Kezdőlap » Történelem » „Minden családból agyonlőttünk egy férfit”
„ha egy falu lakossága bármilyen módon segítséget nyújt a lázongóknak, akkor az egész falut porig kell égetni” #moszkvater

„Minden családból agyonlőttünk egy férfit”

Száz éve lázadtak fel a rekvirálások és a sorozások miatt a bolsevikok ellen a parasztok a kommunisták által ellenőrzött területeken. A felkelés leverése során több százezer emberrel végeztek.

„ha egy falu lakossága bármilyen módon segítséget nyújt a lázongóknak, akkor az egész falut porig kell égetni” #moszkvater
„ha egy falu lakossága bármilyen módon segítséget nyújt a lázongóknak, akkor az egész falut porig kell égetni”

„Javul a helyzet. A novohoperszki körzetben elfojtottuk a lázadást. A repülőgépünk bombázta és teljesen felégette Tretyaki községet, a banditák fő fészkét. Folytatjuk a tisztogatást.” Ezt a jelentést a helyi Cseka-alakulat vezetője adta le elégedetten 1919. június 11-én a központnak, jelezve, hogy teljesítették a parancsot. Voronyezs területén járunk az orosz polgárháború közepén, amikor minden eddiginél kegyetlenebb eszközt kezdtek bevetni az alig több mint másfél éve hatalmon lévő kommunisták az elégedetlenkedő parasztság ellen.

„1919 nyarán ugyanis óriási parasztlázadások törtek ki a bolsevik hatalom ellen a Volga középső folyása mentén és Ukrajnában”

Ez aztán lehetővé tette Kolcsak tengernagynak és Gyenyikin tábornoknak, hogy száz kilométeres hosszúságban áttörjék a bolsevik vonalakat. Mindez azonban már csak következménye volt annak, amit korábban szenvedett el az orosz és ukrán parasztság. A kommunista hatalom a polgárháború kezdetén még csak a mezőgazdasági felesleget kobozta el a parasztságtól, 1919 januárjától azonban tervszerű rekvirálási rendszert léptettek életbe. Ez azt jelentette, hogy központilag, faluközösségi szintig lebontva meghatározták, mekkora mennyiségű terményt kell beszolgáltatni az államnak, legyen szó gabonáról vagy más terményekről. Hogy a rendszer tökéletesen működjön, a kollektív felelősség elvét alkalmazták, így a hatóságok csak akkor osztották ki az élelmiszerjegyeket, ha már az egész falu teljesítette a beszolgáltatási kötelezettségét.

„A rekvirálás mellett ugyancsak óriási terhet jelentettek a parasztságnak az állandó sorozások”

Ekkor Oroszország már öt éve hadban állt. Előbb az első világháború, majd a polgárháború követelt hatalmas mennyiségű emberanyagot a frontokra. Ezért egyre többen kezdtek ellenszegülni a besorozásnak. Az erdőkben bujkáló katonaszökevényeket zöldeknek nevezték, akikből 1919-ben már 3 millió volt az országban. A kommunista rezsim ezért egyre kegyetlenebb megtorló intézkedésekkel orvosolta a problémát. Nemcsak a katonaszökevényeket lövette agyon ezerszámra, hanem azok családtagjait is túszoknak tekintette.

Emiatt viszont iszonyatos erejű parasztlázadások törtek ki, amelyekről hűen tanúskodnak a korabeli számok. A Cseka hivatalos adatai szerint

„1919 júliusának első 20 napjában 210 lázadás történt, amelyekben mintegy 100 ezer fegyveres és több százezer paraszt vett részt a kijevi, a csernigovi, a poltavai és az odesszai területen”

Nyikifor Grigorjev parasztserege 20 ezer fegyverest számolt, amivel több dél-ukrajnai várost is felszabadítottak. Hasonló méretekben csatlakoztak a parasztok Zeljonij atamán egységeihez.

„A legismertebb kétségtelenül Nesztor Mahno hatalmas partizánserege volt, akik azt követelték, hogy az állam ne avatkozzon be a parasztság életébe, ehelyett szabadon választott tanácsokra épülő önkormányzatokban gondolkodtak”

Ennél is nagyobb károkat okoztak a spontán parasztlázadások, amelyek aztán Gyenyikin seregei előtt nyitották meg az utat, így azok szeptemberben bevették Voronyezst is. A Vörös Hadsereg és a Cseka különítményei nem ismertek irgalmat a visszavonuláskor. A parasztfelkelők uralta vidékeken százával égették fel a falvakat és ezrével gyilkolták a katonaszökevényeket és a túszokat.

A lázongó parasztság elleni harc egyre kíméletlenebb formát öltött. A rendkívül aránytalan megtorlás ismételten az egész faluközösség kollektív felelősségének elvére támaszkodott. Ilyenkor a hatóságok általában haladékot adtak a katonaszökevényeknek, hogy meddig adhatják meg magukat. Ha valaki innentől nem adta meg magát, azt automatikusan kivégezték. Csakhogy a katonai hatóságok rendeletei azt is kimondták, hogy

„ha egy falu lakossága bármilyen módon segítséget nyújt a lázongóknak, akkor az egész falut porig kell égetni”

Csak egy jelentés abból a több ezerből, amelyek az utókornak is fennmaradtak: „A petropavlovszki járásban elfojtottuk a katonaszökevények zendülését. Túszul összeszedtük a dezertőrök családtagjait. Miután minden családból agyonlőttünk egy férfit, a zöldek előjöttek az erdőből és megadták magukat. Harmincnégy katonaszökevényt lőttünk agyon, elrettentésül.”

Habár 1919 decemberétől a vörösök folyamatosan visszahódították Ukrajnát, a parasztlázadások nem értek véget, csak keletebbre tolódtak. Jól jellemzi azonban a helyzetet, hogy Mahno több tízezres parasztseregét sehogy nem sikerült megtörni. Ezért 1920 közepén a Cseka főnökét, Feliksz Dzserzsinszkijt nevezték ki a délnyugati front főparancsnokává, hogy felvegye a harcot ezzel a parasztsereggel. A kommunista vezető ezután huszonnégy különleges egységet szervezett a belbiztonsági erőkből, akik azt a feladatot kapták, hogy három hónap alatt számolják fel a parasztfelkelést. Azonban a végső leszámoláshoz valójában több mint két évre volt szükség.

„A rendteremtő hadművelet egészen 1922 őszéig elhúzódott, ami további több tízezernyi áldozatot követelt”

Ekkor már egy éve tartott a nagy éhínség – még nem az ennél jóval súlyosabb úgynevezett holodomor – Ukrajnában, melynek 1,5 millió ember – többségében paraszt – esett áldozatul.