Kezdőlap » Történelem » Kádárizmus újratöltve
Május 1-jei felvonulá Budapesten 1978-ban a Felvonulási téren #moszkvater

Kádárizmus újratöltve

Közép-Európában mentálisan nem történt rendszerváltás, „fejben” nem álltunk át egy újfajta gondolkodásra, az igazi demokráciára.

Szolga Réka írása a #moszkvater számára

Május 1-jei felvonulá Budapesten 1978-ban a Felvonulási téren #moszkvater
Május 1-jei felvonulá Budapesten 1978-ban a Felvonulási téren
Fotó:Fortepan/Szitakri

Nem Amerikától, nem a Nyugattól kapta Kelet-Közép-Európa a szabadságát, hanem mi tettük szabaddá magunkat. Új rendszert teremteni, tudatosan politizálni azonban csak akkor lehet, ha megértjük a történetünket. Fejben nem álltunk át a pluralista demokráciára, maradtak az egypárti beidegződések. Így foglalhatnánk össze a Kelet-Közép-Európa és a rendszerváltás – 30 év után címmel a Politikatörténeti Intézetben megrendezett hiánypótló kerekasztal-beszélgetés legfőbb mondanivalóját. A szabad választások alkalmával a valódi politikai szabadság, vagy az évtizedes berögződések alapján döntünk?

A magyar szavazók többségét a mai napig rá lehet szervezni egy pártra. Szlovákiában ugyan zajlik a pluralizálódás, ám a színes pártpaletta érdekes koalíciók lehetőségét veti fel. A cseh Babis-kormánynak korrupciós vádakkal kellett megbirkóznia, s maga a miniszterelnök is ügynökmúlttal büszkélkedhet. A lengyelek viszont Európában egyedülálló módon nagy energiákat fektettek a kommunista rendszer igazságtalanságainak feltárásába, a nemzeti emlékezet felszabadításában. Látszólag hasonló, de közelebbi perspektívából vizsgálva sok tekintetben különböző a posztszocialista államok rendszerváltás utáni állapota. A különbségekre, régiónk politikai gondolkodásának változásaira, illetve károsan ismétlődő mechanizmusaira világítottak rá történészeink.

„Az információáramlás jóval lassúbb időszakában, a ’80-as években a rendszerváltók tájékozottabbak voltak a világ eseményeiről, mint a mai átlagember”

– emelte ki Mitrovits Miklós, polonista, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa. Lengyelországban a ’70-es évek végétől érezhető volt, hogy kell a változás. A szocialista gazdaságok függtek egymástól, politikailag pedig a Szovjetuniótól. Komoly strukturális problémák merültek fel a gazdaságban, az éhínség, a munkanélküliség következtében teherré vált az államszocialista rendszer fenntartása. A Szolidaritás mozgalomnak voltak tervei arról, hogyan valósítsák meg a szabad piacot Lengyelországban. 1989 júniusában a mandátumok egy részére írtak ki szabad választásokat, így koalíciós kormány alakult, a Szolidaritás pedig 100 helyet kapott a szenátusban. A lengyel gazdasági reform „sokkterápia” néven híresült el, amelyet a többi állam nem alkalmazott, ám hosszú távon  Lengyelországot éllovassá tette a régió országai között a makrogazdasági mutatók tekintetében.

„Az utolsó szocialista kormányok elkezdték a liberalizációt, és 1989-re valójában a Szolidaritás is kifulladt, nem akartak harcolni, mégis nyilvánvaló volt, hogy a szovjet modell bilincseit le kell vetni”

Mitrovits Miklós hozzátette, Lengyelországban kétezer alkalmazottal létrejött a Nemzeti Emlékezet Intézete, ahol az ügyészek pereket indíthattak az igazságtalan történelmi ítéletek kapcsán. Ismert a Jaruzelski-per, amelyben megállapították, hogy a hadiállapot kinyilvánítása alkotmányellenes volt, ítélettel azonban nem sikerült lezárni az ügyet. A múlttal való szembenézés ügyét szolgáló intézmény megalapítása egyedülálló Európában. Kevesen tudják, de az állambiztonsági erőszak halálos áldozatainak száma Lengyelországban volt a legmagasabbb, ahol a kerekasztal-tárgyalások idején sem volt ritka a lövöldözés.

„ Nyugat-Európa nem szereti a múltat feszegetni”

– állapította meg Stefano Bottoni. Óriási piacot szerezve magának nagy nyertese volt a közép-európai rendszerváltásnak, így a régi sérelmeket sem szereti emlegetni. Igazságtalan ez a feledési folyamat, de hogyan is épülhetne be a keleti emlékezetpolitika az újradefiniálandó összuniós politikába? – tette fel a kérdést a történész. Míg a lengyeleknél az emlékezés, a történelmi igazságszolgáltatás a bal- és jobboldali pártok egységes álláspontja, addig a franciáknál, az olaszoknál, a németeknél az egykori „mészárosok” vezető tisztségeket tölthetnek be a politikában. Bottoni szerint ’89 őszén olyan folyamatok indultak el régiónkban, amelyek kiszámíthatatlanná tették az addig kiszámítható, egységesen uralt szovjet blokkot. A rendszerváltással ez véget ért, Jelcintől kezdve bizalmatlanság alakult ki, Nyugatról kevésbé volt átlátható térségünk.

„E folyamat alakítójává vált Keleten az úgynevezett „uncivil society” réteg is, a párttagok, a határőrök, a titkos ügynökök, akiknek száma meghaladta az ellenzékiekét. A fordulat után elkerülhetetlen volt, hogy többen tisztségekben maradjanak, hiszen nem lehetett ennyi embert pótolni”

Stefano Bottoni szerint a szovjet birodalmi viszonyokra jellemző a szétfejlődés, a központ fejletlenebbé vált a perifériánál. A kelet-közép-európai régióban az első szabad választások felgyorsították a Szovjetunió felbomlását, a birodalmi keret megszűnt. Nem keletkezett helyette új birodalom, maradtak a nyers hatalmi viszonyok. Nem alakult ki igazi új perspektíva. A történész hasonlóképpen látja a helyzetet a visegrádi államok tekintetében is. A közös integrációs projekt után jött az űr. Miután államaink csatlakoztak az Európai Unióhoz, a NATO-hoz, megerősödtek a modernizációs törekvések, az előző projektek helyébe egyelőre nem kerültek újak. Új célok szükségesek térségünk egyesítéséhez.

„A protekció számított, pénz nélküli gazdaságot kellett átalakítani kapitalistává. A helyzet nem sokat változott. Még mindig a protekció az első. Azt reméltük, hogy a ’89-es „bumm” után indulunk felfelé, de időnként az az érzésem, nem jó irányba tartunk. Közép-Európában mentálisan nem történt rendszerváltás, „fejben” nem álltunk át egy újfajta gondolkodásra, az igazi demokráciára”

– vélekedett Bajcsi Ildikó. A történész úgy látja, nyugati világot vártunk, és a társadalmi változások elindultak, ám ehhez mély válságos időszakot éltünk át. A nyugati világ azonban nem jött el. Bajcsi Ildikó részletesen beszélt Csehszlovákia békés szétválásáról. Mint emlékeztetett, a cseh gazdasági elit döntött úgy, hogy bedönti az államszocialista rendszert. Václav Havel, a csehszlovákiai rendszerváltás ikonikus alakja így kiáltott fel a rendszerváltás gondolatára: „Ez az! Ezt akarjuk!” Mint a történész felidézte, 1989 novemberében, éppen 30 esztendeje tüntetések, majd 3-4 hét alatt tárgyalások zajlottak, a kommunista párt keményvonalas vezetői átadták a hatalmat.

Szlovákia mai fejlődése kapcsán elmondta, zajlik a pluralizálódás, sokirányú a politikai gondolkodás, nem lehet tudni ma, hogy lesz-e koalíció. A magyar kisebbségi kérdések csak részben megoldottak, érdekes koalíciók születhetnek, ahol a kisebbség és a radikális nacionalisták egy platformra kerülnek.