„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Joe Biden elnökségének első néhány hónapja megmutatta, hogy az instabilitás mennyire együtt jár a világ többpólusúvá válásával
Fotó:EUROPRESS/Brendan Smialowski/AFP
Amerika gyengül. Ezt érezte már Donald Trump is, és az új helyzetre adott válasza volt a befelé fordulás, a globális pozíciókat pedig nem valódi, hanem inkább kereskedelmi háborúkkal, gazdasági nyomásgyakorlással próbálta megtartani. Ezzel az Egyesült Államok előző elnöke a maga természetéből fakadó kiszámíthatatlansága ellenére sokak szemében szimpatikussá vált.
„Trump éppúgy megpróbálta feltartóztatni Kínát, mint az elődje, és az Amerika first szlogen alatt nemcsak a belső erőforrások felé fordulást, a gazdaság felvirágoztatását, a középosztály felemelését értette, hanem a globális hegemónia megtartását is. Ezért azonban – hosszú idő után az első elnökként – nem indított háborút”
Joe Biden visszatért a régi recepthez, és demokrácia védelme, a nyugati liberális értékek terjesztése mögé bújva Amerika globális aktivitásának felpörgetésével, a beavatkozás hagyományos politikájával igyekszik megőrizni az Egyesült Államok vezető szerepét a világban.
Amerika azonban elvitathatatlanul gyengül, ezt érezve pedig siet, elhamarkodottan lépve kapkod, ezért aztán az irányított káosz ezredforduló után sokáig sikeres politikája már nem működik. Az egészből ugyanis hiányzik már az irányítottság. Washingtonnak ahhoz még bőven van ereje, hogy destabilizáljon régiókat, és így gyengítse az ellenfeleit, az általa teremtett káosz keretek között tartásához, adott esetben a feloldásához azonban már nincs ereje. Így aztán a saját céljait is csak részben képes elérni, hiszen a helyzetet nem uralja, a káosz viszont elhatalmasodik. Az irányítatlan káosz pedig igazából Amerikának sem jó, a világ pedig végképp meglenne nélküle.
„Az elmúlt hónapokban a keleti szomszédunkban láthattuk, hogy működik ez a régi-új amerikai politika”
Joe Biden már a választás kampányában megígérte, hogy fokozni fogja a nyomást Oroszországra, ezzel rájátszva az ukrán nacionalizmusra feltüzelte Kijevet, amely már az év eleje óta feszíti a húrt a Donbassz körül, provokálja Moszkvát, amely megelégelve az egészet a maga módján, a határ menti katonai erődemonstrációval adta Volodimir Zelenszkij és támogatói értésére, hogy eddig, és nem tovább.
Az események idáig a kidolgozott forgatókönyvek szerint zajlottak, hiszen ha a Kreml katonai akciót indít, akkor végképp minden lehetséges szankciót be lehet vezetni ellene, a kialakult helyzetben bukik az Északi Áramlat. Így Amerika csak nyer az egész háborún, Oroszország és Európa gyengül, a legnagyobb vesztes, a felvonulási terep Ukrajna pedig úgysem érdekel senkit. Ha Moszkva mégsem támadna, az sem baj, hiszen a nyugati fősodor média segítségével – mint azt látjuk – rásütik az agresszor bélyegét. Közben a Donbassz másik oldalán Volodimir Zelenszkijnek már annyira megnőtt az önbizalma, hogy túllépve a washingtoni szcenárión, szinte már követeli Ukrajna felvételét a NATO-ba, ezzel az Egyesült Államokat és az észak-atlanti szövetséget is belerántaná a konfliktusba. Pontosabban velük szereztetné vissza a Donbasszt.
„Ez a felelőtlen ámokfutás mindenkit, Amerika szövetségeseit és ellenfeleit egyaránt egyre veszélyesebb lépésekre készteti, ezért aztán akkor is elpattanhat a húr, ha azt valójában egyik fél sem akarja”
Érzi ezt valahol az amerikai adminisztráció is, ezért aztán Joe Biden felhívta a nemrégiben még gyilkosnak nevezett Vlagyimir Putyint. Csakhogy úgy ajánl csúcstalálkozót, hogy közben kiterjeszti a szankciókat, és orosz diplomatákat utasít ki. Mert Washington megint csak a saját feltételei alapján, morális fölényt sugallva tud elképzelni egy tárgyalást. A Fehér Ház valamiféle hűbéri rendszerben gondolkodó régi-új stratégáinak a fejében ugyanis Amerika még mindig az egyetlen, és e logika szerint a Kreml első emberének meg kell meghatódnia, hogy találkozhat Joe Bidennel.
„Csak hogy ezeknek az időknek már vége. Moszkva nem kér a kioktatásból, ha pedig a sarokba szorítják, akkor harap”
Ez már Washingtonnak sem hiányzik, mint ahogy arra is vigyáznia kell, hogy ne kényszerítse a kelleténél szorosabb szövetségbe Pekinggel Moszkvát. Arról már nem is beszélve, hogy ne meggyengítve lökje Kína ölelő karjaiba. De egy ponton túl már önálló életre kelnek a szereplők, Amerika nem irányítja az eseményeket, a káosz pedig csak nő.
„Mi pedig joggal érezhetjük úgy, hogy a világ veszélyesebb hely lett”
Hiszen nemcsak a Donbasszban fenyeget robbanással a helyzet. Amerika visszatérésével ilyen konfliktushelyzetek alakulnak Tajvantól a Dél-kínai-tengeren át Iránig. Ne csodálkozzunk, ha ezek után úgy érezzük, hogy a maga öntörvényű kiszámíthatatlanságával Donald Trump maga volt a stabilitás és a biztonság.
(Az írás először a Demokrata című hetilapban jelent meg)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
