Nem véletlenül kívánkozott filmvászonra az a történet, mely szerint a húsz esztendeje, 2000. július 6-án elhunyt zsidó származású lengyel zongoraművész Władysław Szpilman a Wehrmacht egyik tisztjének, Wilm Hosenfeldnek köszönhette, hogy Varsó romjai között túlélte a II. világháborút. A zongorista meghódította a világot. A legtermékenyebb lengyel zeneszerző lett, míg a film meg sem állt az Oscar-díjig.

Lengyelek milliói áldozták életüket a II. világháború poklában, miközben az első pillanattól szinte az utolsóig végigharcolták azt. Többen csak a szerencsének és mások emberségének köszönhetően élték túl a borzalmakat. Utóbbiak közé tartozott az a Władysław Szpilman, aki a háború előtt és után fényes zenei karriert futott be. Bármilyen furcsa is, de a zsidó származású lengyel zongoraművész és zeneszerző a náci eszméket megvető német századosnak, Wilm Hosenfeldnek köszönhetően élte túl a háborút. Az együtt eltöltött hónapok alatt nemcsak a két férfi barátkozott össze – a zene szeretetén kívül a bátorság és az emberség kötötte össze őket –, hanem a két főszereplő halálát követően sem szakadt el a barátság köteléke.

„A Szpilman és a Hosenfeld család a mai napig szívélyes viszonyt ápol”

Ám voltak olyanok is, akik szerint a két férfi kapcsolata másként alakult, és Szpilman élete azért maradt meg, mert a Gestapo ügynöke volt. Egy, a cári Oroszországban született, szintén zsidó származású Wiera Gran nevű lengyel színész-, és énekesnő – eredeti nevén Dwojra Grynberg – többször is megvádolta Szpilmant a németekkel való összejátszásban, holott a zeneszerző korábban több sikerre vitt dalt is komponált neki. Gran, akit szintén megvádoltak a nácikkal való együttműködéssel, az 1980-ban megjelent önéletrajzi könyvében írt a zongoraművész Gestapóhoz fűződő viszonyáról, és azt állította, hogy Szpilman megpróbálta őt megölni a II. világháború alatt.

A megvádolt művész fia, Andrzej 2010-ben megpróbálta elérni, hogy a koholt vádak miatt vonják be Gran könyvét. Több történész folytatott komoly kutatást ebben az ügyben, és egyértelműen arra jutottak, hogy a 2007-ben elhunyt Gran vádjai teljesen alaptalanok voltak. Ám ezt maga Szpilman már nem érhette meg, hiszen húsz esztendővel ezelőtt, 89 éves korában, 2000. július 6-án elhunyt.

„Már csak e rövid intermezzo miatt is érdemes lett volna Szpilman életét filmre vinni, ám a története ezzel koránt sem lett volna teljes”

Sőt… De nézzük, ki is volt valójában Szpilman, akinek az életét feldolgozó film egészen az Oscar-díjig jutott. A férfi a Lengyel Rádió zongoristájaként dolgozott egészen addig, amíg a németek 1939-ben le nem rohanták Lengyelországot, és el nem foglalták a fővárost. Szpilman és a családja a nácik által létrehozott varsói gettóba költözött 1940. október 31-én. Itt ugyan a Nowoczesna kávéházban zongoristaként dolgozhatott, ám azt a világot, amit korábban megálmodott magának, azt a náci megszállás teljesen elpusztította.

Később a Sienna utcai kávézóban, majd 1942 után a Leszno utcai Sztuka kávézóban játszott. Amikor az SS és a Gestapo megkezdte a gettó zsidóságának módszeres megsemmisítését 1942-ben, Szpilman csak annak köszönhette az életét, hogy a Treblinkai haláltáborba induló menetben a zsidó rendőrség egyik tagja felismerte, és kivette őt a többiek közül. Ő megúszta, azonban a családja nem. Szpilman 1943. február 13-ig maradt a gettóban, majd ettől kezdve Varsó különböző helyein bujkálva várta a háború végét.

„És ekkor a jó Sorsa elvezette a Wehrmacht századosához, Wilm Hosenfeldhez, aki ugyan sosem árulta volna el a hazáját, ám országa náci nézeteit, az SS kegyetlenkedéseit nagyon szégyellte”

Ráadásul a zene szerelmese volt, így Szpilmant nemhogy nem adta át a Gestapónak és az SS katonáinak, hanem elbújtatta, öltöztette és étellel látta el, és cserébe mindössze annyit kért, hogy a lakásban található zongorán időnként játsszon neki a bujkáló férfi. Mint később kiderült, a lengyel férfi Chopin Nocturne-ját játszotta C-mollban első alkalommal. Több, a II. világháborút követő vizsgálat iratai között olyan vallomások is előkerültek, miszerint Hosenfeld több zsidó családnak is segített átvészelni a háborút.

Azt már Szpilman önéletrajzi regényéből, a Śmierć Miasta (A város halála) című, 1945 után írt könyvéből tudjuk, hogy a német százados Varsó orosz elfoglalásának napján odaadta a zongoraművésznek a télikabátját, hogy az meg ne fagyjon, majd a csapataival visszavonult. A Szpilmant megtaláló lengyel katonák kis híján agyonlőtték őt, mert azt hitték a kabát alapján, hogy előlük bujkáló német katona.

„Az utolsó pillanatban azonban sikerült kiabálva tudatni megmentőivel, hogy ő egy súlyosan sebesült, bujkáló, lengyel zsidó”

A könyvét természetesen Lengyelországban adta ki, melyet a hatalomra jutó kommunista hatalom alaposan megcenzúrázott, mert az orosz igények és a szpilmani értelmezése a háborúnak finoman fogalmazva sem fedte egymást. Amikor a könyv eredetijét 1999-ben kiadták angol nyelven, ez a változat már tartalmazta az időközben előkerült Wilm Hosenfeld naplójának (1942–44) részleteit is. A kötetben az NDK-ból elmenekült énekes-dalszerző, Wolf Biermann az előszavában leírta, „közvetlenül a háború után lehetetlen volt kiadni egy könyvet Lengyelországban, amelyben a német tisztet bátor és segítőkész emberként mutatták be”, így lett Hosenfeldből osztrák. Ugyanis egy osztrák hős „nem annyira rossz”. Biermann szerint a hidegháború éveiben Ausztriát és Kelet-Németországot általános képmutatás kötötte össze. Mindketten úgy tettek, mintha a hitleri Németország erőszakkal foglalta volna el őket.

„Szpilman és Hosenfeld életútja szétválásuk után teljesen más irányt vett”

Amíg a zeneszerző, zongoraművész a háború utáni Lengyelországban az egyik legtermékenyebb és legsikeresebb zeneszerzővé vált, addig a német százados szovjet fogságba esett, és annak ellenére vitatható körülmények között elhunyt a munkatáborban 1952-ben, hogy mind Szpilman, mind pedig más, Hosenfeld által megmentett zsidó túlélők beszámoltak a tetteiről. Külön érdekessége a történetnek, hogy a zongoraművész 1951-ig nem ismerte az őt megmentő német tiszt nevét.

Szpilman egyébként 1939-ben, szeptember 23-án éppen élő adásban a Hosenfeldnek is eljátszott Chopin művet zongorázta a Lengyel Rádióban, amikor találat érte a házat, és a német ágyúzás miatt félbehagyta a darabot. Amikor Szpilman 1945-ben, a háborút követően újra ugyanabba a stúdióba ült le egy zongorához, akkor élőben pont onnan folytatta a muzsikát, ahol hat esztendővel azelőtt abbahagyta a Nocturne-t. Innentől kezdve számos szimfonikus művet és mintegy 500 zenét – rádiójátékokhoz és filmekhez – komponált, amelyek ma is népszerűek Lengyelországban.

„Ő volt az, aki 1961-ben létrehozta a lengyel Sopotban megrendezésre kerülő Nemzetközi Dalversenyt”

Bronislav Gimpellel 1963-ban megalapította a Varsói Zongora Kvintettet, amellyel 1986-ig világszerte több mint 2000 hangversenyt adott. Fia, Andrzej 1998-ban kijelentette, hogy Szpilman alkotásai a két világrend nézetkülönbségei miatt nem értek el Lengyelországon kívüli szélesebb közönséget. Ahogy az apja életét feldolgozó a Zongorista című könyv előszavában leírta – melyet ő adott ki –, édesapja több évtizeden át alakította, formálta a lengyel népzenét. De Lengyelország nyugati határa a hidegháború miatt megakadályozta a keleti blokk országaiból származó zene elterjedését.

„Szpilman története a kibővített életrajzának angol kiadása miatt – bár összesen 35 nyelven jelent meg – vált világszerte ismertté A zongorista címmel”

A kötet a filmvilág egyik legnagyobb rendezőjének, a szintén lengyel származású Roman Polańskinak – elmenekült a krakkói gettóból és túlélte a holokausztot, anyját azonban a német megszállók megölték – is megmozgatta a fantáziáját, mégpedig olyannyira, hogy 2002-ben már filmvásznon köszönt vissza Szpilman élete. A film szorosan követi a könyv stílusát és részleteit, premierjét 2002-ben az 55. Cannes-i Fesztiválon tartották, ahol elnyerte az Arany Pálma díjat. A zongorista címszerepét Adrien Brody játszotta, míg Hosenfeldet Thomas Kretschmann alakította. A főszereplő kéz-dublőre, egyben a filmben elhangzó zongorafelvételek többségének előadója Janusz Olejniczak lengyel zongoraművész volt. A film elnyerte a legjobb férfi főszerepért, a legjobb rendezésért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat.

Szpilman megkapta a Lengyelország Újjászületése Érdemrendet. 2000. július 6-án 88 éves korában hunyt el. Születésének 100. évfordulóján emléktáblát avattak annak a varsói lakóháznak a falán, amelynek padlásán utoljára bujkált 1945. január 17-ig. Az avatáson a zeneszerző fia, Andrzej mellett a Hosenfeld-család tagjai is részt vettek.