Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal a fényesen induló, ám az októberi forradalom után kiábrándult Vlagyiszlav Hodaszevicset mutatja be, aki a kor szörnyűségei elől emigrációba és az irodalomba menekült, majd elfeledve, magányosan, szülőföldje után vágyódva halt meg egy párizsi padlásszobában. Végül évtizedekkel később, műveivel mára visszatért hazájába.
Fotó:Wikipédia
Európa alkonya, az évszázadokon át épített civilizáció pusztulása, amit ízléstelenség és embertelenség követ. A hazától távol egyre inkább ez uralja annak a költőnek a gondolatait, akivel meg szeretném ismertetni olvasóimat. Az esztétikum állt élete középpontjában, ám bármilyen meglepő, megmaradt sokak szerint váratlan és érthetetlen érdeklődése a mindennapok gondjai iránt, is, ami nem tántorította el a klasszikus kor küldetéstudatától, a líra hagyományos témáitól.
„És ami a legfontosabb, minden során átüt leküzdhetetlen vágya, olthatatlan szomja a valóság és a kultúra egyesítése iránt, miközben kínzón érzi köztük az éles diszharmóniát”
A puskini örökség biztos eligazítást nyújtott szerzőnknek mind a kortársi irodalom, mind a klasszikus örökség értelmezésében. A művészet számára esztétikai jelenség volt és maradt. Úgy gondolta a teljesség igényt és a személyiség egységét nem valamiféle alkotói vallomásban kell megtestesíteni, hanem tudatosan felépített művekben. Az 1930-as évek költői diskurzusaiban az orosz költészetben a lélek bátor hőstettét, az egyetlen értelmes életcélt látta és láttatta. Merész és idealista megközelítés. Visszhangtalan maradt…
„Hunyd be szemed, és zuhanj, zuhanj – egyre lefelé – önmagadba”.
„Távolodj el a hétköznapoktól, és próbáld elviselni a kort. Még akkor is, ha magányra ítél. Ez is lett a sorsa – a legkeserűbb emigráns sors. Irodalomba menekülése közben elfeledkezett mindenről. Az élet és az irodalom is elfeledkezett róla, és így halt meg, magára zárt börtönében egy párizsi padlásszobában”
Pedig pályája nem így indult. A vonzó, női szíveket meghódító ifjú hosszú és nehéz utat járt be, amíg eljutott a költészet ilyen emelkedett értelmezéséig. S mire ide ért, elképzeléseit elsodorta a történelem által kíméletlenül átformált, eltorzított valóság, mely másfajta helytállást kívánt a költőtől.
„Érdekes család sarja. Sok mindent megmagyaráz, hogyan és miért így alakult Vlagyiszlav Hodaszevics (1886-1939) sorsa”
A papa egy a századfordulón úttörő, később művészetté nemesült hivatással jegyezte el magát. Mint fotográfus, annak ellenére, hogy szép portrét készített Lev Tolsztojról, fényképészeti kellékboltnál többre nem vitte. A költő édesanyja, Szófia egy jeles zsidó író lánya elhatározta, hogy katolikus szemszögből megreformálja a zsidó életvitelt. Bátyja az ügyvéd Mihail Hodaszevics (1865—1925) az elsők között volt, aki a cárizmus éveiben ifjú kollégáival ki mert állni a politikai foglyok védelmében. Lánya, Valentyina Hodaszevics (1894-1970) mint festőművész készítette a leghitelesebb portrét nagybácsijáról.
„A fiatal Vlagyiszlav 1904-tól egyetemista, ám a jogi kart gyorsan otthagyja, és beáll bölcsésznek. És beleveti magát a moszkvai irodalmi életbe, eljár Brjuszov írói körébe”
Itt ismerkedik meg 1905-ben a moszkvai kulturális elit egyik botrányhős üdvöskéjével, Marina Rüngyinával, akit „mesebeli cárlánynak” tituláltak, remekül lovagolt, türkiz és gyöngyberakásos koronás karkötőt viselt, s az egyik bálon Léda kosztümben – azaz ruha nélkül – jelent meg, kezében egy hattyúformájú vázával. A költészeti esteken szívesen szavalta Brjuszov, Balmont és természetesen ura verseit, aki csak két évig bírta vele az együttlétet.
„Az ifjú és igen vonzó külsejű költőt a korban nem ritka mellbetegség kínozza, így kénytelen Olaszországban gyógyíttatni magát”
Átél egy szerelmi drámát a később emigrációba menekült író, művészettörténész Pavel Muratov feleségével, majd megérinti az igazi szerelem, Georgij Csulkov költő lányának, Annának a személyében, aki formailag jó ideig, lelkileg viszont végig társa marad később viszontagságossá életének.
1914-ben kitör a nagy háború. Hodaszevicset mint költőt, második kötetével a „Boldog házikó”-val már elismerik, megél fordításaiból, újságcikkeiből és recenzióiból. És szerencséjére „Fehér cédulát” kap, egészségi állapota miatt nem hívhatják be. Újságíró. 1916-ban és 1917-ben a mindenkin segítő író-festő Makszimilián Volosin koktebeli házában nyaral és gyógyítja magát a Krímben.
„A februári forradalmat kitörő lelkesedéssel fogadja, ám az októberi fordulat már elrettenti. Úgy dönt, csak magának fog írni”
Lejb Jaffa barátjával közösen összeállítja a „Fiatal zsidó költők antológiájá”-t. Ám valamiből élni kell. Egy választott bíróság alkalmazottja, majd a művelődési népbiztosság színházi részlegének repertoár osztályán dolgozik. Gorkij megbízza, hogy vezesse világirodalmi könyvkiadójának moszkvai fiókját, és könyvesboltját. Részint az éhezés és a hideg következtében tüdeje ismét megbetegszik, s 1920-ben visszaköltözik Petrográdra. Itt ismét Gorkij siet a segítségére, élelmiszer fejadagot, és kétszobás lakást kap a „Művészet háza” kollégiumában. „Mag útján” című kötetében megjelenik egy hitvallás szerű verse 1917-ről:
И ты, моя страна, и ты, ее народ, / Умрешь и оживешь, пройдя сквозь этот год. (Országom s népem, véged / ám átélve ezt az évet feléledsz.)
„Hírneve ismét szárnyal az északi városban, noha nem sorol be egyik költői irányzathoz sem, elhivatott makacssággal ragaszkodik a hagyományokhoz. És korai találkozása szerelmével, Annával most a forradalom utáni években házasságban érik be. Vele hagyja el 1921-ben a költőként számára ellehetetlenült országot”
Kezdetben Berlinben él, részint Gorkij családjában, aki igen nagyra tartja, elsősorban emberi értékeiért. Hodaszevics, noha politikai nézetei miatt nem értékeli ilyen nagyra támogatóját, mégis tőle reméli, hogy egyszer majd hazatérhet szülőföldjére. Mentora ösztönzésére szerkeszt egy mindössze 6 számot megért lapot, ahol otthoni, szovjet szerzők is helyet kaptak. Közben napvilágot látnak gúnyos és az új rendszert elítélő karcolatai, s a GPU sugallatára a szovjet sajtó úgy könyveli el, mint „fehérgárdistát”. 1925-ben a római szovjet nagykövetség nem hosszabbítja meg útlevelét, és végleg az emigráció foglya lesz, keserű kenyér lesz osztályrésze.
„A költő, hogy valahogy megéljenek, újságírói munkát vállal”
A „Legfrissebb hírek” párizsi emigráns lap munkatársa. Az újság főszerkesztője, Pavel Miljukov, aki noha nem tudott kibékülni a bolsevizmussal, támogatta Sztálin hazafias, honvédő politikáját, eltanácsolja lapjától. Hodaszevics átpártol a másik oldalhoz, az emigráció legkonzervatívabb lapjához az „Újjászületés”-hez, s élete végéig annak dolgozik. 1927-ben jelenik meg utolsó kötete, benne a sokatmondó, bírálatnak és kiábrándulásnak is felfogható ciklus, az „Európai éjszaka”. Ezzel befejezi költői pályafutását, és minden alkotói figyelmét az irodalomkritikának szenteli. Így lesz az emigráns irodalom egyik legavatottabb bírálója. Kemény vitát folytatott az orosz emigráció két elismert költőjével, Georgij Adamoviccsal és Georgij Ivanovval. Közben asszonyával Annával rendszeresen szemlézi a szovjet irodalmat, közeli barátságba került Vlagyimir Nabokovval, akinek munkásságát igen nagyra tartja.
„Hodaszevics a múlt felidézésében, az emlékirat műfajában találja meg a leginkább saját hangját. Brjuszov, Gumiljov, Szologub, Jeszenyin, Gorkij jelenik meg memoárjaiban. Mind jobban romló egészsége azonban nem engedi meg, hogy dédelgetett vágyát megvalósítsa, és könyvet írjon Puskinról. Sikerül viszont könyvet írnia Gyerzsavinról, és kiadják írói portré kötetét Nekropol címmel”
Ám az olvasói kör szűk, a nagyritkán megjelenő könyvek nem hoznak komoly jövedelmet, a nélkülözések harmadik házasságát is tönkre teszik. Tehetséges asszonya, Anna elválva tőle Berberova néven szép költői pályát fut be, s lesz értő kezelője egykori férje irodalmi örökségének.
Hodaszevics negyedik házassága, nem irodalmár vagy művészlélek feleséggel élete végéig kitartott. Olga Margolina a tragikus történelmi események folytán csak három évvel éli túl a költőt, 1942-ben Auschwitzban, koncentrációs táborban végzi be életét.
„A költő életművét kutatók hagyatékát harmadik asszonya áldozatos munkájának eredményeként a Yale Egyetem könyvtárában lelhetik fel”
Bár a Nagy Szovjet Enciklopédia harmadik kiadása 1978-ban még a kor szellemét tükrözve emlékezik meg róla, gazdag költészetéből dicséretként kiragadva, hogy utolsó kötetében vannak a nyugati kispolgári életformát bíráló költemények, első könyve elhagyott hazájában, életrajzi könyve Gyerzsavinról 1988-ban lát napvilágot –200 ezer példányban. A Nekropolt három évvel később 100 ezer példányban adják ki. Hodaszevics versei viszonylagos rendszerességgel azóta is megjelennek, az írott szó iránti általános érdektelenségnek köszönhetően jóval szerényebb példányszámban.
A költészet kedvelői egy csokornyi versét élvezhetik a kiváló színész, rendező és dramaturg Pavel Morozov értő, és ihletett előadásában https://www.youtube.com/watch?v=igNHkq8G3Ps. Bár sírja Párizs egyik külvárosának Boulogne-Billancourtnak a temetőjében található, a költő végül is elérte célját, műveivel visszatért hazájába.
