//Kell-e a világnak az orosz irodalom?
Mihail Siskin #moszkvater

Kell-e a világnak az orosz irodalom?

MEGOSZTÁS

­Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal Svájcba visz el bennünket, bevallva, sosem gondolta volna, hogy egy orosz szerző írásművészetéhez éppen Svájcban jut közel. Mihail Siskin ugyanis nagy immár 30 nyelvre lefordított műveit nem otthon írta, mégis tagadhatatlanul oroszok. Hiába, az igaz művészet nem törődik az országhatárokkal.

Mihail Siskin #moszkvater
Mihail Siskin
Fotó:Wikipédia/Evgenya Volkova

Tíz évvel ezelőtt történt. Elegáns boríték Svájcból. A feladó: Übersetzerhaus Looren. Meglepve forgatom. Igaz, vagy három évtizeddel ezelőtt fordítottam németből derék borissza osztrák barátom, Rainer Pichler verseit, de ez csak szerény mellékága volt pályámnak. Éppen nyakig ültem egy komoly fordításban, Mihail Siskin „Levélregényének” az átültetésében.

„A könyv 2011-es megjelenésekor az Év Könyve lett Oroszországban és tucatnyinál több nyelvre lefordították”

A meghívó ehhez kapcsolódott, műfordító konferenciára invitáltak. Pontosabban szemináriumra. Éppen az általam akkor fordított műből. Sok ilyenen vettem részt. Hasznukról megoszlott a véleményem. A műfordítás ugyanis szigorúan egyszemélyes hivatás. Rossz nyelvek szerint leginkább egy testrészünket veszi igénybe, s ez nem a fejünk. Koszt, kvártély, útiköltség – csábítóan hangzott.

„Mi késztethette a Svájci Műfordító Szövetséget arra, hogy szemináriumot rendezzen egy orosz író művének fordításáról?”

Nálunk, akkor már két évtized is elmúlt a ”Русские пошли домой” mámorító időszaka óta és csak kellemetlen utórezgéseit észleltük – kevesebbet beszéltek és írtak az orosz irodalomról, a szovjet irodalom pedig szitokszóvá lett. A rendszerváltás be nem köszöntő gazdasági csodáját a könyvkiadás alaposan megszenvedte. Hozzájárult a Gutenberg-galaxis összeomlása, az internet rohamos terjedése, amely kíméletlenül elszívta az embereket az olvasástól. A nyomtatott könyv helyébe a képernyő lépett, mellyel az olvasást még a legelszántabb irodalombarát is abbahagyja két oldal után. Az 1970-es, 1980-as években tízezres példányszámban jelent meg nálunk a külföldi irodalom, a soknemzetiségű szovjet is, s a népszerűbb írókat – magam is fordítottam ilyent – 80 ezer példány körül adták ki.

„Büszkén újságoltuk el a külföldieknek, főleg az „odaátról” érkezetteknek, hogy a Nagyvilág folyóirat 50 ezer példányban kel el. Öt évvel ezelőtt 900 előfizető szomorkodott, amikor megszűnt”

Svájcban korábban többször is jártam, de ugyan hol lehet Hinwil, Loren ahová meghívtak? A svájci vasút percnyi pontossággal röpített el a zürichi repülőtérről az alig egy órányi távolságra levő falucskába. Tiszta és takaros állomás, kávézóval. Pedáns házak. Buszmegálló. Kedves hölgy nézegeti a menetrendet. Évtizedes tapasztalatom azt súgta: szakmabeli. Odaléptem hozzá s megszólítottam – oroszul. Készségesen válaszolt – oroszul. Ő is a szemináriumra érkezett. A neve sokatmondó: Vappu Orlov. Nem mertem rákérdezni, rokonságban áll-e a híres, gyökereit a XIV. század végére visszavezető orosz grófi családdal. Később megtudtam, hogy többek között Szaltikov-ScsedrintGrigorij Baklanovot fordította finnre.

„Az elegáns, öltönyös, nyakkendős sofőr irányította busz kivitt a falu szélén álló villához, amolyan alkotóház volt. Kiderült, hogy a találkozót egy kedves norvég russzista, Marit Bjerkeng szervezi”

A modern épület szobái, svájciasan takarékos módra ugyan, de minden igényt kielégítettek. A földszinten könyvtár, benne szótárak. Meglepve találtam rá a derék és megbízható Hadrovics-Gáldi-ra, de magyar szakszótárakra is. Megtudtam, be lehet jelentkezni és minimális költségtérítés fejében nyugodtan dolgozhatsz – függetlenül attól, kit fordítasz és milyen nyelvre. Itt már beteljesült az internacionalizmus. No, nem a proletár, csak a kulturális.

Tizenegyen voltunk, Európa legkülönbözőbb országaiból. Az örökké derűs Johnny Thomsen a Feröer-szigetekről jött, s feröeri nyelvre fordította Siskin könyvét. Persze nem ő vitte a prímet. Andreas Tretner a német könyvpiacot gazdagította fordítói tudásával. 2000 kiadót, mely évente 90 ezer művet ad közre, benne a legnagyobb, a Bertelsmann társulás. Volt közöttünk cseh, lett, olasz román, szerb és svéd kolléga is.

És mint hab a tortán, két napon át velünk volt és segített megfejteni nyelvi titkait maga a szerző. Aki nem akármilyen életutat mondhatott magáénak, amit a magán beszélgetések során megosztott velünk. Egyszeriben jobban értettem, hogy mit és miért… Megnyílt műveiből is kiolvasható, mozgalmas élete. Magáról és sikereiről – szinte minden lehetséges díjat elnyert – szerényen szólt:

„A díjaktól nem lesz jobb egy könyv, ami vérben és verítékben születik. Elutasítom a kompromisszumokat s úgy látom egyelőre engem igazolt az élet.”

Hozzátehetjük, a művei is.

Nagyszüleit a forradalom után a kuláktalanítás idején kisemmizik, a nagypapa egy szibériai építkezésen hal meg, ahová nem önszántából ment. A nagymama két fiúgyermekét egyházi iskolába járatja, majd jobb sorsot szánva nekik, felköltöznek Moszkvába.  Idősebbik fia, az író nagybátyja a háború alatt német fogságba kerül. Siskin már, mint neves író tudja meg, mi lett a sorsa. Bajtársai elárulják, hogy zsidó, s ezért életével fizet. Testvére, Mihail édesapja bosszútól fűtve bevonul a flottához. A legembertelenebb tengeri fegyvernemnél, tengeralattjárón szolgálja végig a háborút. Kitörülhetetlen nyomot hagy benne. Kétszer tüntetik ki Vörös Zászló Érdemrenddel, de lepleznie kell kulák származását. A nyomasztó emlékek elől alkoholba menekül, a család összeomlik. Fia esküvőjéről, ahol részegen botrányt okoz, úgy kell kivezetni. A magára maradt feleségre hárul Mihail felnevelése.

„Különös kitétel az író életrajzában. A mama iskolaigazgató és a szovjet rendszer szilárd híve. Mihail érzi ennek álságos voltát. Éveken át nem beszél anyjával, aki nem kívánván kivételezni fiával, a választott angol helyett német szakra íratja be az egyetemen”

Újabb tragikus csapás. Édesanyja rákbeteg lesz. Már a halálos kórral a testében távolítják el iskolaigazgatói állásából a rendszer végjátékában, Andropov idején. Az indok elképesztő, nem tiltotta be diákjai megemlékezését a ma már klasszikusként tisztelt Vlagyimir Viszockijról. A kibékülés elmarad, Mihail csak közömbös szavakat tud váltani vele halálos ágyánál.

Az ortodox kommunista anya diplomás gyermeke kilép a nagy betűs életbe. Házmester, aszfaltozó munkás, majd németet és angolt tanít. 1993-ban a Znamja folyóirat neki ítéli oda a legjobb elsőkötetes író díját. 1995-ben kiköltözik Svájcba, ahol a bevándorlási hivatal tolmácsa. Házasságot köt egy svájci russzistával. Innentől a siker nem válik meg tőle. „Izmail bevétele” című regényéért 2000-ben megkapja a Könyvkiadók Díját.

„A „Vénusz hajtincse” 2005-ben nemzeti bestseller Oroszországban, és a következő évben megkapja a Nagy Könyv díjat”

Németül írt esszékötete 2002-ben Franciaországban az év esszékötete. S ekkor jön az igazi nagy mű, a magyarul is olvasható „Levélregény”, ami 2011-ben ismét az Év könyve Oroszországban. Könyvei rendre megjelennek, tanít a washingtoni és lexingtoni egyetemen, 2012/13-ban részt vesz a DAAD Artists-in-Berlin Programban. Napjainkban kedvelt előadó európai és amerikai egyetemeken, tévéállomások műsorában szerepel. Németül, angolul és oroszul írt cikkeit világszerte vezető újságok publikálják.

Két napon át a kis svájci faluban álló villában mondatról-mondatra végigmentünk a szövegen. Elégedetten állapítottam meg, hogy hála a magyar műfordítás iskolának, Vlagyimirban és az ELTÉ-n szerzett ismereteimnek, na meg első feleségem alapos nyelvi kiképzésének, nem volt nyelvi gondom. Sikerült hiteles megoldást találnom a címre is.  Az eredeti cím, a Письмовник nem igazából közismert és használt orosz szó. Ezzel illették az olyan sillabusz könyvet, mely segítségedre volt a levélírásban, amolyan levelezési tanácsadó.

„De nem ez lett a megoldás. A korokon és tereken szabadon átívelő történet egy fiúról és egy lányról szól. Egymáshoz írt levelekben – a cím adott –  Levélregény. A szerző is belement”

Első nagyszerű találkozásuk után az élet elválasztja a szerelmeseket, ezer kilométerek és évtizedek, kezdődik a nagy utazás. A lányra rázúdul a kortársi szovjet majd posztszovjet valóság, sikertelen párkapcsolatok, csalódások barátaiban, szüleit elveszti, anyaságát sem tudja kiteljesíteni, orvosként nap, mint nap látja az élet próbára tevő tragédiáit.

A fiú, az egyetlen, az igazi, írói hivatását felhagyva bevonul és belesodródik a világtörténelem első nagy békefenntartó háborújába Kínában, ahol a nyugati hódítók leverik a bokszerlázadást. Kinek volt akkor és ott igaza? Siskin nem dönti el a kérdést, a háború mindenképp szörnyűség.

És a levelek jönnek és mennek a képzelt világokból. A párhuzamos sorsok az író kegyének köszönhetően valahol a végtelenben találkoznak.

„Ezt a könyvet csak az olvassa el, aki képes szabadjára engedni a fantáziáját, megérteni, hogy az életnek része a szenvedés és a megtisztulás. És ezt, ha boldog akarsz lenni, nem kerülheted ki”

Az igazi nagy mű felráz, gondolkodásra késztet, rejtett titkainak megfejtésére ösztönöz. Soha nem gondoltam volna, hogy egy orosz szerző írásművészetéhez éppen Svájcban jutok közel. Igaz, ezt megkönnyítette a szerző rokonszenves őszintesége. Műveit nem otthon írta, mégis tagadhatatlanul oroszok. Az igaz művészet nem törődik az országhatárokkal.

Siskin pályája töretlenül emelkedett felfelé. Annak ellenére, hogy sajátos és eredeti elképzelései vannak Oroszország jövőjéről. Orosz írónak vallja magát, de 2013-ban úgy döntött, hogy nem vesz részt a New York-i BookExpo könyvvásár hivatalos orosz írói küldöttségében. 2014-ben kijelentette: nem ért egyet a Krím annexiójával.

„Könyveit folyamatosan fordítják, immár harminc nyelvre”

A világ legjelentősebb napilapjai, a The New York Times, The Wall Street Journal, The Sunday Times, The New York Times Book Review, The Guardian, The Independent, Le Monde, Neue Zürcher Zeitung írnak róluk, ahová Siskin is ír Egyetemeken tartanak művészetét elemző kurzusokat. Krakkóban kötetet szentelnek írásművészetének. 2019-ben németül online esszékönyvet jelentet meg sokatmondó címmel: Dead Souls, living Noses. An Introduction into the Russian Culture History címmel (Holt lelkek, élő orrok. Bevezetés az orosz kultúrtörténetbe)

Mihail Siskin orosz maradt, de egyik interjújában joggal jelentette ki, „ha az orosz irodalom ismét el akarja foglalni a helyét a világban, ki kell törnie elzárkózottságából”. Sokoldalú és eredeti írásművészetével ez neki sikerült. 

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.