Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com számára

„A város új büszkesége a Waterfront Belgrad”
A szerző felvétele
Az első meglepetést a közösségi közlekedés jelentette. Belgrádban az európai nagyvárosok közül elsőként tették mindenki számára teljesen ingyenessé a közösségi közlekedést. Nemcsak a gyerekeknek és az időseknek, és nemcsak a helyieknek, hanem a turistákat is beleértve mindenkinek. Ehhez képest meglepően gyakran járnak a buszok, trolik, villamosok és többségüket kellemesen hűtötte a klíma a forró napokon. A szerb fővárosnak nincs metrója, a villamoshálózata viszont sokkal kiterjedtebb, mint a budapesti. A modern, klímás villamoskocsik mellett sok évtizedes, piros és zöld villamosok is futnak az utcákon. Első pillantásra megmosolyogja őket az ember, de jó gyorsan haladnak, és a 2l járat az alsóvárosból hullámvasútszerű emelkedőn szalad fel a Kalemagdan bejáratáig, majd lefelé a Száva felőli oldalra.
„A város új büszkesége a Waterfront Belgrad”
A Szávapart rozsdaövezetében épült. Néhány éve ottani ismerőseim a környék veszélyessége miatt még lebeszéltek arról, hogy estefelé arra sétálják. Most egy soklakásos új negyed került a helyére egy gyönyörű, közel két kilométeres folyóparti promenáddal. A sétány estefelé megtelik a városból ideérkező belgrádiakkal, akik innen nézik végig a Száva túlpartja mögött lenyugvó Napot. Sokaknak, főleg a fiataloknak esti programnak számít ide kijönni. Az ugyancsak kettes számmal jelölt, de a kedvesen ósdi villamossal szemben modern, elektromos busz gyorsjáratszerűen hozza ide a látogatókat. A promenád mögötti hatalmas pláza egyelőre talán túlméretezett, de valószínű, hogy a nyári idény után több vásárlója is lesz.
„A projekthez hasonló volt az a fejlesztési terv, amelyet az arab befektetők Budapesten, a rákosrendezői dzsumbuj helyén akartak a maguk költségén felépíteni”

Anarchista grafika; halál a NATO-ra, halál az EU-ra Gavrilo Princip képével
A szerző felvétele
És amelyre a magyar főváros vezetői nemet mondtak, hogy helyette 50 milliárd forintért megvegyék a rákosrendezői nyomor- és bűntanyát, amely azóta Tatai útként vonult be Budapest kriminalisztikai történetébe. Lehet, hogy a projektnek voltak vitatható pontjai. De az AI-ból kigyűjtve álljon itt néhány ugyanannak a világhírű építészirodának a megvalósult épületei közül. Burj Khalifa – Dubai – 828 m, a világ egyik legismertebb felhőkarcolója. One World Trade Center – New York – az új World Trade Center ikonikus tornya. Willis Tower (Sears Tower) – Chicago – a SOM egyik klasszikus felhőkarcolója. Jin Mao Tower – Sanghaj – 1990-es évekbeli ikonikus torony. Arts Hotel – Barcelona. Nagy-Britanniában is van nagyon látványos SOM-épületük. Broadgate Tower – London – 35 emeletes torony, szintén SOM-tervezés. Karlatornet – Göteborg, Svédország – Európa egyik új magasépülete, szintén SOM tervezés. NATO Headquarters – Brüsszel szintén a SOM jelentős európai projektje. A Burj Khalifában magam is jártam, olyan népszerű látványosság, hogy csak jó előre, konkrét időpontra, online és nem olcsón lehet jegyet venni rá. Nem hiszem, hogy Budapestnek szégyenkeznie kellene, ha e városokhoz hasonlóan ő is elfogadott volna egy SOM tervezést. Itt az iroda bemutatkozó honlapja: https://www.som.com/
„Belgrád számunkra Nándorfehérvárt is jelenti, amelynek 1456-os megvédése a törököktől a magyar történelem fényes fejezete”
A régi vár helyén a Kalemagdan ma a város legnépszerűbb parkja több pavilonnal, játszótérrel, hadtörténeti múzeummal és szép kilátással a Duna és a Száva összefolyására a domb alatt. Jó szemmel az egykori Zimony, a mai Zemun úgynevezett Gárdos-tornya is kivehető innen.
Ma már nehéz elképzelni, de Zimony egészen 1918-ig a Habsburg birodalomhoz, és benne a Magyar Királysághoz tartozott. Azokban a „boldog békeidőkben” innen egészen Salzburgig és Krakkóig egy államalakulatban, egy uralkodó alatt élt a Monarchia megannyi népe. Zimony régi főterén ma is ott áll a római katolikus templom, bár hívei alaposan megfogyatkoztak az impériumváltások alatt. A városban ma körülbelül kétszáz magyar él. Egyikük, egy idősebb asszony meg is szólított minket a buszon, amikor meghallotta, hogy magyarul beszélünk. A zimonyi óváros Duna-partja kísértetiesen hasonít Szentendre parti sétányára, bár itt dübörgő éjszakai diszkók is vannak a Belgrádból mulatni érkezőknek.
„Szerbia ma semleges ország. Az Európai Unióba szeretne belépni, de a NATO-tagságot elutasítja”
A köztársasági elnöki posztot a reménybeli miniszterelnökségért feladó Aleksandar Vucsics népszerűtlen a városi fiatalság körében, de sok elemző szerint ma is számíthat a lakosság többségének a támogatására. Vucsics egyszerre szeretne partneri viszonyt az EU-val, Oroszországgal és Kínával, ami nyilván nem könnyű mutatvány. De akárhogy is, Szerbia a déli szomszédunk, aktív magyar kisebbséggel és Belgrád nyitott, rokonszenves nagyváros, ahova remélhetőleg hamarosan a „kínai” gyorsvasúttal is eljuthatunk.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater