„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Andrew Korybko
„Ha ez a helyzet, akkor Putyin talán még meg tudja győzni Alijevet arról, hogy Azerbajdzsánnak fényesebb jövője van egy másfajta, inkább Bakura összpontosító regionális rend részeként. Ebben a paradigmában az Észak-Déli Közlekedési Folyosó kiemelkedő szerepet játszhatna, ám a probléma az, hogy Azerbajdzsán kapcsolatai Iránnal és Indiával jelenleg nagyon feszültek”
Fotó:EUROPRESS/Gavriil GRIGOROV/POOL/AFP
Két botrány miatt látványosan megromlott Moszkva és Baku viszonya. Az első feltételezett azeri etnikai bűnözők ellen Jekatyerinburgban végrehajtott rendőrségi razziához kapcsolódik, amelynek során két azeri tisztázatlan körülmények között meghalt. A rendőrök állítólag erőszakos kihallgatási módszereit, az eset körülményeit jelenleg vizsgálják. A történtek arra késztették Bakut, hogy hivatalosan panaszt emeljen Moszkvában. Ezzel párhuzamosan Azerbajdzsánban durva információs kampány bontakozott ki a közösségi médiában, sőt néhány államilag finanszírozott médiumban is. Azt állították, hogy Oroszország „iszlamofób”, „imperialista” és „üldözi az azerieket”. Tovább rontotta a helyzetet a Szputnyik hírügynökségnek a februári bezárás után gyakorlatilag jogi szürke zónában működő bakui irodájában, ami több orosz újságíró őrizetbe vételéhez vezetett. A bezárásról hozott döntés összefüggésben állt azzal, hogy Azerbajdzsán elégedetlen volt Oroszországnak a 2024 december végén, az azeri légitársaság Észak-Kaukázusban egy ukrán drón támadás közepette a légtér lezárásának bizonytalansága következtében történt tragédiájára adott válaszával.
„Mielőtt megpróbálnánk eldönteni, hogy ki a felelős a kétoldalú kapcsolatokban kialakult zavarokért, fontos felidézni azt a tágabb kontextust, amelyben mindez zajlik. A december végi incidens előtt az orosz-azerbajdzsáni kapcsolatok nagyon pozitív pályán haladtak, összhangban azzal a stratégiai partnerségi paktummal, amelyet Ilham Alijev elnök kötött Vlagyimir Putyinnal még a különleges művelet előestéjén, 2022. február végén. Ez a megállapodás Oroszországnak a második karabahi háború 2020 novemberi lezárásának közvetítésében játszott szerepére épült”
A kapcsolatok alakulását mutatja, hogy Putyin tavaly augusztusban Bakuba látogatott, ezt követően pedig Alijev októberben a FÁK államfőinek csúcstalálkozója kapcsán járt Moszkvában, és folytatott kétoldalú tárgyalásokat orosz kollégájával. Röviddel a december végi tragédia előtt Alijev hosszabb interjút adott Dmitrij Kiszeljovnak, a Rosszija Szegodnya vezetőjének Bakuban, ahol részletesen beszélt Azerbajdzsán többvektorú külpolitikájáról, és a Nyugat Dél-Kaukázussal kapcsolatos regionális szándékaival kapcsolatban újonnan felmerült gyanújáról.
A Biden-kormányzat ugyanis megpróbálta kihasználni Örményország második karabahi háborúban elszenvedett vereségét arra, hogy radikálisan Oroszország ellen fordítsa az országot, és így közös francia-amerikai protektorátussá alakítsa a régió megosztására és irányítására, ami pedig rontotta a Nyugat kapcsolatait Azerbajdzsánnal. Úgy tűnik azonban, hogy a Trump-kormányzat ezt a politikát is újragondolja, és akár bele is egyezne abba, hogy Örményország ehelyett közös azeri-török protektorátus legyen. A fejleményen ilyen alakulása vezérli az utóbbi időben felerősödött tiltakozásokat Örményországban.
„A francia-amerikai protektorátus forgatókönyve újabb regionális háborút szíthat, amely kicsúszhat az ellenőrzés alól, és kiszámíthatatlan következményekkel járhat Moszkva számára, ha fegyverként használják fel az örmény revansizmus újjáéledését. Hasonlóképpen, az azeri-török protektorátus elképzelése felpörgetheti Törökország eurázsiai hatalomként való felemelkedését, ha az a befolyásának (különösen katonai) bővüléséhez vezet Közép-Ázsiában. Az ideális forgatókönyv tehát az lenne, hogy Örményország visszatérjen orosz szövetséges státusához”
Miután ismertettük a legújabb bajok kontextusát, itt az ideje meghatározni, hogy ki a felelős. Objektíven nézve az azerbajdzsáni hatóságok túlreagálták a közelmúltbeli jekatyerinburgi rendőrségi razziát, ami azt jelezte a civil társadalomnak, hogy nincs Baku ellenére egy Oroszország ellen indított információs kampány. Néhány, Alijevvel tisztázatlan kapcsolatban álló tisztviselő ezután egyfajta aszimmetrikus válaszként még engedélyezte a Szputnyik irodája elleni razziát, ami még tovább feszítette a két ország viszonyát. Erre válaszul Moszkva bekérette az azeri nagykövetet, Jekatyerinburgban pedig letartóztatták az azerbajdzsán diaszpóra vezetőjét.
Tekintettel Alijev szerepének kétértelműségére Azerbajdzsán túlzott reakcióiban, korai lenne arra a következtetésre jutni, hogy Baku úgy döntött, veszélyezteti az általa ápolt stratégiai kapcsolatokat Oroszországgal. Igaz, Alijevnek azért akkor is vállalnia kell a felelősséget, ha egyes középvezetők ezt maguktól tették. Baku hivatalos panasza Moszkvához, valamint a Szputnyik irodája elleni razzia ugyanis állami szintű intézkedés, ellentétben a közelmúltbeli jekatyerinburgi rendőrségi razziával, amely egy helyi akció volt. Így Alijevnek valószínűleg hamarosan beszélnie kell Putyinnal, ha rendezni akarja a viszonyt.
„A jekatyerinburgi rendőrségi razziára adott aránytalanul kemény válasz okait keresve felmerül az az azeri társadalom egyes rétegeiben mélyen gyökerező Moszkvával szembeni neheztelés mellett a külföldi befolyás is, ami összefüggésben lehet azzal a forgatókönyvvel, miszerint az Egyesült Államok hagyja, hogy Örményország azeri-török protektorátussá váljon”
Tény, hogy az Egyesült Államok és Franciaország számára nem lenne egyszerű kihívás Örményország saját közös protektorátussá alakítása. Mutatja ezt az is, hogy Grúzia például sikeresen verte vissza a Biden idején „színes forradalmak” szítására tett próbálkozásokat. Ezeknek a kísérleteknek a célja az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra egy Oroszország elleni második front megnyitása érdekében. Ez nem sikerült, és a kormány sem bukott meg, így az Örményországnak egyfajta regionális bástyává alakításához szükséges katonai logisztika már nem megbízható, mivel reálisan csak Grúzián keresztül tudnának áthaladni.
Ennek megfelelően a Trump-kormányzat gondolkodhat úgy, hogy elődje stratégiai veszteségeit csökkentve Örményországot úgymond átadja Törökországnak és Azerbajdzsánnak, ami helyre billentené a mindkettővel kapcsolatban elődjétől örökölt zavaros kapcsolatokat is. Cserébe az Egyesült Államok kérhetné, hogy adott esetben saját gazdasági érdekeikkel is szembe menve keményebben lépjenek fel Oroszországgal szemben. Elképzelhető tehát, hogy egyes középvezetők az ilyen értesüléseket hallgatólagos állami jóváhagyásként értelmezhették egy túlzott reagálásra. Alijev ugyanis így „hihetően tagadhatja” a szerepét az eseményekben, ugyanakkor jelezhetné Oroszországnak, hogy új rend van kialakulóban a régióban.
„Egy török vezetésű rend, amely szerint Ankara és Baku közös protektorátusukként kezeli Örményországot, majd korszerűsítve a katonai logisztikát, a Türk Államok Szervezetét Oroszország teljes déli perifériáján jelentős erővé alakítsák. A félreértések elkerülése végett, a Türk Államok Szervezetét nem a Nyugat ellenőrzi, de török-azeri vezetéssel ebben a forgatókönyvben továbbra is önállóan előmozdíthatná a térségben a Nyugat stratégiai elképzeléseit”
Ahogy az Egyesült Államok és Franciaország megbízhatatlan katonai logisztikával rendelkezik Örményország felé, úgy Oroszország is, így nehézségekbe ütközhetne egy azerbajdzsáni (-török?) invázió elrettentése névleges, de makacs szövetségese ellen, amennyiben Baku (és Ankara?) kihasználja a legutóbbi zavargásokat, és Nikol Pasinjan miniszterelnök megbukik. Ráadásul az Észak-Déli Közlekedési Folyosó (NSTC) legoptimálisabb ága Azerbajdzsánon halad keresztül, így Oroszország kétszer is meggondolja, hogy határozott lépjen fel Örményország védelmében.
Oroszországnak persze nem áll szándékában harcolni Azerbajdzsán ellen, Baku túlreagálása a jekatyerinburgi rendőrségi razziára ugyanakkor „megelőző jelleggel” azt a benyomást keltheti, hogy Oroszország „meghátrált”. Főképp abban az esetben, ha Moszkva nem tesz határozott lépéseket Bakuval szemben, az Örményországgal kapcsolatos regionális feszültség pedig fokozódik. E logika szerint ha tehát nem lett volna az a rajtaütés, akkor talán valami más ürügyet eszeltek volna ki. A lényeg ugyanis az, hogy Oroszországnak és Azerbajdzsánnak szögesen ellentétes elképzelései vannak Örményország geopolitikai jövőjéről.
„Ugyanez a helyzet a tágabb régió jövője szempontjából. Oroszország jelenleg korlátozott eszközökkel rendelkezik az események alakítására. Egyrészt Azerbajdzsánnal való komplex stratégiai kölcsönös függősége miatt az Észak-Déli Közlekedési Folyosó kérdésében, másrészt érthető módon katonai prioritásként kezeli a „különleges katonai műveletet”. Ezek a korlátok nyilvánvalóak, és Alijev (és Erdogan?) – felbátorodva Oroszország szíriai visszaszorulásán is – kihasználhatja ezt a helyzetet”
Azerbajdzsán tisztában van azzal, hogy pótolhatatlan szerepet játszik a szövetséges Törökország eurázsiai hatalommá válásának segítésében, amelynek kulcsa Örményország alárendelése, hogy aztán Ankara a Dél-Kaukázuson keresztül egyszerűsítse a Türk Államok Szervezetének a katonai logisztikáját Kis-Ázsia és Közép-Ázsia között. Ha Alijev elhitte, hogy országának fényesebb jövője van egy török vezetésű regionális rend részeként, nem pedig egy orosz vezetésűként – különösen, ha az Egyesült Államok jelezte ennek jóváhagyását -, akkor Baku túlreagálása a közelmúlt eseményeire rögtön érthetőbb.
A Moszkva közvetítésével létrejött örmény-azerbajdzsáni 2020. novemberi tűzszünet egy orosz ellenőrzésű folyosó létrehozását szorgalmazza Örményország déli Szjunik tartományán keresztül – amelyet Baku „Zangezur folyosónak” nevez – Azerbajdzsán két részének összekapcsolására. Pasinjan eddig a nyugati nyomás, és az ott élő örmény diaszpóra miatt megtagadta ennek a megvalósítását, ám ha Trump úgy dönt, hogy ehelyett „odaadja” Örményországot Azerbajdzsánnak és Törökországnak, akkor megteheti, de csak miután kiszorította Oroszországot erről az útvonalról.
„Az orosz ellenőrzés megakadályozná Törökországot abban, hogy ezen a folyosón keresztül korszerűsítse katonai logisztikáját Közép-Ázsiába azzal a céllal, hogy Oroszország ottani befolyását a sajátjával helyettesítse egy nagyszabású stratégiai hatalmi játszma részeként, amely önállóan igazodik a nyugati agendához a kulcsfontosságú eurázsiai <szívterületen>”
Azerbajdzsán (és Törökország?) ezért megtámadhatja Szjunikot, ha leendő kliensük, Pasinjan meggondolja magát Oroszország kiszorítása miatt, vagy így akarja megelőzni, hogy megbuktatásával egy új kormány Oroszországtól kérjen segítséget. Törökország akadálytalan katonai hozzáférésének Közép-Ázsiához bármelyik eseménysorozat révén bekövetkező következményei katasztrófálisak lehetnek Oroszország számára, mivel befolyását már most is megkérdőjelezi Törökország, az EU, sőt még az Egyesült Királyság is, amely éppen most írt alá egy kétéves katonai megállapodást Kazahsztánnal. Ez az ország – amellyel Oroszország a világ leghosszabb szárazföldi határát osztja meg -érezhetően a Nyugat felé fordult, és ez a Moszkva szempontjából aggasztó tendencia ebben az esetben könnyen felgyorsulhat.
Mindezt figyelembe véve, az orosz-azeri kapcsolatok legújabb problémája tehát egy török-amerikai hatalmi játszma lehet, amelyben Trump esetleg megállapodott Erdogannal, Alijev pedig később csatlakozott is hozzá. Az azerbajdzsán elnöknek persze továbbra is lehetnek efelől kétségei, ami magyarázná a „hihetően tagadható” szerepét Azerbajdzsán túlreagálásában a közelmúltbeli eseményekre. Ha ez a hatalmi játszma lezárul, azzal a kockázattal járhat, hogy Azerbajdzsán idővel Törökország kisebbik partnerévé válik, amit eddig a többvektorú politikájával próbált elkerülni.
„Ha ez a helyzet, akkor Putyin talán még meg tudja győzni Alijevet arról, hogy Azerbajdzsánnak fényesebb jövője van egy másfajta, inkább Bakura összpontosító regionális rend részeként. Ebben a paradigmában az Észak-Déli Közlekedési Folyosó kiemelkedő szerepet játszhatna, ám a probléma az, hogy Azerbajdzsán kapcsolatai Iránnal és Indiával jelenleg nagyon feszültek”
Az orosz-azeri kapcsolatok eldurvulása így akár egy látszólag elkerülhetetlen válságot is megelőzhet, ha a Kreml komolyan veszi a történteket. A legjobb esetben Alijev és Putyin hamarosan felhívják egymást, hogy békés úton rendezzék azokat a kérdéseket, amelyek hirtelen megmérgezték a kapcsolataikat. Ellenkező esetben a legrosszabb még hátravan, és ez mindkettőjük számára hátrányos lehet.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
Rossz a prekoncepció, ugyanis Azerbajdzsánt nem az Egyesült Államok bujtogatja. Trump azt Putyinnal már megbeszélte, mint ahogy az iráni helyzetet is. Kompromisszumot kötöttek, kijelölték a befolyási övezetek (átmeneti) határait, amik nem feltétlenül földrajziak, bár lehetnek azok is. Trumpnak ugyanis szüksége van Oroszországra a globális háttérhatalom elleni küzdelméhez, aminek központja Londonban van. Oda fészkelték be magukat évszázadokkal ezelőtt, a Wall street-re egy részük csak áttelepült a huszadik század elején, hát most visszaszivárognak, hogy felhasználják – micsodát is?
A kiterjedt brit titkosszolgálatot és politikai befolyást a világban, közte az Egyesült Államokban, Kínában és Oroszországban, valamint a brit pénzügyi offshore-okat, amelyek a globalizáció és a londoni city befolyásának alapját képezik, anélkül ők semmik. Azerbajdzsán is ezekben az offshore-okban tartja a hatalmas olajbevételei túlnyomó részét, ez volt a megállapodás alapja a British Petroleummal, a Royal Dutsh Shellel, – ami többségében nem holland, hanem brit érdekeltségben van, – és az egyéb nyugati multinacionális olajvállalattal. Most jött el az ideje, hogy megfenyegessék az azerieket, elzárják a pénzcsapokat, ha nem jól viselkednek, és rávegyék a törököket, hogy mogyorozzák meg Alijevet, ugyanis a Erdogán is be van feküdve a briteknek, ezt nyugodtan tekintsétek összeesküvés elméletnek.
Hisz az iráni balhét is London kavarta, ugyanis van olyan stratégia, hogy szétszedik a perzsákat, és az ország negyedét kitevő azeri lakosságot és területet Azerbajdzsánhoz csatolják, aminek Alijev szerfelett örülne, de ne menjünk bele a részletekbe, mert messzire vezetne – egészen Izraelig és a gázai övezetig.