A II. világháborút lényegében lezáró, és a kettéosztott Európát jóváhagyó, 1945. július 17-től egészen augusztus 2-ig tartó tárgyalássorozaton Joszif Sztálin szinte mindent elért, ami a szovjetek legtitkosabb álma volt. Persze, mindez nem volt véletlen, hiszen a generalisszimusz volt az egyetlen, aki mindhárom nagyhatalmi konferencián, Teheránban, Jaltán és Potsdamban is ott ült a tárgyalóasztalnál.
Fotó:EUROPRESS/Jevgeny Haldei / Sputnik
Tökéletesen igaz az a megállapítás, miszerint a potsdami konferencia a XX. század egyik legnagyobb diplomáciai csatája volt. Stratégia méretű és jelentőségű ütközet történelmi formátumú államférfiak között, akik tudatában voltak az erőviszonyoknak, de igyekeztek is azokat a saját államaik és ideológiájuk javára tovább változtatni. Bármennyire furcsa, de a II. világháború győztes nagyhatalmai közül mindez a szovjeteknek sikerült. Hogy miért? Az ok: Joszif Sztálin.
„Sztálin volt ugyanis az egyetlen a három győztes nagyhatalom – Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – vezetői közül, aki valamennyi konferencián, azaz Teheránban, Jaltán és Potsdamban végig jelen volt”
Az amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt 1945 áprilisában elhunyt, őt az alelnökből első emberré váló Harry S. Truman követte a potsdami tárgyalóasztalnál, míg Winston Churchill menet közben távozott a németországi tárgyalásokról, ugyanis elveszítette otthon a választásokat. Helyette a munkáspárti kormányfő, Clement Attlee képviselte a briteket. Sem Truman, sem pedig Attlee nem ismerte igazán Sztálint. Mindketten igencsak optimistán vélekedtek róla, amit a szovjet vezető alaposan ki is használt. A tárgyilagosság kedvéért mindenképpen tegyük hozzá, minden nagyhatalmi vezető ugyanezt tette volna a helyében. Érdekességként azért még említsük meg, mind Truman, mind pedig Attlee azért Potsdam után rádöbbent arra, hogy illúziókat kergettek a sztálini politikával kapcsolatban.
„Ám ekkor már késő volt, hiszen Európa évtizedekre megosztottá vált”
A II. világháború európai szakaszának befejezését követően a szövetséges nagyhatalmak vezetői 1945. július 17-től augusztus 2-ig a német főváros mellett fekvő Potsdamban tartották újabb tárgyalásukat. Hogy miért pont ott? Nos, a magyarázat egyszerű. A nagyhatalmak ragaszkodtak ahhoz, hogy a tanácskozást a legyőzött Németország fővárosában tartsák. Így lett a megbeszélések színhelye a potsdami Cecilienhof-palota. Maga a tárgyalások témája tökéletes sorozattá állt össze. Ugyanis amíg az 1943. november 28-a és december 1-e között megrendezett teheráni konferencián a szövetségesek az együttműködés feltételeit dolgozták ki és fogadták el, majd Jaltában (1945. február 4 – 12.) a tengelyhatalmak teljes szétzúzását és az azt követő hatalmi rendezésnek az alapelveit határozták meg.
„Potsdamban viszont elsősorban a vesztes Németország, illetve Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Magyarország, Finnország, Bulgária és Románia jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket törvényesítették”
A német kérdésben voltak olyan pontok – ebből volt a több –, amelyekben teljes volt az egyetértés a nagyhatalmak között. Mindhárman megerősítették Németország teljes megszállását, közösen döntöttek a megszállási övezetekről. Sztálin, Truman és Churchill, majd az őt váltó Attlee fontos célnak jelölte a német állam esetében a militarizmus és a nácizmus kiirtását, az ország teljes leszerelését, a haditermelésre felhasználható német ipar, a haderő, az SS, SA és Gestapo összes intézményeinek felszámolását. Abban is teljes volt az egyetértés, hogy a legfőbb kormányzati hatalmat saját megszállási övezetében az amerikai, az angol, a francia és a szovjet főparancsnokság gyakorolja, a Németország egészét érintő ügyekben pedig együttesen döntenek.
„Komoly vita alakult ki ugyanakkor a háborús jóvátételek kérdésében”
Sztálin ugyanis egyértelműen az amerikaiak szemére vetette – és ebben bizony igaza volt –, hogy a Szovjetunióval ellentétben az Egyesült Államok területét nem szállták meg, és nem pusztították német csapatok, ezért nem is támaszthattak Németországgal szemben különösebb jóvátételi igényt. Ráadásul az amerikai küldöttség amellett volt, hogy mindegyik megszálló hatalom a maga övezetében hajtsa be a jóvátételt. Viszont a keletnémet gazdasági körzetek a kíméletlen bombázások és az elkeseredett harcok következtében romokban hevertek, és az amerikai csapatok a harcok során a szovjet megszállási övezethez tartozó körzeteket is elfoglaltak, onnan nagy mennyiségű ipari berendezést és 20 ezer vasúti teherkocsit is elvittek.
„Végül megszületett a legnehezebb megállapodás is. A három nagyhatalom úgy döntött, hogy a nyugati jóvátételi igényeket a nyugati övezetekből és a külföldi német tőkebefektetésekből, a szovjet igényeket a szovjet megszállási övezetből és részben a nyugati övezetek ipari berendezéseiből elégítik ki”
A potsdami tárgyalásokat lezáró dokumentumban azt is belefoglalták (IV./4. a-b pont), hogy a Szovjetunió a nyugati övezetekből megkapja jóvátételként „15 százalékát a német békegazdaság számára nem szükséges, és Németország nyugati övezeteiből elszállítandó, felhasználásra alkalmas és komplett ipari, elsősorban kohászati, vegyipari és gépipari berendezéseknek”, illetve 10 százalékát a német békegazdaság számára nem szükséges és a nyugati övezetekből elszállítandó ipari berendezéseknek. Cserébe a szovjet kormány jóvátétel címén nem támaszt semmiféle igényt a Németország nyugati megszállási övezeteiben levő német vállalatok részvényeire, valamint nem tart igényt a szövetséges csapatok által Németországban zsákmányolt aranyra (IV./8-10 pont).
„Sztálin ravaszul kihasználta a brit miniszterelnök cserét a lengyelek esetében is”
Ugyanis az első tárgyalási napon, amikor Churchill felhozta Lengyelország helyzetét, és kiállt a londoni Ideiglenes Kormány és a nyugati szövetségesekkel együtt harcoló lengyel hadsereg mellett -kijelentve, hogy a háborút követően rájuk épüljön az új lengyel állam -, a generalisszimusz csak bólogatott, mindent elfogadott. Majd amikor a nagypolitikában tapasztalatlan Attlee lett a lengyelekkel nem annyira foglalkozó Truman mellett a harmadik fél, Sztálin ismét lecsapott a lehetőségre. Lengyelország a szovjetek befolyása alá került, Königsberget, azaz Kalinyingrádot és környékét pedig a Szovjetunióhoz csatolták. Ráadásul a konferencia végén a három vezető által aláírt dokumentumban a Szovjetunió vállalta, hogy a saját jóvátételi részéből kielégíti Lengyelország jóvátételi igényeit (IV./2. pont). Végül sohasem került sor ennek beváltására.
„Ausztria esetében azért nem volt ekkora vita, noha Sztálin akarata itt is érvényesült”
A győztesek érvénytelennek nyilvánították Ausztria és Németország 1938-as Anschlussát, és az osztrák államot is megszállási zónákra osztották, míg az általános kérdésekben egy közös testületre bízták a döntéseket. Ugyanakkor kitelepítéssel sújtották Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország területén élő német nemzetiségi állampolgárait (XIII. fejezet). A Szovjetunió végleg beolvasztotta az 1940-ben megszállt balti államokat, valamint megszerezte Csehszlovákiától Kárpátalját – mindezt az amerikai elnök és a brit miniszterelnök jóváhagyásával. Az is közös döntés volt, hogy amíg a frissen alakult ENSZ soraiba Olaszország, Magyarország, Finnország és Bulgária beadhatta a felvételi kérelmét, addig ugyanezt a Franco tábornok vezette Spanyolországnak már megtiltották, holott utóbbi állam részt sem vett a II. világháborúban.
„A Szovjetunió vállalta, hogy hadat üzen Japánnak, amely még hadban állt a Távol-Keleten”
Ennek megfelelően július 26-án az amerikaiak és a britek mellett a szovjetek és a kínaiak közösen szólították fel Japánt a fegyverletételre. Hirohito császár országa azonban elutasította ezt. Az amerikai és angol politikai vezetők ekkor már tudtak az atombomba sikeres kipróbálásáról, és megegyeztek annak bevetéséről, amennyiben Japán elutasítja a felhívást. Ráadásul erről Truman elnök magát Sztálint is tájékoztatta. A megállapodásnak megfelelően a szovjetek augusztus 2., a potsdami konferencia zárását követően hadat üzentek a japánoknak, míg az amerikaiak az augusztus 6-i és 9-i támadások során elpusztították az atombombájukkal Hirosimát, majd Nagaszakit, melynek következtében Japán is letette a fegyvert.
Ezzel végleg lezárult a II. világháború, amelynek helyét rövid időn belül a két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok versengése vette át. Megkezdődött az évtizedekig tartó hidegháború.
Források:
MTVA archívum
Wikipedia
Tarján M. Tamás: A potsdami konferencia megnyitása (Rubicon)
multunk-portal.hu/html/egy_tort_kronol/1945%20julius%2017-augusztus%202.html
www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/dip/potsdam.html
