„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

repülés

A Nyugat hosszú hibrid háborúra készül

2025. júl. 9.
Az ukrajnai béke nem fog véget vetni a Nyugat hibrid háborújának Oroszország ellen. A finomított hibrid háborús modell céljai között ugyanis...

Az itáliai kapcsolatok kezdetei

2025. júl. 9.
Az egyetemes történelemben Rusznak nevezett világ és az itáliai városállamok diplomáciai kapcsolatainak a kezdetéről lesz szó e cikkben, kul...

A szovjet repülés tragikus sorsú óriása

A nagyközönség 1934. június 19-én pillanthatta meg először a kezdetben még csak ANT-20-ként, majd később a forradalmi író után Makszim Gorki...

A repülés elfeledett legendája

2025. jan. 12.
Míg a Wright-fivérek, Charles Lindberg vagy éppen Valerij Cskalov neve a repülős körök mellett még néha az átlagember fülét is megüti, addig...

A repülés legendája

A XX. század legnagyobb találmányai közti első helyért jogosan indulhatna a repülés, mely nem csak a harcászatot, de alapvetően a mindennapi...

Amikor Kijev lábon lövi önmagát

2019. ápr. 7.
Kijev teljesen betiltotta a repülést Oroszország irányába, megakadályozni azonban ezzel sem tudja, hogy az ukránok a keleti szomszédba utazz...

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Hitler a Barbarossáról

2025. júl. 8.
Alapvetően két elmélet létezett a Szovjetunió 1941. június 22-ei megtámadásáról. Az egyik szerint a III. birodalom 1941. június 22-én megtám...

Hruscsov, Gorbacsov és az ezüstérem

2025. júl. 8.
Nyikita Hruscsov nem volt töprengő értelmiségi. Miután a Szovjetunió alulmaradt Spanyolországgal szemben 1964-ben az Európa-bajnokság elődje...

Az „amerikai álomtól” a kiábrándulásig

2025. jún. 25.
A kommunista ideológia és rezsimek alól felszabadult Közép-Európa egykor példaként tekintett a korábban előle elzárt Nyugatra. Ez az „amerik...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK