//Megszépülő gatcsinai emlék
Képünk illusztráció #moszkvater

Megszépülő gatcsinai emlék

Mindig kétkedve hallgatom a különböző halász-vadász-p..ász-katonász történeteket, amit azonban most elmesélek, az igaz. Nincs sok tanúm rá, talán egy, őt a #moszkvater.com olvasói ismerhetik, S. őrvezető testközelből tapasztalta meg a történeteket. A 35. évfordulón idézzük fel őket!

Képünk illusztráció #moszkvater
Képünk illusztráció
Fotó:Fortepan/Magyar Rendőr

A Magyar Néphadsereg elkövette azt a kapitális hibát, hogy – ha rövid időre is – igényt tartott a szolgálatainkra. Így miután rendelkeztünk orosz nyelvtudással, egy napsütéses áprilisi napon az Úr 1985. évében százvalahány másik bakával útnak indított bennünket a Leningrád melletti, kiesnek egyáltalán nem mondható Gatcsina városába. Illetve az attól vagy harminc kilométerre lévő mocsárba, ahol egy szovjet laktanyában megkezdődhetett a magyar honvédek – tisztek, tiszthelyettesek, sorkatonák – kiképzése az Sz-200 Vega honi légvédelmi rakéta komplexum tekintetében. Most írhatnék itt arról, hogy ez a légvédelmi komplexum a kor egyik leghatékonyabb találmánya volt, a kiképzés után hadrendbe is állították, hogy aztán 1990 után leszereljék, de ez egy másik mese.

„Ferihegyen volt vagy plusz húsz fok, amikor elindultunk, a pulkovói leszálláskor azonban S. őrvezetővel szomorúan konstatáltuk, hogy bitang hideg van. Mínusz akármennyi”

A szovjet vendéglátók felpakolták a csapatot és a bőröndjeinket néhány Ikarus buszra, amelyek nagyjából a Kiegyezés táján készülhettek. Amelyiken mi ültünk, azon nem volt fűtés… Röpke másfél órás buszozás után megérkeztünk a laktanyába. Miután ez egy kiképzőközpont volt, úgynevezett szállodában kaptunk elhelyezést. Az akkori magyar viszonyokhoz képest ez a „szálloda” a mínusz két csillagos magyar munkásszállóknak felelt meg. Nagyjából hat négyzetméteres rezidenciát kaptunk S-el. Ennek a hat négyzetméternek a nagy részét elfoglalta a két ágy, meg egy szekrény, aminek az ajtaját S. kolléga mindjárt az első kinyitáskor leszakította. Budi, tusoló a folyosó végén.

„Szerencsére hideg – meleg víz azért volt. Mármint inni meleg, fürödni hideg…”

Levetkőzni nagyon nem tudtunk, mert a szobában is olyan hideg volt, hogy ha lett volna kutyánk, azt lapáton tettük volna ki ugatni. Fűtőtest volt ugyan a szobában, csak meleget nem adott. Miután mindketten műszaki analfabéták vagyunk, nem nagyon tudtuk a megoldást. Elmentem megkérdezni a többieket, hiszen volt még pár hideg szoba. Az egyikben épp légtelenítette a fűtőtestet X. honvéd. Megtekintettem a metódust, és a tapasztalatokkal és egy fogóval felvértezve visszamentem a szobánkba. Elmondtam S-nek, hogy mi a megoldás, mire ő csak annyit mondott: – Akkor csináld meg te ökör, mielőtt megfagyunk!

„Na, szépen vagyunk. Némi balfaszkodás után sikerült a légtelenítés. A szoba csak félig ázott el, mert nem tudtuk, mennyi vizet kell kiengedni a rendszerből”

Aztán megkezdődtek a munkás hétköznapok. Mi az indító állvány működését és használatát tanuló csoportnak lettünk a tolmácsai. Reggel 9-től délig voltak a foglalkozások az erdőben jól elrejtett lőtéren. Ez után ebéd, majd délután 2-től 5-ig úgynevezett önképzés volt a laktanyában. Négy hónapig voltunk kint, ez alatt az idő alatt a mi instruktoraink hiába várták, hogy a magyar bakák kérdezzenek. Mi büszke nemzet vagyunk, úgyhogy senki nem kérdezett senkit, viszont mindenki jót aludt az önképzés ideje alatt.

„A kajaválasztékkal nem sokat bajlódtak a házigazdáink, így a második héttől pontosan tudtuk, mi lesz a menü”

Pénzünk volt, így a helyi kisboltban ki tudtuk egészíteni az étrendünket. A három instruktorunkkal remek volt a kapcsolatunk, s bár szigorúan tilos volt alkoholt inni, ők lettek a vodkabeszállítóink. Őket nem ellenőrizte a szálloda portája… Megérdemlik, hogy név szerint megemlékezzünk róluk, Letuvnikas alezredes, Belogrudov őrnagy, Maszkolenko főhadnagy, köszi!

„Elég egyhangú volt az élet. Csak néhány hétvégi múzeum látogatás dobta fel a hangulatot”

A piával sosem buktunk le, óvatosak voltunk. De jött Gorbacsov bácsi a „száraztörvénnyel”, ez pedig utat nyitott a meggazdagodásunk felé. A „száraztörvény” értelmében délután kettőig nem lehetett sehol alkohol tartalmú italt vásárolni. A laktanya közértjéből még a sör is eltűnt! Az utolsó ládát mi vettük meg S. kollégával, amiért laktanyafogság fenyítéssel sújtottak mindkettőnket. Ez annyira megviselt bennünket, hogy nem győztünk röhögni rajta, ugyanis a laktanyából egyébként sem lehetett kimenni…

A tilalom második napján kérdeztem Belogrudovot:

– Tudsz vodkát szerezni nagyobb tételben? 

– Persze! Hét rubelért Psenyicsnaja vodkát tudok hozni, egy ládában húsz darab van. 

– Holnap hozhatod! 

„A boltban ugyanez öt rubel harminc kopekbe került, de mint tudjuk, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen”

A zsoldunk 155 rubel volt egy hónapra, de mi S-el tudtuk hová megyünk. Vittünk is magunkkal, meg vittünk farmert, stb. Így nem szűkölködtünk. Este S-nek eszébe jutott, hogy Moszkvában a kollégiumban maradt némi pénze, így táviratozott, hogy szükség lenne rá. Pár nap múlva a postásnő nagyjából a saját kéthavi fizetésének megfelelő rubelt számolt le S. kezébe. Akkoriban az átlagfizetés 100-120 rubel körül lehetett. Egy rubel 17 forintot ért.

„Másnap megérkezett az első szállítmány. Szóltunk néhány megbízható fiatal tisztnek, hogy ha kell, van vodka”

S. kikalkulálta az árát, 15 rubelért adtunk egy palackot. Három nap múlva az egész tiszti, tiszthelyettesi állomány nálunk szerezte be a vodkát. Hallgatólagos beleegyezéssel ettől fogva esténként a szobákban lehetett csendesen vodkázni. A sorkatonákkal szolidárisak voltunk, nekik egy tízesért adtuk a piát, de nekik nem nagyon volt rá pénzük. Viszont a tisztjeink szerették, ha van mit inni, így elég jól kerestünk az üzleten.

„De nem lenne magyar a magyar, ha nem rontaná el, amit lehet…”

Már benne jártunk a júliusban, amikor valamelyik fiatal tiszt méltó módon megünnepelte a születésnapját, és három tiszttársával varacskos disznóra itták magukat, aminek folyományaként, gyakorlatilag a második emelettől a földszintig összehányták a szállást. Persze, azonnal kivizsgálás. Mindenki tudta, hogy mi szerezzük a vodkát, de a képmutató parancsnokunk S-en és rajtam verte el a port. A tanfolyam végéig még kirándulásokra sem hagyhattuk el a laktanya területét.

A hazaérkezés után S. leszerelt. Minden kint lévő sorkatona kapott egy hónap szabadságot.

Én öt napot… :)

MEGOSZTÁS

1963-ban születtem. Elvégeztem iskolákat, sportoltam, majd edzősködtem. Dolgoztam Ukrajnában, meg egy pár helyen, így valamennyire belelátok a szláv életbe. Szinte minden érdekel, kivéve a kibernetikát. Művészet, de inkább sport és kulinária párti vagyok. Politika alól sem vagyok felmentve, de azt meghagyom a nagyoknak. Nem ellenségem a humor, de a cinizmus, sőt a szarkazmus sem. Nem vagyok grafomán, de néha előbújik a kisördög és olyankor tollat, illetve klaviatúrát ragadok. Hogy érdemes-e, azt majd az olvasók eldöntik.