Az ukrán elnökválasztás első fordulójában győztes humoristának immár a politikus arcára is kíváncsiak a választók

Megkavarta az ukrán politikai élet kártyáit Volodimir Zelenszkij megjelenése és magabiztos, a végső sikert karnyújtásnyi közelségbe hozó győzelme az első fordulóban. Előbb a Petro Porosenko által megálmodott felállás borult azzal, hogy erős harmadikként felbukkant a színész-humorista. Így már szó sem lehetett arról, hogy a kezdettől biztosra vett második fordulóban az elnök veterán vetélytársával Julija Timosenkóval csapjon össze. S ha ez még nem lett volna elég, az elnöknek egyre komolyabban kellett számolnia szövetségesből lett ellenfelének, Ihor Kolomojszkijnak a bosszújával. A dnyepropetrovszki klán vezetőjének 2014-ben nyújtott hathatós támogatását ugyanis elnökként a „csokoládé király” a Privatbankra és az oligarcha egyéb érdekeltségeire mért csapással hálálta meg.

„A politikai hangulatot általában jól megérző Kolomojszkij ráadásul nemcsak egy régen várt új arcot dobott be a kampányba, hanem ellenfele legerősebb ütőkártyáját is gyengítette azzal, hogy jelöltje/bábja – kinek, hogy tetszik – a már csúcsra járatott harcias patrióta retorika helyett konstruktív, toleráns, pacifista hangot ütött meg”

Amellyel megnyerte az oroszajkú Délkelet-Ukrajna szimpátiáját is, összezavarva ezzel kissé a Moszkvával szimpatizáló jelölteket is. De Zelenszkij bevetésével Kolomojszkij nemcsak Porosenko újraválasztását aknázta alá, hanem kezelhetőbbé tette másik, eleinte még a népszerűségi listák élén túlságosan is öntudatos jelöltjét Timosenkót is.

„A nép szolgája” című szatirikus tévésorozatában az ideális politikust megjelenítő Zelenszkij szárnyalását két tényezővel is magyarázhatjuk azon kívül, hogy a „nép elnökének” virtuális szerepe eleve jó kiindulópont volt. S hogy ezt a projektet a nagy bábjátékos Kolomojszkij már hosszú ideje tudatosan építgeti, vagy csak a kampány előtt látta meg benne a lehetőséget, szinte mindegy.

„A szatirikus sorozat véletlenül a politikába csöppent történelem tanára Holoborodko ugyanis a világban már trendnek számító populizmus terméke. Mint ahogy ennek a globális trendnek a hullámára ültette fel Kolomojszkij Zelenszkijt is”

Mert lássuk be, nemcsak Ukrajnában van elege az embereknek a régi elitekből, és emelik pajzsra a „nép barátait”. Így választották meg Amerikában Donald Trumpot, és így épített sikeres politikai karriert Európában több komikus is. Olaszországban Beppe Grillo vitte győzelemre az 5 Csillag Mozgalmat, s lett kormányfő Szlovéniában Marjan Sarec. Példák tehát akadnak Zelenszkij mellett is bőven, és az elitellenesség hulláma most elért Ukrajnába. Tegyük hozzá, erre alaposan rásegített jól átgondolt politikai projektjével Ihor Kolomojszkij. Ráérezve az elitellenes közhangulatra, amely nem kis részben abból fakad, hogy az Euromajdan után nem tudott kiemelkedni az újonnan feltűnt politikusok közül egy igazi nemzeti vezető. Ehelyett a hatalomba a régi elit 2014-ben éppen ellenzékben lévő fele ült bele.

Mint a moszkvai Carnegie Központ egyik elemzése megemlíti, Ukrajnában egyébként van példa populista politikusok felemelkedésére. A sok tekintetben az oligarchákkal, korrupt vezetőkkel teli abszurd közeg és a meglehetősen kilátástalan szociális, gazdasági helyzet ehhez megfelelő táptalaj. Ilyen volt a Kijevet polgármesterként sokáig irányító bankár Csernoveckij vagy a demagógiájával és elvtelenségével a 2014 utáni radában a helyét Radikális Pártjával megtaláló Oleh Ljasko. A show bizniszben szerzett tapasztalatára támaszkodva a „fiú a szomszéd udvarból” imázst tudatosan építő Volodimir Zelenszkij jól illeszkedik ebbe a sorba.

„A kérdés most az, hogy az egyik műsorában még Kolomojszkijt is kifigurázó Zelenszkij ki tud-e lépni az oligarcha bábja szerepéből. Ellenfele az elkövetkező három hétben mindenképpen ezt fogja sulykolni, de eszébe jut ez enélkül is sok választónak. A másik kihívás az, hogy színészből és Holoborodkóból politikussá és Zelenszkijjé tud-e válni”

Az első szerepben a humorista kétségkívül nagyot alakított, az új politikai technológiákat is jól használta, ám most már azt is el kell hitetnie, hogy rá lehet bízni az országot. Mert politikusként még a kampányban sem bizonyított. Programja meglehetősen homályos. Azt tudni, hogy a közvetlen kormányzás híveként mindenről referendumot rendezne, tárgyalna a kelet-ukrajnai rendezésről Moszkvával, nem tiltaná be az orosz nyelvet, s általában toleránsabb hangot üt meg a jelenlegi hatalomnál a kisebbségekkel, és jó nagyot mondva négyezer dolláros fizetést ígér a jelenleg alig több mint kétszáz dollárt kereső tanároknak. De kerülte az újságírókat, és nem állt ki ellenfeleivel vitákra sem. Talán nem véletlenül, hiszen a jelen tagadásán kívül nem nagyon volt mit mondania, és a sajtóval sokszor agresszíven is viselkedett. Miközben stand-uposként a műsoraiban rendre ekézte az elitet, erénye a klasszikus kommunikációt tekintve inkább a hallgatás volt.

Előbb-utóbb eljön azonban az igazság pillanata. Petro Porosenkóval most már ki kell állnia vitára, és ha nyer, akkor a jópofa, a rendszerről a leplet lerántó poénok, populista ígéretek mellett már a konkrétumokat sem kerülheti meg. A rendszer tagadójából, vicces anarchistából elnökként a rendszer, lehetőleg egy megújított rendszer részévé kell válnia. Egyszóval, felnőve a hatalmas győzelemhez, szintet kell lépnie! A viccek ideje ugynis lejárt!