//Aki felvette Shakespeare összes honoráriumát
„Paszternak útja a művészvilágba ki volt jelölve” #moszkvater

Aki felvette Shakespeare összes honoráriumát

MEGOSZTÁS

Borisz Paszternak a haza ellensége lett, mert 1958. október 23-án megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Noha legismertebb alkotása, a Zsivago doktor a világ egyik legjobb regénye, Paszternak sosem kerülhetett az őt megillető polcra a Szovjetunióban. Ugyanis képtelen volt arra, hogy akár egy betűt is leírjon, amivel a rendszer dicsőítette volna.

„Paszternak útja a művészvilágba ki volt jelölve” #moszkvater
„Paszternak útja a művészvilágba ki volt jelölve”
Fotó:EUROPRESS/RIA Novosti/Sputnik/AFP

A mai napig tart a vita Oroszországban arról, vajon hol van az igazi helye Borisz Paszternak az orosz irodalomban. Igen, nem olvasta félre senki a fenti mondatot, ugyanis a Zsivago doktor szerzője bizony megjárta a mennyet és a poklot, és ahogy végig tekintünk az életén, bizony az utóbbiból jóval több jutott a számára. Holott a moszkvai művész-értelmiségi családból származó férfi – apja festőművész, a képzőművészetek professzora, anyja tehetséges zongoraművésznő volt – bizony nemcsak elérte, de bizonyos tekintetben le is hagyta a gyermekkorában a szülői házban sokszor megforduló Tolsztoj, Gorkij, Rilke, Rahmanyinov négyest. De minimum elérte a szintjüket.

„Paszternak útja a művészvilágba ki volt jelölve”

Gyerekként festőnek, aztán zongoristának tanult, később a filozófia és a filozófiatörténet érdekelte. A gyermek Boriszt apja vezette be a festészet műhelytitkaiba, míg a zene világába anyja és a neves zeneszerző, Szkrjabin segítségével kóstolt bele. Az ő hatásukra jelentkezett a moszkvai konzervatóriumba, ahol zeneelméletet és zeneszerzést is tanult. Majd jött a nagy és végzetes szerelem, az irodalom – miközben a németországi Marburg egyetemén hallgatott filozófiát –, és megjelentek első versei. Kezdetben a szimbolizmus ragadta magával, 1913-as első kötete, az Iker a felhőkben is ezt a hatást tükrözte. Nem sokkal ezután a Centrifuga futurista csoporthoz csatlakozott, ekkor kezdődött barátsága Majakovszkijjal.

„Ekkoriban alakult ki a hagyományokból, és a forradalmi újításokból ötvöződő, egyéni hangú költészete”

Hogy meddig juthatott volna el a kétségkívül zseni fiatalember a költészet egén, ma már nem tudhatjuk, ugyanis jött 1917, jött a bolsevik hatalomátvétel, és a fiatal férfi magára maradt. A családja – szülei és testvérei – Németországba költöztek, míg ő a szovjet oktatásügyi népbiztosság könyvtárában kapott állást. 1922-ben kiadják első komoly verskötetét, a Nővérem, az élet címmel, és ez népszerű és elismert költő tette. Holott magával a kommunista eszmékkel és a rendszerrel sosem bírt megbarátkozni, a politikai propagandát az irodalomban egyszerűen nem értette meg, és liberális polgári értelmiségi lévén mindig távol tartotta magát a nyílt politikai állásfoglalástól.

„Elkezdett a próza felé orientálódni, és a húszas évek második felében két regénye is megjelent, a Luvers gyermekkora és a Menlevél című önéletrajzi alkotás”

Paszternak nem hitt Lenin és Sztálin elvtársaknak, nem hitt az osztálynélküli társadalomban, a kommunista eszmékben. Vélhetően ezért volt neki szerencséje kebelbarátjával, Majakovszkijjal szemben, ő ugyanis nem is tudott kiábrándulni a rendszerből, és nem lett végül öngyilkos.

Paszternak képtelen volt arra, hogy dicsőítse a forradalmat. Nem állt rá a keze. Még a harmincas évek első felében sem, holott ekkor már érezhető volt a sztálinizmus nyomasztó légköre. 1934-ben az Írószövetség megalakulásakor Buharin a felszólalásában a legnagyobb élő szovjet költőnek nevezte, ami akkor, abban a pillanatban akár előnyt is jelenthetett volna, ám nem sokkal később Buharin már halott volt, miután Sztálin imperialista kémként agyonlövette. Hogy Paszternak miként úszta meg a tisztogatásokat? A magyarázat egyszerű, ugyanakkor az előzmények ismeretében nehezen felfogható.

„Noha köztudott volt rendszerellenessége, Sztálin mégis csodálta őt. Nem engedte bántani, ami – tekintve, hogy a Szovjetunióban hozzávetőleg 1500 írót végeztek ki vagy küldtek meghalni a munkatáborokba – szinte a csodával volt határos”

„Hagyják őt békén… Ő egy balga szent” – mondta állítólag. Paszternakot 1936-tól ennek ellenére egyre több támadás érte. A legtöbbször elővett vád az volt ellene, hogy munkásságában egyre többször eltért a szocialista realizmus és a pártos költészet normáitól. Fokozatosan ellehetetlenítették, erre Paszternak bezárkózott, jobbára műfordítással foglalkozott. A színházak számára oroszra fordította többek közt Shakespeare műveit és a Faustot. Fordításai szöveghűbbek és költőibbek voltak a korábbi verzióknál. Irigy költőtársai bosszúsan mondogatták, hogy Paszternak felveszi a néhai William Shakespeare összes tiszteletdíját. A második világháború alatt megjelenhetett verseskötete – Hajnali vonatokon –, de cserébe a frontokat járta, a katonáknak irodalmi esteket tartott, és a lelkiismerete tiltakozása ellenére hazafias verseket írt.

„A világháború befejeződése után tíz évig írta az addigi életművét összegző, a tolsztoji, turgenyevi hagyományokat folytató Zsivago doktor című nagyregényét”

Műve 1903-tól 1929-ig követi a főhős, egy tipikus orosz értelmiségi életét, aki egyszerre orvos és költő, a test és a lélek bajainak gyógyítója. Anna Paszternak, az író unokahúga 2017-ben megjelent Lara – Zsivago doktor eltitkolt szerelme című könyve szerint a regénybeli szerelmi háromszög Paszternak saját élményein alapult. Ugyanis Borisz nős volt, amikor találkozott a nála húsz évvel fiatalabb Olga Ivinszkajával, akivel szeretők lettek, de az író nem akarta feleségét, Zinajdát elhagyni, és a két nő között őrlődött. Csakúgy, mint maga Zsivago doktor, egy éveken át tartó szerelmi háromszögbe bonyolódik.

„Amikor Zinajda rájött, hogy férje viszonyt folytat – az író az íróasztalán hagyott egy Olgától származó szerelmes levelet, Anna Paszternak szerint szándékosan –, öngyilkosságot kísérelt meg, majd elmegyógyintézetbe került”

Miután kiengedték, a költő megígérte, hogy véget vet a viszonynak, amelyért Olga is nagy árat fizetett.  Elvitték ugyanis a Gulágra, ahonnan 1953-ban tudott szabadulni. A Paszternak házaspár Moszkvából Peregyelkinóba költözött, Olga is utánuk ment, így a szerelmi háromszög újra feléledt. Az író a nagy házban élt feleségével, míg a kis házban ott lakott a szeretője, aki kéziratait gépelte és nem hivatalos irodalmi ügynöke lett.

Amikor elkészült élete főművével, a regényt elküldte 1956-ban a Novij Mir folyóirat szerkesztőségébe, ám ott visszautasították, mert rágalmazó módon ábrázolja az Októberi Forradalmat, a forradalmárokat és a Szovjetunió társadalmi rendszerét. Ekkor nem sokon múlt, hogy a világ sose ismerhesse meg Zsivago doktor történetét.

„Ám Paszternak átadta a kéziratot egy olasz ismerősének, aki kijuttatta azt Olaszországba, ahol az 1957-ben előbb olasz, majd orosz nyelven is megjelent. 1958-ban már 18 nyelvre fordították le, és olyan döbbenetes sikere volt világszerte, hogy igazából senkit sem lepett az meg, hogy a svéd akadémia 1958. október 23-án Paszternaknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat”

Egy ilyen döntésre válaszul vélhetően a világ legtöbb országában az írót „a vállára emeli a nép”, a kiadók újra gyorsan kiadják a könyvet, és éveken át az ő dicsfényében fürdik mindenki. A Szovjetunióban azonban ennek épp az ellenkezője történt. A döntést követően rágalomhadjárat indult az író ellen, akit a szovjet rendszer, és a nép árulójának kiáltottak ki. A rágalomhadjárat vége az lett, hogy a szovjet vezetés válaszút elé állította Paszternakot, vagy lemond az elismerésről, vagy megtarthatja, ellenben élete végéig kiutasítják hazájából, és elveszik az állampolgárságát. Paszternakot megtörték, és a svéd akadémia elnökének írt táviratában lemondott a díjról, de helyzetén ez nem sokat változtatott. Ugyanis kizárták a szovjet írószövetségből, megfosztották megélhetésétől, kiutasítását követelték.

„Paszternak nyílt levélben fordult Hruscsov pártfőtitkárhoz, kifejtve, hogy hazájának elhagyása a halállal volna számára egyenlő, így végül maradhatott, ám ettől kezdve a rákkal és szívbajjal küszködve, visszavonultan élt peregyelkinói otthonában, egészen 1960. május 30-án bekövetkezett haláláig”

Egészen 1987-ig kellett várni arra, hogy az akkor már széthullóban lévő államban újra ki lehessen mondani Paszternak nevét, míg a szovjet írószövetség posztumusz visszafogadta tagjai közé. A teljes rehabilitáció csúcsaként 1988-ban a Szovjetunióban is megjelent a Zsivago doktor. 1989-ben a svéd akadémia törölte az író elutasítását, és a díjat ünnepélyes keretek között átadták fiának, Jevgenyij Paszternaknak.

A kitüntetés a helyére került.

Forrás:

MTVA/MTI Archívum, literatura.huirodalmiradio.hu, Wikipedia

V. N. Alfonsov: Paszternak költészete

N. B. Ivanova: Borisz Paszternak – életrajz

L. S. Fleishman: Paszternak a húszas években

L. S. Fleishman: Paszternak a harmincas években

V. Livanov: Az ismeretlen Paszternak

Onagy Zoltán: Borisz Paszternak (Irodalmi Jelen)

Keresztesi Ferenc: Fény derült Borisz Paszternak a Doktor Zsivágót is ihlető tragikus viszonyára (24.hu)

MEGOSZTÁS