//Balett, orkánkabát és egy lekésett randi
„A balett ettől kezdve színházi kalandozásaim része lett. És életem nagy kalandjáé is” #moszkvater

Balett, orkánkabát és egy lekésett randi

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal jó fél évszázadot utazunk vissza az időben, hogy személyes emlékeket felelevenítve, ezeken keresztül idézze meg a fényesen ragyogó orosz balett csillagait. Teszi mindezt nem mellesleg az akkori szovjet életbe ágyazva.

„A balett ettől kezdve színházi kalandozásaim része lett. És életem nagy kalandjáé is” #moszkvater
„A balett ettől kezdve színházi kalandozásaim része lett. És életem nagy kalandjáé is”
Fotó:EUROPRESS/Sefa Karacan/Anadolu Agency

Hogy mi köze van ezeknek egymáshoz? Nagyon is sok, legalábbis számomra. Több mint fél évszázaddal ezelőtt történt. A kor – úgy látszik – élesíti az emlékezetet, s felerősíti az élményeket. Vagy kegyes hazugságra késztet. Szerencsére itt még nem tartok.

Első külföldi utam tizenéves legénykeként a Szovjetunióba vezetett. S tettem egy nagy felfedezést. Akkor láttam először balettet, amolyan igazit, teljes értékűt. Bár mint erzsébeti proli, valamikor az ötvenes években volt szerencsém látni a Csili Művelődési Otthon színpadán az akkori világbalett csillagát, Galina Ulanovát. Hogy több évtizedes pályafutása során megkínzott lábának milyen tortúra volt a kultúrházi színpad rossz padlóján bemutatni a Hattyúk tavának legszebb részletét, azt borítsa a történelem homálya és a feledés.

„Őt ez akkor látszólag nem túlságosan izgatta. Vagy inkább nem mutatta. Elhivatottan táncolt. Amit magától értetődően tátott szájjal bámultam a többi erzsébeti nézővel együtt”

Akik lehet, hogy akkor láttak életükben először balettet. Sokuk talán életükben utoljára. Meglehet, hogy most „a múltat végképp eltörölni” rendszerváltó lázától felerősítve sokan azt mondják, tiszta propaganda volt az egész, hogy a „megszálló nagyhatalom” kiküldöttje, – mellesleg a balett nagy csillaga – melóstársaság előtt lépett fel. Propaganda a szocialista és a szovjet kultúra mellett. Soha rosszabbat.

Jó pár évvel, talán egy évtizeddel később folytatódott a történet. Azon az első úton. A Kreml Kongresszusi palotájának többezres nézőtere zsúfolásig megtelt. Csoportunk valahogy kapott jegyet s vártuk a csodát. Ami menetrendszerűen megjött. Kis hattyúk alakjában… Először egy, majd még egy, majd… Meg sem tudtuk számlálni, hányan libbentek elő a függönyök mögül Csajkovszkij varázslatos zenéjére. Több tucat, léniával beállított, azonos magasságú és hajzatú leányzó, egyforma tüll ruhában. S uramisten, egyszerre táncoltak. A lélegzetem is elállt.

„És akkor jött a fekete hattyú csodálatos szólója, akinek a vad küzdelemben egyik szárnyát letépték, és fél (testéhez lekötött) karral táncolt, szökellt. A Moszkvai Nagyszínház csillaga”

Nem Nurejev volt, aki akkor már két éve az európai balettegyüttesek közkedvelt sztárjaként és a híres angol balerina, Margot Fonteyn partnereként csillogott Párizstól Londonig, New Yorktól Bécsig a világ jobb operaházainak színpadán. Sztár volt ez a fekete hattyú is a javából. Sajnos a nevét nem tudtam megjegyezni. Oroszhonban csak a Micsurin kitenyésztette alma hozott bőségesebb termést, mint a balett. Amit oktatnak mindenütt, a legkisebb falutól a legnagyobb színházig, Novoszibirszktől Moszkváig.

„A balett ettől kezdve színházi kalandozásaim része lett. És életem nagy kalandjáé is”

Késett már valakinek a kedvese 8 órát a randevúról? Ezután elkötelezte volna vele magát? Én megtettem és nem bántam meg. Mi köze ennek a baletthez? Jövendőbelimmel – akkortájt még csak egyetemi kolléganőmmel – felutaztunk Moszkvába, hogy találkozzak oda tanulmányutat kapott író édesapámmal, s megismertessem őt választottammal. A Peking szálló épületében szállt meg apám. Miután a vlagyimiri elektricska – helyérdekű vonat – korán érkezett, a találkozóig volt idő. Kimetróztunk a Vernadszkij sugárútra, ahol az egyik bolt előtt tekintélyes hosszúságú sor toporgott a mínuszos hidegben. Ebben nem volt semmi meglepő. Nyomban odatolakodtunk. Itt ismerkedtem meg az orosz nyelv egyik rejtelmes szavával. Авось (majd meglátjuk) – menjünk oda – bíztatott Nágya. Már húzta is ki retiküljéből az ugyanebből a szóból született nevű, gyakorlatiasan hasznos tárgyat, az авоська-t, a kis, összehajtható, hálós bevásárló szatyrot.

„Miféle kurrens cikk késztette sorállásra a derék moszkvaiakat? Az olaszföldről hozzánk is befutott leheletvékony köpeny, az <orkánkabát>”

Ők még nem sejtették, hogy gyakorlatilag semmire nem volt használható. Egy alaposabb esőben már nem védett. De előbb – miután nem engedte át a levegőt – ruházatunk alatta az összegyűlt verítéktől ázott át. Az orosz télben abszolút értelmetlen viselet. Viszont „onnan” jött és sejtelmesen susogott, ha magadra öltötted.

– Én ide beállok – súgta fülembe jövendőbelim. – Te pedig gyere vissza a metróállomásra déli egy órára. A családegyesítő találkozás a szállóban megtörtént. Kipihentem magam, s a megjelölt időben – talán kissé korábban – ott tébláboltban a múzeumi szépségű metróállomás fényözönében. Nágya nem volt sehol. Miután topográfiai ismereteim nem álltak olyan szinten, hogy képes lettem volna  megkeresni őt a milliós városban, bő egy órás reményvesztett és egyre csüggedtebb várakozás után visszatepertem a szállóba, ahol örömhír várt.

„Édesapám tolmácsa jelezte, hogy szerzett két jegyet a Nagyszínházba estére, a leningrádi Kirov balett előadására”

Az idő telt-múlt, már léptünk ki a forgóajtón, amikor a pörgő üvegkalickán át, csomagokkal teleaggatva beviharzott jövendő asszonyom. A cuccokat gyorsan a tolmács kezébe nyomtam, s máris iszkoltunk a Bolsoj felé.

– Na és sikerrel jártál? – kíváncsiskodtam Nágyától. – Авось да небось – ki tudja, – rejtélyeskedett kipirult arcú jövendőbelim. – Sajnos mire a pulthoz értem, csak 54-es méretű férfi számot kaptam. Ezt se szalaszthattam el. Majd Valérkának jó lesz. Valérka, az öccse akkor még csak harmadikos volt – az általánosban – és mire belenőtt a csini cuccba, az már rég kiment a divatból. Viszont jó szolgálatot tett neki, amikor gumicsónakján esőben kievezett a folyócska közepére horgászni.

Az előadás lenyűgözött. Főleg, mert volt egy fantasztikusan modern, nyugati balettekbe illő jelenete. Vagy mégsem az? A szerelmespár éppen a leglíraibb résznél évődött egymással, amikor a hátuk mögött megjelent egy szürke munkaruhás férfi, vállán egy irdatlan hosszú lajtorjával. Kimért léptekkel haladt. Néhány lépés után a közönség felé fordult. Egy pillanatig tanácstalanul állt, majd tovább ment és eltűnt.

A közönség némán és dermedten ült. A táncospár tovább lejtett a színpadon. Másnap hiába kerestem az újságokban a hozsannázó cikket a megújított és modern felfogásról. Vajon mit jelenthetett a létra és a rejtélyes férfi, miféle plusz üzenetet adhatott hozzá a klasszikusan gyönyörű balett kettőshöz?

„A magyarázat prózaibb lehetett. Az <észak Velencéjéből> érkezett berendező, miközben a következő jelenetet készítették elő, eltévedt a Bolsoj hatalmas színpadán”

Újabb tíz esztendő, s két lányommal az akkor még Leningrád nevezetességeivel ismerkedünk. És mint kihagyhatatlan program elmegyünk az akkor még Kirov nevét viselő, és a kor szavának megfelelően átkeresztelt Mariinszkij Színházba. Előtte még némi zenei előképzést kaptak lányaim a Jevropejszkaja Szálló lakosztályában, ahová a Szovjet Írószövetség kegyéből bekvártélyoztak. Az apartman nappalijában fehér zongora állt. Lehangolt, – és lehangoló, mert iskolás lányaim, akik a Kodály módszernek köszönhetően furulyázni már megtanultak, rajta klimpírozták egész nap hol a „Boci,boci tarkát”, hol a Szamárindulót. A Für Elise-ig még nem jutottak el.

Na de lássuk a programot, mit is nézünk meg: Gogol A revizor – balettben. Az elképedéstől nyitva maradt a szánk. Igaz, akkor az orosz balett már bebizonyította, hogy művészi invencióban utolérhetetlen.

„Hiszen ember el nem képzelte volna, hogyan lehet baletté alakítani az <Anna Kareninát>, különösen a jelenetet, amikor Anna a vonat elé veti magát. Maja Pliszeckaja és a Bolsoj balett együttese bebizonyította, hogy lehet”

Évekig ment a balett a Nagyszínház színpadán. De ugyan mit kezd a leningrádi balett Gogol papíron örökérvényű művével? Hogyan lehet eltáncolnia a megvesztegetést, a zsebekbe kívánkozó gyűrött rubeleket? Lehet. A zöldhasú bankók könnyedén és gúnyosan röpködtek a színpadon egyenest bele Hlesztakov hatalmas méretű tenyerébe. Gogol és a balettmester zsenialitása ismét diadalmaskodott.

Az orkánkabát már csak foszlányaiban létezik a pecázás kellékei között. Asszonyommal miután lányaink kirepültek, útjaink elváltak. Az orosz balett csillaga ma is fényesen ragyog.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.