Kezdőlap » Történelem » Prága 1968 » Kádár: Csehszlovákiát nem veszíthetjük el
Alexander Dubcek #moszkvater

Kádár: Csehszlovákiát nem veszíthetjük el

Mielőtt Magyarország a baráti szocialista országokkal 50 évvel ezelőtt bevonult Csehszlovákiába, a kádári vezetés már figyelmeztette Alexander Dubceket arra, mi történt 1956-ban Magyarországon. Schmidt Andreával, a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének oktatójával beszélgettünk a „prágai tavasz” és a Kádár-rezsim viszonyáról.

Alexander Dubcek #moszkvater
Alexander Dubcek
Fotó:Fortepan

– Milyen volt a kádári vezetés viszonya a Novotny-rezsimmel?
– Hogy mindezt tisztán lássuk, tudni kell, hogy Antonin Novotny leváltására végső soron azért is került sor, mert az 1960-as évek közepére az amúgy jobb gazdasági adottságokkal rendelkező Csehszlovákia is a válság jeleit mutatta. Érdekes módon éppen a relatív gazdasági fejlettségének volt köszönhető, hogy 1953 előtt nem kellett akkora visszaesést tapasztalnia az életszínvonalban mint például Magyarországnak. Ugyanakkor a szovjet gazdaságpolitika bevezetése a hatvanas évekre válságba sodorta a csehszlovák gazdaságot. Ezért is volt szükség olyan reformokra, amelyek a piacorientált szemléletet is bevonták a gazdaságpolitikába, így egyebek mellett a központi árképzés helyett részben engedélyezték a szabadáras termékek bővítését. Novotnynak egyébként éppen saját elvtársainak a támadásai okozták a bukását 1968 januárjában. Érdekes, hogy Novotny jelentette valójában az állandóságot a Kádár rezsim számára, Dubcekkel viszont személyesen is jó viszonyban volt. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy 1956 keserű tapasztalat volt Kádár számára, így érthető volt bizonyos szempontból a reformokkal szembeni óvatossága. Ugyanakkor 1964 óta zajlott Magyarországon is annak a gazdaságpolitikának a kidolgozása amelyet aztán „új gazdasági mechanizmus” néven hirdettek meg. Kádárnak egyébként a szocializmus válságának leküzdésében is nemzetközi tekintélye volt, a szovjet vezetés is elismerte a hatvanas évek elején tett erőfeszítéseit a nehéz helyzetek konszolidációját illetően, s mivel Novotny leváltása kvázi a „levegőben volt”, így érthető volt a szovjet vezetés azon törekvése, hogy Kádárt mint – mai szóhasználattal – „válságmenedzsert” vegyék igénybe és hívják meg Prágába. Itt egy magyar-szovjet és csehszlovák megbeszélést szerettek volna tartani, ám erre nem került végül sor.

– 1967-től mintha megmozdult volna az értelmiség Csehszlovákiában, majd Novotny helyére Alexander Dubček került. Hogyan állt ehhez a változáshoz Kádár János?
– Csehszlovákia a két világháború közötti időszak Közép-Kelet-Európájának kétségkívül leginkább demokratikusnak mondható országa volt rendesen működő politikai intézményekkel, pártokkal, parlamenttel. Békés Csaba hosszabb lélegzetvételű tanulmányában – mely pontosan tíz éve jelent meg Kádár János és a prágai tavasz címen – megemlíti, hogy éppen az váltotta ki a félelmet a szovjet, lengyel, keletnémet és bolgár politikusok körében, hogy a politikai klubok, a szabad sajtó gondolata, a nyíltan polgári platformot képviselő megnyilatkozások sorra arra engedtek következtetni, hogy a csehszlovák társadalom körében egyfajta nosztalgiahullám vette kezdetét a két világháború közötti időszak iránt. Az, hogy Magyarországon gazdasági megtorpanást, visszaesést kellett konszolidálni, kevésbé okozott aggodalmat, mint a demokratizálódó társadalom súlya. Kádár magatartása így abban ragadható meg, hogy ugyan személy szerint örvendett a reformoknak, de igyekezett a csehszlovák vezetést, illetve Dubceket a realitások talajára visszavezetni – utólag nem teljesen sikeresen. Békés Csaba idézi a munkájában az alábbi beszédet:

„Ha azt mondom, hogy ellenforradalom van, és felülkerekedett az ellenforradalom, akkor őszintén szólva – így magunk között mondva – a legmesszebbekig el kell menni, s akkor én rögtön megszavaznám két kézzel, hogy szállják meg Csehszlovákiát a Varsói Szerződés erre hajlandó és aktív országai, mert még ezt is meg kell tenni, mert Csehszlovákiát nem veszítheti el a szocialista világ.”

Tehát nem az a kérdés Kádár számára, mint meggyőződéses kommunista számára, hogy be kell-e avatkozni ha az indokolt, hanem az, hogy mikor kell beavatkozni. Vagyis a külső fegyveres beavatkozásra szerinte akkor kellene sort keríteni ha győz az „ellenforradalom”, hiszen azt a Szovjetunió (ahogy 1956-ban Magyarországon is) gyorsan le tudja verni. Májusban mindenesetre ennek még nem látta ésszerűségét, s csak júniusra fogata el a tényt, miközben folyamatosan igyekezett Dubceket arra ösztönözni, hogy egyrészt nézzen szembe a realitással, vagyis hogy meddig mehet el a reformokkal, másrészt vegye figyelembe, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon.

– Voltak az MSzMP-ben olyan erők, amelyek a beavatkozás ellen voltak?
– A magyar néphadseregben számos eset történt, ami azt tanúsítja, hogy a hadsereg állománya a szerepvállalást illetően nem volt egységes. Összesen több mint 250 izgatással kapcsolatos esemény történt, ami például a Szabad Európa Rádió adásainak hallgatása, az információ átadása és egyéb dologban nyilvánult meg és több ítélet is született. Az MSzMP reformszárnya értelemszerűen a megkezdett magyar gazdasági reformfolyamatot is féltette. Még 1968 őszén sor került az új csehszlovák vezetés és a magyar delegáció közötti találkozóra, ahol Kádár mellett Fock Jenő reformpárti miniszterelnök és Komócsin Zoltán is részt vett, utóbbi a konzervatív vonalat képviselte. A probléma leginkább abban volt megragadható, hogy míg Magyarország a gazdasági reformokat próbálta végigvinni, a csehszlovákiai események érthető módon általános gyanakvást keltettek minden baráti ország politikusaiban.

– Hogyan állt a csehszlovákiai társadalom a magyar beavatkozáshoz? Milyen hatással volt ez a felvidéki magyarságra?
– Egyes dokumentumok arról tanúskodtak, hogy a szlovákok részéről a magyarsággal szemben erős soviniszta agitáció kezdődött. Például olyan falragaszok jelentek meg, amelyen azt írták: „Magyarokkal, zsidókkal és cigányokkal nem akarunk együtt élni, takarodjanak ezek Szlovákiából” szövegű falragaszok jelentek meg.” Az is tény, hogy a szlovákiai lakosság szemében nagyon rossz emlékek jöttek elő az 1938-as magyar beavatkozáshoz hasonlították a magyar részvételt.

– Mennyire szigetelődött el Magyarország nemzetközileg amiatt, hogy a mi csapataink is bevonultak Csehszlovákiába?
– Magyarország nemzetközi súlya nem változott lényegesen a részvétel miatt, sőt, például az olasz kommunista párt inkább abban látta a problémát, hogy a Szovjetunió elhamarkodott lépése éppenséggel a nemzetközi baloldalra és kommunista mozgalomra vetett rossz fényt, illetve erősítette az Egyesült Államok vietnami jelenlétét.

„A magyarok esetében ugyanakkor világosnak tűnt, hogy kényszerhelyzetben voltunk, sőt kiemelték Kádár hezitálását is, illetve közvetítési kísérleteit. Ami érdekes, az éppen Ceaucescu kvázi „diadalmenete” volt, ő ügyesen használta ki, hogy Románia nem vett részt az agresszióban”

– Mit lehet tudni a bevonulás magyar áldozatairól?
– A korabeli sajtóban nem sok hír jelent meg a megszállással kapcsolatban, illetve maga az esemény értékelése sem volt teljes körű. Számos információt elhallgattak. A megszállás tényleges áldozatainak számát sok homály fedte. Az 1998-as Orbán kormány idején a honvédelmi miniszter interpellált a magyar áldozatok hazahozatala érdekében, de ők nem harci cselekményben vesztették életüket. Amint az a későbbi kutatásokból kiderült, egy katona harckocsi balesetben, egy tiszt infarktusban halt meg, egy sorkatona fegyvertisztítás közben végzett magával, egy pedig szabadsága alatt lett öngyilkos. Magyar katonák okoztak ugyanakkor egy közlekedési balesetet, amelynek során két csehszlovák állampolgár vesztette életét. Mindenesetre tény, hogy magyar csapatok elsőként magyarlakta területeken vonultak keresztül, Letkésnél, Ipolyságnál és Balassagyarmatnál.

– Hogyan állt a felvidéki magyarság a magyar részvételhez?
– A csehszlovákiai magyarok megütközve fogadták a beavatkozást, egyúttal felszólították a lakosságot a magyar megszálló csapatokkal való együttműködés megtagadására. Az azóta elérhetővé vált levéltári források alapján tudható, hogy számos szervezet fejezte ki együttműködési szándékát a csehszlovák reformkommunistákkal. Így például illegális rádióadás volt Gabonaváros néven, amelyben a megszállás ellen tiltakoztak, de röplapok és egyéb illegálisan terjesztett kiadványok is forogtak a magyarlakta településeken. Tehát megdöbbenés, illetve értetlenség volt megfigyelhető, ráadásul akkoriban éppen a magyar kisebbség ügyének tárgyalása is folyamatban volt, ahol a magyarok a nemzetiségi jogok kiterjesztése miatt szálltak síkra.

– Hogyan próbálták „elmagyarázni” Kádárék a magyar lakosságnak a beavatkozás szükségességét?
– A Magyar Nemzet például a beavatkozást támogató országok vezetőinek nyilatkozata mellett a CSKP KB, a csehszlovák kormány és nemzetgyűlés támogató álláspontját is idézte augusztus 22-én megjelent számában. A prágai tavasznak nevezett eseménysort a magyar közvélemény a sajtóból úgy ismerhette meg, mint a sokezres csehszlovák tömeg spontán tüntetéseit, amelyen a csehszlovák kommunista pártot támadták és sértegették annak képviselőit, miközben az a cél hajtotta őket, hogy aláássák a szocializmus egységét. A lap ezután ezt írta: „Csehszlovákia csak mint szocialista ország és a szocialista közösség elválaszthatatlan alkotórésze fejlődhet; ereje és szilárdsága teremti meg az alapot a nemzetközi forradalmi mozgalom további perspektívájában; a szocialista tábor mindennemű meggyengülése és megbontása elképzelhetetlen kárt okozna a forradalmi haladás és a világ szocializmus ügyének.” Mindez arra is rámutat, hogy a magyar közvéleményt váratlanul érte a prágai tavasz, illetve az azt követő bevonulás – ezért is kellett a kellő részletességgel megírt magyarázat hozzá.