„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Az ő vezetőjük lett a polgárháború egyik legjelesebb hadvezére, az első világháború katonájából, vajköpülő manufaktúra szerelőjéből bátor és tehetséges hadvezérré felnövő Konsztantyin Blücher”
Nem kellett őket kényszeríteni, erőszakkal összefogdosni. A törvény rendelkezéseit követve besorozni. Nem kellett busás zsoldot sem ígérni. Jöttek maguktól, hogy beálljanak a zászló alá. Jól döntöttek vagy sem? Erre később, viszontagságos évtizedek után a történelem adott hiteles feleletet.
„Sokan voltak ők, az önkéntes harcosok, a felkelők, a lázadók. Mondhatnánk úgy is, hogy partizánok. Oroszhon történelmében kétszer is döntő szerepet játszott az idegen hódítók ellen felkelő, fegyvert ragadó nép. Életüket nem kímélve a hazát mentették”
A partizán harcmodort a szabadcsapatokba szerveződött orosz muzsikok már 1812-ben nagy sikerrel alkalmazták. Vadásztak az ellenségre, a leszakadó, menekülő franciákra. A sarkában dübörgő, bosszúra szomjúhozó orosz csapatok elől visszavonuló császár, Napóleon serege napról napra olvadt a kemény télben. Néhányan, a szerencsések az orosz tisztek kegyének és talán a francia felvilágosodás fertőző eszméinek köszönhetően beállhattak arisztokrata családokhoz szolgának, házitanítónak. A nyomorúságos menekülés közben egész csapattestek szakadtak le, és tagozódtak be idővel az orosz seregbe. És harcoltak később egykori ellenségük, a cár oldalán a kaukázusi háborúkban.
Vannak időben közelebbi emlékeink is az önként szerveződő fegyveres ellenállásról. A Nagy Honvédő Háborúban a csapatokba verődött partizánok mesteri szintre emelték ezt a harcmodort, s tették pokollá a német hódítók életét. Jelentős területeken ők voltak az urak. Német katona, kollaboráns jobb, ha nem tette be a lábát. A megszállt területeken egyre másra robbantak a vasúti pályatestek, lángoltak a felgyújtott katonai járművek, omlottak össze a laktanyák.
„A megtorlás nem maradt el, egész falvakat irtottak ki bosszúból a megszállók”
Gerilla háborút vívtak a francia ellenállás résztvevői, a maquisardok. Zavarták a német csapatok összevonását, vonulását, ezzel segítve a Normandiában partra szálló szövetséges csapatok gyorsabb előre nyomulását.
Eredményesnek bizonyult a fegyveres ellenállás a megszállt Jugoszlávia területén, elsősorban a nehezen megközelíthető hegyekben. Ezzel alapozta meg Joszip Broz Tito több évtizedes regnálását, s tette országát az úgynevezett harmadik világ egyik vezető hatalmává. Még egy igazi grand guignol filmet is forgattak, melyben a mozgalom vezetőjének, Joszip Broz Titónak a szerepét nem kisebb sztár, mint Richard Burton játszotta. Hogy mekkora harci tapasztalat birtokában, és milyen átéléssel, azt nehéz, talán nem is ildomos megítélni.
„Az igazi fegyveres ellenállás, a gerillaharc persze más, mint ahogy az izgalmasan bonyolított, szélesvászonra dizájnosan megkomponált háborús filmek mutatják”
Eldöntheti a népharagra, a fegyveres ellenállás egy háború sorsát? Aligha. De lehet döntő tényező egy forradalomban, mely le akar számolni a kegyetlen múlttal, egy szebb jövő érdekében. Harcolva, áldozatokat hozva. Pro és contra befolyásolva a küzdelem végkimenetelét.
Így volt ez a polgárháború idején. Még ha ezek az események nem is kaptak akkora megbecsülést, mint megérdemelték volna. Voltak, akik emlékeztettek rá. Arra, hogy nem volt olyan egyszerű, hősiesség és megalkuvás egyaránt keveredett benne. Elég, ha kezünkbe vesszük a szovjet irodalom legtöbbször, 255-szer kiadott könyvét, Alekszandr Fagyejev regényét a „Tizenkilencen”-t. Egy partizán osztag hősies helytállásának, megmenekülésének történetét. A mű bővelkedik önéletrajzi elemekben, hiszen a szerző maga is megtapasztalta a partizán sorsot. Főhősét a távol-keleti partizán mozgalom kiemelkedő alakjáról, Joszif Pevznerről mintázta. S élete méltatlan módon zárult.
„Pevzner a polgárháború végeztével katonatisztként, fontos beosztásokban hittel és hűséggel szolgálta az új rendet. Életpályája sok társához hasonlóan mégis tragikusan ért véget. 1938-ban koncepciós perek áldozata lett. Két évtizeddel később rehabilitálták. A neki emléket állító szerző, Fagyejev 18 év múltával követte hősét. A szovjet irodalom megbecsült alkotója a XX. kongresszus után, el- és leszámolva a személyi kultusz éveiben játszott irodalmi vezető szerepével önkezével vetett véget életének”
Az orosz polgárháború nem volt klasszikus értelemben vett hadakozás, tankönyvek előírásai szerint levezényelt harc. Eseményei kuszák és nehezen kibogozhatók, térképen alig követhetők. Hasonlóan az 1917-ben elkezdődött nagy társadalmi változáshoz. Története vérrel, verejtékkel íródott. Nem voltak szigorúan kirajzolódó frontvonalak. Sőt, a frontvonalak gyakran a harcok résztvevőinek lelkében húzódtak. A helyzet napról-napra, gyakran óráról-órára változott. A nagy birodalom végtelen térségeiben szabadon mozgó csapatok vezetői a győzelmet, harcosaik a társadalmi igazságot keresték, érte ragadtak fegyvert. Reguláris csapatokba vagy önként, partizán egységekbe tömörülve.
„Mi hívta életre a spontán fegyveres felkelést? A kényszer, nagy szavakkal a históriai imperatívusz vitte rá az embereket, hogy fegyverrel próbálják sorsuk irányítani, jobbítani. Hogy megkeressék a helyüket a változások viharában”
A „partizán” szó szinonimája lett az egy bizonyos célt, nem ritkán eszmét tudatosan vagy ösztöneire hallgatva szolgáló, fegyveresen ellenálló harcosnak, népfelkelőnek. Az is hozzátartozik a történelmi igazsághoz, hogy sokan és sokfélék voltak. Régi renddel leszámolni akaró vörös partizánok, múltat védelmező fehér lázongók. A Volga-vidéken kemény munkával elért jólétüket a rekvirálásokkal szemben oltalmazó sztyeppei felkelők. És voltak úgynevezett „zöldek”, akik mindenféle hatalmat elutasítottak. Elzavarták a múltat visszaállítani akaró fehéreket, de nem fogadták el a bolsevik hatalmat sem. Nehezen kiismerhető világ kavargott Oroszhon szerte.
Még szélsőségesebb és nehezebben áttekinthető volt a helyzet az orosz birodalom Urálon túli végtelen vidékein. Amelyet a birodalom európai részével szinte egyedül a transzszibériai vasútvonal kötötte össze. Megtartása, elfoglalása életbevágóan fontos volt. Tudták ezt Kolcsak csapatai éppen úgy, mint a bolsevikok hatalma ellen fellázadt és hazatérni akaró csehszlovák hadtest parancsnokai. Tudta ezt a másik oldalon a bolsevik hadvezetés is. És ami döntő volt, tisztában voltak ezzel a vidéknek a fehérek hatama ellen lázadó lakói, az urali üzemek munkásai, a szibériai szabadparasztok. És ők voltak többen.
„Az ő vezetőjük lett a polgárháború egyik legjelesebb hadvezére, az első világháború katonájából, vajköpülő manufaktúra szerelőjéből bátor és tehetséges hadvezérré felnövő Konsztantyin Blücher”
Hadseregbe gyűjtötte a külön-külön tevékenykedő partizán szabadcsapatokat, s elindult a dél-uráli vidékről, hogy csatlakozzon a polgárháború távolabbi, szibériai és távol-keleti frontján harcoló, reguláris vörös egységekhez. Az út hosszúsága mellett azért sem volt egyszerű, mert a helyiek viszonya sem volt mindig egyértelműen támogató. Erős volt az eszerek, anarchisták befolyása. Alaposan megizzadtak a bolsevik agitátorok, míg maguk mellé tudták állítani az ingadozókat.
„Sokan voltak ők, az önkéntes harcosok, a felkelők, a lázadók. Mondhatnánk úgy is, hogy partizánok. Oroszhon történelmében kétszer is döntő szerepet játszott az idegen hódítók ellen felkelő, fegyvert ragadó nép. Életüket nem kímélve a hazát mentették”
A partizán harcokban remekül eligazodó Blücher szétverte a fehér atamán Dutov seregét, csapataival átkelt az Urálon. Hogy terveit maradéktalanul végre tudja hajtani, még vitába is keveredett a hadügyekhez vajmi keveset értő, ám befolyásos bolsevik vezetővel, Grigorij Zinovjevvel. Nem sejthette, hogy a későbbiekben ezek a háborús körülmények között elkerülhetetlen, tisztázó összezördülések milyen fontos, életbevágóan fontos szerepet játszanak sorsa alakulásában a ’30-as években.
„Az 1500 kilométeres, hegyeken, erdőkön, mocsarakon át vezető hadjárat alatt a Blücher katonái mintegy 20 ütközetet vívtak. Szétverték a szibériai fehér hadsereg 7 ezredét és elősegítették a Vörös Hadsereg 1918 őszi hadjáratának beindítását. 1919 végére a jelentős létszámúra, 100 ezer főre duzzadt partizán egységeket, mint bevethető tartalék alakulatokat beépítették a szibériai Vörös Hadsereg soraiba, melynek 1920-tól Blücher egyszemélyi vezetője. Katonái a harcok mellett részt vesznek a transzszibériai vasútvonal, a szibériai gazdaság helyreállításában”
A partizán vezérből tábornokká előléptetett Blücher karrierje ezzel nem ér véget. 1921-ben részt vesz Vrangel csapatainak kiűzésében a Krím-félszigetről. Hadosztálya személyi állományának háromnegyede odavész a kegyetlen harcokban. Hősiességüket Frunze nagyra értékelte. A győztes hadosztály parancsnok ezután ismét távol kerül Oroszország európai részétől, ott harcol a távol-keleti fehér csapatokra döntő vereséget mérő, történelmi jelentőségű volocsajevszki ütközetben. Innen Petrográdba vezénylik. A városban alig egy évvel a kronstadti lázadás leverése után nagy szükség van a tapasztalt és keménykezű katonai vezetőre. Később kinevezik a Távolkeleti Köztársaság hadügyminiszterévé, majd mint a gerilla hadviselés szakértőjét elküldik a kínai forradalmi hadsereg támogatására. Itt jól hasznosítja partizánharcokban szerzett tapasztalatait. A klíma azonban nem kedvez egészségének, haza kell térnie gyógykezelésre. Már tekintélye van, számolnak vele, értékelik eredményeit. Abban bízva, hogy a fejlettebb külföldi terápia talán segít egészsége helyreállításában, Vszevolod Szibircev álnéven 1932 őszén kórházi kezelésre Németországba küldik. Az ottani gyógyító kúra azonban lényegesen nem különbözött az oroszországitól, Blücher 1933 januárjában, Hitler hatalomra jutásával egyidőben hazatér Habarovszkba.
„Ismét katonai vezető, felelős poszton. Nem tudja megtagadni igazságot türelmetlenül kereső természetét. Mint a távol-keleti katonai körzet parancsnoka ultimátumszerű levélben interveniál Sztálinnál a belügyi túlkapások ellen”
Kijelenti, hogy „amíg a kelet-szibériai parasztok nem mentesülnek a fennálló szigorú szabályozás alól, addig nem tekintheti magát felelősnek a Tengermelléki terület és az Amur-vidék megvédéséért egy esetleges japán támadással szemben.” Sztálin ennek ellenére bizalmáról biztosítja. Úgy érzi, még szükség van rá.
Innentől pályafutása akár a hullámvasút. Ott van a Szovjetunió 1935-ben elsőnek kinevezett öt marsallja között. Beválasztják a Szovjet Kommunista Párt központi Bizottságába. Viszont nem túl szerencsésen mutatkozik be, mint parancsnok 1937-ben, amikor a japánok Távol-Keleten a Hasszán-tónál bizonyos területek átadását követelve agresszív támadást indítanak, és átlépik a szovjet határt. A védelem irányítását ő ragadja magához, de nem boldogul a feladattal. Ez a háború mind taktikailag, mind technikailag merőben más volt, mint a polgárháborús harcok. A hadvezéri képességeit később a kurszki csatában, majd Berlin bevételében bizonyító Ivan Konyev tábornok, (1944-től a Szovjetunió marsallja) megsemmisítő véleménnyel van Blücher hadvezéri talentumáról: „Vaszilij Konsztantyinovics kudarcot vallott a Hasszán-tónál. 1937-re olyan ember maradt, aki tudását és elképzeléseit tekintve megragadt a polgárháborúnál.”
„A japánokkal való konfliktust végül egy évvel később Zsukov rendezi el, szétverve csapataikat Halhin-Golnál, és elvéve kedvüket a Szovjetunió megtámadásától”
A harmincas évek második felében, a fasizmus színre lépésekor, a gyanakvás fojtogató légkörében megkezdődik a „nagy tisztogatás”, a koncepciós perek. Beigazolódik a francia forradalom girondista politikusának, Pierre Vergniaudnak jóslata: „A forradalom mint Saturnus, felfalja saját gyermekeit.”
Előbb az ugyancsak polgárháborús hős Mihail Tuhacsevszkijt tartóztatják le. Az őt elítélő tárgyaláson Blücher még, mint bíró vesz részt. Pár évvel korábban kinevezett marsall társuk, Alekszandr Jegorov sem kerüli el sorsát. Ugyanez vár a gyanútlan Blücherre is. Szovjetellenes összeesküvésben való részvétellel vádolják és letartóztatják. 1938 októberében a könyörtelen kínzások hatására felsége és fivére a legképtelenebb rágalmakat hangoztatva ellene vall.
„A polgárháború hőse kideríthetetlen körülmények között meghal a börtönben. 1956 márciusában Blüchert rehabilitálják, és post mortem felmentik az összes ellene felhozott vádak alól”
Ma az orosz városokban tucatnyi utca, kerület viseli a hős tábornok nevét, iskolákat, üzemeket, intézményeket, hajókat neveznek el róla, neve tovább él, miként a szibériai partizán háború szívet melengető emlékei sem halványulnak.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
