Mit gondolnak a kárpátaljai magyarok a háborúról? Hogyan fogadják itt a menekülteket? Kik járnak jól ezzel a háborúval? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a kárpátaljai magyarok központjában, Beregszászon.

Különös arcát mutatja ilyenkor Beregszász. A belvárosban óriási a tömeg, tele családokkal, akiknek a gyermekei boldogan szaladgálnak a régi szovjet emlékmű körül. Ez a látvány még a beregszásziaknak is furcsa. Ritkán látnak ennyi embert itt, sokszor még akkor sem gyűlnek itt össze ennyien, mikor ünnepséget rendeznek a helyiek. És valóban, Beregszász lakossága az elmúlt három hét folyamán a duplájára emelkedett, a szállodák teljesen megteltek, de a magánszállásokon is egyre több az ember.

„Most még az is vendéglátósnak állt, akinek korábban nem volt semmi ilyen tapasztalata”

– Kezdetben azok jöttek, akiknek láthatóan nagyon sok pénzük volt – mondja Katalin, akivel a Munkácsi utca elején találkozunk. Az óriás kivetítőn éppen az ukrán hadsereg esküszövege hallatszik egy nagy hangszóróból, majd ukrán hazafias zene következik erről a háborúról. Katalin – aki valaha eladóként dolgozott – abból gondolja, hogy először a legpénzesebb kijeviek érkeztek, hogy nagy, drága autókkal jártak, és a legpatinásabb helyeken szálltak meg. Így őt az sem lepte meg, hogy a közeli gyógyfürdőhöz is sokan ellátogattak, akik elmenekültek az otthonaikból.

„Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozott. Egy-két héttel a háború kirobbanása után már megjelentek a szegényebbek is, ami nemcsak az autóikon látszott, hanem azon is, hogy sokan inkább a piacon vásároltak maguknak ennivalót és ruhákat”

– Sokan vannak, nagyon sokan – mondja az asszony, aki ugyanakkor jelzi, hogy a menekültekkel eddig semmiféle gond nem volt, sokszor még az ide látogató turistáknál is példásabban viselkednek. Csak hát, ahogy megduplázódott a város lakossága, az üzletek is éltek a lehetőséggel, így árat emeltek. Ezért mostanra minden megdrágult itt, ami érthetően nem tetszik a helyieknek.

Hogy kik érkeznek jelenleg Beregszászra, azt abból is láthatjuk, hogy a városban mostanra több gyűjtőpontot is felállítottak, ahová a helyiek eljuttathatják az adományaikat. Ilyen gyűjtőpont van a Bethlen Gábor utca elején is, ahol rengeteg ruhát halmoztak fel az adakozók.

„A menekültek azonban mintha kerülnék ezeket a helyeket, így nem sokan élnek a lehetőséggel. Míg Kárpátalja Ukrajna egyik legszegényebb régiója, addig ahonnan most érkeznek a menekültek, jellemzően fejlettebb térségek. Ezért kevesen kérnek ezekből az adományokból”

Amire viszont inkább szükség lenne, az a szállás, így a városvezetés több helyet is kijelölt már, ahol az érkezők megszállhatnak. Jelenleg az annak idején börtönként működő 5-ös számú általános iskola szolgál elosztópontként. Mikor a vaskos épületben érdeklődünk, az egyik koordinátor elmondja, jelenleg óriási a fluktuáció, sokan csak 1-2 napig szállnak meg, aztán máris mennek tovább. A többségük fiatal, gyermekes nő, akiknek a férje elmenekült az országból, vagy a fronton harcol.

„Beregszászon így rengeteg olyan kijevivel találkozhatunk most, akik csupán néhány napja menekültek el az otthonukból”

Közéjük tartozik Andrej, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy három gyermeke született, így ő nem kaphat katonai behívót.

– Itt laktunk mi is, a tévétoronytól nem messze – mutatja a férfi a telefonja térképén. Néhány nappal korábban találat érte az egyik kijevi tévétornyot, ami miatt több csatorna sugárzása órákra leállt.

De mégis, mit gondolnak a kijeviek a most zajló háborúról? Andrej – aki történelmet tanít egy iskolában – azt mondja, Kijev lakossága nagyon színes, így nehéz lenne egységes véleményt találni. A 2014-ben kezdődő kelet-ukrajnai konfliktus előtt a kijevieknek még több mint a kétharmada oroszul beszélt, ami persze nem jelenti azt, hogy orosznak vallanák magukat. Ám az ezt követő időszakban folyamatosan csökkent az oroszul beszélők száma, ami nem az elvándorlás miatt volt, hanem egyszerűen azért, mert sokan inkább átálltak az ukránra.

„Hiszen Kijevben mindenki érti az ukránt és az oroszt is, nem is volt ebből különösebb probléma”

– A mostani háború hatására mélyülhetnek ezek az árkok – mondja a férfi, aki nem az oroszokat, az orosz népet hibáztatja a háború miatt, hanem leginkább a politikusokat. Szerinte ezt a háborút el lehetett volna kerülni, de egyik fél sem volt igazán rajta, hogy valamilyen kompromisszumos megoldást találjanak. Andrej mindenesetre úgy gondolja, hogy Oroszország óriási hibát követett most el, mert nem számoltak azzal, hogy az ukránok keményen fognak harcolni. De Moszkva arra sem számított, hogy ennyire elítéli majd a világ azt, hogy megtámadta Ukrajnát.

„Ő arra számít, hogy a háború még hosszú hónapokig el fog húzódni, és rengeteg áldozatot fog még szedni”

Hová tartanak a Kárpátalján megszálló menekültek? A fiatalok most teljesen nyíltan beszélnek az álmaikról. Okszana, aki Poltavából érkezett ide, azon kisebbség közé tartozik, aki Magyarországon szeretne munkát találni. Azt mondja, Budapesten, Tatabányán vagy Győrben fog dolgozni, már egyeztetett is a közvetítővel. A harmincas évei elején járó lány a barátnőjével érkezett ide, akinek kisgyermeke van.

– Azt hallottuk, nagyon nehéz nyelv a magyar, de már elkezdtük tanulni – mondja Okszana, aki fel is sorol tíz szót, amit már tud. A legfontosabbakat már tudja, időnként pedig előveszi azt a kockás papírra írt szöveget, amelyen a magyar kifejezések vannak. „Jó napot kívánok”, „Viszont látásra”, „Köszönöm”, „Köszönöm szépen” – olvassuk a papíron, amire könnyítésként cirill írással is ott vannak a magyar szavak. – Ha van egy kis időnk, egymás között gyakoroljuk, de a magyar nyelv nagyon bonyolult, nehezen áll rá az ukránok nyelve – mondja a lány, majd rákérdez arra, mit jelent az a szó, hogy „mizu”? Ezt a szót itt már sokszor hallotta, de sehol nem találták a szótárban. Miután a néhány perces nyelvleckét befejezzük, Okszana még elmondja, tudja, hogy a magyar kormány inkább Putyinnal van, de ő csak jót gondol a magyarokról, és nagyon szeretné, ha ez a háború közelebb hozná az ukrán és a magyar népet.

„Egészen más állapotokat találhatunk a Beregszász melletti településeken, ahol teljesen üresek az utcák. Az olyan falvak, mint Nagybereg vagy Kígyós most még elhagyatottabbnak tűnnek, mint békeidőben”

– A fiatalok elmentek, mi maradtunk – állapítja meg Károly bácsi, akivel Kígyós főutcáján találkozunk. Az idős ember szerint a fiatalabbak egy része már az elmúlt években elköltözött innen, elsősorban Magyarországra. Majd ahogy közeledett a háború, és egyre többet hallották a hírekben, hogy Oroszország meg akarja támadni Ukrajnát, még többen indultak el, immáron teljes családok. Miközben régi kocka Ladákat látunk, akik a kátyús utakon próbálnak valahogy átvágni, az idős ember arról beszél, hogy a fiatalok jobban is tették, hogy innen elmentek.

„Hiszen itt semmiféle kilátás nincs, viszont ha kinn élnek majd, és kinn dolgoznak, akkor talán az itthon maradt idős szüleiket is tudják majd támogatni”

Mert az idősek sokkal nehezebben hagyják el az otthonukat, és ez nem csak a megszokás miatt van. A legtöbben az elmúlt években állattartásba kezdtek, hogy meglegyen a napi betevő falatjuk. Viszont ha most elindulnának külföldre, senki nem lenne, aki gondozná az állatokat. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon ők valószínűleg még rosszabbul élnének, hiszen nálunk tényleg nem érne semmit sem az itteni nyugdíj, ami nagyjából 20 ezer forintnak felelne meg.

– Ha így haladunk tovább, teljesen eltűnnek innen a magyarok – mondja lemondóan Károly bácsi, aki már semmi esélyét sem látja, hogy valaha úgy éljenek itt az emberek, mint egykoron.

Egykoron – e szó alatt pedig természetesen nem azt a néhány évet kell érteni, amikor ezt a területet visszacsatolták Magyarországhoz, hanem a szovjet időket. Azonban a nosztalgiában korántsem osztoznak a magyarok az ukránokkal.

„A kárpátaljai magyarokra általában jellemzőbb, hogy pozitív érzéseik vannak a Szovjetunióval kapcsolatban, ezzel szemben az itteni ukránokra ez egyáltalán nem jellemző”

Ez a kettősség persze azonnal érthető lesz, ha megismerjük a múltat. Sok ukrán csak később költözött ide, ők jól ismerik a sztálini rendszer elnyomó jellegét (ez a terület a második világháború előtt Csehszlovákiához tartozott). Ezzel szemben a magyarok az elmúlt évtizedekben egyre kényelmetlenebbül érezték magukat az új fiatal államban, különösen az elmúlt években, amikor megszületett az oktatási törvény és a nyelvtörvény. A magyarok így sokszor nosztalgiával gondolnak vissza azokra az időkre, amikor szabadabban használhatták a nyelvüket.

Jelenleg a legtöbb iskola bezárt, de azt tervezik, hogy hamarosan újraindítják őket, előbb online formában, hiszen a koronavírus-járvány miatt itt is beletanultak abba, hogyan lehet virtuálisan előadást tartani a gyerekeknek. Sokan azonban attól tartanak, hogy nagyon kevés lesz most a diák. Hány magyar maradhatott itt, Kárpátalján?

„Zubánics László, az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnöke nagyjából százezerre teszi a magyarok számát a háború előtt. Most viszont legalább 30 ezer magyar távozott”

– A kérdés az, hányan jönnek majd vissza a háború után – mondja a politikus, aki szemmel láthatóan pesszimista, ha a magyarság demográfiai trendjeiről van szó. Zubánics szerint a legtöbben Magyarországra mentek, akik ha most megtalálják a számításukat, valószínűleg már soha nem jönnek ide vissza.

„Pedig a Kárpát-medencében aligha találunk olyan települést, amely Beregszásznál féltékenyebben őrizné magyar múltját”

A városközpontban a házak falán rengeteg emléktáblát látunk, még az az épület is kapott egyet, ahonnan Kölcsey Ferenc adta fel a leveleit. Nemzeti színű szalag és friss koszorú díszeleg rajtuk, amit talán néhány hete tűztek ki rá a magyarok. És itt értjük csak meg igazán, hogy az orosz-ukrán háború tétje milyen nagy. Ez a konfliktus ugyanis azt is el fogja dönteni, megmarad-e itt a magyarság, vagy csak elhagyatott emléktáblák őrzik majd a nyomunkat.