//Amikor Szerbiát sújtották a szankciók
Ingyenes kenyérosztás Belgrádban az ortodox karácsony előestéjén 1994. január 6-án #moszkvater

Amikor Szerbiát sújtották a szankciók

MEGOSZTÁS

Volt egyszer egy háború… Embargós trükkök után jártunk 1994-ben, és ma már nem lepődünk meg, hogy ebben a történetben is felbukkant Soros György. Kiderítettük viszont, hogy a szankciókkal már akkor sem sikerült térdre kényszeríteni egy rendszert. A szerbeket viszont ezzel sikerült a Nyugat ellen hangolni, ami csak erősítette Milosevicséket. Érdemes ezt az 1994-es írást az Oroszországgal szembeni mostani szankciók fényében is olvasni. Úgy tűnik, a Nyugat nem tanult ebből.

Ingyenes kenyérosztás Belgrádban az ortodox karácsony előestéjén 1994. január 6-án #moszkvater
Ingyenes kenyérosztás Belgrádban az ortodox karácsony előestéjén 1994. január 6-án
Fotó:EUROPRESS/STR/AFP

Az embargó szorításában vergődik a csonka Jugoszlávia. Belgrád ugyan első pillantásra nem egy szankciók terhei alatt nyögő állam fővárosának képét mutatja, a forgalom sűrű, a benzinhiányról szóló hírek ellenére is jól öltözöttek az emberek. Belgrádban nincs több koldus, mint Budapesten. A csalóka illúziót azonban hamar széttöri a buszmegállókban álló tömeg képe, és az állami üzletek gyatra kínálata.

„A szankciók és a közeli háború azonban leginkább a lelkeket nyomorította meg”

„Szomszédok vagyunk, barátok” – szólítja meg örömmel a magyar vendéget a jugoszláv főváros főutcáján a csetnik jelvényeket, krajinai zászlókat tíz márkáért szuvenírként kínáló alkalmi árus. „A szankciók igazságtalanok, mert nem érték el a céljukat, a háború megszüntetését” — mondja a hivatalos Jugoszlávia véleményét Radonja Minies tárca nélküli miniszter is. Szerbia már mindent megtett a béke érdekében, az ártatlan embereknek mégis szenvedniük kell a szankciók miatt.

Jugoszlávia a becslések szerint 25 milliárd dollárt vesztett az embargó miatt, míg az egész Balkán 60 milliárdot. A fővárosban előszeretettel emlegetik manapság, hogy milyen igazságtalanul szenved a Nyugat gazdasági szorításában a szomszédos Magyarország is.

„A belgrádi kormány illetékesei, és az utca embereinek többsége is mindezek ellenére a hősiesen kitartó szerb nép eszméjét hirdetik, amely nem hajlik meg a Nyugat akarata előtt”

Ahogy az egyik szövetségi tisztviselő mondja, mindig maga dönt a sorsáról, ha kell, urait is saját kezével taszítja le a trónról. A szankciók hatására megnőtt a Nyugattal szembeni ellenszenv is. Soros Györgyöt például lépten-nyomon a rendszer bomlasztójaként, a szerbek ellenségeként emlegetik.

„A magára maradottság kétségbeesett jeleként a belgrádi rehabilitációs központban, a szankciók embertelenségére hivatkoznak az orvosok”

Az orvostudomány közös, az emberért van, mondják, gyógyszereket mégsem tudunk kellő mennyiségben beszerezni. A néhány száz kilométerre dúló háború természetesen Szerbiában is érezteti hatását. Hatszázezer menekült él a csonka Jugoszláviában, s a kórházakban szép számmal találhatók boszniai sebesültek.

Ilyen Zsarko is, aki két éve van Belgrádban, mivel a boszniai helység, ahol élt, nem létezik többé. Eltűnt az épülőfélben lévő ház is, a menekülés közben elveszett a külföldi munkából megtakarított 80 ezer márka. A jugoszláv szövetségi hadsereg egykori tartalékosát feleség, s három gyerek várja. A ma nyomorék egykori fémesztergályos paradox módon mégis elégedett.

„Én legalább élek, s e bolond időkben ez is nagy szó”

A jugoszláv főváros gyermekklinikájának vezető orvosa arra panaszkodik, hogy az elhalálozás 1993-ban 35 százalékkal megnövekedett. A műtétek száma 40 százalékkal csökkent, az orvosok improvizálásra vannak kényszerítve. A felfordult világ jele az is, hogy mindegyik orvos külön hangsúlyozza, ő meggyógyítja a hozzá forduló albánt, muzulmánt, s horvátot is.

„Mások nem a humanitárius érzésekre apellálnak, inkább azzal kérkednek, hogyan játsszák ki az embargót”

A Simpo bútorgyár igazgatója például azt ecseteli, hogy az idei kivitelt 126 ezer dollárra tervezik. Magyar barátainkra is számítunk, mondja, bár a legtöbb szétszerelt bútor az ukrán turistáknak szervezett dunai hajókirándulások alkalmával hagyja el az országot. Háború ide, embargó oda, a sörfogyasztás nem csökkent Jugoszláviában. A korábban külföldön is jól ismert Bip cég feltalálja magát a nehézségek között is.

„Lopott recept alapján például „12 éves” whiskyt gyárt, s kiről másról nevezhetné el, mint a nemzeti hősről, Karagyorgyéról. A Black George márkanév persze azzal is jár, hogy ha az íz nem is, az ár nyugati”

A keleti fizetések mellett egyre nagyobb terhet jelentő nyugati árakra panaszkodik a belgrádiak többsége is. Rég megfulladt volna ez az ország, mondják, ha nem lennének az embereknek még a boldog békeidőkből származó tartalékaik. Az egykori kétezer márkás fizetések maradékait most az új dinár bevezetésével passzírozza ki a lakosságból a kormány.

A stabil és konvertibilis deviza a január 24-i bevezetés óta szilárdan tartja egy német márkás árfolyamát. Megszűnt a hiperinfláció, s az árak is 0,6 százalékkal csökkentek, közli nem minden alapot nélkülöző büszkeséggel Tomica Rajcsevics tárca nélküli miniszter. Az új pénzbe vetett bizalom jele, hogy a polgárok immár 200 millió márkányi devizát váltottak át az új szuper dinárra. Az új fizetőeszközt néhány napja már a boszniai és horvátországi szerbek is használhatják. Szakértők szerint ez előbb-utóbb inflációhoz, a valuta romlásához vezet.

„A krajinák megsegítésére fordított összeg egyébként becslések szerint eléri a szerb költségvetés húsz százalékát. Nagy-Szerbia eszméje azonban minden pénzt megér, s Belgádtól Vukovárig mindenki azt hirdeti, a szerb nép az egyetlen, amely megfizetett naivitásáért”

 A horvátok immár harmadszor próbálják lemészárolni e században, nacionalistának nevezik saját hazájában, s az egykori államalkotó nemzet jogfosztottként harcol igazáért. Arról keveset beszélnek, hogy miért lőtték oly szisztematikusan szét a vukovári házakat, s hova tűnt a város horvát lakossága. A háborúnak áldozatai is vannak, mondják. Valóban, áldozata ennek az évek óta tartó öldöklésnek immár az egész Balkán.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.