Szintet lépett a karabahi kapituláció óta állandósult belpolitikai válság Örményországban. Az ellenzék után immár a hadsereg vezetése is Nikol Pasinjan kormányfő lemondását követeli. A miniszterelnök puccsról beszél, Jereván központjában farkasszemet néznek egymással az ellenzék és a kormány hívei. A parlament körül barikádokat építenek, a helyzet feszült. Bekövetkezik-e a posztszovjet térség első klasszikus katonai puccsa?

Felforrósodott a jó ideje már feszült hangulat Jerevánban. A tavaly a karabahi háborúban a Törökország által támogatott Azerbajdzsántól elszenvedett vereség miatt sokan a kapitulációt aláíró örmény miniszterelnök távozását követelik. Az ellenzék előrehozott parlamenti választásokban gondolkodik, és Vazgen Manukjan személyében már a miniszterelnök-jelöltjét is megnevezte. De aktivizálódtak a korábbi elnökök, Robert Kocsarjan és Szerzs Szargszjan is. A 2018-as utcai demonstrációk nyomán a háttérbe szorított úgynevezett karabahi klán elérkezettnek látja az időt a revánsra. Nikol Pasinjan azonban ezidáig kitartott. Végig azt hangsúlyozza, hogy lemondása nem oldaná meg a helyzetet, míg a csalódott örmények és politikai ellenfelei szerint a felelősséget vállalnia kell.

„Az örmények által nemzeti tragédiaként megélt kapituláció árnyékában ráadásul Pasinjan szembe megy a békekötés tető alá hozásával a Hegyi-Karabah maradékának megőrzését garantáló Moszkvával és a hadseregnek vereségért a kormányfőt hibáztató vezetésével is”

Előbb az orosz Iszkander rakéták állítólagos hibáit kezdte el emlegetni a háborús vereség kapcsán, majd menesztette a vezérkari főnök ezen kijelentést nevetségesnek tartó helyettesét. Erre válaszul a 40 tábornok támogatását maga mögött tudva a vezérkari főnök lemondásra szólította fel Pasinjant, aki válaszul leváltotta Onik Gaszparjan vezérkari főnököt is. A kormányfő döntését államellenesnek és felelőtlennek, Pasinjant és kabinetjét pedig az ország vezetésére alkalmatlannak tartó hadsereg szemében ez az utolsó csepp volt a pohárban.

„Pasinjan szokása szerint a <forradalom megvédésére> utcára szólította a híveit, ahol már ott voltak az ellenzék támogatói”

A helyzet pattanásig feszült, a kormányfő a népre hivatkozva ragaszkodik a hatalomhoz, ám ez a taktika most a korábbiaknál is kockázatosabbnak tűnik. Nem tudni ugyanis, hogy a rendőrség meddig lesz képes szétválasztani a szembenálló tüntetőket, ezzel megakadályozni a vérontást. Az is kérdéses, hogy egy kétes kimenetelű játszmában meddig akarnak részt venni. A tábornokok felhívását ugyanis néhány rendőri vezető is aláírta. Egyértelmű tehát, hogy az erőszak szervezetek köreiben már nem egyértelmű a miniszterelnök támogatottsága.

„Ebben a helyzetben egyre többen gondolják úgy Örményországban, hogy Pasinjannak ideje lenne elmenekülnie”

A kormányfő azonban azt hangoztatja, hogy kitart, és nem áll szándékában elhagyni az országot. Pedig, most hősként távozhatna, hiszen a vérontás megakadályozásával indokolhatná a lépését. A hatalomvágy azonban egyelőre erősebb. De az is elképzelhető, hogy Pasinjan már inkább csak a retorikában harcias és már a menekülést készíti elő. Minden esetre keveseket lepett meg az a hír, hogy egy magángép elindult Moszkva felé, az orosz légtérbe azonban nem engedték be, így aztán Tbilisziben landolt. Hogy ennek a repülőnek köze volt-e Pasinjanhoz vagy a családjához, nem tudjuk. A hírre adott reakció azonban nagyon árulkodó.

„Vannak, akik szerint Pasinjan már azért van csak Jerevánban, mert Moszkva egyelőre nem adott engedélyt a menekülésre. Komolyra fordítva a szót, az egyelőre magát az konfliktustól látványosan távol tartó, a történteket belügynek nevező Oroszország beavatkozik-e az eseményekbe”

Moszkva nincs egyszerű helyzetben, hiszen a karabahi béke garantálójaként kellemetlen helyzetbe kerülne, ha elveszítené a béke megállapodás egyik aláíróját, Nikol Pasinjant. Aki kiszolgáltatott helyzetben van ugyan, ám egyáltalán nem lojális partnere Oroszországnak. De a Kremlnek aligha hiányozna most egy újabb „forradalmi” hatalom váltás a posztszovjet térségben. Ráadásul egy katonai puccs útján. Még úgy sem, hogy ezzel Pasinjannál Moszkvához jóval lojálisabb erők kerülnek hatalomra. Ők azonban nem ismernék el a karabahi kapitulációt, és reváns vágyuk csak fejfáját jelentene Moszkvának.

„A Kreml visszafogott reakcióiból egyelőre az olvasható ki, hogy jogi mederben tartanák a folyamatokat”

Nem érdekelt egy katonai hatalomátvételben a térségben a befolyását az elmúlt években megnövelő Törökország, és természetesen Azerbajdzsán sem. Ezt azonban a belső folyamatok dinamikája könnyen felülírhatja. A hadsereg vezetése ugyanis már túl messze ment, ráadásul enélkül is keringtek hírek tábornokok készülő letartóztatásáról. Ha pedig Pasinjan marad, a katonák bizton számíthatnak retorziókra.  De nem megnyugtató az sem, hogy a kormányfő eddig nem bizonyult túl jó stratégának, így most sem lát előre két lépés, ezért aztán ismét hibázhat, ami megint sokba kerülhet az országnak.

„Egy biztos, ha a hadsereg bármilyen okból kifolyólag beavatkozik az eseményekbe, akkor bekövetkezik a posztszovjet térség első klasszikus katonai puccsa”

Voltak ebben a régióban már forradalmak, színesek és fekete-fehérek egyaránt, működnek diktatúrák és demokráciák, valamint hibrid rezsimek, kitört már polgárháború és háború az államok között, zajlottak palotaforradalmak és volt dinasztikus hatalomátadás, klasszikus katonai puccs azonban még nem volt.