Annalena Baerbock, Németország zöld külügyminisztere lila pulóverben az Egyesült Államokkal és a NATO-val folytatott megbeszélésen
Fotó:NATO/Nya Dagbladet montázs
Sokszor elmondtuk, és leírtuk már, hogy nagyjából száz éve az Egyesült Államok stratégiai célja az eurázsiai geopolitikai térség két pólusának, Oroszországnak és a Németország vezette Európának a gyengítése. Ennek magától értetődő útja a két pólus szembefordítása, köztük az árkok mélyítése. Valahogy úgy, ahogy azt jelenleg látjuk. Ezt persze sokan orosz propagandának tartják annak ellenére, hogy ez több amerikai stratégiai dokumentumban és elemzőnél – például a befolyásos STRATFOR-t alapító George Friedmannál – is megfogalmazódik. Így a RAND Corporationnak a svéd lap által közölt, az amerikai gondolkodást híven tükröző tanulmányában is, amelytől egyébként a think tank elhatárolódott és hamisítványnak nevezett.
„A RAND stratégiai elemzése egyenesen utal az Egyesült Államok Európára vonatkozó terveire. Konkrétan arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni támadása miatt teljesen lerombolja Európa gazdaságát. Ebben központi szerepet kell játszania a Németország jelenlegi kormányának”
A rövid, háromoldalas, még az év elején, 2022 januárjában készült memorandum meglehetősen részletes elemzést ad Európa közelgő gazdasági összeomlásáról, amelyet az Ukrajna elleni orosz támadás vált ki.
Gyengítsd Németországot, erősítsd az Egyesült Államokat
A dokumentum abból indul ki, hogy az Egyesült Államok külső támogatás nélkül nem képes túlélni a jelenlegi gazdasági válságot. A mennyiségi lazítás politikája, és a 2020 óta tartó ellenőrizetlen pénznyomtatás az államadósság jelentős növekedéséhez, és a gazdaság készpénzbőségéhez vezetett. Az amerikai gazdaság egyetlen elérhető forrása a NATO- és EU-kötődések miatt az európai országok gazdasága. Németországnak az Egyesült Államok Ázsia felé fordulásával megerősödő függetlenedése azonban konstruktív politikai konszenzushoz vezethet Berlin és Párizs között, amelyhez csatlakozhat Olaszország és az úgynevezett régi Európa több más országa is. Ha ez a forgatókönyv megvalósul, akkor a „Régi Európa” Amerikai versenytársává válik, és képes ellenállni az Amerika felé orientált kelet-európai országok nyomásának.
A német és az európai gazdaság sebezhetősége
Egy németországi gazdasági válság esetén várhatóan források áramlanak az európai gazdaságból az amerikai gazdaságba. Az európai gazdasági fejlődés üteme teljes mértékben Németországtól függ, a német gazdaság két pilléren nyugszik. Az oroszországi korlátlanul elérhető olcsó ásványi anyagokon, és az olcsó Franciaországból származó elektromos áramon. Az első tényező jelentősége sokkal nagyobb.
„Az orosz szállítások felfüggesztése a német gazdaság, és ennek következtében az EU gazdaságának összeomlásához vezet”
Ehhez jön még az atomerőművek miatt Franciaország függése az oroszországi urán ellátástól. Amennyiben az orosz szállítások ellehetetlenednek, akkor Franciaországot a jelenleg az „ázsiai NATO-hoz” tartozó, Amerika szoros szövetségesének tekinthető Ausztrália és Kanada felé lehet terelni, hiszen csak innen szerezheti be az uránt. Ez a helyzet pedig Amerika befolyását erősíti, lehetővé téve, hogy további nyomást gyakoroljon a készletekre.
Ellenőrzött válság
Az Egyesült Államok leállította az Északi Áramlat 2 beindítását. Németországot teljesen el lehet zárni az orosz energiaellátástól, ha Németország közvetetten részt vesz az Ukrajna és Oroszország között kibontakozó katonai konfrontációban. Az Egyesült Államok ukrajnai lépései ugyanis kétségkívül orosz katonai beavatkozáshoz fognak vezetni. Az előre elkészített szankció csomagok bevezetése elzárja Németországot az orosz nyersanyagokhoz való hozzáféréstől. Ennek garanciája a Zöldek dogmatizmusa, és vezetőinek, Annalena Baerbocknak és Robert Habecknek a hozzánemértése lesz.
Várható következmények
Az orosz szállítás leállítása a német gazdaság és a kulcsfontosságú ágazatok – petrolkémia, kohászat, gépipar – összeomlásához vezet. A veszteség elérheti a 200-300 milliárd eurót. Ez az európai ipar elkerülhetetlen összeomlásához, a növekvő munkanélküliséghez (csak Németországban 400 ezer munkahely), és a képzett európaiak Amerikába vándorlásához vezet. Ez középtávon 7-9 billió USA-dollár többletbevételhez segít majd az amerikai gazdaságot.
Még egyszer, ez a cinikus stratégiai dokumentum még ez év januárjában született.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
GYENGÍTSD NÉMETORSZÁGOT, ERŐSÍTSD AMERIKÁT! - NexusTV says:
[…] Forrás: moszkvater.com […]
Rác Gábor says:
Már korábban is írtam. Sem jogi, sem morális értelemben (abban különösen nem), nem Oroszország az agresszor. hanem az USA, és Nagy-Britannia. Azt korábban is írtam, hogy az amerikai vezetés szándékosan hagyta felépíteni a IV. Birodalmat, és pózolni a Walter Funke-i álomban, mert akkor még egy politikusi dilettáns, majd egy idült alkoholista kezében volt Oroszország…Eközben a NATO-USA támaszpontok folyamatosan tolódtak keleti irányba, sőt még annál is tovább szándékoztak terjeszkedni, legalábbis a tervek szerint. A prioritást azonban ekkor még a közel-keleti térség képezte (“arab tavaszok”, Afganisztán, Irak, stb), sőt a különböző helyi konfliktusok tudatos gerjesztése, ami elindította az ún. “migránsáradatot”. Ebben játszott bűnös tettestársi szerepet Merkel, akit többször is megaláztak az amerikaiak (telefonlehallgatási ügy). A második pofon a Brexit volt, hiszen akkor már biztos megsúgták az amerikaiak leghűségesebb “szövetségesüknek”, hogy mik is az igazi terveik az EU-val. Megígérhették nekik, hogy ők megússszák ezt gazdasági gondok nélkül. Azonban több ponton tévedtek. 1. Putyin nem Jelcin. 2. Johnson (és utódja), nem Churchill, és általában a nyugati politikusi gárda, még a gorbacsovi szinten sem mozog, mégha ez rövid távon látszólag hasznos is az USA-nak( ld. Ursula von Leyen). 3. Az orosz mentalitást alábecsülik. Korábban egy másik írásomban jeleztem, hogy a jelenlegi helyzet nagyjából azonos a II. Világháború előttivel. Anno, a Nyugat szintén a Szovjetunió ellen akarta felhasználni Hitlert (itt mejegyzem, hogy a német-orosz ipari együttműködés a 20-30-as években prosperáló volt, akárcsak ez év február 24.-ig). Most az USA jóvoltából ez megszűnt. Jelenleg az Orosz Föderáció 2. fronton visel Honvédő Háborút: 1. Ukrajna, 2. Nato-USA. 1941-ben ugyancsak a Nyugat jóvoltából, már 1936-ban elindult egy hasonló folyamat, akkor is brit asszisztálással. Amivel nem számoltak, hogy Hitler előbb a Nyugatot veszi célba… Ma azt sem veszik figyelembe, hogy a már korábban említett nyugati politikai gárda egy “forró” háborúba is belesodródhat. A NATO is csak addig létezhet, amig az EU, ráadásul régi történelmi töréspontokra (befagyott konfliktusok) épül mindkettő. El tudom képzelni, hogy már most is milyen marakodások folyhatnak a zárt ajtók mögött. Az EU államai előbb utóbb döntéskényszerbe kerülnek, hogy egy pusztulásra ítélt konglomerátummal akarnak együtt-e pusztulni, vagy túlélni azt. Főleg, ha katonailag is konkrétan belépnek a háborúba. Ez azért veszélyes, mert ez már nem csak a mozgósításra hatalmazza fel Putyint, hanem akár kínai-koreai katonai segítséget igénybe vehet. Nem véletlen, hogy a korábbi dísszemléken, az orosz katonák mellett kínai, észak koreai, és indiai katonák is felvonultak. Putyin szerint ez a front fog előbb összeomlani, utána meg a proxy ukrán, hiszen ha nem kap elegendő fegyvert, akkor vége az ukrán álomnak. Igaz, a nyugatinak is…
La destruction du monde occidental est l'oeuvre des politiciens qui ne servent plus les peuples qui les financent. Comment en est-on arrivé là? - Les Observateurs says:
[…] Source: https://moszkvater.com/gyengitsd-nemetorszagot-erositsd-amerikat/ […]
Barackvirag64 says:
Nem állítanám, hogy meglepett a dolog, de hát biztos ez is csak összeesküvés elmélet, majd a mainstream megmondja az “igazat” és hogy mit kell erről gondolni. A mai világban a média a legnagyobb hatalom a játszmában.
Andras G Fule says:
Alapvetően téves információkat használ a cikk irója!
“Az Egyesült Államok leállította az Északi Áramlat 2 beindítását.”, ha Ursula von der Leyent kihagyjuk a döntésből. Ő volt az, aki “határozatot” (nem lehet határozat, ha csak egy vétó is van) hozott az orosz gáz import beszűntetéséről. Az ember kamaszkorára már megtanulja, hogy a következmények mérlegelése nélkül nem dönt, kivéve az EB elnökét! Arról nem beszélve, hogy a szankció hazugság volt, mert az EU tovább vette a gázt Putyintól. Még rubelben is fizetett, ami a széthúzó Orbán halálos bűne volt! Mindaddig vették a gázt, amig a turbinák elromlottak és a Siemens Kanadához küldték megjavitásra! Kanada visszaküldte a megjavitott turbinákat, de az EB ezeket is szankció alá helyezte. Természetesen Putyin volt a hibás, aki az év elején bevezetett szankciók ellenére tovább szállitotta a gázt, ameddig tudta. Ekkora ocsmány hazugságra csak az EB elnöke volt képes! Közben az is kiderült, hogy a GAZPROM német alvállalatának elnöke nem más, mint a volt német kancellár, Gerhard Schrőder! Tiszta maffia! Jó lenne, ha az igazságot irná a szerző, és nem mesét!