Szerbiában politikai megoldás híján a következő hónapokban is az utcáé lesz a főszerep

Bohózatba illő fordulatokat produkál újabban a szerb belpolitikai válság. Miközben hétről-hétre tízezrek tüntetnek országszerte Alekszandar Vucsics államfő és a kormány lemondásáért, addig az ellenzék hallani sem akar előrehozott választásokról. Ám ez még nem minden. Míg a hatalom lassan már fél éve a rendkívüli választások kiírásával fenyegetőzik, valójában mindenki tudja, hogy erre nem kerül sor.

Legutóbb Nebojsa Sztefanovics szerb belügyminiszter dobta be, hogy az előrehozott választásokat legkorábban júniusban tarthatják meg, ám azt sem tartotta kizártnak, hogy erre csak jövő év márciusában kerül majd sor. És bár mindezt később Alekszandar Vucsics is megerősítette, szemmel látható, hogy a szerb ellenzék nem különösebben készül a lehetséges választásokra – még azok sem, akik nem hirdettek választási bojkottot.

Miért fogadja egyre érdektelenebbül a szerb közvélemény a folyamatosan belengetett választási bejelentéseket? Ennek az oka elsősorban az, hogy az ország az elmúlt fél évben már belefáradt abba, hogy a kormány újra és újra kilátásba helyezte ezeket.

„Szerbiában egyáltalán nem ritka eset, hogy ilyen választások kiírására kerül sor – az utóbbi 20 évben egyetlen kormány sem töltötte ki a teljes mandátumát –, azonban az utóbbi hónapokban egyfajta politikai bunkósbottá vált ez a fogalom”

Az utcán tüntető ellenzékieknek a szerb kormány többször is megüzente: az hogy ki van hatalmon, a választásokon és nem az utcán dől el, így ha annyira akarják a választásokat, akkor a kormány kész arra, hogy azonnal megtartsák azokat. Egy ilyen választás megnyerése amúgy sem okozna túl nagy fáradságot a Szerb Haladó Pártnak (SNS), amely minden létező közvélemény-kutatás szerint toronymagasan vezet a többi párt előtt. Viszont az ellenzék hallani sem akar erről, sőt a Szövetség Szerbiáért (SZS) nevű ellenzéki esernyőszervezet többször is jelezte, hogy ilyen feltételek mellett nem vesz részt a választásokon. Ehelyett kijelentették, hogy ha erre mégis sor kerülne, ők utcára viszik a támogatóikat még akkor is, ha a szerbiai törvények értelmében ez a választás napján tilos.

Ám nem csak azért közömbösebb napról napra az előrehozott választások iránt a lakosság, mert belefáradt a választások belengetésébe. Egyre többen látják át, hogy az ellenzéki bojkott bejelentése mégis csak sikeres volt annyiban, hogy megakadályozzanak egy újabb választást a jelenlegi feltételek mellett. Míg a szerb kormánynak továbbra sincs eszében elfogadni az ellenzék által diktált feltételeket – kezdve a közmédia kiegyensúlyozottságától egészen a választási procedúra minden részletéig –, addig az ellenzéki bojkott mintha valóban kellemetlen helyzetet teremtene Vucsicséknak. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a választásokon csak az SNS, a szocialisták, a radikálisok és még néhány kisebb párt venne részt, miközben az ellenzék oroszlánrésze a parlamenten kívül rekedne.

Ez pedig előrevetíthet egy olyan forgatókönyvet is, ami 2016-ban nagyon is valószínűnek látszott Macedóniában. Akkor a választási testület közölte, hogy csupán a VMRO-DPMNE listája volt érvényes, két kisebb parlamenti párt listáját elutasították, a három másik parlamenti párt – köztük a később hatalomra kerülő baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség – bojkottot jelentett be. Végül aztán Macedóniának mégsem lett egypárti parlamentje. Köszönhetően annak, hogy a választásokat elhalasztották és a bojkottálók meggondolták magukat, mert a VMRO-DPMNE meghátrált. Így kétségtelen, hogy a választási bojkott igen hatékony eszköz lenne a SzS kezében is.

De van még egy ok, ami miatt aligha számíthatunk arra, hogy a közeljövőben Szerbiában parlamenti választásokat tartanak. Az országban legközelebb jövő évben rendeznek önkormányzati (és vajdasági tartományi) választásokat, amelyeken az SNS átütő sikere már jóval kétségesebb, mint köztársasági szinten. Helyi húzóemberek híján az SNS taktikája már 2016-ban is az volt, hogy ezeket egy időben tartották a parlamenti választásokkal, mivel akkor a haladópárti szavazóknak Alekszandar Vucsics óriási húzónév volt még a legkisebb településeken is. Mivel pedig helyileg is népszerű emberekkel az SNS azóta sem lett gazdagabb, egyből adódik a lehetőség, hogy jövő évben is együtt tartsák az önkormányzati és a parlamenti választásokat, melyen a szerb államfő már kedvére kampányolhat az általa preferált haladópárti miniszterelnök-jelölt mellett.

„Az SNS-nek így leginkább a jövő évi választási időpont lenne a legkedvezőbb, amit csak erősít, hogy a koszovói kérdésben még nem született olyan döntés, ami indokolttá tehetne egy referendumot, amivel aztán megint csak össze lehetne vonni a parlamenti választásokat. Emellett az ellenzék sincs még abban az állapotban, hogy önbizalommal vágjon neki egy olyan választásnak, amelyben akár a kormány teljesíti is az általuk szabott feltételeket”

Ugyan a közvélemény-kutatási adatok szerint az ellenzéki SzS támogatottsága már meghaladta a szerb szocialistákét (SPS), de még mindig messze elmarad az SNS mögött. Ezt pedig az SzS-t alkotó pártok politikusai is tudják. Talán éppen ennek tudható be, hogy egy viszonylag hosszabb átmeneti időszakkal számolnak a kormány lehetséges lemondása és az új választások kiírása között. Ez idő alatt ők ideiglenes, szakértői kormányt alakítanának, amely megteremti a tisztességes választások feltételeit.

Mindeközben persze a szerb belpolitikai válság sem kerül közelebb a nyugvóponthoz. Legutóbb Dragan Djilas szabott határidőt a kormánynak, hogy ha nem mondanak le, április 13-án Belgrádba hívják az összes tüntetőt, akik országszerte demonstrálnak. Válaszul az SNS ellentüntetést jelentett be, a „Szerbia jövője” központi rendezvényét április 19-én tartják. Így egyre valószínűbb, hogy politikai megoldás híján a következő hónapokban is az utcáé lesz a főszerep. Nem sok jót ígér, hogy a szerb tévészékház elfoglalása már részben előrevetítette, hogy ilyen megoldás hiányában még tovább radikalizálódhat a tömeg. A jelek szerint ennek megállítása egyik félnek sem érdeke.