//Mikor villant a jobbegyenes
Lemesev az 1972-es müncheni olimpia döntőjében #moszkvater

Mikor villant a jobbegyenes

MEGOSZTÁS

A sportvilág tele van elfeledett hősökkel. Olyanokkal, akik a sikeres sportkarrier után a süllyesztőben végzik. Erről általában ők maguk tehetnek. A sikert nem tudják kezelni. Mai hősünk Vjacseszlav Ivanovics Lemesev ugyanezt az utat járta be. Húszévesen olimpiai bajnok, negyvenhárom évesen halott.

Lemesev az 1972-es müncheni olimpia döntőjében #moszkvater
Lemesev az 1972-es müncheni olimpia döntőjében
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Yuriy Somov

Vjacseszlav a Moszkva megyei Jegorevszkben született 1952. április 3-án. Szülei egyszerű falusi emberek voltak. Apja végigharcolta a II. világháborút Moszkvától Berlinig. Szláva két bátyja – Jurij és Jevgenyij – is ökölvívók voltak. Öccsük elmaradt tőlük méretben. Magas volt ugyan, de vékony, mint a vonatfütty. A két báty, hogy Szláva megerősödjön, levitték magukkal a bokszterembe. Rendszeresen foglalkoztak vele, és minden hétvégén be kellett mutatni, hogy mit sajátított el a tanultakból. Így kezdődött Lemesev karrierje.

Szláva nyugodt, csendes gyerek volt, a bokszot szerette, de csak, mint sportot. Nem tekintette életformának. Azért jól ment neki, hiszen 1966-ban megnyerte a moszkvai bajnokságot serdülő korosztályban a nagyközépsúlyúak között.

„Méghozzá úgy, hogy minden ellenfelét kiütötte a későbbi védjegyévé vált fogadó jobbegyenessel. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy hagyta támadni az ellenfelet, majd egy villámgyors ütéssel megelőzte. Persze ezt lényegesen könnyebb leírni, hiszen ehhez az ütéshez jó szemmel és reflexekkel kell rendelkezni”

A fiúra ekkor figyelt fel Lev Szegalovics mesteredző, aki tudta, hogy nem akármekkora kincsre lelt. Innentől kezdve ő egyengette a jegorevszki ifjú karrierjét. Az ökölvívó taktikát a mester Lemesev hihetetlen ütőerejére és a gyorsaságára építette fel. Bal kézzel cselezni és feltartani az ellenfelet, majd a megfelelő szekundumban elindítani azt a jobbegyenest. Négy év alatt a közös munka meghozta a gyümölcsét. Szláva megnyerte nagyközépsúlyban a szovjet bajnokságot, majd 1970-ben az Európa-bajnokságot is a juniorok között. Ekkor kapcsolódott be a közös munkába a római olimpia ezüstérmese, a későbbi mesteredző, Jurij Radonyak.

1972-ben megismételte két évvel korábbi sikerét, újra Európa-bajnok lett, csak ezúttal már félnehézsúlyban és a felnőttek között. Ezzel ki is vívta magának az olimpiai indulás jogát. A müncheni olimpián félnehézsúlyban a toronymagas favorit a későbbi háromszoros profi világbajnok amerikai Marvin Johnson volt, aki három hónappal az olimpia előtt egy válogatott meccsen pontozással megverte Lemesevet. Szláva az indonéz és a török ellenfelét kiütötte a torna során, csak a német Hans-Joachim Brauske húzta ki ellene a pontozásig, de háromszor ő is megjárta a padlót.

„És akkor az elődöntőben jött a Johnson elleni összecsapás. A tapogatózó első menet után a másodikban villant az a híres jobbos és a nézők ámulatára a vezető bíró kiszámolta az amerikait”

Ez a kiütés viszont sokba került Szlávának. A jobb kézfejének az összes kézközépcsontja eltört. A döntőre a finn Virtanen ellen fájdalomcsillapítókkal teletömve, elfagyasztott jobb kézzel állt ki. A finnt ez sem mentette meg, Lemesev háromszor ütötte le az első menetben és a bíró beszüntette a további küzdelmet. Ezzel a győzelemmel Lemesev a Szovjetunió történelmének legfiatalabb olimpiai bajnoka lett! Az olimpia legtechikásabb ökölvívója a későbbi kubai legenda, a nehézsúlyú Teofilo Stevenson lett, így ő kapta a Barker-dijat. A boksz szakemberek szerint viszont a díj Lemesevnek járt volna.

 „Ültem egy bárban a barátaimmal és néztük a döntőt. Akkor még nem voltam promóter, csak egy volt elítélt, de azt már láttam, hogy a boksz aranybánya. Olyan üzlet, ahol az ütőerő a siker záloga. Kérdeztem, hogy ki ez a gyerek, aki félnehézsúlyban ekkorát üt? Megmondták a nevét. Tehát egy kommunista. Én utáltam mindent, ami a Szovjetunióval volt kapcsolatos, de azt be kellett látnom, hogy a ringbe elképesztő bokszolókat küldenek. Lemesev is ilyen volt. Egy brutális ütőerővel rendelkező szörny” – nyilatkozta 2003-ban a Ring magazinnak a későbbi világhírű profiboksz promóter Don King.

„A müncheni győzelem Szlávát hőssé avatta, de ez nagyon sokba került. A félelmetes jobb kezét az operációk sem tudták meggyógyítani”

A huszadik század hetvenes éveiben nem voltak meg a Szovjetunióban a szükséges felszerelések és orvosi tudás a gyógykezeléshez. Arra pedig nem volt pénze a sportminisztériumnak, hogy Nyugat-Európában vagy Amerikában kezeltessék Lemesevet. De Szláva nem az a fajta gyerek volt, aki panaszkodik. Az 1973-as belgrádi Európa-bajnokság előtt a sportorvosok előtt titkolta, hogy napok óta nem tud aludni a fájdalom miatt.

Így kivitték Belgrádba, ahol ismét Európa-bajnok lett. Úgy, hogy a döntőig csak balkézzel bokszolt. A döntőben a román Nestak várta, aki az első menetben padlóra küldte Lemesevet. A második menetben viszont megvillant az addig nem használt jobb kéz és Nestak úgy érezte magát, mint akit letaglóztak. Az utolsó menetben a román ismét a padlóra került, de a gong megmentette a kiszámolástól, így egyhangú pontozással Lemesev lett a bajnok.

„Ez után a győzelem után Szláva népszerűsége végképp az egekbe szökött”

Gyerekek tucatjai szaladgáltak utána, mindenki vele akart közös képet csinálni. Ő pedig egyszerű gyerekként nem mondott nemet semmire. Itt ki is derült a gyengesége. Semmire nem tudott nemet mondani. Ha pénzt kértek tőle, akkor adott, ha inni szerettek volna vele, akkor ivott. Nem értett a pénzhez, megtakarítása nem volt.

„Az esküvőjén láttam először, hogy vedel. Egyik decit a másik után. Gondoltam, rászólok, ha nem lesz a közelünkben senki. Nem akartam tanúk előtt leteremteni. Egyszer látom, megy ki levegőzni. Megvártam, míg egyedül lesz, odamentem hozzá. Akkor látom, hogy dohányzik is. Kiütöttem a kezéből a cigarettát, de ő csak elmosolyodott, majd köpött egyet, és visszament a vendégekhez. Akkor tudtam, hogy elvesztettük”- emlékezett vissza Lev Szegalovics mesteredző.

„A teljesítményén egyelőre nem látszott az ivászat. 1975-ben ismét Európa-bajnok lett Lengyelországban”

Egy év múlva egy Egyesült Államok-Szovjetunió válogatott meccsen magabiztosan verte a későbbi olimpiai bajnok és profi világbajnok Michael Spinkst. Ez volt az utolsó Lemesev siker. A montreali olimpiai indulásért hárman versenyeztek. Rufat Riszkijev, Anatolij Klimanov és Lemesev. Szláva kétszer verte Klimanovot, Riszkijevet egyszer verte, egyszer kikapott tőle. A vezetők választása Riszkijevre esett, aki az olimpia döntőben kikapott Spinkstől. Az amerikait alig három hónappal előtte Lemesev simán vert. Lemesev megsértődött és az italban keresett és talált magának vigaszt. 1977-ben hivatalosan is befejezte a karrierjét.

A Szovjet Ökölvívó Szövetség kiküldte az NDK-ba segédedzőnek, hogy beletanuljon az edzői munkába. De ő nem akart edzősködni. Inkább bokszolni akart, csak az már nem ment.

„A pénzt, fáradságot nem kímélő alkoholizálás megtett a hatását”

Lemesevet bemutató meccseken olyanok is megverték, akik régebben a közelébe sem értek. A vezetők megunták a viselkedését és hazarendelték. Felesége Zinaida és a régi barátai kitartottak mellette. De az ivászattól nem tudták visszatartani. Edző nem akart lenni, így az olimpiai bajnok, a népmesei hős a leszázalékolásáig, azaz 40 éves koráig a moszkvai vaganykovói temetőben takarította a sírköveket. Negyvenhárom éves korára leálltak a veséi, a látása szinte teljesen elveszett, mindezt az alkoholnak köszönhetően. 1996. január 27-én ott temették el, ahol a sírokat gondozta. Ismerősök közé került.

MEGOSZTÁS

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.