„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Moszkva számára ezt megelőzően már figyelmeztető volt, hogy egyik pillanatról a másikra látványosan megromlottak Oroszország és Azerbajdzsán között az utóbbi hónapokban enélkül is feszültté vált kapcsolatok”
Fotó:EUROPRESS/Sofia SANDURSKAYA/POOL/AFP
Oroszország térségbeli visszaszorlásaként értelmezhető, hogy végül Donald Trump bábáskodásával sikerült lezárni Örményország és Azerbajdzsán között egy évtizedek óta tartó konfliktust. Mindennél árulkodóbb, hogy a 2020-as karabahi háború lezárásáró orosz közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodást még Moszkvában írták alá, míg a helyszín ezúttal a Fehér Ház volt. A két ország egymással a fegyveres harcok beszüntetéséről és a kulcsfontosságú közlekedési útvonalak újranyitásáról állapodott meg, de mindketten aláírtak kereskedelmi megállapodásokat az Egyesült Államokkal is. A Fehér Ház által kiadott sajtóközlemény szerint a megállapodás tartalmaz egy olyan szerződést is, mellyel a két ország között kereskedelmi útvonalat is létrehoznak, ez a „Trump-útvonal a nemzetközi békéért és jólétért” („Trump Route for International Peace and Prosperity) nevet kapta.
„Ez is mutatja, hogy miután Azerbajdzsán megnyerte a háborúját, most ő diktálja a szabályokat a Dél-Kaukázusban, ahol Oroszország már nem döntőbíró vagy viszonyítási pont”
Az Ukrajna mellett is mind látványosabban kiálló azeri elnök – Azerbajdzsán ennek jegyében demonstratívan megkezdte a gázszállítást Ukrajnába az eredetileg orosz tulajdonú gázvezetéken keresztül, mire válaszul Oroszország néhány napja lebombázta az Odessza közelében található orlovkai gázkompresszorállomást, amelyen keresztül a gáz áramlik – most sem győzte hangsúlyozni a Fehér Ház – különösen Donald Trump alatt – részvételét az örmény-azerbajdzsáni békefolyamatban, ami nem pusztán dicséret, hanem meghívás egy új típusú partnerségre. Washington tehát egyre inkább látható részévé válik a kaukázusi régió új világrendjének. Üdvözölte a békemegállapodást Törökország is, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan megnyílik a tervezett, egyébként Azerbajdzsánt a nahicseváni exklávéjával, így pedig Törökországot Közép-Ázsiával összkötő stratégiai tranzitfolyosó, amely elősegítheti az energia- és egyéb erőforrások exportját a dél-kaukázusi régión keresztül. Visszafogott üdvözletet küldött Moszkva, Teherán pedig kimondottan óvatos volt. Irán üdvözölte a megállapodást, ugyanakkor óvott „mindenfajta külföldi beavatkozástól”, különös tekintettel az Egyesült Államoknak biztosított fejlesztési jogokra a határa közelében fekvő folyosóban.
„Moszkva számára ezt megelőzően már figyelmeztető volt, hogy egyik pillanatról a másikra látványosan megromlottak Oroszország és Azerbajdzsán között az utóbbi hónapokban enélkül is feszültté vált kapcsolatok”
Az egyébként kiegyensúlyozottnak nevezhető viszonyt – a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodást az ukrajnai orosz invázió előestéjén, 2022 februárjában írták alá, a kapcsolatok alakulását pedig mutatta, hogy 2024 nyarán előbb Putyin látogatott Bakuba, majd ősszel Alijev Moszkvába – 2024 decemberében az azeri légitársaság egyik gépének észak-kaukázusi tragédiája borzolta föl. Az utasszállítót egy ukrán drón támadás közepette véletlenül az orosz légvédelem találta el, a tapasztalt pilótának még sikerült átvinnie az egyre irányíthatatlanabbá váló gépét a Kaszpi-tenger fölött, és a kazahsztáni Aktau repülőterén hajtott végre kényszerleszállást, a fedélzeten tartózkodó 67 utasból azonban 38 életét vesztette. Az orosz elnök némi késéssel ugyan bocsánatot kért a történtekért, Baku azonban ennél többet várt el.
„A kapcsolatok alakulását jelzi, hogy Ilham Alijev elnök ezután május 9-én nem ment el a moszkvai győzelem napi parádéra, előtte pedig jelzés értékűen az ukrán külügyminiszter járt Bakuban”
Ebben a hangulatban csapott le június végén az orosz rendőrség Jekatyerinburgban az azeri diaszpóra egy gyilkossággal és egyéb bűncselekmények elkövetésével vádolt bűnözői csoportjára, és a razzia során az őrizetbe vettek közül ketten a fogdában meghaltak. Az orosz állítások szerint szívrohamban, míg az azeri boncolás azt állapította meg, hogy a Szafarov testvéreket a rendőrök félholtra verték.
„A történtek arra késztették Bakut, hogy hivatalosan panaszt emeljen Moszkvában, ezzel párhuzamosan pedig Azerbajdzsánban durva információs kampány bontakozott ki a közösségi médiában, amelynek során <iszlamofóbiával>, <imperializmussal> és az <azeriek üldözésével> vádolták Oroszországot”
Tovább rontotta a helyzetet, hogy a bakui hatóságok őrizetbe vették a Szputnyik hírügynökség több munkatársát. Öt újságírót ugyan már szabadon engedtek, a szerkesztőség vezetője és a főszerkesztő viszont négy hónapra előzetes letartóztatásban maradtak. Közben több orosz állampolgár – köztük egyszerű turisták is – arról számolt be, hogy Bakuban civil ruhás emberek az igazoltatás során erőszakot alkalmaztak velük szemben, a letartóztatottakat pedig a fogdában is jól láthatóan megverték. Az azeri hivatalos álláspont szerint a letartóztatottak egy része bűncselekmények – például kábítószer-kereskedelem és kibertámadások – miatt került vizsgálati fogságba. Felröppent az is, hogy felszámolják az országban az orosz nyelvű oktatást. Válaszul Moszkvában bekérették Azerbajdzsán nagykövetét, az azeri diszpóra több vezetőjét pedig letartóztatták.
A dolgokat bonyolítja, hogy az orosz rendőrség nem véletlenül tartott razziát az azeri bűnszervezetnél. Előtte ugyanis az azerbajdzsáni titkosszolgálat állítólag éppen ezeknek a jekatyerinburgi alvilági elemeknek a segítségével hajtott végre egy titkos akciót, amelynek során elraboltak és Bakuba vittek egy azeri ellenzékit. Az orosz hatóságoknak ez persze nem tetszett, és válaszul lecsaptak a diaszpórához kapcsolódó bandára.
Baku egy verzió szerint az azeri társadalom egyes rétegeiben mélyen gyökerező, Moszkvával szembeni neheztelés mellett azért reagálhatta túl a Jekatyerinburgban történteket, hogy – felbátorodva a Kreml szíriai visszaszorulásán és ukrajnai lekötöttségén – ezzel is lazítson a Moszkvához fűződő viszonyán, erősítve így Oroszország térségbeli visszaszorulásának a trendjét, ami nem mellesleg egyúttal segíti legfőbb támogatójának, Törökországnak a térnyerését is.
„Ebben a kontextusban is érdemes nézni az örmény-orosz viszony megromlását követően a Baku és Moszkva között kiéleződött feszültséget is, amely szélesebb kontextusban beleilleszkedik Zangezur folyosó amerikai kézbe kerülése révén a térséget is érintő nyugati térnyerésbe”
Baku és Ankara szövetségét egyre inkább zavarta Moszkva gyámkodása a közvetítésével létrejött örmény-azerbajdzsáni 2020. novemberi tűzszünet felett, amely eredetileg egy orosz ellenőrzésű folyosó létrehozását szorgalmazta Örményország déli Szjunik tartományán keresztül Azerbajdzsán két részének összekapcsolására. Az orosz ellenőrzés megakadályozta volna Törökországot abban, hogy ezen az azeriek által Zangezurnak nevezett folyosón keresztül korszerűsítse katonai logisztikáját Közép-Ázsiába, ezzel is gyengítve Moszkva befolyását. Ráadásul így el lehetett kerülni egy újabb katonai akciót, a folyosó ellenőrzésére irányuló agresszív azeri törekvéseket pedig azért sokan nem nézték volna jó szemmel. De szuverenitásának a sérülése ellenére Jereván is biztonsági garanciát lát abban, hogy mintegy ezer amerikai zsoldos ellenőrzi a folyosót. Az ugyanis kiderült, hogy Franciaország nem képes átvenni Oroszország korábbi helyét, enélkül pedig akár Örményország léte is veszélybe kerülhet.
„Az állítólag Törökországban megérlelődött ötlet – más források szerint az elképzelés Örményországtól származik – önállóan igazodva a nyugati agendához beleillik az eurázsiai <szívterület> feletti befolyásért folyó nagyszabású stratégiai hatalmi játszmába, amelyben most a helyzetet kihasználva Trump nemcsak Amerika stratégiai pozícióit erősítette ezzel a lépéssel, de az utolsó pillanatban bekapcsolódva a folyamatba, béketeremtő képességeit is igyekezett megmutatni”
Az időzítést pedig magyarázhatja, hogy Oroszország az ukrajnai háború miatt jelenleg korlátozott eszközökkel rendelkezik az események alakítására. Mind Ankara, mind pedig Baku érdekében áll tehát Oroszország kiszorítása erről az útvonalról, ráadásul egy ilyen térnyerés Iránt is bekeríti, elzárja a kijáratát északi irányba. E két ország régióbeli gyengülése pedig igencsak bonyolítja Moszkvának az Észak-Déli Közlekedési Folyosóval (NSTC) kapcsolatos elképzeléseit. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország kétszer is meggondolná, hogy fellépjen Örményország védelmében.
„Oroszország most egy lépést hátrébb szorult a Dél-Kaukázusból, ám azért nem tűnik el onnan”
Az említett Észak-Déli Közlekedési Folyosó kérdésében például Azerbajdzsán kölcsönös stratégiai függőségben van Oroszországgal, mint ahogy a gazdasági érdekek is összekapcsolják ezt a két országot. Azerbajdzsán számára az orosz piac elvesztése akár 1,2 milliárd dolláros veszteséget is jelenthet, míg Oroszország azért pótolhatná a kieső mezőgazdasági termékeket vagy textilt. Ráadásul, amennyiben Irán visszatér a globális olajpiacra, az tovább gyengítheti Azerbajdzsán szerepét. A turizmus terén is érzékelhető már most a visszaesés: Az orosz utazási irodák szerint 40 százalékkal csökkent az érdeklődés Azerbajdzsán iránt. Korábban évente mintegy 730 ezer orosz látogattak el az országba, ami az összes külföldi turista közel harmada volt. De Baku az örmény kérdésben sem fordíthat teljesen hátat Moszkvának. Baku jelenleg Oroszországtól a Minszki Csoportig mindenkit igyekszik kiszorítani a Karabahhal kapcsolatos dolgokból, ugyanakkor azért nemrégiben még számított például Moszkvára, amikor Joe Biden elnöksége alatt az Egyesült Államok és Franciaország közös protektorátussá próbálta alakítani Örményországot.
„Az egyre inkább kaukázusi hatalomként megjelenő Azerbajdzsán közben tisztában van azzal, hogy kapu Közép-Ázsia és viszont Európa felé, egyfajta geopolitikai kapocs, és már csak ebből fakadóan is pótolhatatlan szerepet játszik a szövetséges Törökország eurázsiai hatalommá válásának segítésében, Ankara túlzott térnyerése azonban már nem okvetlenül érdeke”
Ennek ellensúlyozására szüksége lehet Bakunak Moszkvára, mint ahogy a nyugati nyitás folytatására is. A kérdés most az, Alijev elhitte, hogy országának fényesebb jövője van egy török vezetésű regionális rend részeként, avagy már önálló regionális hatalomként is gondol magára, így alapvetően megtartaná a többvektorú külpolitikáját. Baku a török világ része, ám saját geopolitikát folytat. Teszi ezt egyre bátrabban Oroszország, Irán, Európa, és ha óvatosan, de Törökország irányában is.
A Dél-Kaukázus ma már egyáltalán nem az Oroszország és a Nyugat közötti geopolitikai rivalizálás fő helyszíne. Eurázsia egyik legdinamikusabb régiójaként egyedülálló modellt képvisel a jelenlegi világrend átalakulásához. Itt a katonai-politikai status quo gyakori változásait – ez csak az elmúlt öt évben kétszer történt meg – figyelhetjük meg. Ebből következően a szövetség és a partnerség szokásos mintáit is aktívan felülvizsgálják, és ebben nemcsak külső szereplők vesznek részt, hanem maguk a dél-kaukázusi államok is. Új hatalmi központok alakulnak ki fokozatosan a régióban, miközben a régiek azért küzdenek, hogy különleges preferenciákat biztosítsanak maguknak.
„A Szovjetunió összeomlása után Oroszország hosszú éveken át különleges befolyást gyakorolt mind a regionális biztonságra, mind a kaukázusi országok belpolitikai folyamataira. Az utóbbi években azonban ezt az orosz kizárólagosságot mind külső szereplők, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia legközelebbi szomszédai, mind maguk a régió országai megkérdőjelezték”
A Dél-Kaukázus egyik szereplője sem tekinthető Oroszország teljes körű szövetségesének. A verseny kiéleződött, és Moszkva kénytelen nagyobb rugalmasságot és találékonyságot tanúsítani érdekei védelmében Eurázsia stratégiailag eme fontos pontján. Az együttműködés optimális modellje gondos egyensúlyozás lehet a közös, kölcsönösen előnyös projektek aktiválása és a konfrontatív forgatókönyvek minimalizálása között. Moszkvának tudomásul kell vennie, hogy multipolaritás a maga szűkebb keretei között a posztszovjet térre is érvényes. A régió országai szuverén államokként követelik a tiszteletet, és egyre kevésbé fogadják el, hogy kistestvérekként, vagy akár potenciális prédaként tekintsenek rájuk. Ráadásul a külső szereplők megnövekedett aktivitásával a geopolitikai verseny is kiéleződött a régióban.
„A Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal, Örményországgal és Moldovával fennálló kapcsolatok lehűlését követően most Azerbajdzsánnal kiéleződött viszony rávilágított arra is, hogy a globális kérdésekre, a világrend átalakulására és átalakítására fókuszáló Oroszországnak nagyobb figyelmet kell fordítani a közvetlen szomszédságára, ha el akarja kerülni a <közel külföldön> természetes módon meglévő befolyásának további gyengülését”
A posztszovjet térség geopolitikai jelentőségének csökkenése az orosz külpolitikában természetesen az ukrajnai háború következménye is, amelynek a következményei már most is súlyosak. A Kreml azonban mintha nem igazán akarna ezen gondolkodni, ráadásul nincs elég erőforrása sem ahhoz, hogy több fronton harcoljon.
(A cikk rövidebb változata eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
HandaBandy says:
Lehet, hogy Moszkva figyelme most inkább Nyugaton van és egy rendes paradigma illesztés is szükségeltetik náluk ezekkel a déli országokkal. Az viszont biztos, hogy az USA “beígért” nekik. Kérdés a kijózanodás futamideje lesz mert az USA ha akarja szedi a cókmókot és odébb áll, az oroszok már jobban helyhez vannak kötve ott. Világosa látszik, hogy a jenkik messze nem tettek le Oroszország bosszantásáról, ennek fényében a Trump mint békegalamb továbbra is a kabarétréfa szintjén maradó kijelentés. Vietnámizálódás bársonyos módszerekkel?