Az elmúlt hetekben az orosz-amerikai ellentétektől hangos a világsajtó, annak hátterében pedig az amerikai-kínai hidegháborús szembenállás is szerepet kap. Moszkva és Washington csörtéjének középpontjában az ukrajnai konfliktus áll, azonban Ukrajna nem csak a „nagyok” érdeklődését váltotta ki. A napokban bejelentett brit-lengyel-ukrán szövetség és a török elnök kijevi látogatása a – nevezzük így – középhatalmak aktivizálódására utal.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Február 1-én a Legfelsőbb Tanács előtt tartott beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy új, Lengyelország, Nagy-Britannia és Ukrajna részvételével létrejövő hármas szövetség megalakításáról is szót ejtett. Részleteket az elnök még nem árult el, a külügyminisztere, Dmitro Kuleba azonban elmondta, a szövetség megalakítására Ukrajna tett javaslatot, és annak hivatalos bejelentése a napokban várható, bár a brit külügyminiszter, Liz Truss megbetegedése miatt az eredeti tervekhez képest némi késéssel. Ugyanezen a napon Boris Johnson brit és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is Kijevbe látogatott, mintegy alátámasztva a szövetségi szándékok komolyságát. Pár nappal később, február 3-án pedig újabb magas rangú látogatót fogadhatott az ukrán főváros, Recep Tayyip Erdoğan török elnök személyében.

„A találkozók ráadásul nem tartalmatlan diplomáciai vizitek voltak, azokon fontos megállapodásokra is sor került. A kulcstéma természetesen a fegyverszállítás volt, amelynek érdekében az ukrán vezetés jelenleg mindenfelé lobbizik”

Míg például Németország vezetése a kormányváltás ellenére is hajthatatlannak mutatkozik a Kijevnek történő fegyvereladások kérdésében, a britek az elmúlt időszakban készségesen adnak el különböző, elviekben védelmi célokat szolgáló, de élet kioltására is alkalmas katonai eszközöket Ukrajnának. A britek 2020 októberében kötöttek stratégiai partnerségi megállapodást Kijevvel, 2021 nyarán pedig a két ország szerződést kötött az ukrán haditengerészet fejlesztésében való brit szerepvállalásról. Ennek értelmében a britek közreműködnek nyolc új, kisebb méretű hadihajó megépítésében, valamint átadnak két, a brit kötelékből leszerelt aknakereső hajót az ukrán flottának, a szerződés részeként 1,25 milliárd fontos hitelt biztosítva a fejlesztések finanszírozására.

„Az idei év elején pedig már-már demonstratívan, Németországot elkerülve több szállítmány tüzérségi és egyéb lőszert szállítottak Ukrajnába”

Ezekhez a szállításokhoz most Lengyelország is csatlakozott, a megállapodásokból elsősorban a Pierun nevű hordozható légvédelmi fegyver emelhető ki. Törökországgal az elnöki találkozó ideje alatt a Denisz Smihalj ukrán miniszterelnök és Mehmet Muş török kereskedelmi miniszter aláírták a két ország közötti szabadkereskedelmi megállapodást. A sokak szerint Ukrajna számára kedvezőtlen egyezmény aláírása az egyik feltétele lehetett annak, hogy Törökország átadja Kijev számára a Bayraktar harci drónok gyártásához szükséges technológiát.

A Bayraktarok a 2020 őszén lezajlott karabahi konfliktusban váltak ismertté, amikor nagy szerepet játszottak az azeri hadsereg győzelmében, tavaly ősszel pedig egy kisebb botrány tárgyává váltak már Ukrajnában. A fegyverszüneti megállapodások értelmében ugyanis harci drónok bevetése a kelet-ukrajnai frontvonalon mindkét fél számára tilos, ennek ellenére az ukrán hadsereg „eldicsekedett” a Bayraktarok éles körülmények között történő kipróbálásával. Ezt akkor Németország és Franciaország, a kelet-ukrajnai békefolyamat nyugati garantálói sem nézték jó szemmel, és Törökország számára is kellemetlen volt, tekintettel az állandóan hullámzó orosz-török viszonyra. A szorult helyzetben lévő török gazdaság számára előnyös megállapodás azonban, úgy tűnik, eloszlatta Erdoğan aggályait, Ukrajna így megkezdheti a Bayraktarok gyártását, amelyhez az ukrán nacionalista körökben a karabahi eseményeket követően nagy reményeket fűztek.

„A kérdés, hogy mi indokolja ezeknek az alapvetően regionális jelentőségű országoknak a nagyfokú érdeklődését Ukrajna iránt, és a kijevi ambíciók ilyen nyílt támogatását? Azt leszámítva, hogy a fegyvereladás mindig jó üzlet, a három említett ország geopolitikai törekvései is jelentős szerepet játszanak”

Nagy-Britannia már évek óta az egyik leginkább konfrontatív kapcsolatokat „ápoló” ország Oroszországot illetően, különösen a 2018-as úgynevezett Szkripal-ügy óta, amikor London állításai szerint az orosz titkosszolgálatok a híres-hirhedt novicsok idegméreggel próbáltak meggyilkolni egy Nagy-Britanniában élő, egykor a briteknek dolgozó orosz kémet. Azóta London mindig élen jár, ha Oroszország elleni szankciókról vagy szankciós fenyegetésekről van szó, és a Trump-adminisztráció idején tapasztalható viszonylagos enyhülés idején átvette a „rossz zsaru” szerepét az orosz-nyugati kapcsolatokban.

Ennek megfelelően Ukrajnában is igyekezett elmélyíteni befolyását, amely, mint fentebb láthattuk, néhány megállapodáson keresztül sikerült is, olyannyira, hogy tavaly a brit nagykövetet egy ukrán lap az ország ötödik legbefolyásosabb asszonyaként nevezte meg.

„Nagy-Britannia a Brexit után a „keleti fronton” való aktivitással is saját nagyhatalmi státuszának újraépítésével próbálkozik, az ukránokkal való együttműködés mellett a lengyelekkel kötött szövetség is arra utal, hogy az EU-ból való távozás után is szerepet kívánnak játszani az európai politikában”

Hiszen a brit-lengyel együttműködés egyik alapját – az oroszellenességen túl – éppen az jelentheti, hogy mindkét ország ellenzi a többé-kevésbé együttmozgó német-francia tandem európai törekvéseit. Az EU-ból már kilépett briteknél mondhatni régi reflex egy kontinentális európai hatalmi központ hegemónia-törekvéseivel szembeni fellépés, míg a lengyeleket az EU tagjaiként közvetlenül érintik ezek a szándékok. Arról nem is beszélve, hogy Lengyelország mérete és lakossága mellett már gazdaságilag és politikailag is igyekszik felzárkózni az EU „nagyjaihoz”, amely érthető okokból nem nyerte el Párizs és Berlin tetszését.

„De nem elhanyagolhatóak lengyel szempontból azok a tervek sem, amelyek arra irányulnak, hogy a történelmileg Lengyelországhoz tartozó területek számára ismét Varsó legyen a regionális hatalmi központ”

Erre irányult a belarusz tiltakozások támogatása, amely kontraproduktívnak bizonyult, és ezt célozta 2020-ban az úgynevezett lublini háromszög létrehozása is, amelynek Lengyelországon és Ukrajnán kívül Litvánia a tagja, és amely létrehozásának helyszínével is az 1569-es első Rzecz Pospolita létrehozására utalt.

Törökország számára a szabadkereskedelmi megállapodáson túl az Ukrajnába menekülő török emigránsok kiadatásával „kedveskedhet” Ukrajna. A hazájukban a terrorista mozgalomnak nyilvánított gülenistákkal való kapcsolatokkal vádolt személyek közül az elmúlt években többeket is hazaküldtek, ahol letartóztatták őket, a napokban pedig a hírek szerint egy volt katonatisztet a török titkosszolgálatok emberei rabolhattak el Ukrajnából.

„De a törököknek is vannak regionális ambíciói, elsősorban a Fekete-tenger térségében, s bár a britekkel vagy lengyelekkel szemben nem tekinthetőek egyértelműen oroszellenesnek, számos térségben ütköztek az érdekeik Moszkvával az elmúlt években2

Így ellentétes oldalakon vállalnak szerepet Líbiában, Szíriában vagy a karabahi konfliktusban, a török befolyás egyre nő az oroszbarátnak nem nevezhető Grúziában is, a törökök nyílt kiállása Ukrajna mellett pedig komolyan roncsolhatja a két ország kapcsolatát. Nem véletlen, hogy Erdoğan ukrajnai látogatása során is hangsúlyozta békítő szándékait, és felajánlotta, hogy az oroszok, ukránok és a szeparatisták képviselői által alkotott úgynevezett háromoldalú kontaktcsoport Minszkből költözzön át Isztambulba. Erdoğan óvatosságát főleg az orosz gazdasággal való szoros összefonódás, valamint az indokolhatja, hogy a török elnök különutas politikája miatt nem számíthat a nyugati szövetségesei feltétlen támogatására – az Egyesült Államokkal éppen amiatt romlott meg a kapcsolata, mert az oroszoktól vásárolt légelhárító fegyverrendszereket.

„Az sem zárható ki, hogy Ankara csatlakozik a brit-lengyel-ukrán szövetséghez, hiszen az ukránok mellett a britekkel is van múltja az együttműködésüknek, elsősorban a Közel-Keletet érintő kérdésekben”

Persze kérdéses, hogy akár a hármas, akár egy hipotetikus négyes szövetség a politikai együttműködésen és a fegyvereladásokon túl valamiféle katonai szövetséggé is formálódna – a NATO-n kívüli Ukrajna számára gyakorlati jelentősége ugyanis éppen ennek lenne. Azonban pont a három másik ország NATO-tagsága lehet az, amely egy ilyen szövetség katonai jellegűvé alakítását kizárhatja. Ankara, London vagy Varsó számára ugyanis egy ilyen formáció csak plusz kockázatot jelenthetne, miközben más szövetségeseik rossz néven is vehetnék azt.

„Persze, Kijevnek már a politikai támogatás is fontos lehet, már csak belpolitikai szempontból is”

Hiszen az euroatlanti integráció felé hosszú-hosszú ideje haladó, de ahhoz közelebb nem igazán kerülő ország számára az EU és a NATO egyre nyilvánvalóbban még jó ideig zárt ajtóinál való várakozás egyre kellemetlenebb lehet. Az ukrán vezetés pedig, ahogy azt Dmitro Kuleba külügyminiszter is elmondta, ilyen kis szövetségekkel próbálja kitölteni a várakozás idejét. A brit és lengyel támogatás tehát akár egyfajta kárpótlásnak is tekinthető a NATO-tagságra vélhetően hiába váró Kijev számára.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)