//Az égből landolt a könyvek világában
Szergej Petrovics Alekszejev #moszkvater

Az égből landolt a könyvek világában

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal egy budapesti találkozást idéz fel egy olyan emberrel, aki egész életében a gyermekirodalmat szolgálta, és bármilyen furcsa, az égből szállt le a könyvek világába. Ismerjék meg Szergej Petrovics Alekszejevet!

Szergej Petrovics Alekszejev #moszkvater
Szergej Petrovics Alekszejev

A háború viharában elárvult pásztorfiú csapdába esett. A rettenthetetlen Bigyenkó őrmester egy ütött-kopott Studebaker platóján viszi el a frontról a nevelőintézetbe, amire egyáltalán nem fűlik a foga. A derék és a mindennapos csatározásban kimerült hadfi a legényke lábára kötözött spárgával próbálja biztosítani szundikálását. S amikor felébredve, önmaga megnyugtatására megrángatja a zsinórt, az már más lábára van kötve – a szemfüles Ványának hűlt helyét találja. Valentyin Katajev remek regényt írt a pásztorlegény életéből („Ványa, az ezred fia”)

„Akárhogy is vélekednek napjainkban a Szovjetunióról, sokunk számára az ott született művek is segítettek abban, hogy belépjünk az irodalom nagyszerű világába. Romain Rolland „Jean Christopher gyermekévei”-vel, Milne „Micimackó”-jával vagy Antoine de Saint-Exupéry „A kis herceg”-ével együtt”

Később, mint műfordító, már kétgyermekes családapaként nagy élvezettel fordítottam Tuvim Frajerman kisregényeit az első szerelemről. Vagy a csodás szibériai eposzt alkotó Vjacseszlav Siskov regénytrilógiáját a „Csavargók”-at  a forradalom utáni években szüleik nélkül ezerszám kóborló gyerekek sorsáról és emberré válásáról. Most, három évtized távlatából egy budapesti találkozásra emlékezem. Valakiről, aki egész életében a gyermekirodalmat szolgálta. És bármilyen furcsa, az égből szállt le a könyvek világába.

„Vendégem le sem tagadhatta volna, hogy kiknek ír. Arca, derűs és jóindulatú tekintete, megértő mosolya erről árulkodott”

Ráadásul kulimunkában egy hasznos folyóiratot szerkesztett. Elméletit. Brrr!..Eszembe jutnak Goethe sorai „Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája”. Enyhíti a körülményeket, hogy a gyermek és ifjúsági irodalom kérdéseiben szolgáltak útmutatással. 60 ezer előfizetővel, akik közül 4 ezer külföldi volt. Szerényen, mintegy mellékesen jegyezte ezt meg. Azt már nem tette hozzá – később tudtam meg, – hogy például egy kaliforniai egyetem 5 példányt fizetett elő lapjából. Ugyan mi lehetett ez a folyóirat? És ki lehetett az író?

 A folyóirat neve semmitmondó „Gyetszkaja lityeratura” – „Gyermekirodalom”. Mitől volt ennyire vonzó? A lapot a háborús szünet után újra indító Szergej Petrovics Alekszejev (1922-2008) létüket ezzel indokolta:

„Sajnos sokan még mindig azt hiszik, hogy a gyerekek nevelése állami feladat”

Segíteni akartak nevelőknek, tanároknak, szülőknek, otthon és külföldön. Támaszkodva az orosz és szovjet gyermek és ifjúsági irodalom hagyományaira. Szergej Petrovics könnyen eligazodott a témában, ő maga is ifjúsági író lett. Kalandregénybe illő kezdet után. Amiről találkozásunkkor természetesen nem mesélt, a dicsekvés nem volt kenyere, barátai szavaiból állt össze a kép.

Gimnáziumi tanulmányait befejezve 1940-től repülőiskolában tanul. „Sokáig nem tudtam, mi a fontosabb és izgalmasabb számomra, a repülés vagy a történelem”. A szülei orvost akartak faragni belőle. Minden bizonnyal jó orvos lett volna, ám pályafutása azt igazolta, a gyermeki lélek istápolásában, szellemi táplálásában van igazán otthon.

Egyelőre még csak pilótanövendék. 1941. június 22-én repülőterüket német bombatámadás éri. Lőszert cipel a légvédelmi tüzérekhez, majd sikerül az utolsó gépek egyikével elrepülnie, hogy folytassa a tanulmányait és a szolgálatot.  Kitűnő eredménnyel elvégezi a pilótaiskolát. Hiába kérvényezi, nem engedik ki a frontra.

„A háború tapasztalataitól felvértezve akkortájt újult meg a szovjet légierő és ő, mint kitűnő pilóta, instruktorként tanítja az újoncokat az átállásra, a modernebb technikára”

Ez nem kevésbé veszélyes foglalkozás, mint a harcoló pilótáké. A háború vége felé, harmadik légi balesete majdnem az életébe kerül, csak pilóta tudásának köszönheti, hogy le tudta tenni a gépét és tanítványával együtt, bár súlyosan megsebesültek, mindketten életben maradtak. Ám ezzel lőttek pilóta karrierjének. Mintha látta volna előre, hogy nem a repüléssel köti össze véglegesen életét, ekkorra már van pedagógiai diplomája, – leszerelés után nem Marsot, a háború istenét, hanem mint író és szerkesztő Apollónt, az irodalmat szolgálja.

Megírja iskolásokat megcélzó könyvét, a „Szovjetunió történelmé”-t, évtizedeken át tanítottak belőle. Első szépirodalmi műve a „Hihetetlen, de mégis igaz” 1958-ban Nagy Pétert idézi meg. Nem sokkal utána „Egy jobbágy gyerek életé”-ben egy eladott kisfiú történetén keresztül eleveníti fel, mi is volt a jobbágyság. Sorra jelennek meg ifjúságnak szánt történelmi regényei a lázadó parasztvezér Pugacsovról, a hadvezér Szuvorovról, Nagy Honvédő Háború hőseiről. Ötven nyelvre fordítják le műveit, a Szovjetunió határain túl, így magyarra is.

„Kedvelt szerző, több tucat könyvét ma is szorgalmasan töltik le az internetről”

Megmagarázhatatlan hatodik érzékkel pontosan tudta, hogyan hódítsa meg az olvasókat. „Tekintettel kell lenni a gyerekek életkorára.” Jó tanítómesterekre lelt. „Tolsztoj is megtalálta a hangot, a találó, pontos és vonzó előadásmódot” – vélekedett a nagy elődről. „És nem szabad túlmagyarázni, előre megrágott ételt adni az ifjú olvasóknak”.

Ez volt az olvasás nagy korszaka, – a ’60-as, ’70-es évek. Sajnos később nem volt módom szembesíteni optimista megállapításaival a Gutenberg-galaxis jövőjéről. „Nem félünk a tv gyors térhódításától, a könyv azért fontos, mert minden gyerek magában írja tovább” – rokonszenvesen naiv, örök megszállottja volt hivatásának. És tett érte. Folyóiratát a Gyetszkaja lityeratúrát három évtizeden át vezette.

„Helyén volt nem csak a szíve, de az esze is. Mint egy kedves, örök gyermek csibészé. Anekdoták hőse volt”

Munkatársával Pobeda gépkocsiján hazafelé száguldottak, egy motoros rendőr megállította őket. Nem hagyta szóhoz jutni:

– Vezessen fel, orvoshoz száguldok, mert a barátomnak rohama van, feltehetően vakbél…- zúdította a motoros rendőrre.

Baj nélkül beértek a kórházba. A szerencse mellé állt. Amikor a műtőben mit sem törődve a „beteg” heves ellenállásával felkészültek az operációra, a sebész észrevette az ismerős heget a has baloldalán… s jött rá a turpisságra. A jogosítvány maradt.

„S élete végéig visszavonhatatlanul megmaradt jogosítványa a gyermekirodalomra”

Elismerték a határokon túl is, külföldi kollégái irigykedve nézték nagy példányszámú folyóirata tevékenységét. Az International Board on Books for Young People az IBBY (Ifjúsági Irodalom Nemzetközi Szervezete) díjjal jutalmazta.

Tudod, Iván, mi még az anti-reklámot se szégyelltük, ha rossz mű került a látókörünkbe” – jegyezte meg hamiskás mosollyal. Majd komolyabbra fordítva hozzátette: „A jó könyv fontosabb minden üzleti érdeknél”.

Szavai még most is ott csengenek a fülemben.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.