„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Az eredmények tehát azt ígérik, hogy nem várható rendszerszintű földrengés. Sokkal inkább tekinthető ez a választás a háború közepette egyfajta hangulati barométernek”
Fotó:EUROPRESS/Igor IVANKO/AFP
Abban minden közvélemény-kutató egyetért, hogy az Egységes Oroszország továbbra is vitathatatlanul vezeti a népszerűségi listákat. A listás eredményét 45 és 53 százalék közé teszik. Sokkal érdekesebb, hogy miként alakul a sorrend mögötte, hiszen az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF), az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) és az Új Emberek többször helyet cserélve nagyjából fej-fej mellett haladnak.
„A hajrába érve kommunisták tűnnek a második hely favoritjának, 13-15 százalékos előrejelzéssel. De a különbség nem akkora, hogy az sorrendet teljesen lefutottnak tekinthetnénk”
A technokrata, mérsékelt liberális Új Emberek és a nacionalista Oroszországi Liberális Demokrata Párt egyenként 9-11 százalékot kaphat, ami azt jelenti, hogy csupán néhány százalékpontos különbségről beszélünk, ami egy valódi választáson a mozgósítástól függő eredményt feltételez. A búcsúzó parlament pártjai közül más helyzetben van a szocialista Igazságos Oroszország, amely számára a tét az 5 százalékos küszöb átlépése.
„Az eredmények tehát azt ígérik, hogy nem várható rendszerszintű földrengés. Sokkal inkább tekinthető ez a választás a háború közepette egyfajta hangulati barométernek”
A választási mateknál ebben a helyzetben sokkal fontosabb kérdést, hogy pontosan mire is szavaznak a választók? Egy jövőképre, egy ismerős márkára, egy felismerhető személyre vagy a legkevésbé irritáló lehetőségre? A szavazatok eloszlása önmagában nem ad ezekre magyarázatot. Mint arra Ilja Grascsenkov politológus rámutat, az Egységes Oroszország listán a szavazatok nagyjából felét besöpri, ezzel együtt ez még önmagában nem ad egyértelmű választ a hatalom iránti bizalommal kapcsolatos kérdésekre. De az összes többi pártot sem lehet egyetlen ellenzéki tömbbe sorolni. Ezeknek a szavazóknak ugyanis eltérő indítékaik vannak, ráadásul a többi pártra szavazás nem feltétlenül jelenti a kormány elutasítását.
„A választók ezen részének nagysága azonban aggodalomra ad okot. A többségi párton túl sokszínű a világ, amelyet a jelenlegi pártrendszer egyre kevésbé tud lefedni”
„A politikai tér már 2021-ben is elavultnak tűnt, ma pedig a közte és a mindennapi élet közötti szakadék még szembetűnőbb” – mutat rá Grascsenkov. A mesterséges intelligencia megváltoztatja a szakmákról alkotott elképzeléseket, a platformgazdaság a foglalkoztatást, a katonai konfliktusok pedig a biztonságot és a személyes tervezés horizontját. A pénzkeresés és a kommunikáció módjai változnak, a pártok kommunikációja mégis nagyrészt még mindig az 1990-es éveket idézve az „erős kézről” és a „borscskészletről” folytatott vitákból szövődik.
„Sok vezető nyelvezete és megjelenése is reménytelenül elavult. A programjáról nem is beszélve”
Talán a szelepként működő Új Emberek érzik még a legjobban ezt a szakadékot. Ők 2021-ben kerültek be a Dumába, és kevésbé kötődnek saját politikai mitológiájukhoz. A vállalkozói kreativitás, a bürokrácia elutasítása és a saját élet önálló irányításának képessége közelebb áll a mai realitásokhoz. Ez nem jelenti azt, hogy a párt összegyűjtötte az összes új követelést, vagy átfogó programot kínált a jövőre nézve, de legalább lehetősége van arra, hogy kapcsolatot építsen a választókkal anélkül, hogy feltétlenül a múltba kellene visszatérnie.
„De mintha sokszor a motiváció is hiányozna. Mégpedig a választók és a választottak részéről is”
A megszokásból, kötelességtudatból vagy a stabilitás támogatása érdekében történő szavazás kétségtelenül hozhat eredményeket. Ez azonban nem egyenlő a politikai elkötelezettséggel. Aki nem ismeri fel a saját problémáit a kampányban, annak a szavazás inkább csak rutin. Nagyon kevés az olyan karakteres jelölt, aki képes lenne helyreállítani ezt a kapcsolatot, ahogy az érdemi vitát kiváltó ötletek is. S egyáltalán van ilyen vita? Ilyen körülmények között az elemző szerint a szociológia elsősorban a megszokott döntések állandóságának rögzítését kockáztatja.
„Az élet azonban tele van kihívásokkal. A társadalmat leginkább érintő kérdések a benzinnel, a mesterséges intelligenciával, iskolákkal, adókkal és sok mással kapcsolatos konfliktusokban nyilvánulnak meg. Az embereknek világos szabályokra, biztonságra, működő szolgáltatásokra és a tervezés képességére, egyszóval jövőképre van szükségük”
Az ilyen követelések nem mindig illeszkednek a baloldal és jobboldal, kormánypártiak és tüntetők közötti szokásos megosztottságba. Valaki egyszerre támogathatja az államot, felháborodhat ugyanakkor a konkrét tilalmakon, követelhet társadalmi garanciákat és védheti a szabad vállalkozást.
„Ezért a közelgő választások megerősíthetik a stabilitás érzését, nyitva hagyva egyúttal a képviselet minőségének kérdését”
– figyelmeztet Grascsenkov, hozzátéve, hogy a politikai paletta már 2021-ben megérett a változásra, 2026-ban ez már egyértelműen esedékes, 2031-re pedig a felhalmozódott követelések nyomása a meglévő pártok mélyreható átszervezését, vagy új erők és személyek megjelenését teszi szükségessé. Ez nem fog automatikusan megtörténni, mivel a rendszer képes önmagát reprodukálni, de a változás költségei emelkednek, és a következő politikai ciklus próbára teszi a pártok azon képességét, hogy képviseljenek egy olyan társadalmat, amely régóta gyorsabban halad náluk. A háború lefojthatja a változásokat, a politikai rendszer azonban büntetlenül nem szakadhat el sokáig a társadalom által érzékelt valóságtól.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Űrhajós says:
Mindenki tudja, hogy ma már semmit sem jelentenek a szavazatok, a végeredményt a szavazatszámlálók és az összesítő komputerek adják meg. Akárkit lehet kihozni győztesnek, csak pénz, vagy hatalmi erő kell hozzá. Lehet Kétfarkú Kutyapárt az első olyan helyen ahol a polgárok 90%-a nem is hallott róluk. Lehetséges, hogy a16 éve uralkodó sikeres kormány tagjait egytől egyig lealázni, esetleg ahol már ennyire átvette a hatalmat a külső befolyás ott elkergetni a törvényesen megválasztott államfőt (Románia) mert Moszkvának, öö, izé Brüsszelnek nem tetszik. Egykor a győztes Miltiádészt ki akarták végezni, pedig Athént a pusztulástól mentette meg, majd “demokratikusan” cserépszavazással száműzték.
Ahol olyan a hatalom, mint Oroszországban vagy Kínában ott nem lehet kivenni a gyeplőt a vezető kezéből, mert ahhoz túl nagy a tét. Ekkora országokban stabilitás kell, és tudom borzalmasan hangzik, de még mindig Putyin az aki ezt meg tudja teremteni.
A többmillió orosz, ukrán halottat pedig felejtsük el.. Sztálin sokkal több embert gyilkoltatott le mint Hitler, de senki sem váltotta le. (Halálának körülményei kissé homályosak..)
Tuco says:
Kevés dolgot csináltak meg jól a rendszerváltás hajnalán, de választások technikai lebonyolítása az. Papíralapú, pontosan követhető, a szavazatokat kézzel számolják a pártok delegáltjai (legalább kétszer, ha szükséges akár többször is), egymást kölcsönösen ellenőrizve. A magyar rendszer csalás biztos, ez már sokszorosan, a gyakorlatban bizonyított tény.
Ahol valóban pofátlanul csalnak (például Ukrajna 2004 vagy Belarusz 2020), ott általában a nép nem szokta annyiban hagyni.
Tuco says:
Kicsit a Kádár-korszak “választásaira” emlékeztet ez engem. Lehetett az állampárt vagy a Hazafias Népfront jelöltjeire szavazni, ami nagyjából mindegy is volt. Valódi ellenzékire “természetesen” nem.
Űrhajós says:
A totalitárius államban eleve felszámolják a demokráciát, a pártokat és a szavazást. Viccnek ott van a HNF amelyik “tömöríti” a pártokat és az olyan szavazólap amelyet kötelező volt “kitölteni” azaz bólintani a rajta lévő név láttán és bedobni az urnába. Ráadásul előre meg is lett mondva, hogy megüti a bokáját aki nem megy el “szavazni”.. Igen, nem volt mit tenni, csak a fogunkat tudtuk csikorgatni. A HNF mindenhol 98.90% nyert (Honnan lett az a picike nem?) és a nyomdász még a “választás” előtt kiszedte a betűket. Egyesek szerint azért nem 100%. mert Kádár nem akarta, hogy ennyire kilátsszon a lóláb.
Tuco says:
Ön téved, még Észak-Koreában is rendeznek választásokat, sőt még két kisebb “ellenzéki” párt is létezik a Koreai Munkapárt mellett. Persze ez csak színház, valódi politikai verseny nincs.