//Műveiben alkotta meg az életét
Alekszej Remizov 1965-ben #moszkvater

Műveiben alkotta meg az életét

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a stílus művészeként elismert Alekszej Remizovot mutatja be, aki a riasztó orosz valóság elől a kánonnal szembe menve egyfajta sajátos, az orosz népmesékből és mítoszokból kölcsönvett eszközökkel lefestett világban merült el. De sokoldalúságát mutatja, hogy nagy mestere volt a csendes és visszafogott horror műfajának is, és tehetségét megmutatta grafikusként is.

Alekszej Remizov 1965-ben #moszkvater
Alekszej Remizov 1965-ben
Fotó:EUROPRESS/Mikhail Filimonov/Sputnik/AFP

A stílus nem minden.” Ezt a keserű alkotói igazságot szenvedte meg élete során a századforduló, és a huszadik század első felének talán egyik legkiválóbb orosz stílusművésze. Írástudását, képességeit minden kortársa elismerte. Mégis, az orosz olvasók hazájukban csak 1978-ban juthattak hozzá műveihez. Jelentős részük ma is kiadatlan. Annak ellenére, hogy már szovjet állampolgárként halt meg. Igaz, emigrációban, Párizsban.

„Miért nem foglalhatta el helyét az orosz irodalomban? Talán nem elsősorban politikai meggyőződése miatt. A gyökeres átalakulást követelők táborából indult pályája, ám a második, 1917-es forradalmat már nem tudta elfogadni”

Emlékeibe, önmagába menekült. Ha végigtekintünk hazája XX. századi történelmén, a legizgalmasabb események és változások, melyek a társadalomban, illetve az egyénben végbementek, másképp jelentek meg nála, mint kortársainál. Hihetetlenül terjedelmes életművében egyfajta sajátos, az orosz népmesékből és mítoszokból kölcsönvett eszközökkel lefestett világban merült el. Remek olvasmányok azoknak, akik a műben a kifejezésmód eredetiségét fontosabbnak tartják, mint a megfogalmazott írói üzenetet. Oroszhon zivataros és eseménydús XX. századi történelmében viszont ez utóbbi lett elsődleges a kérdésekre választ kereső orosz olvasó számára. Ha nem is mindig kapott feleletet vagy nem éppen hitelest.

„Ez az igény határozta meg évtizedekig az irodalmat, a kánont, a kritikai és olvasói elvárást. Aminek Alekszej Remizov (1877-1957) aligha felelt meg”

Adottsága megvolt hozzá, hogy eleget tegyen az elvárásoknak, de ő másfajta elvárásokat tűzött ki maga elé. Plagizálva az ősrégi vicc szállóigéjét: – „Nem ezért szeretjük”.

Gazdag kereskedőcsalád gyermeke. Művelt és olvasott, anarchista elveket valló, a forradalom eszményeivel kacérkodó édesanyja rádöbben házassága reménytelen voltára, s visszaköltözik bátyjához, a kor egyik neves gyáriparosához Nyikolaj Najgyenovhoz. Az ő munkás lakótelepén él öt gyermekével, akik így alaposan megismerik az orosz élet valós arcát. A velük nem túlságosan törődő, saját világába bezárkózó, a nagybácsi gazdag könyvtárából sokat olvasó anyjától örökli Alekszej vonzódását a művészetek iránt.

„Dadája elmondásából alkotja meg első irodalmi alkotását, mesés elbeszélést egy általa sohasem látott tűzvészről”

Rövidlátását 14 éves korában próbálták enyhíteni szemüveggel, és ez  az abszolút hallású ifjút meggátolja abban, hogy, noha rajong a zenéért, megtanuljon zongorázni. S zavarja későbbi képzőművészi pályájának kiteljesülésében is. Ráadásul élete végéig kísértő, görnyedt testtartással ajándékozza meg.

„Remizov, noha gyermekkori szemproblémái nagyon zavarták, nem tudott megválni művészi ambícióitól, a festészet és grafika terén is megmutatta tehetségét” #moszkvater
„Remizov, noha gyermekkori szemproblémái nagyon zavarták, nem tudott megválni művészi ambícióitól, a festészet és grafika terén is megmutatta tehetségét”

Remizov kereskedelmi iskolát végez, ám nem akar könyvelőként szenvedni nagybácsija bankjában, inkább a moszkvai egyetem matematika-fizika fakultásán folytatja tanulmányait. Itt éri az első csapás, 1896-ban belekeveredik egy diáktüntetésbe. Tévedésből letartóztatják, és száműzik Észak-Oroszországba. Itt, Penzában ismerkedik meg Vszevolod Meyerholddal. Ő avatja be a később elismert színházi rendezőt és színészt a marxizmus rejtelmeibe, és a francia forradalom történetébe. Baloldali meggyőződését erősíti az illegális bolsevik Fjodor Scsekolgyin, aki a polgárháborús években fiatalon hal meg tífuszban. Kapcsolata a változást érlelő értelmiségiekkel száműzetésének második állomásán, Vologdában tovább erősödik. Olyan forradalmár gondolkodókkal találkozik és ismerkedik meg, mint Anatolij LunacsarszkijAlekszandr BogdanovNyikolaj Bergyajev. Itt lép életre szóló házastársi kapcsolatra az anarchista, később tudós paleográfusként hírnévre szert tett Szerafima Dogvellóval.

„Remizov az első orosz forradalom évében végre visszaköltözhet Petrográdra, és elkezdheti termékeny irodalmi pályafutását. Ekkor jelenik meg legsikeresebb, és legösszefogottabb kisregénye, a <Testvérek a keresztben>”

Hőse Marakulin a gogoli kisember száz évvel későbbi megtestesítője. Miután kirúgják munkahelyéről, kiüresedik az élete, és a puszta lét elől az öngyilkosságot választja. A könyvön érződik Nietsche és Dosztojevszkij hatása, a közösség vállalása a szenvedő emberiséggel. Ez az író alapállása. Később, élete során keserűen megtapasztalhatja az együtt nem érző szenvedést is. Másik nagy figyelmet felkeltő műve kisregénye „Az ötödik fekély”, egy orosz kisváros démonikusan megragadó leírása. Remizov a csendes és visszafogott horror műfajának is nagy mestere, ennek olvasmányos megvalósulása novellája az „Áldozat”.

Remizov, noha jó kapcsolatban van Blokkal és Jeszenyinnel, nem érti, és nem fogadja el az 1917-es változást, s ezt ki is fejezi művében „Az orosz föld romlásáról szóló szózat”-ban. Érdekessége életének, hogy 1919-ben részt vesz egy a baloldali eszerek által kiprovokált tüntetésben. Letartóztatják azzal a Zamjatyinnal együtt, kinek munkásságán, stílusán érződik Remizov hatása.

„A hadikommunizmus gyötrelmei elől 1921-ben Remizov <időlegesen> gyógykezelésre Németországba utazik. Nem sejti, hogy többé nem tér vissza hazájába”

Berlinből, miután csökkentek a publikációs lehetőségek, Párizsba költözik át. Sorra írja sajátos, levelekből és emlékekből összeálló műveit-hitvallásait szülőföldjéről. A címük is sokat mondó: „Lenyesett szemekkel”, „Vihartépte Oroszország”. 

A kiadói helyzet idegen földön nem javul. A harmincas évek elejére az emigráció egyre olvad, a publikációs lehetőségek oroszul csökkennek, 1931 és1952 között egyetlen könyve nem jelenik meg. A ’40-es, ’50-es években viszont sajátos írásművészete felkelti a párizsi elit értelmiség figyelmét. Mesés, szimbolista stílusának köszönhetően a francia olvasók kedvence lesz. Műveit rádión olvassa fel, előkelő és rangos irodalmi szalonok vendége, gyakran szerepel a francia újságokban. Egyes irodalomtörténészek szerint neve ott volt a Nobel-díjra jelölt orosz emigránsok között is, ám végül nem ő, hanem Bunyin kapja meg a neves elismerést.

„Remizov, noha gyermekkori szemproblémái nagyon zavarták, nem tudott megválni művészi ambícióitól, a festészet és grafika terén is megmutatta tehetségét”

Leveleit szimbolikus rajzokkal díszíti. 1933-ban Prágában még kiállítására is sor kerül. Képességeit Marc Chagall, Pablo Picasso és Vaszilij Kandinszkij is nagyra értékeli. A honvédő háború alatt sajátos álom-naplót vezet, és aggódva együtt érez harcoló hazájával. Miután megkapta a szovjet állampolgárságot, sokan emigráns társai közül elfordulnak tőle.

„Az orosz lélek és írásbeliség eleven kincsesháza”.  Marina Cvetajeva így jellemezte Remizovot, kiemelve hihetetlenül éles, képszerű világlátását.

Hazatért emigráns írótársa, Kuprin másképp ragadta meg művészetének lényegét:

„A kortársi orosz irodalomban az impresszionista alkotók közül Remizov a legszélsőségesebb.  A valós élet jelenségeit fenyegető, torz, fantasztikus és titokzatos optikán keresztül láttatja. Szélsőségesen naiv és őszinte, töretlen hittel duruzsolja különös, félelmetes és varázslatos szavait”. Egyes rosszmájú írókollégái szerint tudatosan formálta később papírra vetett életét. Egy könyvében el is árulja, hogy szerinte „minden alkotóban nem egy, hanem több személyiség búvik meg.” S amikor ezt egyik életrajzírója felrója neki, szégyenkezés nélkül teszi hozzá: „Hát persze, és ezek a személyiségek vitáznak, kihívják egymást”.

„Remizov élete meseszerűen bontakozik ki könyveiben, ahogy a mesét ismerte el írói attitűdjének alapjául is”

Pályája elején tréfából – vajon valóban tréfa volt? – megalapítja a Nagy Szabad Majomrendet, nevében még kitüntetéseket is osztogat kortársainak.

Mihail Prisvin tanítómestereként tisztelte Remizovot, s megjegyezte, hogy követőinek tábora felmérhetetlen. „Remizov ajtaja mindenki előtt nyitva áll, önzetlen írói iskolát tart számukra”.

Az író életének utolsó másfél évtizedét egy asszony barátsága, szerelme aranyozta be. A műfordító, irodalomtörténész Natalja Reznyikova örökölte és gondozta az író terjedelmes életművét. Hiteles visszaemlékezéseit „Lángoló emlékezet” a kaliforniai Berkeley egyetem jelentette meg s oroszul is közreadták. Remizov ismét köztünk van. Neve – bízzunk benne – nem merült feledésbe.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.