//Egy nagy nemzedék előfutára
„Kazakevicset szinte élete utolsó pillanatáig foglalkoztatta nemzedékének nagy próbatétele” #moszkvater

Egy nagy nemzedék előfutára

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a zsidó irodalom fennmaradását a szívén viselő, a háborús prózában pedig elsőként új hangot megütő Emmanuil Kazakevics pályáján kalauzol végig bennünket. A halála után elfeledett Kazakevics legjobb írásai érzékeny problémafelvetésükkel, hiteles lélekelemzésükkel valami olyasmit kezdtek el, amit később az új szovjet háborús irodalom, a valósággal kíméletlenül szembenéző hadnagyok irodalma teljesít be. Kazakevics nem a hőstettek, hanem az érzelmek és a személyiség oldaláról közelíti meg a nehéz időszakot, nemzedékének nagy próbatételét.

„Kazakevicset szinte élete utolsó pillanatáig foglalkoztatta nemzedékének nagy próbatétele” #moszkvater
„Kazakevicset szinte élete utolsó pillanatáig foglalkoztatta nemzedékének nagy próbatétele”

Tombolt a nagy háború. Később sokan, sokféleképp írtak róla. Volt időszak, amikor csak dithüramboszokat (dicshimnuszokat) lehetett közreadni, kiemelve a Nagy Tanító és Vezér szerepét a győzelemben. Az idő azonban helyre tette a dolgokat. Eljött az „olvadás” időszaka és tisztult a kép. A háborús diadal dicsősége mellett az áldozatvállalás keservei is megfogalmazódtak a művekben.

„Kevesen emlékeznek arra, hogy volt egy az irodalmi életből viszonylag korán eltávozott író, aki elkezdett valamit, amit mások utána zajosabban vittek sikerre”

Egy fiatalember 1930-ban elvégzi Harkovban a gépipari technikumot. A kor szavára hallgatva elhatározza, hogy részt vesz az új élet építésében. És nem is akárhol. Származása sugallja, hol teheti magát hasznossá. Még abban az évben elutazik a frissen létrehozott Zsidó Autonóm Területre, a Távol-Keletre, Birobidzsánba. 

Szülei is követik a nemzetiségi körzetbe. Az apa, Geneh Kazakevics (1883-1935) a század elején már nevet vív ki magának, mint a zsidó újságírás egyik megalapítója és képviselője, s ezt a munkát folytatja az új helyen. A körzet első jiddis-orosz újságjának szerkesztője lesz, beindítója vidékén a hangos mozinak. Halála után utcát neveznek el róla, amelyet a harmincas évek végén, érdemeit elfeledve átkeresztelnek.

„Itt indul, nem egyszerű kezdés után fia, Emmanuil Kazakevics (1913-1962) írói pályája, s részint kapcsolódik a szovjet életben és kultúrában jelentős szerepet játszó zsidó kisebbséghez”

„Nagy és nehéz küzdelem volt ez, – a szovjet történelemben az első ötéves terv nevet kapta – harc az évszázados orosz elmaradottsággal. Bolsevik apa gyermekeként, 18 évem minden elszántságával, vetettem bele magamat az élet sűrűjébe… A Távol-Kelet második szülőföldem lett” – emlékezett már íróként vissza ifjúi éveire, s munkásságát ismerve nincs okunk kételkedni szándéka őszinteségében.

Az írói pálya sikereit célul tűző huszonéves fiatalember egyelőre nem irodalmi terepen, hanem a tajga lápos földjén próbálja megvetni a lábát. Grigorij Dobin (1905-2001), az oroszul is alkotó zsidó író, (közel fél évszázaddal élte túl Kazakevicset), még regényt is akart írni kollégájáról, az ifjú kolhozelnökről, aki félretéve irodalmi hajlamait, fejest ugrott a földművelés szakmai kérdéseibe. S közben bátorította, igyekezett egyben tartania a közösséget.

„A mezőgazdasági kaland nem tart sokáig. Az ifjabb Kazakevicset kinevezik a birobidzsáni kultúrház építésvezetőjévé, majd ő lesz az épületben helyet kapó zsidó állami színház igazgatója”

A postavonat lehetőségeit kihasználva fel-felutazik Moszkvába, hogy színészeket gyűjtsön az újonnan megalakult társulatba. Ebben nagy segítségére van Szolomon Mihoelsz (1890-1948), a zsidó színjátszás kiemelkedő személyisége, aki 1948-ban tragikus autóbalesetben életét veszti. Csak évekkel később derül ki, hogy a balesetet Sztálin utasítására megrendezték. A Generalisszimusz a második világháború alatt kihasználta a nemzetközi hírű zsidó színházi szakember kapcsolatait a szovjet haza honvédelmének segítésében, ám az, hogy Michoelsz autonóm területet kívánt kiharcolni a zsidóságnak a Krímben, s ebbe az akciójába Einsteint is belevonta, már nem tetszett a párt első emberének.  1934-ben Mihoelsz rendezte a birobidzsáni színházat megnyitó darabot.

„Emmanuil Kazakevics fokozatosan íróként is megmutatja magát a Távol-Keleten. Novellája jelenik meg, szorgalmasan fordítja héberre (ivritre) az orosz klasszikusokat. És nem csak azokat, de a Moszkvában egyik fellépésén megismert Majakovszkijt is”

Változik a szovjet élet. Barátai figyelmeztetik, a beinduló „tisztogatás” őt is elérheti. Gyorsan kiír magának egy kiküldetést Birakan faluba, ahonnan vonaton Moszkvába utazik. Maga után hívja családját, második gyermekét váró asszonyát lányával, akik nyugodtabb időkre várva, egy belorusz faluban húzzák meg magukat. Kazakevics közben, hogy eltűnjön a „figyelő szemek” elől, hol itt, hol ott jelenik meg. A tisztogatás-hullám lanyhulásával a család végül Moszkvában telepedik le. A fővárosban nem könnyű az életük. Kazakevics első könyve, amely összefoglalja Távol-Keleten szerzett keserédes tapasztalatait, ivritül jelenik meg. 1940-ben felveszik a Szovjet Írószövetségbe. David Bergelszonnal (1888-1952), akit később koholt vádakkal a zsidó antifasiszta bizottságban való részvételéért kivégeznek (1955-ben rehabilitálják) közösen írnak könyvet a nemzetiségi körzet életéről. Majd egy verses regényben ihletetten és csillogó humorral örökítik meg az új életet.

„Hirtelen nagyot változik a világ. Ez a könyvük akkor jelenik meg  boltokban, amikor Kazakevics önkéntesként már a fronton van, és 1941 telén részt vesz a Moszkva alatti harcokban”

Innen Vlagyimirba kerül. Besorozzák a különleges irodalmi agitációs és propaganda alakulatba, ahol mindenki tollával szolgálja a háborút. Ő úgy dönt, más utat választ. Önkényesen távozik és csatlakozik a harcoló hadsereghez. Itt jóval nagyobb veszélyek fenyegetik, ráadásul alakulatának elhagyása dezertőrségnek is számíthat. Egyszerű felderítő közkatonaként kezdi újra frontéletét, megsebesül a harcokban. Több az ellenség hátában végrehajtott felderítő akcióban vesz részt – ezek, mint téma, helyet kapnak későbbi műveiben. Nyelvtudása (jól beszélt németül) hamarosan elindítja felfelé a katonai ranglétrán. A háborút, mint a hadsereg felderítő részlegének tisztje fejezi be, számtalan kitüntetéssel zubbonyán. Egy ideig Halle német város katonai parancsnokságán dolgozik, majd végre hazakerül, és végképp az irodalomnak szentelheti életét. Természetesen első témája a háború, amelyről így ír barátainak:

„Ráébredtem, hogy én, a tollat fegyverre cserélő szűkszavú lírikus végülis jobban jártam, mint írótársaim. Mindaz, ami felgyülemlett bennem nem érdemtelen, üres és éretlen szavakban tört elő”

Azt hiszem, ez a vallomás a kulcs Kazakevics írói pályájának megértéséhez, ez különbözteti meg őt pályatársaitól. Hitelesen és éretten írni a nagy próbatételről. „Nemzedékünk minden értékes vonását, amivel beléptünk az életbe, a háború adta nekünk”.

Első kisregénye a „Csillag” (1947) új hang feltűnése, és nyomban elnyeri az olvasók rokonszenvét. Kazakevics nem a hőstettek, hanem az érzelmek és a személyiség oldaláról közelíti meg a nehéz időszakot, megkapóan őszinte és emberi. Kisregényének hősei, a németek hátországába küldött felderítők teljesítik küldetésüket, de nem térnek vissza. S a csapat parancsnokába szerelmes rádiós lány, Kátya egyedül, reménykedve várja rádió hívásukat. A támadás megindulásáig nem merik elhúzni bekapcsolt készülékétől.

„Kazakevicset szinte élete utolsó pillanatáig foglalkoztatta nemzedékének nagy próbatétele”

Sajátos két részes regény folyamatában („Tavasz az Oderán” (1948) és „Ház a téren” (1956) próbálja tovább vinni azt az ábrázolásmódot, amit az olvasók olyan magasra értékeltek első regényében. Ám itt az egyszerű emberek kételyeinek, vívódásainak bemutatása mellett, mintegy adózva a kor követelményeinek, a konfliktusok már nem olyan élesek, rímelnek az időszak változott hangulatához, zsurnalisztikus fordulataihoz.

Talán a szerző is érezhette, hogy ez visszalépés művészetében. Következő könyvével a „Ketten a sztyeppén”-nel (1948), visszatér korábbi és hitelesebb alkotói credójához,  s ezzel magára hívja a pártos kritika teljes össztüzét. Parancsnok főhőse súlyosan vétkezik, de vállalja vétségét, mert „az igazságnak érvényesülnie kell”. Kazakevics ki meri mondani, a kötelességtudat nem velünk született tulajdonságunk, a megpróbáltatások során gyakran csak életünk feláldozásával alakul ki. Így jut el hőse, mint általában mindenki a teljes belső lelki szabadsághoz.

„Kazakevics emberi nagyságát jelzi, hogy egy ideig ő adott otthont a kultúrpolitika üldöztetéseinek kitett Jurij Olesának Moszkvában”

Élete vége felé a lenini téma felé fordul „A kék füzet”-ben. A párt vezetőjének razlivi napjait eleveníti fel, önkéntes száműzetését, a felkészülést a döntő ütközetre, a forradalomra. Teszi ezt nem hagyományos módon, nem istenítve vagy idealizálva a forradalom vezetőjét. Ez az olvadás korának tipikus sajátossága, a személyi kultuszt átélt és megszenvedett nemzedék hitt abban, hogy a lenini normák visszaállítása megoldja a jelenkor gondjait. A megtett út végiggondolása gyötrelmes, ám az író érzi, csak kételyek közepette, s azokat legyőzve juthat el az igazságig. Ezt teszi Katajev is Leninről született esszéisztikus írásaiban.

 

Jóllehet legfontosabb műveit oroszul írta, Kazakevics nem szakította meg kapcsolatait a zsidósággal és a zsidó irodalommal. Annak ellenére, hogy ez szinte függetlenül minden politikai rendszertől, Oroszhonban nem mindig volt veszélytelen. Első regénye a „Csillag” az ivritül megjelenő folyóiratban az ”Einikait”-ban az orosz kiadással egy időben jelenik meg. „A Tavasz az Oderán”-t 1950-ben Montevideóban adják ki héberül, a fordító megnevezése nélkül, de feltételezhető, hogy a szöveget Kazakevics írta. Ezután talán tartva a retorzióktól, nem írt ivritül. Az ivrit nyelvű kiadások csupán az 1970-es években újultak fel.

„Kazakevicset halála után a hivatalos kultúrpolitika fokozatosan elfeledte”

Művei hosszú ideig szerepeltek a tananyagban, ám később átminősítették őket ajánlott irodalommá, míg végül teljesen kihagyták a szerzőt a szovjet irodalom iskolai programjából. Vitathatatlan, hogy Kazakevics, átélve a személyi kultusz időszakának megpróbáltatásait, műveiben tett bizonyos engedményeket a kor követelményeinek (ugyan ki nem tett az alkotók közül?), ám legjobb írásai érzékeny problémafelvetésükkel, hiteles lélekelemzésükkel valami olyasmit kezdtek el, amit később az új szovjet háborús irodalom, a valósággal kíméletlenül szembenéző hadnagyok irodalma (Viktor Nyekraszov, Grigorij Baklanov, Jurij Bondarev, Vaszil Bikov, Vlagyimir Bogomolov) teljesít be. Kár, hogy neve feledésbe merült, mert nem csak könyvek, de számos nagy sikerű film, így a többször is celluloid szalagra vitt „Csillag” híven őrzi írói tehetségét.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.