Az orosz hadsereget évek óta érintő átalakulás és modernizáció idén tovább folytatódik, biztosítva Oroszország védelmét illetve hozzájárulva Moszkva nagyhatalmiságához. Mindezek mellett az elmúlt év kihívásai 2020-hoz hasonlóan jelentős fejtörést okoznak majd az orosz hadvezetésnek, mely a megváltozó geopolitikai környezettel is kénytelen lesz szembenézni.
Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára
Ahogy szinte mindenki számára, úgy az orosz haderőnek is kihívásokkal teli évként zárult 2020. Az egész éven átfogó pandémia elleni intézkedésektől kezdve a hegyi-karabahi békefenntartáson és Szírián át az eszközparkot és infrastruktúrát értintő folyamatos modernizációig számos feladat hárult a hadseregre.
„Hasonlóan 2020-hoz, gyaníthatóan idén sem lesz egyszerű éve a fegyveres erőknek, amelyet nemcsak a jelenlegi körülmények, de a vélhetően negatív irányba elmozduló globális geopolitikai környezet, valamint a költségvetési megszorítások is befolyásolnak”
Mi vár hát 2021-ben az orosz hadseregre? Elsőként érdemes egy rövid kitekintést tenni, hogyan alakult az orosz haderő állapota 2020-ban. Fontos megemlíteni, hogy a tavalyi év több szempontból is jelentős mérföldkőnek számított, ugyanis a Szovjetunió széthullása utáni első nagy, átfogó állami fegyverkezési terv ért véget. A győztes, bár számos elkerülhető veszteséget – olykor baráti tűz által – okozó grúz háború tapasztalatai rámutattak a haderő eszközparkjának rendkívüli szintű elavultságára, melyre a megoldás első lépését a 2012-ben elfogadott nyolc éves haderő fejlesztési terv biztosította.
„Bár a terv számos tekintetben eléggé ambiciózusan fogalmazott – és az időközben bekövetkező olajár zuhanás, valamint az ukrajnai konfliktus okozta szankciós rezsim jelentősen hátráltatta annak végrehajtását – mégis elmondható, hogy az újrafegyverkezés első fázisa sikeres volt”
Csak a tavalyi év folyamán 13 százalékkal növekedett a hadsereg harcképessége, illetve a modern és modernizált eszközök aránya elérte a 70,1 százalékot. Összevetésképp 2012-ben ez az arány mindössze 16 százalékot tett ki. A nehézségek ellenére a 2020-ra ütemezett állami megrendelések szinte teljes mértékben teljesültek, a kézi fegyverektől, gránátoktól az interkontinentális rakétákig összevetve 250 ezer darab különböző fegyverzettel bővült a haderő állománya.
A modern eszközök esetében az orosz stratégiai tervezésben több éve hagyományosan kiemelt helyet elfoglaló Stratégiai Rakétaerők (RVSzN) állnak az élen a modern eszközök 86, míg a hadrafoghatóság 95 százalék feletti arányával, messze kiemelkedve ezzel még nyugati társakhoz képest is. A nukleáris triád összesen hét modernizált bombázóval, két nukleáris rakétahordozó-tengeralattjáróval bővült, illetve három rakétaezred – ez körülbelül 30 rakétát jelent – fegyverkezett át RSz-24 Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétára.
„A haderőnemeket egyenként vizsgálva a szárazföldi erők 3500 – a 250 ezres érték nagy részét adó kézifegyverek nélkül – a Légi-Kozmikus Erők (VKSz) 294, a flotta 29, a Légideszant Csapatok (VDV) pedig 300 új vagy modernizált technikával bővítette állományát”
A száraz adatokon túllépve a legfontosabb eredmények közt megemlíthető az Orion révén az első támadó pilóta nélküli légijármű (UAV) hadrendbe állítása, melyet decemberben az ötödik generációs Szu-57 vadászgép első sorozatgyártású példánya követett. A támadó drónok jelentőségére az őszi karabahi harcok világítottak rá ismét, mivel az azeri haderő hasonló eszközökkel felszerelve tudott a több mint negyedszázados konfliktusban döntő győzelmet elérni. A jelentőségük ellenére ezen eszközök tömeges elterjedése az orosz haderőn belül még csak most kezdődik el. Ezen túl a Szu-57 az amerikai F-22, F-35, illetve a kínai J-20 mellett a világon az egyetlen úgynevezett alacsony észlelhetőségű vadászgép, amely a jövő harctereinek meghatározó típusává válhat.
A korábban megfigyelt tendenciák alapján a beszerzések fókusza 2021 folyamán sem fog változni, abszolút prioritásként kezelve a nukleáris csapatokat, utána következően a többi haderőnemmel. A 2021-ben érkező 4700 darabos állomány közül 3400-at az új gyártású eszközök, míg 1300-at a modernizáltak tesznek ki. Cél a haderőn belül a modern eszközök részarányának 71 százalékosra emelése, míg a Stratégiai Rakétaerők esetében a 88,3 százalékos szint elérése. A tavalyi évhez képest az átadandó technika volumene mérsékeltebb lesz, ami részben a már említett állami fegyverkezési program lezárásával, részben a költségvetési megszorításokkal magyarázható.
„A modern eszközök közül kiemelendőek az új generációs Sz-350, Sz-500 légvédelmi rendszerek, a T-14 Armata, illetve a Tu-160M2 stratégiai bombázó”
Bár már kiképzési szinten 2019 óta rendszeresítve van, az első Sz-350 Vityazzal felszerelt légvédelmi ezred idén állhat szolgálatba, leváltva a négy évtizedes Sz-300PSz egységeket. Lényegében jelenleg hadrendben álló orosz típusok közül a Vityaz számít a legfejlettebbnek. A sajtóban többször emlegetett Sz-400-hoz képest gyakorlati szempontból jelentősen jobb képességekkel rendelkezik, és a többszintű légvédelem egyik alapjává jelenti a jövőben. A leváltandó rendszerekhez képest a ballisztikus rakéták elleni védelem két és félszeresére növekedik, míg a magas szinten automatizált működésének köszönhetően egyszerre 16 légi cél ellen tud rakétát indítani, szemben az Sz-400 12 darab célcsatornájával, utóbbi árának negyedéért.
„A nagyobb várakozás mégis az Sz-500 „Prométheusz” rendszert övezi, amely hasonlóan az amerikai THAAD-hoz a rakéta- és légvédelem egyfajta keverékének tekinthető”
A tervek szerint hadrendbe idén, míg sorozatgyártásba az évtized közepén kerülő Prométheusz a légvédelem új generációját testesíti meg, bár természetesen a róla szóló pontos információk szigorúan titkosak. A nyílt forrásokból fellelhető adatok szerint az Sz-500 hatótávolsága valahol 500 és 600 kilométer között változhat 100 kilométeres magassággal párosulva – valószínűleg ballisztikus célok ellen –, valamint képes lesz a 7km/s sebességgel érkező – 25 200 km/h, a hangsebesség több mint hússzorosa – célok elfogására. A hatótávra vonatkozó értékeket megerősíti a rendszerrel korábban elvégzett lövészet, mely során világrekordot felállítva 481,2 kilométeres távolságban semmisítette meg célpontját. Várhatóan a főbb alkalmazást a hiperszonikus eszközök, közepes illetve interkontinentális ballisztikus rakéták elleni védekezés jelenti majd, kiegészítve többek közt a Moszkva és a fontosabb ipari területeket védő rakétavédelmi pajzsot.
A kiképzési céllal Gatcsinába telepített Sz-350 légvédelmi rendszer működés közben.
A fejlesztési munkálatok lezárultával 2021-ben indulhat meg a 2015-ben bemutatott T-14 sorozatgyártása, melyhez a személyzet képzése a katonai akadémiákon már megkezdődött. Bár az Armatáról szóló régebbi nyilatkozatok még a harckocsi korábbi hadrendbe állítását valószínűsítették, a gyártó Uralvagonzavodot ért nyugati szankciók miatt az nem tudta időben kiépíteni a gyártáshoz szükséges új szerelőcsarnokot, illetve ipari hátteret. Az Armata melletti további új generációs egységek, így a T-15 és Kurganyec-25 gyalogsági harcjárművek, valamint a BTR Bumerang állami tesztjei vélhetően 2022-re fejeződnek be.
Részben a légierőhöz, részben a nukleáris elrettentéshez kötődően a Tu-160M2 is egy sajátos programként írható le.
„A Szovjetunió széthullása utáni elégtelen stratégiai bombázókapacitás, valamint a jövőbeli PAK-DA program késése okán szükséges átmeneti megoldás a képességek fenntartása érdekében, melyre a védelmi minisztérium a Fehér Hattyúként emlegetett típus újbóli gyártását látta a legcélszerűbbnek”
Jelentős modernizációt követően a beszállítói lánc komplett helyreállításával majd 30 éves hiátus után indul újra a stratégiai bombázók kazanyi sorozatgyártása. A teljesen új építésű – avagy nem az egykoron a gyárcsarnokban megmaradt elemeket felhasználó – példány az év végén emelkedhet a levegőbe Tu-160M2 jelzés alatt. 2027-ig várhatóan 10 géppel bővül az állomány.
Tu-160 bombázók modernizációja a kazanyi Gorbunov repülőgépgyárban.
A tervekkel szemben néhány eszköz esetében a felmerülő gyártási, fejlesztési problémák következtében a hadrendbe állás vagy sorozatgyártás késést szenved el. Ezek közül egyik az RSz-28 Szarmat nehéz ICBM, mely a tervezési folyamatok során előre nem látott problémák miatt a tervezett 2021 helyett legkorábban jövőre állhat csak hadrendbe. Ez kifejezetten rosszul érinti a Stratégiai Rakétaerőket, mivel az egyik, ha nem legfontosabb eszköz fejlesztése késik, mely a nukleáris elrettentés alapját biztosítaná.
„A leváltandó R-36M Vojevoda rakéták élettartamuk végén járnak, illetve a Szarmat lenne az Avangard hiperszonikus siklóblokk fő hordozóeszköze a jelenlegi átmenetinek szánt megoldást követően”
A védelmi minisztérium által kitűzött cél szerint ugyanis 2024-ig az RVSzN egységeinél el kell érni a 100 százalékos átállást, melynek teljesülése mostanra főképp csak a Szarmaton múlik. Nemzetbiztonsági szempontból további aggodalmat okoz, hogy az említett Vojevoda rakéták eredetileg az Ukrán SzSzK Juzsmas üzemében készültek, mellyel természetesen semmilyen együttműködés jelen helyzetben nem elképzelhető.
Ahogy már korábban bemutattuk, a flotta képességeinek növelése terén a problémákat nemcsak költségvetési oldalon kell keresni, de az elégtelen hajógyári kapacitások is szerepet játszanak. Példának okáért az idén átadandó Projekt 885M Jaszeny-M osztályú Kazany vadásztengeralattjáró átadása már lassan második éve halasztódik, illetve egy ilyen egység legyártása akár hat évig vagy annál is tovább húzódhat.
„A hatályos állami fegyverkezési program 2027-ig 14 nukleáris meghajtású tengeralattjáró szállítását tartalmazza, melynek teljesítéséhez a hajógyárak működésének átstrukturálására szükséges”
Szintén késések érintik a Szu-57 programot is, melynek fejlesztését az Armatához hasonlóan a múltban a szűkített pénzügyi keretek hátráltatták. Bár a vadászgép egyfajta csökkentett ütemű szériagyártása már beindult, ám mind a gyártó KnAAZ, mind a típus esetében vannak pótolni valók. Előbbi a végleges gyártósor kiépítésével adós, míg a Szu-57 teljes képességét várhatóan csak pár év múlva éri el. Az első körben érkező példányok még az úgynevezett első lépés (pervij etap) átmeneti hajtóművével lesznek felszerelve, míg az Izgyelije 30-ként ismert végleges típus fejlesztése 2022-ben fejeződhet be. Bár a vadászgép ára elmarad az amerikai konkurenciáétól, de a darabonként 4 milliárd rubeles összeg – 54 millió dollár – jelentősen magasabb terhet jelent a korábbi típusokhoz képest.
„Mindezek mellett fontos megemlíteni, hogy a koronavírus okozta költségvetési megszorítások a haderőt sem hagyták érintetlenül”
Az idei évre vonatkozóan az előzetes tervekhez képest négy százalékkal vágta vissza a kormányzat a szektorra fordítható összeget, mely így 3113 milliárd rubelt – 42,5 milliárd dollárt január eleji árfolyamon – tesz ki. Összehasonlításképp 2020-ban ez az összeg 3037 milliárd rubel volt, míg a tervezet 2022-re 3231, 2023-ra 3257 milliárd rubel. Első látásra ezen csökkentések nem tűnnek nagynak, ám még így is több, kevésbé kiemelt jelentőségű program esetleges csúszását vonhatják maguk után.
Természetesen, ahogy minden kormányzatban, úgy az oroszban is léteznek az egyes érdekcsoportok, így a büdzsé is egyfajta kompromisszumként fogható fel. Míg a pénzügyminisztérium a források elosztásánál nem mindig bizonyul bőkezűnek – például a kiadási oldal lefaragása érdekében 100 ezer fő elbocsátását javasolta a hadseregnek – addig a fegyveres erők az elkerülhetetlen költségcsökkentés mértékét próbálják minimalizálni. Ennek ellenére mégis az eszközpark modernizációjának prioritása elsődleges fontosságú, mely általánosságban a hatályos büdzsé kétharmadát emészti fel.
„A haderőt érintően geopolitikai szempontból 2021 várhatóan nem az egyszerű és problémamentes évek közt marad majd emlékezetes”
A válsághelyzet be nem látható ideig továbbra is velünk marad, a nagyobbik problémát azonban az új amerikai kormányzat jelenti. Bár vélhetően első körben a stratégiai fegyverzetkorlátozás esetében a Biden-adminisztráció engedékenyebb lesz elődjénél, ám ezen túl lényegében teljes körű letámadással felérő nyomásgyakorlás vár Moszkvára január 20-át követően. Ebben kiemelt szerep fog hárulni a NATO és amerikai erők erősödő jelenlétének az orosz határok mentén. Szergej Sojgu védelmi miniszter év végi összefoglalója alapján az amerikai erők aktivitása az orosz határok közelében 2020-ban is 15 százalékkal növekedett, mely idén sem fog csökkenő pályára állni.
„A NATO szisztematikus aktivitását és a geopolitikai prioritásokat jól mutatja, hogy a szárazföldi erőknek szánt eszközök fele egyenest a NATO-val határos Nyugati Katonai Körzetbe kerül, míg az arktiszi régió immár kvázi önálló adminisztratív entitásként létezik”
Év végi rendeletében Vlagyimir Putyin a már meglévő négy katonai körzettel egyenrangúvá tette az Északi Flottát, valamint a hozzá tartozó északnyugat-oroszországi területeket, melyek az arktiszi stratégia végrehajtásában játszanak kulcsfontosságú szerepet. A jégtakaró olvadásával a régió politikai és biztonsági helyzetének további komplikációja várható, főképp miután az Egyesült Államok januárban megindította vízi és légi járőrözéseit az orosz északi határok mentén.
Az idei év mind biztonsági, mind katonai szempontból a kihívások évének ígérkezik. Egyrészt folytatódni fog az orosz haderő modernizációja és képességeinek bővülése, ám a kedvezőtlen nemzetközi politikai klíma jelentős nyomást helyez majd a fegyveres erőkre és annak a vezetésére.