//Eltűnőben az örmény múlt Arcahban
„Arcah legfontosabb zarándokhelyét, az Amarasz kolostort csak a november 9 -én bejelentett fegyverszünet mentette meg” #moszkvater

Eltűnőben az örmény múlt Arcahban

MEGOSZTÁS

Hegyi-Karabah több ezer éve kultúrák és civilizációk kereszteződésében foglal helyet, és arrafelé a népességmozgás és a határok tologatása is teljesen hétköznapi esemény. A tavalyi háború lezárása után Azerbajdzsán került birtokon belülre – legalább is részben -, így megkezdődik a régió etnikai arculatának az átrendeződése.

Vass István írása a #moszkvater.com számára

„Arcah legfontosabb zarándokhelyét, az Amarasz kolostort csak a november 9 -én bejelentett fegyverszünet mentette meg” #moszkvater
„Arcah legfontosabb zarándokhelyét, az Amarasz kolostort csak a november 9 -én bejelentett fegyverszünet mentette meg”
Fotó:EUROPRESS/Valeriy Melnikov/Sputnik

Az ilyen eldurvult etnikai-vallási konfliktusok gyakori velejárója a kulturális emlékek lerombolása. Mindenki emlékezhet még a délszláv háborúban szétágyúzott mostari Öreg-hídra, a felrobbantott boszniai mecsetekre, aztán pár évvel később a Koszovóban lángoló középkori szerb kolostorokra. Ilyenkor nemcsak az együttélés, hanem sokszor a másik nép jelképeinek, örökségének látványa is elviselhetetlen. Mint jelen esetben az azeriek szempontjából bármi, ami a keresztény múltat képviseli az örményül Arcahnak hívott szakadár köztársaságban.

„Arcah legfontosabb zarándokhelyét, az Amarasz kolostort csak a november 9 -én bejelentett fegyverszünet mentette meg”

A kolostor kiemelt helyet foglal el az örmény kultúra történetében. Világosító Szent Gergely, az örmények apostola alapította Kr.u. 4. században. A hagyomány szerint itt volt az első iskola, ahol az örmény ábécét tanították. A front most szó szerint a kolostor kapujánál állt meg a fegyverszünet pillanatában. A tűzszüneti vonal az épületet körülvevő olajfa ligetek szélén fut. A hegy lábánál lévő falu és a kapuhoz felvezető út azonban örmény kézen maradt, és szabadon járható. Itt is az orosz békefenntartók garantálják a kolostor biztonságát.

A Gazancsecoc (Szent Megváltó) székesegyház az arcahi örmények egyik legfontosabb nemzeti jelképe, amelyet 1992-ben, Susa elfoglalása-felszabadítása (ez nézőpont kérdése) után azonnal elkezdtek helyreállítani, és 1998-ra a hiányzó kupoláját is visszakapta. Október 8-án a székesegyházat egymás után kétszer rakétatámadás érte. Az örmények szerint szándékosan vették célba az épületet, az azeri védelmi minisztérium viszont mindezt tagadta. A bombák több helyen áttörték a tetőt, beszakították a boltozatokat, és megrongálták a berendezést. November 7-én, háromnapos küzdelem után egész Susa elesett. A fegyverszüneti megállapodás Susát is Azerbajdzsánnak ítélte.

„Egy héttel később az örmény kulturális minisztérium és az egyház közös fényképekkel bizonyította, hogy az üresen álló templomot megszentségtelenítették, és graffitiket fújtak a falára”

A béke megállapodás értelmében mielőbb helyre kellene állítani a normális vallásgyakorlatot, de kérdés, hogy Azerbajdzsán mit kezd a megrongálódott székesegyházzal, amelynek a hívei mind az új határ túloldalán vannak.

Susa másik örmény temploma esetében viszont már nem kérdés a jövő. A város fölötti hegyen álló, 1918-ban épült Keresztelő Szent János – ismertebb nevén Zöld Óra – templomot a világhálóra felkerült képek tanúsága szerint már lerombolták. Ahogy a mondás tartja, akié Susa/Susi, azé egész Karabah. Ennek ellenére a legtöbb elemző szerint az igazán híres örmény emlékek lerombolásától az azeri állam tartózkodni fog, mert a bosszúnál sokkal fontosabbak a PR-szempontok.

„Azerbajdzsán civilizált európai országként akar szerepelni a világ színpadán, és ebbe nem fér bele a középkori kolostorok felrobbantása”

A régió GDP-je 2019-ben 713 millió dollár (603 millió euró), ez kevesebb, mint a legtöbb karibi és csendes-óceáni szigetállam hasonló mutatója. A tavalyi évben kiújult harcok előtt a vitatott státuszú terület egy évtizede 9-10 százalékos gazdasági növekedést produkált. Ez most gyakorlatilag a semmivé vált.

A sokat szenvedett régiónak most az aranykort ígéri a régi-új megszálló hatalom. „A 30 éves megszállás után a hegyi-karabahi régiót teljesen újjá kell építeni, az infrastruktúrától kezdve az utakon át a kórházakig, és ebben a török vállalkozók kulcsszerepet fognak játszani”- nyilatkozta egy azeri portálnak a jó nevű török Pasha Bank vezérigazgatója. Cenk Eynehan hozzátette, „Azerbajdzsán együtt akar dolgozni a török vállalkozókkal, akik ismertek a térségbeli építkezésekben szerzett tapasztalataikról”.

„Az isztambuli székhelyű pénzintézet anyavállalata az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban található. A Pasha Bank egyfajta <pénzügyi hídként> szolgál a Törökország, Azerbajdzsán és Grúzia közötti üzletbe befektetni szándékozó üzletemberek számára”

Az igazgató szerint, mintegy 1,5 millió azerbajdzsáni fog visszatérni a régióba, ahol a bank főleg infrastrukturális, közúti, mezőgazdasági, energetikai, oktatási és egészségügyi projekteket tervez folytatni.

Azerbajdzsán eddig 2,2 milliárd azerbajdzsáni manatot (1 AZN = 169.9 Ft) különített el a projektekre, és a következő években a költségvetés várhatóan több tízmilliárd dollárral emelkedik. Szintén török vállalkozók vesznek részt majd a 100 kilométeres Fuzuli-Susa/Susit autópálya és a fuzuli repülőtér projektekben.

„A török-azeri kétoldalú gazdasági kapcsolatok nagyon felpörögtek az utóbbi években”

Törökország beruházásai Azerbajdzsánban összesen mintegy 12 milliárd dollárt tesznek ki, míg Azerbajdzsán Törökországban mintegy 19,5 milliárd dollárt fektetett be. Törökország és Azerbajdzsán kétoldalú kereskedelme 2020-ban közel 4,5 milliárd dollár volt, az idén márciusban életbe lépett új preferenciális kereskedelmi megállapodás értelmében a kereskedelmi volumen a tervek szerint eléri a 15 milliárd dollárt.

A fenti számok arra mutatnak, hogy bomba üzletnek ígérkezik a hegyi-karabahi újjáépítési projekt. Ebből – szerény eszközeivel – hazánk is részesedni szeretne. Még az év elején Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyalt Sahil Babayev munkaügyért és szociális ellátásokért felelős azeri miniszterrel, s bejelentette, hogy „hazánk kész segítséget nyújtani a régió újjáépítésében az azeri félnek”. Az Eximbank pedig egy 100 millió dolláros hitelkeretet nyitott az újjáépítési programban részt venni szándékozó magyar vállalatok számára. A háború következményeinek csökkentése érdekében pedig a magyar kormány 25 ezer euró támogatást ajánlott fel aknamentesítésre.

„A fenti gigaberuházások feltétele, hogy az örmények teljesen eltűnjenek Hegyi-Karabahból”

A térségbe ötéves mandátummal orosz békefenntartók érkeztek, viszont a fegyvernyugvásról kötött egyezségben egy szó sem utal arra, mi lesz Karabah státusza 2025 után. „Öt év van arra, hogy a még Karbahban élő örmények elszivárogjanak, s komoly etnikai tisztogatás nélkül is el lehet érni, hogy az átmeneti időszak végére már alig maradjanak ott örmények a háború előtti 150 ezres közösségből. A helyiek már a harcok idején is tízezerszámra menekültek el, Azerbajdzsán le fogja nyelni Karabahot” – véli Sz. Bíró Zoltán történész.

Az 1988-1994 közötti konfliktust katonailag megnyerték a karabahi örmények, így ki tudták terjeszteni az ellenőrzést az 1993 előtt még a jelentős azeri többség által lakott területek fölé is. Demográfiai értelemben azonban az elmúlt 26 évben nem tudták belakni az általuk ellenőrzött vidéket.

„Míg 1989-ben még nagyjából 600 ezren (145 ezer örmény, nagyjából 5-10 ezer orosz és ukrán, a többi azeri) éltek Karabahban, addig 2015-re már csak 145 ezren (kizárólag örmények) maradtak a szakadár régióban”

A karabahi örmény lakosság lényegében nem növekedett.  Az egyetlen nagyváros Sztyepanakert, az úgynevezett Arcah Köztársaság kvázi fővárosa, ahol sikerült megőrizni az örmény jelenlétet. A „Kaukázus Leninjéről”, az örmény származású bolsevik forradalmárról, Sztyepan Saumjanról elnevezett város a szovjet éra végére 50 ezres nagyvárossá nőtte ki magát. A települést 85 százalékban örmények lakták, 1989 és 2005 között az azeriek lélekszáma 8 ezer főről 2 (kettő!) főre csökkent. A város a moszkvai fegyverszünet alapján továbbra is karabahi örmény fennhatóság alatt marad.

Susa mind az örmények, mind az azeriek számára Hegyi-Karabah kulturális-vallási központja, de jelenleg a város nagy része valójában rom. Egész Karabah sorsát jól jelképezi, ahogy a város etnikai összetételét a pogromok alakították. Az 1897-ben még 26 ezres város népessége a Szovjetunió végnapjaira 15 ezresre zsugorodott. Az 1988-ban az örmények ellen zajlott pogrom után a lakosság 98 százaléka azeri volt. Aztán a háborúban elfoglalták az örmények, és Susát 2005-ben már csak mintegy 3 ezren lakták. Kizárólag örmények. Most, hogy újra az azeriekhez került, valószínűleg már elhagyták a várost.

Források: 

https://www.valaszonline.hu/2020/12/10/hegyi-karabah-azerbajdzsan-ormeny-templomok-tortenelem/

https://afoldgomb.hu/blogok/geogulliver/karabah

MEGOSZTÁS