirannust…

Sztálin halálával a Nagyszínház történetének egy egész korszaka ért véget. A vezérlő szellem eltűnt, az istenség mítosza szertefoszlott, és ezután csak emberek következtek.”

                                                                                                                                *

„Szergej Szergejevics Prokofjev az első operáját már kilenc évesen megírta, a balett volt a mindene, de különös tehetsége volt a sakkhoz, 1914-ben legyőzte például a későbbi világbajnoki cím birtokosát José Raúl Capablancát. Igyekezett távol tartani magát a politikától, vegyes sikerrel”

A világhírű zongoraművész-zeneszerző Szergej Szergejevics Prokofjev 1891. április 23-án az ukrajnai Szoncovkában látta meg a napvilágot. Az uradalmi főintéző egyetlen fia zsenitudattal nevelt, elkényeztetett, magának való kisgyerek volt. Hangszeren játszani édesanyja tanította elsőként.Hamar Pétervárra került a konzervatóriumba, ahol a tehetséges fiút bemutatták Glazunovnak és Rimszkij-Korszakovnak, később Ljadovnak. 1904-ben kezdte meg konzervatóriumi tanulmányait, többek közt Rimszkij-Korszakovtól tanult hangszerelést, zeneszerzést, zeneelméletet, zongorajátékot és dirigálást. 1909-ben fejezte be zeneszerzői, öt évvel később zongorista tanulmányait, orgonatanulmányait 1917-ig folytatta.

1908-ban lépett fel először, saját művének, az Ördögi látomásoknak a bemutatásával. 1914-ben bemutatták a Szkíták című zenekari szvitjét, ami feltűnést keltett. Ugyanebben az évben kapta meg diplomáját, és Anton Rubinstein díjjal tüntették ki első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1918-ban koncertkörútra indult SzibériánJapánon és Honolulun keresztül az Egyesült Államokba. 1921-ben mutatták be a chicagói opera megrendelésére írott operáját, A három narancs szerelmesét.

Ezután tíz évig Párizsban élt. 1927-ben hazalátogatott a Szovjetunióba, ahol lelkesen ünnepelték az akkor már világhírű zeneszerzőt. A Perszimfansz dirigens nélküli zenekarral is fellépett. 1932-ben – a szovjet rendszerrel kapcsolatos összes kétsége dacára – hazatért. 1935-ben írta meg a Rómeó és Júlia balettzenéjét.

II. világháború alatt hazafias műveket írt. 1943-ban magas kitüntetésben, 1948-ban megalázó bírálatban részesült. Ez oda vezetett, hogy direkt politikai mondanivalójú zenedarabokkal (kantátákkal) kellett bizonyítania önbírálatát. 1951-ben újra kitüntetést kapott.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.