Minden népképviseleti választás idején, legyen akár törvényhozói, avagy önkormányzati (történelmi időkben helyhatóságinak hívott) választás, különösen, ha annyira felfokozottak voltak a várakozások, vagy ennyire elhúzódik az ’eredményhirdetés’, s fel-felmerül az újraszámolás, netán az újraválasztás igénye, mint az idén, felmerül az, hogy híres történelmi alakok, irodalmárok, művészek miként lettek képviselők, s a nép képviseletét miként látták el. Vagy miért, s hogyan nem lett képviselő némelyikük? Mert, hogy az az ármányos világ – s itt érkezik a történet kellő kiszínezése –, azaz az ellenfeleik összeesküdtek ellenük, s elbuktak (aki elbukott), pedig.

Csiki Attila írása a #moszkvater.com számára

A legendás választási történetek között kiemelkedik Petőfi 1848-as szabadszállási kudarca, amit a Petőfi-film bemutatója után talán nem szobordöntés felemlegetni. Volt itt már szó Petőfi származásáról, s aki azt gondolja, hogy ebben is szerepet játszott a származása, pontosabban az idegensége a helyiek számára, az jól gondolja. https://moszkvater.com/a-magyar-petrovics/ Pedig a bicentenáriumi évben a témáról tudományos oldalakon megjelent cikkek közül számos azt igyekezett erősíteni az olvasóban, hogy

„Petőfivel, fellépésével, s egyáltalán az ottani választási indulásának ötletével minden rendben volt, csak hát ugye azok a helyiek csúnyán és megátalkodottan összeesküdtek ellene. Pont ekkorra leltek meg fontos levéltári iratokat, s dagadt a vátesz dossziéja, amik a Napnál is fényesebben mutatják, hogy…”

Szerencsém van abban, hogy 15 éve írtam egy posztot a Töriblogba, azaz mondhatom, hogy az ott leírtakat nem most mondom, s vagyok már annyi idős, hogy tudjam, vannak törvényszerűségek, s vannak tapasztalaton alapuló valószínűségek. Avagy a fiatalok nyelvén: „Ami kinn, az van benn, ami fenn, az van lenn”.

Mert Petőfi Sándor, a lánglelkű költő, a március 15-ei események egyik főszereplője, országos ismertsége és a haladás (polgári változások) híveinek szimpátiája ellenére 1848. június 15-én, napra pontosan három hónappal a pesti forradalom után az 1848-as első népképviseleti választáson, saját maga és az utókor számára talán meglepően, de a jelöltetés körülményeit, és a választás menetét ismerők számára nem váratlanul „technikai vereséget” szenvedett. Nem Pesten, hanem a Jászkun Kerület szabadszállási körzetében Nagy Károly, a szabadszállási református főesperes fia, módos redemptus, Kiskunlacháza főjegyzője ellenében. Az apa Nagy Sámuel jó harminc éve, 1814-től volt lelkész Szabadszálláson. A sokat idézett Fényes Elek-féle országleírásban (1851) abban az évben 4876 református élt ott, ezeknek sok lelkésze, s egy főesperese volt. Jelentősnek mondható tehát a család, apa és fiú társadalmi beágyazottsága.

Redemptus család az volt, amely a jászok és a kunok adóterheit megváltó 1745. évi Redemptióban részt vett, abban anyagi felelősséget, azaz pénzügyi terheket és kockázatot vállalt, ezáltal leszármazottaira hagyományozva jogot szerzett az immár feudális terhek nélkül élő lakóközösség életében, részesedett a közös vagyon javadalmaiból. Ezzel ellentétben, aki nem vett ebben részt, de bent élt a Jász-Kún Kerületben, az nem csak hogy nem részesült ebből a jogból, hanem még, mintegy megbélyegezve irredemptusnak neveztetett születésétől kezdve – mert, hogy az anyakönyvi bejegyzésében ezt bizony rögzítették.

„Szóval redemptusnak lenni 1848 júniusában Szabadszálláson jó volt”

Még akkor is, ha az 1848. évi úgynevezett Áprilisi törvények lényegében eltörölték a feudális terheket, az addig jobbágysorban élő közeli solti, dunavecsei, avagy izsáki lakosoknak a szabadszállásiakkal azonos adóterheket, és jogokat biztosított.

De Petőfi Sándor és apja Petrovics István 1848 júniusában nem volt redemptus család. Hiába írják róluk, hogy az 1820-as években már a redemptusok közé tartoztak, 1823-ban adót fizettek, mindez 1848-ra a múltté lett. Minderről részletesebben később a kudarc okainak számbavételekor olvashatnak. A Szabadszállásra betelepült, Vagyócról (Nyitra vm.), majd Kartalról (Pest-Pilis-Solt vm.) származó Petrovicsék betelepültek, bérlők voltak a helyiek szemében.

„Mindazok a családok, akik 1745-ben nem vettek részt a Redemptióban, csak 80 évvel később csatlakoztak a terheket megváltók közé, társadalmi presztízs, megítélés szempontjából nem vetekedhettek azokkal, akik addigra már 80 éve vitték a terheket. Akinek vannak vagy voltak falun élő rokonai, tisztában vannak azzal, hogy, mit fogad el a helyi közösség, s mit nem”

A bicentenáriumra (2023) jelent meg Gönczi Gergőnek a MNL Bács-Kiskun Vármegyei Levéltárának levéltárosa által a Forrásban a Petőfiről szóló tanulmányok között egy írása ’Petőfi Sándor és az 1848. évi szabadszállási választási botrány iratai a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban’ címmel. Ebben, miközben bemutatja, hogy a helyi, szabadszállási közegből kinevelődött, abba ezer szállal kapcsolódó helyi jelölt miképpen bírta a helyiek támogatását – javaslom mindenkinek az elolvasását – konklúzióként azt állapítja meg, hogy:

„A botrányos választás történetének és iratainak ismeretében összességében elmondhatjuk tehát, hogy Szabadszálláson 1848. június 15-én választási csalás történt. A helyi dörzsölt politikai elit gátlástalanul kihasználta a választási törvény hibáit, Petőfi Sándor országos botrányait, a költő rossz politikai szervezőképességét és tapasztalatlanságát. Végül a belügyminisztérium és az országgyűlés késlekedése és határozatlansága miatt Petőfi kérvényével együtt elveszett az újraválasztás esélye is a magyar bürokrácia útvesztőiben”

Nézzük akkor, mi is történt az első népképviseleti választás előkészítése és lebonyolítása során az országban, illetvel konkrétan Szabadszálláson, s miért veszített a helyben alig ismert, apja miatt fenntartásokkal kezelt, helyinek nem tekintett költő – bármennyire is gondolta magáról Petőfi, hogy jó szándékkal lesznek iránta a helybeliek.

Az Országgyűlés 1848. április 4-én elfogadta a népképviseletről szóló V. (5.) törvénycikkelyt, amely nem volt a jelenlegi értelemben vett népképviselet (20 éves kor felett megillető, vagyonhoz kötött szavazati jogot adott), április 6-án pedig a megyei választásokról szóló XVI. (16.) tc-t, ill. a XVII (17.) tc-t, valamint a községi választásokról szóló XXIV. (24.) tc-t.

Az 1848. évi V. (5.) tc. 5 §-ban részletezettek szerint a témánk szempontjából fontos 102. soron szereplő Jász-Kun Kerület 4 követ küldésére volt jogosult. Emellett Jászberény, (Kiskun)Félegyháza, (Kiskun)Halas külön küldött 1-1 követet, így összesen 7 képviselőt állíthattak.

Csak megjegyzem, hogy szintúgy az 5. §. szerint „Fog pedig állani a képviselőház, Erdélyt ide nem értve, 377 követből”, de persze ebben benne van az egész „történelmi” Magyarország. Fizetésként illetve költségtérítésként a törvény az alábbiak szerint rendelkezett (mindenfajta célozgatás nélkül): „56. § Mindegyik országgyűlési követnek az országos pénztárból 5 pft. napidíj, s lakbér fejében évenként 400 pft. fizettetik”. A lakbér elszámolás módját nem ismerem, a vásárlóerőre viszont néhány összehasonlító adatot mutatnék. Az 1848 előtti hiperinfláció, meg az 1847-es nagy aszály és éhínség hatását kiszűrendő igyekeztem 1848-as adatokat fellelni, de ilyen nem nagyon volt. A Kossuth-bankó kibocsátása a választások illetve a törvényalkotás utáni időszakra esik, ezért a jogalkotói szándék idején még számolhatunk az 1847-es viszonyokkal (Meg akkor még nem nagyon használták a fogyasztói-kosár, meg vásárlóerő-paritás fogalmát sem.) Az 1848-49-es árviszonyokat figyelembe véve 1 nap napidíjáért 1 pozsonyi mérő (= 2 véka) búzát lehetett venni (kb. 62,5 liter). Ezért az összegért a Vachot-féle Pesti Divatlapra vagy a Hetilapra is féléves előfizetést lehetett előjegyezni. Szintúgy esetleg mond valamit, hogy az akkor költő fejedelemnek tartott Vörösmarty 1847-ben 500 forintot kapott éves jövedelemként (tiszteletdíjként) az Akadémiától (ebből élt).

„Az 1823. január 1-én született Alekszander Petrovics a követválasztások idején messze megfelelt a választhatósági feltételeknek – 3. § Választható mindaz, ki választó, ha életének 24-ik évét betöltötte -, s a törvény azon rendeletének, miszerint törvényhozási nyelv egyedül a magyar, és az előző télen már a 25-öt is betöltötte”

Mivel akkor nem volt központi népességnyilvántartó, meg országos választási névjegyzék, a törvény szerint a választókerületekben 14 nap állt rendelkezésre, hogy a fenti (5.§). jogalanyiság megállapítását elvégezzék (azt, hogy ki választhat – 12. §). 15 napot elégnek gondoltak a választás napja előtt annak időpontját kihirdetni (ezen időszakban kellett, ill. lehetett korteskedni), de e szűkre szabott idő mellett azért ‘rendesek voltak’, mert a választások napjának az országgyűlést 4 héttel meg kellett előznie – hagytak időt a megválasztott követeknek felkészülni, na meg persze felutazni (24.§). A vármegyei életből átszüremlő ‘közfelkiáltás’ ugyan már megszűnt, de a 30. §. azért hagy egy kiskaput (ugyanis, csak akkor van választás, ha a választani egy időben (?) egybegyűltek közül legalább 10 személy nem ért egyet a jelölt személyével, és – mik vannak ! – mégis választani akar. A szavazás nem titkos, urnás, hanem szóbeli megnyilatkozás, melyet a „szavazatszedő választmány” írt össze, az előtte megjelentek nyilatkozata szerint, s csak szavazategyenlőség esetén van második forduló. Ennek az egész ‘közfelkiáltásosdinak’ esetünkben konkrét jelentősége lesz.

De mit részletezem itt, nézzünk bele a lebonyolítás menetébe.

„32. § A szavazás a szavazó nevének a küldöttség általi feljegyzésével, – s valamint a szavazatok összeszámitása is nyilván történik.

33. § A szavazás megkezdetvén, mindaddig, mig magát szavazó jelenti, félbenszakasztás nélkül, folytatandó.
34. § Ha a szavazás bevégeztével a szavazóknak általános többsége egy egyén mellett nyilatkozik, az megválasztott országgyülési követnek azonnal kijelentetik.
35. § Ha a szavazóknak általános többségét azok közül, kikre a szavazás történt, egyik sem nyerné el, azon két egyén között, kik aránylag legtöbb szavazatot nyertek, újabb szavazás történik.
36. § Ezen másodszori szavazás; a mennyiben a szavazók sokasága miatt, az első szavazással egy napon nem végeztethetnék be, a következő napon fog megkezdetni, s mindenesetre egyfolytában befejeztetni.
37. § A kitűzött két egyén közül az, ki a másodszori szavazásnak alkalmával az abban résztvevő választók szavazatának többségét megnyeri, megválasztott országgyülési követnek azonnal kijelentetik.”

„Na, de mindez csak ahhoz kell, hogy lássuk, Petőfi a márciusi Ifjú, milyen jogi keretek közt jelöltette magát ezen, a Jász-Kun kerületben végül 1848. június 15-én lezajlott országgyűlési követválasztáson”

Csak a teljesség kedvéért, az országgyűlést július 2-ára tűzték ki (mégis csak július 5-én ül össze, 2-a vasárnap, 5-e szerda volt), a nádor május 20-án kezdeményezte a választás menetének megkezdését. (vármegyénként más-más időben zajlott, amikor a megyegyűlés azt kitűzte. Heves vármegyében, melybe a Jászkun kerület beékelődött, június 2-án ‘olvastatott fel’ a megyei közgyűlésen és június 26-ra tűzetett ki.)

„Térjünk át a környezetre, illetve magára a tényre. Petőfi Sándor nyolcadmagával egyéni jelöltként indult a Jászkun kerület szabadszállási választókörzetében az 1848. június 15-én megtartott választáson”

A nádor május 20-ai elrendelését követően valamennyi vármegyében és különleges jogállású területen, így a Jász-Kun kerületben is lázas előkészületek folytak a jelöltek részéről a ‘soha vissza nem térő lehetőség’, a nem feudális keretek közt, hanem a kiszélesített választójog alapján történő képviselővé válás reményében. Maga a választás a törvény elfogadásától kezdően tudott, várható dolog volt. A községi (helyhatósági) választásokat már május végén megtartották, a választásra jogosultak 40-50 százalékának megjelenése mellett. Fontos, s ez megmutatta volna Petőfi számára is az esélyeit, ha ott van akkor, hogy a ‘választói névjegyzékben’ (akkor választói lista) alig szerepeltek irredemptusok, azaz az 1745-ös megváltáskor földet nem jegyzők, illetve iparosok, kereskedők. Lényegében a Jászkun Statutumok által, illetve az 1745. évi kiváltságaikat megerősítő redemptionális levélben meghatározott választójogok éltek tovább, a polgári átalakulás ellenére.

„Petőfi az ő hazájának vallott kiskunok közt, a választókerületre jutó egy fő országgyűlési követi hely megszerzéséért kívánt indulni”

Ennek érdekében június elején leutazott választókerületébe, ahol június 8-áig tartózkodott. Ott tartózkodása az „irodalmi munkásságának” is jót tett, azok az élmények ihlették a Szülőföldemen című versét (június 6-8.) „Cserebogár, sárga cserebogár”, valamint az A Kiskunság című versét. „Testi szemeimet Behunyom, és lelkem szemeivel nézek”.

A megválasztása érdekében kiáltvánnyal fordult a szavazóihoz, A kis-kunokhoz címmel. Ezt valószínűleg június első napjaiban írta, személyesen vett részt a kiosztásában, de amely azonban mint később látjuk, nem volt szerencsés fogalmazású. Hasonlóan inkább ártott, mint használt a választás napján, június 15-én Kunszentmiklóson tett Nyilatkozata, nem formai, hanem tartalmi okok miatt. Hiába, más a költészet és más a retorika.

Ezt a Nyilatkozatot később több újságnak is elküldte. Így a radikális Marczius Tizenötödike  nevű országos politikai napilapban is megjelent, melynek szerkesztője Pálffy Albert, Petőfi jó barátja volt.

„Előtte persze elkövette azt a hibát, hogy június 8-15 között pár napra visszatért Pestre, s mikor a választás napjára ismét a választókerületébe ment, az ellenérzések hangos megnyilvánulásaival találkozhatott. Olyannyira, hogy mikor Szabadszálláson meg kívánt szállni, ismerős házigazdáék óvandó testi épségét a falubeliektől inkább távozását kérték”

Mert volt ott minden, ami egy jó kis korteskedésbe beleillik, itatás, lejáratás, fenyegetés, tettlegességre való felbuzdítás. A választás előtt a választásra felügyelő kunszentmiklósi bíró, Virágh Dénes megtiltotta Petőfinek, hogy az őt ért vádakra választási beszédében kitérjen.
A Marczius Tizenötödike június 20-i számában Pálffy ekként hozta le Petőfi tárgybani tájékoztatását: „a kiskunsági kaputosok azzal agitáltak Petőfi ellen, hogy ő republicanus és – tót királyt akar” (a kaputosok alatt a kabátosok megnevezés értendő, a módosabb gazdák elnevezéseként).

„A választás eredménye a helybélieket igazolta. Alacsony, a májusi községi választásnál alacsonyabb részvétel mellett Nagy Károlyt, a szabadszállási református esperes fiát, kiskunlacházi főjegyzőt a Jász-Kun Kerület szabadszállási választókerülete (lényegében a Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas nélkül tekintett Kiskunság) követévé választották”

 A választás lezajlásáról a Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. c. kiadvány (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996) 136.oldala a BKML. Szabadszállás iratai 1848. követválasztási jkv. alapján (Fondjegyzék: V.376.a) ekként számol be. „A szabadszállási választókerületben 1848. június 15-én megtartott választás jegyzőkönyvébe a következő 7 jelöltet írták fel: Nagy Károlyt, Tóth Károlyt, Balajthy Vendelt, Tóth Pált, Kerek Józsefet, Virágh Dénest [ő ugyanaz a személy, aki a választás ’tisztaságát felügyelte, jó mi?], és ifj. Horváth Jánost.

„Petőfi Sándort aki, mint más forrásokból tudjuk, szintén itt jelöltette magát, fel sem tünteti a választási jegyzőkönyv a jelöltek között. A hét jelöltből hatan visszaléptek, ezt követően a jelenlévők közfelkiálltással követté választották a szabadszállási Nagy Károlyt”

A választáson összesen 770-en jelentek meg. Közülük Szabadszállásról és Fülöpszállásról összesen 560-an, Kunszentmiklósról 160-an, Lacházáról 50-en, Majsáról és Dorozsmáról senki.

Petőfi távolmaradását, mint arra a Forrásban megjelent tanulmány rámutat (46-47. oldal), az az 1848. június 12-i, „jegyzőkönyvi fogalmazványban fentmaradt 326. számú tanácsi határozat” okozta:

„Némely polgárok előterjesztik, hogy Petőfi Sándor számos kiosztott példányokba felszóllítást intézett e néphez, melybe magát, e választó polgársággal követül akarja a legközelebb beállandó országgyűlésére megválasztatni. Hazánk jelen körülményei, különösen a fenyegető veszélyek, melyek látkörünkön már valóba mutatkoznak, megkívánják, hogy minden e hazábani, annál fogva saját Kis-Kun Választó Kerületünk is, olyan egyént bízzon meg a beállandó országgyűlésre népképviselőül, ki mentes minden izgatási s néplázítási merényektől, tiszta elvű és jellemű szerető fija e hazának, hü alattvalója a Királynak, s őrje az alkotmánynak; s a ki egyszersmind elegendő képességgel bírjon fölléphetni a követi pályára. Nem lévé pedig meg e tulajdonok a tolakodó Petőfibe, sőt beszédei, tettei, s némely irataibol, a honra nézve veszélyes elvek, merények és törekedés tettszvén ki: ne hogy a népnek általa eltsábittatott kis töredéke megvettetést, gyalázatott, sőt elláthatlan veszélyt is húzzon Petőfi követté választásával, ön maga, s talán az egész hon fejére: ezennel elhatároztatik, hogy Petőfinek e Város kebelébeni megjelenés szorosan megtiltassék, s e tilalomról Bankos Károly, mint a ki ezt tudtára adhatni fogja, értesittessék.”

„A tanulmány szerint <ez a választási csalás legfontosabb bizonyítéka>, ami szép lenne, ha így lenne. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha Petőfi megjelenik nyolcadikként a választókerületben, s visszalép a fent nevezett 6 jelölt Nagy Károly javára, s maradnak ketten, Nagy és Petőfi, s lezajlik egy tényleges, nyilatkozaton alapuló választás az 1848. évi V.tc. 30 §-a alapján, akkor sem Petőfi Sándort választották volna meg. Ezeregy befolyásolási módról írtam fent, források alapján, amik meg is történtek. Ahogy mondani szokták Petőfit <nem ezért szeretjük>”

 Petőfi felháborodását az alábbi mondata szemléletesen mutatja: „Nagy Károly uram pedig hiába diadalmaskodik, mert azt a választást meg fogja semmisíteni az országgyűlés, mint törvénytelent, és őkelmét ebrudon fogják kivetni a követek közül, és úgy kell neki, mert aki mint vet, úgy arat.”  Nos, nem így történt.

A kiáltvány, a Nyilatkozat és a röplap teljes terjedelmében megtekinthető itt (szövegmagyarázattal! érdemes elolvasni)

 A kudarc okai

Az, hogy milyen lélektani, illetve taktikai hibái voltak kampányának, milyen stratégiai hibát ejtett Petőfi a választási körzet megválasztásánál, mikor úgy gondolta, hogy a „kiskunok” örömmel fogadják az ő jelölését, illetve mennyire nem értette meg azt a kiskun közeget, amely tagjának hitte magát, jól mutatja Bánkiné Molnár Erzsébet Jász és kun, jászkun öntudat megnyilvánulásai a Kiskunságban című cikkének az a része, amely feltárja Petőfi választási kudarcának okait: „Sok egyéb ok mellett 1848-ban e létező kun, jászkun érzület semmisnek tekintése is hozzájárult az országgyűlési követjelölt Petőfi Sándor választási bukásához. Elemzésünk szerint a bukást elősegítő jászkun tudati tényezők a következők voltak:

„1. Petőfi nagyszerű költeménye: A nép nevében, az utolsó nemesi felkelés, a Győrnél megfutamodó, helytállásra képtelen, gőgös, csak szavakban hazaszerető nemesség kigúnyolása”

„S ti kik valljátok olyan gőgösen: / Mienk a haza és mienk a jog! / Hazátokkal mit tennétek vajon, / Ha ellenség ütne rajtatok? / De ezt kérdeznem ! engedelmet kérek, / Majd elfeledtem győri vitézségtek. / Mikor emeltek már emlékszobort / A sok hősi lábnak, mely ott futott?”

A vers 1847-ben jelent meg, s azokat a kunszentmiklósiakat, akik „mindenkinél szorgalmasabban vásárolták költeményeit” [ezek Illyés Gyula szavai] e gúnyos találat mélyen megsértette. [a jászkun huszárok a nemesi insurrectiókban mindig részt vettek, így Győrnél is ott voltak]

„2. A bukást elősegítő, a kiskun öntudat tiltakozását kiváltó okok közé soroljuk Petőfi választási kiáltványát is”

(A Kis-Kunokhoz. BKML.IV.1604.XII./80. Nyomtatvány) A kiáltványban büszkén hivatkozik apjára, aki korábban Szabadszálláson redemptus és székárendás volt. (Úgy hiszem, emlékeztek még arra az alacsony köpcös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabadszállási és szentmiklósi mészárszéket árendálta: az az én apám.” — Részlet: Petőfi: A Kis-Kunokhoz kiáltványából.) A szabadszállásiak emlékezete azonban nem azt őrizte meg, amit Petőfi fiúi szeretettel elképzelt. Petrovits [anyakönyv szerint Petrovitz] István vagyonbukott redemptus volt, aki redemptusi jogát elveszítve a jászkun jog szerint társadalmi helyzetében is „bukott ember” lett. A nincstelenné vált Petrovits család 1841-ben Dunavecsére, a Jászkun Kerületen kívüli helységbe költözött. A későbbiekben a szabadszállási okmányok már csak „a megbukott Petrovits”-ként emlegetik, s talán még arra emlékeztek, mennyi bosszúságot okozott feljelentéseivel a zugbormérőknek. Petőfi ugyan büszkén vallotta magát a Kiskunság szülöttének, de a szabadszállási bíró jellemzése szerint „ez a Petőfi csak ollyan sehonnai ember, redemptioja sincs neki, mégis követ akar lenni…”( Mezősi, 1972.105.)

 „3. A kiskunokhoz intézett kiáltvány a kiváltságaikra, katonai erényeikre, szabadságukra büszke kunokat szolgalelkűnek, kutyaalázatosságúnak titulálta, minősítésével vérig sértette jövendő választóit”

„Az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt, és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utolsókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltétek, hogy csúsztatok-másztatok előtte.” Petőfi nyersen megfogalmazott véleménye — a kiskun ellenzék központjában — igen vegyes fogadtatásra talált. Kunszentmiklóson, s a többi kiskun helységben is, 1848. május 22. óta új tisztikar működött, a kerületi kapitány pedig már Szentkirályi Móric volt. Szluha lemondását éppen az iránta megnyilvánuló lakossági ellenszenv váltotta ki. (Bánkiné, 1994.) Petőfi e sorai inkább ellenfele korteseinek kedveztek, s kevés számú híveiben is ellentmondásos érzelmeket váltottak ki.

„4. A kiskunok történeti tudatában a királyhűség – a királyi hatalom fegyveres védelmével érdemelték ki egykori kiváltságaikat – mindenkor megtalálható volt. Petőfi forradalmi tanai, e tudati talajban nehezen ereszthettek gyökeret”

 A vereségen – a csalódás okozta elkeseredettségből ébredve, mely elkeseredettségének az említett röplapban adott hangot – viszonylag könnyen túltette magát, s verssel (A Nemzetgyűléshez) köszöntötte az alakuló nemzetgyűlést.

Talán a szintúgy 1848 júliusiként datált Miért zárjátok el az útamat? című versének alapgondolata emlékezteti még az utókort e lánglelkű ifjonc szándékaira, hogy miért is akart ő követ, képviselő lenni.

„Miért zárjátok el az útamat? / Bocsássatok! / Előre vonnak vágyaim, de én / Használni s nem ragyogni akarok.”