Egyre látványosabban látszik, hogy Németország az egyik legnagyobb áldozata annak a politikának, amellyel az Egyesült Államok minden áron igyekszik megtartani globális hegemón szerepét. A jelenlegi berlini hatalmi elit öngyilkos módon partner saját hazája gyengítésében, a német gazdaság szétverésében. Mint ahogy mind érezhetőbben amerikai érdekeket szolgál az Európai Unió élén Ursula von der Leyen is. Azonban már a média által átnevelt, kezelhetővé tett német társadalom is ébredezik, miután egyre inkább egzisztenciális kérdéssé válnak számára e vazallus politika gazdasági és szociális következményei.

A német gazdasághoz ezer szállal kötődő Magyarország számára egyáltalán nem közömbös, hogy a berlini kormány miként birkózik meg az egyre mélyebb gazdasági, szociális és politikai válsággal. Azzal a válsággal, amelyet mindenek előtt a világrend átalakulása körüli verseny kiéleződésével jelentős mértékben az Egyesült Államok agresszív, a hegemón szerep megőrzését célzó politikája generált. Washington az orosz-ukrán háború kirobbanása után véget vetett az utóbbi években helyenként éledező európai önállósodásnak, visszafeleselésnek, és szigorúan felsorakoztatta maga mögé a nyugati blokkot. Ebben partner volt a Donald Trump elnökségének négy évét, Amerika befelé és Ázsia felé fordulását tragédiaként megélő európai elit, amely megkönnyebbülve fogadta Joe Biden győzelmét, és ezzel a washingtoni gyámkodás visszatérését.

„Csakhogy a Fehér Ház az új helyzetben már a korábbinál is jobban megkéri az árát annak, hogy védőernyőt tartson Európa fölé”

Megköveteli, hogy Európa vegye ki a részét Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásából, ez a pénzügyi értelemben egyre növekvő teher pedig végképp lezárta Nyugat-Európa jóléti korszakát. Főképp úgy, hogy közben az Európai Unió vakon, saját érdekeivel sem törődve, még az amerikai elvárásokat is túlteljesítve szankciók sorát vezette be Oroszország ellen. Ezzel kiütötte az európai versenyképesség egyik legfontosabb lábát. Lassan két év után kijelenthető, hogy az Európai Unió vesztésre áll az Oroszországgal vívott gazdasági háborúban. Kiemelten érvényes ez az Európai Unió mozdonyából egyre inkább Európa „beteg emberévé” váló Németországra, amelynek jelenlegi kormánya mintha nem látná – vagy csak nem akarja látni -, hogy Amerika elérte azt a stratégiai célját, amire már jó évszázada törekszik. Paradox módon éppen német közreműködéssel hosszú időre szembeállította az eurázsiai geopolitikai térség két pólusát, Oroszországot és az Európai Uniót. Azzal pedig, hogy az európai technológia nem jut el keletre, az orosz energiahordozók pedig nem, vagy csak hatalmas felárral érik el Európát, mindkét oldalt gyengül.

„Amerika egyik stratégiai célja tehát már teljesült a háborúval, hiszen egyszerre tartja lenn Németországot és égeti a háborúval Oroszország forrásait”

Ebben a törekvésben azonban nemcsak a hosszú idő óta leggyengébb német kormány, hanem az Európai Unió vezetése is partner. S ha a jelenlegi trend nem fordul meg, akkor Európa nemcsak mint geopolitikai pólus, hanem mint gazdasági hatalom is megszűnik létezni. Ezek után pedig már azon sem lepődhetnénk meg, ha magának az Európai Unió is eljelentéktelenedne. Meg ugyan nem szűnne, de gittegyletté degradálódna.

„Ez pedig nem lehet sem magyar, sem pedig európai érdek”

Ebben a mélyrepülésben súlyos felelőssége van az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek. A német politikus legnagyobb bűne még csak nem is az, hogy a pandémia idején a Pfizernél vezető beosztásban lévő férjével érezhetően összejátszva egy globális korrupciós hálózatba húzta bele az EU-t, és erőltette rá a kelet-európai országokra az egyébként ekkor már senkinek sem kellő vakcinát. Persze, ezzel gyengítette ezeket az országokat, mint ahogy a sokszor hangoztatott és számon kért szolidaritást sutba dobva gyengíti azzal is, hogy a közép-európaiak akarata ellenére áterőltette az ukrán gabona exportját, tönkretéve e régió mezőgazdaságát, ellehetetlenítve a gazdákat. Talán arra gondolhatott hogy, így kezelhetőbbé teszi ezt a rebellis térséget. Hogy Ukrajna és Moldova uniós csatlakozásának erőltetésével mit akar elérni, abba már bele sem merek gondolni. Egy ilyen lépés siettetése ugyanis már magának az Európai Uniónak a létét fenyegetné. De nem Európa erősítését szolgálta az sem, amikor Emmanuel Macron mellé bekérezkedve Pekingben nem az az európai-kínai viszony javításán, hanem épp ellenkezőleg, a rontásán dolgozott.

„A példákat még sorolhatnánk, de enélkül is látszik, miért gondolják sokan még magán az Európai Bizottságon belül is, hogy Ursula von der Leyen az amerikai érdekek kiszolgálója”

S ha figyelembe vesszük, hogy a Bizottság vezetőjeként milyen befolyása van az Európai Unió jelenének jövőjének alakulására, akkor komolyan kell venni a von der Leyen tevékenységében rejlő veszélyt. Az EU igazán akkor járna jól, ha Ursula von der Leyen jutalomból átültetnék a NATO főtitkári székébe, ott ugyanis köztudottan mindig Washington embere regnál.

„De térjünk vissza Németországra, amelynek sorsa alapvetően határozza meg az Európai Unió jövőjét is”

Ezért aztán egyáltalán nem örülhetünk annak, hogy a német kormány hibát hibára halmoz, Olaf Scholz gyenge kancellár, nem tudja megrendszabályozni a koalíciós partner Zöldek randalírozását, így csak sodródik, miközben a gazdaság köhög, és folyamatosan veszíti el a versenyképességét. Az ezek után már érthető, hogy miért nem képes ellentmondani az amerikai diktátumnak.

Németország bajban van. Nagy bajban. Egyre égetőbb a migráns kérdés, ezt már a kormány is látja, ám képtelen érdemben javítani a helyzeten. Emellett nyomasztóan hat az ország működésére az elburjánzó bürokrácia, és komoly kihívás a társadalom elöregedése is. S ehhez jön még a gazdaság mélyrepülése. Olyan problémák ezek, amelyek rendszer szintű reformokat követelnének, ennek azonban egyelőre semmi jele.

„Közben az IMF előrejelzése alapján Németország lehet a G7-ek körében az egyetlen ország, amelynek gazdasága az idén nem növekszik”

Az üzleti aktivitás három éves mélyponton van, egyes cégek már áttelepülnek az Egyesült Államokba. Különösen a vegyipar szenved. A drága energia ugyanis megfojtja. Most derül ki igazán, hogy mit jelentett a versenyképesség szempontjából a viszonylag olcsó orosz gáz. Amerika azonban ezzel a háborúval leválasztotta Németországot az orosz energiahordozókról. Arra persze Washingtonban sem gondoltak, hogy ezzel helyzetbe hozzák Kínát és Indiát. S hogy biztosra menjen, még az Északi Áramlatot is felrobbantotta. Aztán most ezt is az ukránokra fogja. S a német politikusok csak mélyen hallgatnak. Egyedül a szász kormányfő Michael Kretschmer emlegeti, hogy helyre kellene állítani a felrobbantott Északi Áramlat, és újra kell indítani az atomerőműveket.

„A zöld forradalom és a zsigeri oroszellenesség tombolása közepette azonban ez elképzelhetetlen”

Persze, ez a politika is van annyira álszent, hogy a bajban azért onthatják magukból a káros gázokat az újraindított szén alapú erőművek, és lehet vásárolni az eddig nem szankcionált orosz LNG-t is. Mégpedig nem is akármilyen mennyiségben. Közben a „zöld átmenetre” hivatkozva az EU-ra, ezzel a partner országokra rá lehet kényszeríteni országokra a számukra kedvezőtlen szabályozást, paramétereket. Így valamelyest javítják a cégeik regionális versenyképességét. Ugyanazt csinálják a többi európai országgal, mint velük az amerikaiak.

„A végtelenségig azonban nem folytatódhat ez az ámokfutás még megroggyant identitású Németországban sem. A helyzetet egyre inkább egzisztenciális kihívásként megélő németek közül mind többen bújnak ki a rájuk öltött ideológiai kényszerzubbonyból, amelynek látványos jele az elégedetlenség növekedése, és az eddig politikai karanténba zárt AfD népszerűségének látványos emelkedése”

A jobboldali radikális nézeteket valló, sokszor lenácizott, kirekesztett párt már a kereszténydemokraták sarkát taposva a második leginkább támogatott párt. Ettől még kormányra nem fog lépni – most éppen a titkosszolgálatokat engedte rájuk a jobb híján már a betiltásukon gondolkodó hatalom –, ám népszerűségük növekedése mutatja a társadalmi hangulat változását. Ébredeznek a németek, közben pedig egyre több szó esik a koalíció esetleges felbomlásáról. Ezért a mélyrepülésért ugyanis azért a politikai felelősséget valakinek vállalnia kell.