//Áldozatok a magyar szabadságért
'56-os felkelők bíróság előtt a bíróságon Budapesten 1958-ban #moszkvater

Áldozatok a magyar szabadságért

MEGOSZTÁS

Egyre több igazságot tudunk meg az 1956-os forradalom napjairól, illetve az azt követő megtorlásról. S nemcsak arról, hogy magyarok tízezrei kényszerültek elhagyni hazájukat vagy kerültek bitóra, börtönbe, internáló táborokba hosszú évekre. A keleti blokk országaiban sem kímélték a magyar üggyel rokonszenvezőket. Romániában, Csehszlovákiában és a forradalmat eltipró Szovjetunióban is nem kevesen bűnhődtek 1956 után.

'56-os felkelők bíróság előtt a bíróságon Budapesten 1958-ban #moszkvater
’56-os felkelők bíróság előtt a bíróságon Budapesten 1958-ban
Fotó:Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK helyszínelési fényképei

Több alkalommal is állítottunk már emléket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősies történeteinek, emberi küzdelmének. Ezúttal a novemberi szovjet támadás és a felkelés leverését követő napokra, hónapokra és évekre összpontosítunk, vagyis a megtorlás időszakára.

„Egy biztos, amikor november közepére a szovjet hadak felszámolták a magyar nép fegyveres ellenállását, az ország nagy része, de főleg Budapest alig több mint egy évtizeddel a II. világháború borzalmait követően ismételten romokban hevert”

A veszteségek mindkét oldalon nagyok voltak, és az előkerült adatok alapján pontos számokat a mai napig nem lehet biztonsággal leírni. A titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el. A szovjet honvédelmi minisztérium veszteséglistája szerint a hadműveletben részt vett 7349 tiszt, 51 472 tiszthelyettes és sorkatona, akikből az alakulatok vesztesége 2706 fő volt: 669 fő – 85 tiszt, 584 tiszthelyettes és sorkatona – meghalt, 51 fő, köztük 2 tiszt eltűnt és 1986 fő megsebesült. Korábbi cikkeinkben már írtuk, hogy utóbbi adatot a hadtörténészek egyre nagyobb hányada már cáfolja, és a nagy általánosságban a majd 2000 szovjet életét veszített katonát tartják valószerűnek. Elsősorban a kilőtt vagy megsemmisített harckocsik vagy páncélozott járművek, illetve azok személyzeti számára alapozzák kutatásaik eredményét.

„A magyar felkelők és a civil lakosság közül csak Budapesten megközelítőleg kétezren haltak meg, míg közel 20 ezer fő megsebesült”

A szovjet hatóságok által nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy megközelítőleg ötezer főt tartóztattak le, akik közül bevallottan a KGB 860 főt hadifogolyként a Szovjetunióba hurcolt. A forradalom következményeként hozzávetőleg 176 ezer, más adatok alapján mintegy 200 ezer magyar hagyta el az országot, túlnyomó többségük Ausztria, kisebbik részük Jugoszlávia felé menekülve. Közülük 1957 nyaráig a Kádár-kormány amnesztiáját elfogadva 11 ezren hazatértek.

 A Kádár János vezette magyar kommunista kormány a következő három évben mintegy 400 embert végeztetett ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Ugyanakkor érdekes és árulkodó dokumentum az az 1963-as amnesztia során az MSZMP vezetői számára összeállított jelentés szerint az „ellenforradalmi cselekmények” miatt felelősségre vontak száma összesen 12 924 volt, közülük 228 főt ítéltek halálra, és a halálos ítéleteket összesen 199 esetben hajtották végre.

Az 1956-os forradalom után több mint fél évszázaddal egyre több igazságot tudunk meg a forradalom leveréséről és az azt követő megtorlásokról. Egyre több adat bizonyítja azt, hogy a szabadságharc eltiprását a többségében magyarok lakta Kárpátaljáról irányították. Az Ukrán Nemzetbiztonsági Hivatal levéltárában őrzött, a KGB forradalommal kapcsolatos iratanyagában többek között a Szovjetunióba szállított forradalmárok névsorai, valamint a kihallgatásukról készült jegyzőkönyvek is megtalálhatóak, ma már kutathatóak.

„A dokumentumok egyik listája szerint összesen 848 főről van szó, közülük 23 nő, valamint egy 13 éves és négy 14-éves gyerek”

Egy másik összesítés szerint 846 főt deportáltak, közülük 329-et Ungvárra, 463-at Sztrijbe, 54-et pedig azonnal visszaküldtek Magyarországra. A deportált magyarok közül 59,2 százalékuk 18-25 év közötti, 29,4 százalékuk 25-50 év közötti, 8,7 százalékuk 18-éven aluli és 2,6 százalékuk 50-65 közötti.

Egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy csak Magyarországon voltak áldozatai az 1956-os forradalomnak. A fegyveres ellenállás leverését követően a keleti blokk valamennyi országának politikai vezetői elítélték és reakciós, fasiszta ellenforradalomként bélyegezték meg a magyar szabadságharcot. Kivéve Lengyelországot. A magyar forradalom leverésének hírére november 5-én a lengyel nagyvárosokban sok ezer fős néma tiltakozó demonstrációt és gyászfelvonulásokat tartottak, és a lengyel vezetés később sem erőltette a „magyarországi ellenforradalom” koncepcióját, holott Kádárék ezt többször is hivatalosan kérték tőlük.

„Romániában a megtorlás szintje kis híján a magyarországit is elérte”

A diáktüntetéseket szervező temesvári egyetemisták bebörtönzése után – 30 román egyetemistát ítéltek 3–8 évig terjedő börtönbüntetésre – 1958 áprilisától a romániai magyar értelmiségiek elleni tömeges letartóztatásokra és koncepciós perekre került sor a magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával. Több száz embert megkínoztak, kivégeztek – mintegy hatvanan a kínzásokba haltak bele – és munkatáborokba zártak. A megtorlást az önálló magyar oktatási rendszer felszámolására is felhasználták. Még 1959 februárjában a Bolyai Tudományegyetemet beolvasztották a kolozsvári román egyetembe, és számos magyar középfokú intézményt is megszüntettek. Csehszlovákiában a magyar eseményekkel kapcsolatban már december elejére százával indultak a perek.

„A Szovjetunióban sem értett mindenki egyet a magyar forradalom eltiprásával”

Sőt, már október 23-a előtt kialakult egy nagyon erős értelmiségi mozgalom, amely folyamatos és valós állami tájékoztatást követelt a többi szocialista országról. Ehrenburg és Szimonov a kultúrpolitika által elfogadott vonalát meghaladva lépett fel egy radikálisabb, fiatalabb költőgárda – tagjai között Jevgenyij Jevtusenko, Robert Rozsgyesztvenszkij –, akiknek egyre erősebb lett a befolyásuk az egyetemi hallgatókra.

Utóbbiak, az úgynevezett Jevtusenko-kör tagjai a magyar és lengyel reformokhoz hasonló átalakulást szeretett volna a Szovjetunióban a sztálini diktatúrának felszámolását követően, ezért oroszra fordították a lengyel és magyar anyagokat, és röplapokként osztogatták azt Leningrádban. A csoport tagjai írógéppel gyártották házilag „barkácsolt” röplapjaikat, aztán stencilgéppel sokszorosították valamelyikük lakásán vagy a ház pincéjében, majd ottfelejtették azokat a legképtelenebb helyeken, például a mindig zsúfolt villamosok épp felszabaduló ülésein. Kiálltak a magyar forradalom mellett, nem véletlen, hogy annak leverését követően brutális kizárási és letartóztatási hullám következett.

„Összesen kilenc egyetemistát állítottak bíróság elé a leningrádi diákok 1957. szeptember 9-én kezdődött perében”

Mivel nem tagadták, hogy egyetértenek a magyar felkelés céljaival, bitóra ugyan nem küldték egyiküket sem, viszont hosszú évekre rácsok mögé zárták őket. Nézzük név szerint őket, hiszen megérdemlik az utókor tiszteletét: Alekszandr Golikov (10 évet kapott), Valentyin Malihin (10 év), Borisz Pusztincev (10 év), Viktor Trofimov (10 év), Vlagyimir Tyelnyikov (6 év), Borisz Hajbulin (5 év), Vlagyiszlav Petrov (3 év), Ivan Potapov (3 év) és Gennagyij Dmitrijev (6 év). A felsoroltakból a rendszerre nézve igencsak kínos volt a tíz esztendőt kapó Pusztincev, akinek édesapja Sztálin-díjas, tengeralattjárót tervező mérnök volt, a rendszer nagy kegyeltje. Így ugyan a fiát, mint „megtévedt” fiatalt elvitték a Gulágra, de másfél esztendő múltán hazaengedték. Egyébként utó- és halmazati büntetésként kitiltották őket a nagyvárosokból, nem tudták folytatni, befejezni tanulmányaikat. Sosem bánták meg „bűnüket”, továbbra is szerették a magyarokat.

1993 nyarán az akkori moszkvai magyar nagykövet, Nanovfszky György meghívására magánlátogatásra érkezett az orosz fővárosba Göncz Árpád köztársasági elnök, akinek bemutatták az egyik színdarabját. A magyar államfő nem feledkezett meg az 1956-os magyar forradalom leningrádi hőseiről, és 1993. június 21-én, a magyar nagykövetségen kitüntetésekkel hálálta meg 1956-os helytállásukat. Mint kiderült, tetteikért sosem vártak elismerést, de a világnak meg kellett tudni, mit is tettek annak idején.

„Valamennyien leülték büntetésüket, ahogy az oroszok mondják, csengetéstől csengetésig kitöltve az időt”

A sors furcsa fintora, hogy a magyar politikusok éppen Borisz Pusztincev segítségével találták meg a volt egyetemistákat. Ezt követően további 11 eset vált még nyilvánossá, olyan emberek sorsa vált ismertté, akik szintén azért kerültek börtönbe a Szovjetunióban, mert kiálltak a magyar ügy mellett, s nem fogták be a szájukat. Összességében 17 orosz „ötvenhatos” került Nanovfszky nagykövet látókörébe, akiket Göncz Árpád meghívott egy magyarországi látogatásra és egy balatoni nyaralásra is.

Alekszandr Sztikalin történész és munkatársai több esetet tártak fel, amikor szovjet állampolgárok a magyarokért szorítottak. Tizenéves diákokról írtak, akik ösztönösen úgy érezték, hogy szégyenletes bűntett a szovjet csapatok bevonulása Budapestre. Jaroszlavlban például egy magas rangú gazdasági vezető tizenéves fia a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, november 7-én egy házilag barkácsolt transzparenssel a kezében vonult végig az utcákon a szovjet csapatok magyarországi kivonulását követelve.

„A Komszomol egyik gyűlésén egy veterán bolsevik megpendítette, hogy Magyarországon a munkásság lázadt fel, és nem kizárt, a Szovjetunióban is ez történik majd”

Még a hivatalos diákgyűléseken is kritizálták a szovjet kormány lépéseit, néhányan követendő példának tartották a magyar fiatalok hőstetteit. Ugyanakkor az is tény, hogy a kormány bírálata nem a szocialista rendszer elutasítását jelentette ezekben az esetekben.

Jurij Anohin orosz író 1956 őszén, a magyar forradalom és szabadságharc napjaiban sebtében vetette papírra és olvasta föl a Lomonoszov Egyetem egyik nagy előadójában azt a versét, amiért aztán később éveket töltött egy mordóviai lágerben. Anohin később, egy 2001-es rádióműsorban elmondta, a legtöbb fiatal a köreikből odaképzelte magát a budapesti utcára.

Az éjjeli Pest csupa ágyúdörej.
Barikád, barikád tetején.
Testvéretekül ti fogadjatok el.
Magyarok, veletek vagyok én.

(Fordította Galgóczi Árpád)

Jurij elárulta, akkoriban nem tudtak és nem is akartak közömbösek maradni akkor, amikor a szovjetek országának tankjai a felkelő népet irtották. Szégyellték saját hazájukat. Megfogalmaztak egy rövid és egyszerű szövegű felhívást a moszkvaiakhoz, melyben leírták az igazat a fölkelés okairól, menetéről és arról, milyen vadállati módon fojtotta el a szabadságharcot a szovjet hadsereg. A felhívás a következő szavakkal zárult:

„A magyar nép és a történelem ezt nem bocsátja meg! El a kezekkel Magyarországtól!”

Három nap alatt több mint száz röplapot szórtak szét a városban, az egyetem épületeiben, trolibuszokon, metrón.

Jurij Anohin az 1956-os magyar emlékérem kitüntetettje éppúgy, mint lágerbeli társa, Mihail Molosztvov, aki visszaemlékezve kijelentette, számukra, akkori orosz egyetemi hallgatók számára az 1956-os események tanítómesternek bizonyultak. Ő ugyan nem terjesztett röpcédulákat. Az ő bűne az volt, hogy cikkében leírta, hogy a magyar hadsereg átállt a nép oldalára, az államvédelmet feloszlatták, és ez példa, példa előttük. 1958-ban több filozófustársával és újságírókkal együtt letartóztatták, és a legfelsőbb bíróságon tíz évet kapott. Ebből hetet le is ült.

„Számos hasonló történet, emberi sors található ma már meg a különböző levéltárakban, amelyek egyértelműen igazolják, a szovjet emberek között sokan voltak, akik a magyar forradalom győzelmét szerették volna”

Voltak olyanok is köztük, akiket ezért megfosztottak a II. világháborús kitüntetéseiktől. A kutatómunka folyik tovább, természetesen ma sem szünetel. Az 1956-os magyar forradalomra való orosz reagálás tulajdonképpen a szovjet disszidens mozgalom eszmei megalapozását jelentette. Itt jelenik meg először, aztán a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején ez fejlődik tovább. De 1956-ból nőtt ki. Sok józan gondolkodású fiatal előtt lett világossá, hogy a szovjet kommunizmus nem olyan erőd, amelyet nem lehet elfoglalni. Még egy olyan kis országtól is, mint Magyarország, vereséget szenvedhet. A szovjet reagálásból viszont mindenki számára nyilvánvalóvá lett, hogy ez a rendszer nem megreformálható.

Források:

Wikipédia

MTVA archívum

Szabó Miklós: A Szovjetunió története

Szőcs Géza: Liberté

Kurcz Béla: Csengetéstől csengetésig (Népszabadság, 2010. 09. 11.)

Kurcz Béla: Szembementek az úthengerrel (Népszabadság, 2010. 09. 11.)

Horváth Miklós: Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásai

Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása (Szabadság, Kolozsvári közéleti napilap, 2006. október 20.)

P. Sebők Anna: Kolozsvári perek 1956 (Hamvas Intézet, 2001.)

A magyar üggyel foglalkozó ENSZ-különbizottság jelentése (1957)

dr. Váradi Natália: 1956-os deportálások a Szovjetunióba (Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának Archívumában őrzött dokumentumok alapján)

Orosz fiatalok szégyellték az 1956-os magyar megszállást (polgarportal.hu, 2013. 05. 14.)

MEGOSZTÁS